Könyv-jelző

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
(1885-1936) író, költő, műfordító, újságíró

Rím

A parlament
a falra ment.

Dicsőség (részlet)

(…)

Egyébként az igazi dicsőség csak a halál után következik el, amikor a jelölt végre szobrot kap. A szobor a végcél, a nyugalom, a beérkezés.

Üldögélek a Széchenyi-szobor mellett, és nézegetem, hogy játszanak körötte a gyermekek. Vannak közöttük ötévesek, de vannak tizenkét évesek is. Komámasszony, hol az olló-t játszanak a szobor négy sarka körül.

- Tudod-e, kicsoda ez? - kérdezem egy kisfiútól.

- Egy ember - veti oda. - Ezek itt görög istenek - teszi hozzá.

A görög isteneket, akik lentebb állnak, ismeri. Tekintete még nem ér följebb.

Érzi, hogy valami baj van, s eltűnődik.

- De azt tudom - dicsekszik -, hogy kicsoda az odaát - és a Deák-szoborra mutat.

- Kicsoda?

- Tisza Kálmán.

Átsétálok a haza bölcséhez, abban a reményben, hogy ott több szerencsém lesz.

Egy fiúcska így mutatja be nekem:

- Ez itt egy nagy költő.

Andrássy Gyula szobránál a vélemények szintén megoszlanak. Egy hatéves kisfiú kérdésemre ezt feleli:

- Egy bácsi meg egy ló.

Ebben a cáfolhatatlan megállapításban nem lehet kivetnivalót találni. Pajtása mégis helyreigazítja:

- Hős ember volt.

Valaki, aki közöttük legjobban van értesülve, elmosolyodik tudatlanságukon, és így magyaráz:

- Ez a bácsi fölajánlja a képviselőháznak egyévi fizetését. Ezért nevezték el róla az Andrássy utat.

A szobor két mellékjelenetét - a koronázást és a berlini nagygyűlést - ekképpen értelmezi:

- Itt valaki meghal, itt pedig el is temetik.

Kossuth Lajosról általános a vélemény, hogy ő Kossuth Lajos.

- De ki volt Kossuth Lajos?

- Magyar volt.

- Hiszen te is magyar vagy.

- Igen - töpreng a kérdezett, majd a szoborra néz, és kijelenti: - Ez volt Kossuth Lajos.

Circulus vitiosus. (…)

Kosztolányi Dezső: Dicsőség, Pesti Hírlap, 1934. április 15.

Esti Kornél (részlet)

A parlament előtti téren több ezernyi főből álló tömegnek szónokolt valaki:
- Elég, ha egy pillantást vettek szűk homlokomra, állati kapzsiságtól eltorzult arcomra, s azonnal láthatjátok, kivel van dolgotok. Semmiféle mesterséghez, tudományhoz nem értek, a világon semmire se vagyok alkalmas, legföljebb arra, hogy az élet értelmét magyarázzam nektek s vezesselek benneteket a cél felé. Hogy mi ez a cél, azt is elárulom. Egy-kettő meg akarok gazdagodni, pénzt harácsolni, hogy minél több legyen nekem, s minél kevesebb nektek. Ezért titeket még inkább el kell majd butítanom. Vagy talán azt hiszitek, hogy már elég buták vagytok?
- Nem, nem - harsogta a tömeg fölháborodva.
- Tehát cselekedjetek lelkiismeretetek szerint. Ellenjelöltemet mindnyájan ismeritek. Nemes, önzetlen férfi, hatalmas koponya, világító elme. Van ebben a városban olyan valaki, ki melléje áll?
- Senki! - ordított a tömeg, mint egy ember.
- Nincs senki - és fenyegető öklök emelkedtek a levegőbe.
Besötétedett. (...)

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél – Negyedik fejezet - http://mek.oszk.hu/00700/00744/00744.htm