Könyv-jelző
HEVESI ANDRÁS
HEVESI ANDRÁS
(1902–1940) író, újságíró, színikritikus, műfordító
Szabadságtér
Nagyanyám az Alkotmány-utcában lakott egy szintén meglehetősen régi, de nem puritán, inkább regényes, gótikus házban, amely engem középkori várkastélyokra emlékeztetett. Kényelmes, sétáló lépésben körülbelül három percnyire lakott tőlünk, de a nála tett látogatásokra mégis úgy emlékszem vissza, mint megannyi kalandos expedicióra. Mindenek előtt át kellett kelni a Báthory-utcán, ami életveszélyes volt a villamos- és bérkocsiforgalom miatt. A Báthory-utcában néhány gyanus osztálytársat leszámítva a Szemere-utcai elemiből, nem lakott rokon vagy ismerős. Ezért csak cégtábla-emlékeim vannak: Potok Salamon, Markovics Izidor és mások. Nem tartottam előkelő utcának és valami homályos megvetést éreztem a benne lakó emberek iránt. A Honvéd- utca és Báthory-utca sarkán, szemben Révész, Vitál és Weisz bizományi üzletével, megálltam és úgy rémlik, napokig, hetekig álltam és vártam, hogy az utca teljesen elcsöndesedjék. Nevelőnőm, Szentesy Róza okleveles gyermekkertésznő kezemet fogta és ketten egymás mellett mereven és büszkén álltunk a gyalogjárón és vártunk. Ha az Országház mellett bekanyarodott a Dunapartról jövő villamos, meg kellett várni, amíg elrobog mellettünk, ha ez megtörtént, rendszerint feltűnt a következő villamos és így évődtek a gonosz, csúfondáros villamosok az én jólnevelt gyerekhez illő engedelmességemmel és nevelőnőm messzemenő óvatosságával. Ha a villamos pillanatnyilag késett, konflis jelent meg a látóhatáron és keresztülhúzta számításainkat. Végre Szentesy kisasszony vagy «Kisi», ahogy neveztem, elérkezettnek látta az időt, mikor megkockáztathattuk az átkelést a teljesen néptelen Báthory-utcán.
Nagyanyám az Alkotmány-utcában lakott egy szintén meglehetősen régi, de nem puritán, inkább regényes, gótikus házban, amely engem középkori várkastélyokra emlékeztetett. Kényelmes, sétáló lépésben körülbelül három percnyire lakott tőlünk, de a nála tett látogatásokra mégis úgy emlékszem vissza, mint megannyi kalandos expedicióra. Mindenek előtt át kellett kelni a Báthory-utcán, ami életveszélyes volt a villamos- és bérkocsiforgalom miatt. A Báthory-utcában néhány gyanus osztálytársat leszámítva a Szemere-utcai elemiből, nem lakott rokon vagy ismerős. Ezért csak cégtábla-emlékeim vannak: Potok Salamon, Markovics Izidor és mások. Nem tartottam előkelő utcának és valami homályos megvetést éreztem a benne lakó emberek iránt. A Honvéd- utca és Báthory-utca sarkán, szemben Révész, Vitál és Weisz bizományi üzletével, megálltam és úgy rémlik, napokig, hetekig álltam és vártam, hogy az utca teljesen elcsöndesedjék. Nevelőnőm, Szentesy Róza okleveles gyermekkertésznő kezemet fogta és ketten egymás mellett mereven és büszkén álltunk a gyalogjárón és vártunk. Ha az Országház mellett bekanyarodott a Dunapartról jövő villamos, meg kellett várni, amíg elrobog mellettünk, ha ez megtörtént, rendszerint feltűnt a következő villamos és így évődtek a gonosz, csúfondáros villamosok az én jólnevelt gyerekhez illő engedelmességemmel és nevelőnőm messzemenő óvatosságával. Ha a villamos pillanatnyilag késett, konflis jelent meg a látóhatáron és keresztülhúzta számításainkat. Végre Szentesy kisasszony vagy «Kisi», ahogy neveztem, elérkezettnek látta az időt, mikor megkockáztathattuk az átkelést a teljesen néptelen Báthory-utcán.
Hevesi András: Szabadságtér – Nyugat, 1932. 21. sz.
