Könyv-jelző
EMBER MÁRIA
EMBER MÁRIA
(1931–2001) író, újságíró, műkritikus, műfordító
Mindent késve (részlet)
október 25.
Megpróbálunk bejutni a Parlamentbe - határozzuk el. Az sem biztos, hogy Nagy Imrét ebben az épületben kellett keresni. Egyetlen szóval sem mondta nekünk senki, hogy itt van, csak hát megszoktuk, hogy a fontos dolgok itt történnek...
(…)
Szinte észre sem vesszük, ami elénk tárul. Idő kell ahhoz, hogy felfogjuk, mit látunk.
Ahol a 2-es villamos fordul be a Kossuth tér felé, a járdaszigeten halottak fekszenek egymás mellé letéve. Egy nagy fekete halottaskocsi most indul a sínek mellől, ezeket még itt hagyta.
Hányan vannak? Tízen, tizenketten, tizenhatan...? Férfiak, nők, némelyik a kabátjával lefödve, mások csomagolópapírral lehettek letakarva, azt azonban levitte róluk a szél... Társaim közül Litván utána fut az úttestre sodródott durva papirosnak, ráteszi valamelyikükre. .. De hiszen még ott is vannak! A Parlament épületének beszögellésében, a falhoz golyó által odaszögezve ül - ott rogyott nyilván össze - további négy-öt halott, az egyikhez közelebb lépek, noha a fiúk kiabálnak: „Ne menj oda!", meglehet, attól félnek, még rám kelepelhet valahonnan átellenből, ha nyílegyenesen, akkor a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről az a géppuska, ahonnan ezekre lőhettek, szerencsétlenekre, a férfi lecsuklott feje körül a falon szétspriccelt szürke agyvelőgerezdek, oldalánál már nem folyik, már tócsává dermedt a fekete vér.
A fiúk is csak állnak, jobb meggyőződésük ellenére, azt mérlegelik, honnan jöhettek a lövések, a Parlament kapuján kirohan egy kormányőr, „Itt nem lehet, kérem, csoportosulni!" - kiabálja. Litván sietve elköszön tőlünk. (Ha akkor tudtuk volna, hogy őt majd hat évre fogják ítélni, Andrist kettőre...) „Mi nem csoportosulunk - megyünk közelebb -, mi Jánosi Ferenc elvtárssal szeretnénk beszélni. Ha vele nem lehet, akkor Tánczos Gáborral!"
A tiszt visszamegy a kapuba, mi csak a kapun kívül várakozhatunk. „Tánczos Gábor, van olyan?" - halljuk kérdését, amint telefonál, isten tudja, kinek.
Ólomszürke ég terül a Parlament fölé. Gyors, gyakorlott mozdulatokkal rakják be amott a holttesteket, most veszem észre, hogy a járdasziget pereméről még csöpög, tövében fekete tócsákban áll a vér, meg vagyok dermedve egészen, alig érzékelem, mi történik velünk, mintha alvadna a vér bennem is.
Tánczos szalad felénk a kapuból, a hozzánk legközelebb álló tank tornya lassan felénk fordul, arra riadok, hogy Tánczos kitárt karokkal elénk ugrik, kereszt a teste, testével véd minket... „A barátaim! - kiáltja. -A barátaim!"
A tank tetején felnyílik a kerek tető; szovjet tiszt emelkedik ki rajta derékig.
A kormányőr is megmozdul a Parlament kapujában. Int, hogy közelebb mehetünk, a külső kapuboltozat alá, védettebb helyre.
- Nem ők lőttek - hallom Tánczos hangját -, ők fraternizáltak a tüntetőkkel, virágot kaptak tőlük, süteményeket. .. Ók csak visszalőttek azokra, akik a környező épületekből... háztetőkről, erkélyekről... Nem tudni, kik voltak, de hogy provokáció, az biztos!
Vissza kell mennie, de még a helyzetről néhány szót:
- Mihelyt hatalmon vagyunk, én rendpárti vagyok - mondja. - Kiadtam egy felhívást a Petőfi Kör nevében, benne lesz a holnapi Szabad Népben... Holnap már megint lesz Szabad Nép. Két napig nem volt, de holnap már megjelenik... Úgy tudom, Magyar Nemzet is lesz.
Taváris! - kiabál a szovjet tisztnek. Mutatja, hogy mi indulunk elfelé.
Felemelt kézzel vár, amíg elvonulunk. Drága Gyurka, bármit hozhat az élet, sohasem fogom elfelejteni, hogy a testeddel fedeztél minket.
október 30.
A Parlament előtt, a járdaszigeten, kisebb csoport hullámzott. Ahogy közelebb érek, látom: egy fekete foltot néznek. Teljes életnagyságban beivott vér sötétlő foltja az; lehetséges volna?... Lassan itta be az aszfalt a sűrű nedűt?... Ennyi maradt valaki után, akit rég elvittek innen, még élve vagy már halva: a nyoma?... Egy férfi őszi faleveleket szedett fel a véráztatta helyről, és levéltárcájába rejtette őket.
Ember Mária: Mindent késve. – Bp.: Noran, 2006.
