Könyv-jelző
ESTERHÁZY PÉTER
ESTERHÁZY PÉTER
(1950–2016) író, publicista
Harmonia caelestis (részlet)
Édesapám, aki pedig nem volt egy revolucioner típus, inkább nagy lélek, aki őszintén kutatta a lét, pontosabban a saját léte értelmét, vagy még inkább a szabadsága természetét, elege lett belőle (a vörös csillagból), és leszerelte a Parlament kupolájáról az ország legnagyobb vörös csillagát. Húzós meló volt. A három méter átmérőjű, féltonnás jelkép – most abba ne menjünk bele, hogy lehet-e jelkép ilyen nehéz – a Nemzeti Múzeum egyik mátyásföldi raktárában pihen szétdarabolva. A gigantikus csillag harminckilenc évig világított az Országház tetején, most abba ne menjünk bele, kinek, illetve mindenkinek. 1957-ben ugyan rövid időre lekerült a kupoláról, ám akkor is csak azért, hogy kijavítsák rajta a forradalom ejtette sebeket, illetőleg ellenforradalom, de a sebek ugyanazok. Apám 1990. január 31-én fűrészekkel kezdett hozzá a leszereléshez. Darabjait és apám fő művét, az összeszerelési útmutatót dobozokba csomagolták, hogy azok a Múzeum raktáraiban porosodjanak. Édesapám szerette volna a behemót szerkezetet egy állandó kiállításon bemutatni, de csak nagyon drágán lehetett volna rekonstruálni. A vörös csillag immár tehát se nem vörös, se nem csillag, hanem drága. Ezért aztán az öreg az egykori pártszékház két és fél méter átmérőjű népköztársasági címerét állította ki. Két és fél méter mégiscsak két és fél méter! Felötlött apámban egy Kádár-kiállítás terve is; most abba ne menjünk bele.
Esterházy Péter: Harmonia caelestis. – dia.pim.hu
Egy kékharisnya följegyzéseiből (részlet)
II. A parlament a falra ment
Elsőre természetesen szegény fordító megy a falra (sőt falnak), haját tépve. De hát ilyen az élet; nehéz. Az én életem is nehéz (schwer), a szegény Kosztolányié is az volt, miért pont a fordító ússza meg… De a jelentéstől (hogy tudniillik a parlament a falra ment) függetlenül is látszik a magyar mondaton mindenféle szépség, rím, szimmetria. E mondat képezte gyermekeim politikai neveltetésének a gyökerét. Ha autónkkal elhúztunk a Parlament előtt, ez előtt a hihetetlen, magyar szemnek szép, amúgy vélhetően elviselhetetlen, álgótikus vagy milyen épület előtt, mely egyszerre hirdeti épp az ifjú Kosztolányi idejének, a századelőnek érthetetlen magabiztosságát, nagyravágyását és e szándékok letagadhatatlan ürességét, nos, elhaladva az épület előtt csak rá kellett mutatnom, s ők vidáman kurjantották ezt a két sort, a parlament a falra ment! Akkoriban a magyar parlamentről, vagyis az úgynevezett szocialista demokráciáról többet nem is volt érdemes tudni. (…)
Egy kékharisnya följegyzéseiből – Digitális Irodalmi Akadémia - Petőfi Irodalmi Múzeum – Budapest, 2011.
