Könyv-jelző
VAS ISTVÁN
VAS ISTVÁN
(1910-1991) költő, író, műfordító, szerkesztő
Nehéz szerelem (részlet)
(…) Hogy én magam a Csáky utcában születtem, nyilván nem sokat számított, hiszen már négyéves koromban a Gyár utcába költöztünk. Fontosabb körülmény volt, hogy családunk érdemleges része a Lipótvárosban lakott, ott volt Apu irodája is, ha pedig a húgomat és engem sétálni vittek, a legrövidebb úton elhagytuk saját környékünket, és a lipótvárosi sétaterek felé tartottunk. Szamárköhögésünk idején az orvos a több lombú Városligetet javallotta, de amint egészségügyi szempontból mellőzhető volt, abbahagytuk ezeket a sétákat, mert a Városligetben túl sok volt a „szegény gyerek”. De a lipótvárosi terek közül se mentünk soha a Rudolf térre, ahol együtt futballoztak az ólipótvárosi csemeték és az akkor még beépítetlen Újlipótváros grundjain tanyázó „utcai gyerekek” (per analogiam: utcai nők) közül azok a vállalkozóbb szelleműek, akik át merték törni az osztálykereteket. Az Erzsébet téren, de különösen a Szabadság téren és Országház téren azonban a jobb módú gyerekeknek akkor még majdnem zártkörű társasága játszadozott, s a német kisasszonyok, de talán saját vérmérsékletük befolyására is, nem túlságosan vadul.
(…) A Hold utca egészen közel esett szüleim otthonához, a Sas utcához, de lényegében nagyon elütött a Fürdő utca keresztutcáinak, a Sas utcának, Bálvány utcának, Nádor utcának sima, jómódú, city-szerű világától. A Szabadság tér árnyékában húzódott. Ez a tér, gyerekkorom tere, maga is közép és összekötő volt a Duna-balpart három eleme között. Ha a bennszülött megáll az aradi vértanúkról, másrészt a fejedelmekről elnevezett utcácskák összefutásában, a szép kövezetű, virágágyás, tiszta kert közepén, átlátja az Országház teret, s ott látja a Hivatal cifrán méltóságos kőszimbólumait, a Parlamentet, a Kúriát, a Földművelésügyi Minisztériumot. A Szabadság tér persze nem ide tartozik, hanem a pénzvilághoz, de az Országház tér komoly légköre annyiban érezteti hatását, hogy a Neugebäude helyén jobbára hivatalos pénzügyi épületek emelkedtek. Mint ahogy viszont az Országház térre is előreküldte képviselőjét a City a MÁK (Magyar Általános Kőszén) épületének képében, s e kőképviselők így jelképezték a maguk módján az Üzlet és a Hivatal összetartozását. (Mármint az ántivilágban természetesen.) A Pénzintézeti Központ már házasságunk alatt épült, s a környéken egy ideig találgatták, vajon beillik-e konzervatívabb környezetébe. Holott hát miféle stílus kötötte össze a klasszikuskodó Nemzeti Bankot a szecessziós Tőzsdének Asszíriára utaló habarékával? Csak a Szabadság tér stílusokon felüli egysége békíthette össze ezt a két épületet, mulatságos módon még akkor is, amikor a bennük tevékenykedő csoportok között már ádáz közgazdasági gyűlöletté változott a kezdeti összhang, amely az épületek keletkezése idején még együttműködni késztette őket.
(…) Hogy én magam a Csáky utcában születtem, nyilván nem sokat számított, hiszen már négyéves koromban a Gyár utcába költöztünk. Fontosabb körülmény volt, hogy családunk érdemleges része a Lipótvárosban lakott, ott volt Apu irodája is, ha pedig a húgomat és engem sétálni vittek, a legrövidebb úton elhagytuk saját környékünket, és a lipótvárosi sétaterek felé tartottunk. Szamárköhögésünk idején az orvos a több lombú Városligetet javallotta, de amint egészségügyi szempontból mellőzhető volt, abbahagytuk ezeket a sétákat, mert a Városligetben túl sok volt a „szegény gyerek”. De a lipótvárosi terek közül se mentünk soha a Rudolf térre, ahol együtt futballoztak az ólipótvárosi csemeték és az akkor még beépítetlen Újlipótváros grundjain tanyázó „utcai gyerekek” (per analogiam: utcai nők) közül azok a vállalkozóbb szelleműek, akik át merték törni az osztálykereteket. Az Erzsébet téren, de különösen a Szabadság téren és Országház téren azonban a jobb módú gyerekeknek akkor még majdnem zártkörű társasága játszadozott, s a német kisasszonyok, de talán saját vérmérsékletük befolyására is, nem túlságosan vadul.
(…) A Hold utca egészen közel esett szüleim otthonához, a Sas utcához, de lényegében nagyon elütött a Fürdő utca keresztutcáinak, a Sas utcának, Bálvány utcának, Nádor utcának sima, jómódú, city-szerű világától. A Szabadság tér árnyékában húzódott. Ez a tér, gyerekkorom tere, maga is közép és összekötő volt a Duna-balpart három eleme között. Ha a bennszülött megáll az aradi vértanúkról, másrészt a fejedelmekről elnevezett utcácskák összefutásában, a szép kövezetű, virágágyás, tiszta kert közepén, átlátja az Országház teret, s ott látja a Hivatal cifrán méltóságos kőszimbólumait, a Parlamentet, a Kúriát, a Földművelésügyi Minisztériumot. A Szabadság tér persze nem ide tartozik, hanem a pénzvilághoz, de az Országház tér komoly légköre annyiban érezteti hatását, hogy a Neugebäude helyén jobbára hivatalos pénzügyi épületek emelkedtek. Mint ahogy viszont az Országház térre is előreküldte képviselőjét a City a MÁK (Magyar Általános Kőszén) épületének képében, s e kőképviselők így jelképezték a maguk módján az Üzlet és a Hivatal összetartozását. (Mármint az ántivilágban természetesen.) A Pénzintézeti Központ már házasságunk alatt épült, s a környéken egy ideig találgatták, vajon beillik-e konzervatívabb környezetébe. Holott hát miféle stílus kötötte össze a klasszikuskodó Nemzeti Bankot a szecessziós Tőzsdének Asszíriára utaló habarékával? Csak a Szabadság tér stílusokon felüli egysége békíthette össze ezt a két épületet, mulatságos módon még akkor is, amikor a bennük tevékenykedő csoportok között már ádáz közgazdasági gyűlöletté változott a kezdeti összhang, amely az épületek keletkezése idején még együttműködni késztette őket.
Vas István: Nehéz szerelem (részlet) - Budapest: Holnap Kiadó Kft., 2002.
