Könyv-jelző

DROZDY GYŐZŐ

DROZDY GYŐZŐ
(1885–1970) politikus, újságíró, országgyűlés képviselő

Elvett illúziók (részlet)

És most egymásután két bomba robban a magyar parlamentben. Két bomba: két tőmondat. Az egyiket 1918. október 17-én Tisza István dobta: „A háborút elvesztettük!" A másikat Károlyi Mihály másnapi beszéde közben Lovászy Márton vágta a kupolához: „Ántántbarátok vagyunk!"
Ott voltam. Mindkettőt saját fülemmel hallottam. Az utóbbit magam is megtapsoltam.
Ki is vezettek érte.
Ezzel a két tőmondattal fejeződik be voltaképpen Magyarország ezer évig fölfelé ívelő élete. A két bomba a zeniten megállt egy pillanatra. Aztán visszafordult, s a gravitáció állandó hatása alatt pillanatról-pillanatra gyorsuló mozgással szállt lefelé, míg történelmünknek legmélyebb pontját el nem érte. A nagy földgolyóhoz csapódott. Mély lyukat vágott abban.
A Vakok Országából csak egy sírhalom maradt.
(...)
A hatalmas kupolacsarnok akkor már zsúfolásig megtelt éljenző, rivalgó, lelkes, alkalmi honatyákkal. (Egy-két honanya is megfért közöttünk.) Szándékunktól eltérően végül is mintegy 800, a másik három párt pedig mintegy 700 alkotmányozó képviselőt hívott be. Nagyon sokan a folyosókra szorultak. Keresztény kurzusbeli történetírók, akik azt állítják, hogy ennek az ad hoc nemzetgyűlésnek csak budapesti tagjai voltak, mert mind a négy párt vezetőségét eleve figyelmeztettük, hogy a képviseletük összeállításánál ne feledkezzenek meg országos kapcsolataikról. De én, aki a Nemzeti Tanács és a Károlyi-párt listáit állítottam össze, nem feledkeztem meg arról, hogy az ország minden számottevő testülete, intézménye, hivatásszervezete, kamarája, társadalmi alakulata, a katonaság képviselői, az egyházak kiküldöttei és a női szervezetek arányosan kapjanak képviselői megbízatást jelentő meghívót, azaz igazoló belépőjegyet. Szabó István Kisgazdapártjának is küldtünk 100 db igazolójegyet. Ez a gondosságunk biztosította, hogy október 16-án, szombaton pontosan 10 órakor olyan hatalmas, ünneplőbe öltözött lelkes tömeg szorongott az országház nagy kupolacsarnokában, mint még soha. Legalább is én, aki 1919-1947 között talán leghuzamosabb ideig voltam szinte professzionalista tagja a törvényhozásnak és a sok kupolacsarnoki ünnepséget, díszülést megértem, ilyen hatalmas ünnepi tömeget egyetlen más alkalommal sem láttam együtt.
Károlyi Mihályt és a kormányának tagjait a Nemzeti Tanács elnöke vezette be. A miniszterek az erre az alkalomra készített tablót foglalták el. Három kijelölt politikus kapta azt a finom figyelmeztetést, hogy még a legfontosabb személyiségeknek, sőt a legjobb szónoknak is legszebb erénye: a rövid beszéd. Hock János csak „konferáljon", Kunfi pedig a határozati javaslatok elfogadása után csak összegezzen, hogy 11 órakor a „képviselők" hatalmas tömege kivonulhasson a térre, ahol az egész nemzet képviseletében több százezernyi nép vár reájuk.
Aki ezeknek a beszédeknek a szószerinti szövegét igényeli, ám keresse meg a másnapi lapokat, vagy az Országgyűlés irattárát. Én csak azt adhatom, amit vénséges agyam tekercsei között megőrzött az Idő, s azt ím, ingyen foglalom össze:
Károlyi Mihály - akit számításon kívül ötperces tomboló üdvözlő, örömtaps fogadott - azzal kezdte, hogy az 1914-1918-as világháború Wilson amerikai elnök békeprogramjával fejeződött be, melynek az volt a lényege, hogy a kis nemzetek is maguk határozhatják meg a jövendő sorsukat, államformájukat, s nem lehet azokat megkérdezésük nélkül egyik vagy másik államhoz csatolni. Ugyanez a wilsoni deklaráció kimondja azt is, hogy a nemzeti okozat kifejezésére nem éppen a törvényhozó testület, hanem közvetlenül maga a nép - egyénenként való szavazás útján hivatott. Miután a magyar alkotmány a népszavazást nem ismeri, törvényhozásunk pedig csodálatosképpen önmaga hosszabbította életében kiszáradt és tehetetlen: új alkotmány teremtésére maga a nemzet azaz a nemzetnek ide összehívott Nemzetgyűlése a hivatott. De népszavazást már azért sem tarthatunk, mert Magyarország határai ez idő szerint csak eszmei határok. Azokat az ántántseregek védelme alatt a szomszédos apró nemzeti államok tologatják ide-oda, mindig beljebb és még a rend fenntartásának közigazgatási jogát is elkobozták tőlünk, akik számára pedig a belgrádi szerződés biztosította azt. A Habsburg-Lotharingiai-ház utolsó uralkodója a királyi jogok gyakorlásáról lemondott. Nincs tehát számunkra más megoldási lehetőség, mint hogy az elárvult, magára hagyott nemzet vegye kezébe sorsának intézését. Az itt összegyűlt Nemzetgyűlés hivatott arra, hogy néphatározatokkal, néptörvényekkel biztosítsa hazánk életlehetőségének folyamatosságát. Aki jobb megoldást tud ennél: álljon elő!
- Senki!
Ezek után a Nemzetgyűlés Hock János elnök előterjesztésére kimondta, hogy 1.) Magyarország új államformája NÉPKÖZTÁRSASÁG. 2.) Ez a Nemzetgyűlés részletes alkotmánytervezetet nem tárgyal, de annak megalkotását a titkos választás útján legsürgősebben összehívandó alkotmányozó Nemzetgyűlésre bízza.
Kunfi Zsigmond magasztos magyarázó beszéde után Hock János tette szavazásra a kérdést, s egyszerre 1500-2000 kar lendült felfelé. Az elnök enunciálta, hogy a Nemzetgyűlés a Parlament előtt összesereglett több százezernyi néppel egyesülve, az Isten szabad ege alatt folytatja tanácskozását.
Míg a hivatalos képviselet a kupolacsarnokból levezető lépcsőkön levonult a térre, azalatt a Nemzeti Tanács elnöksége a kormány tagjai és a Nemzetgyűlés ad hoc funkcionáriusai aláírták a köztársaság kikiáltásáról szóló jegyzőkönyveket.
Az a látvány, amely bennünket odalent fogadott, kiváltképp, ha távcsővel néztünk ki a parlament emeleti ablakaiból: csodálatos volt. A ködös őszi dél fel-felolvadt a felhők közt bujdosó ragyogó napfény aranyában. Mintha csak a tengert láttuk volna előttünk ringani, hullámzani. Ezer év óta sem volt ennél szebb polgári ünnepe Magyarországnak. A legyengült ország ide küldte utolsó katonáit.