Könyv-jelző
KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ
KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ
(1954–) író
Báró Wenckheim hazatér (részlet)
...s Lenyó egy fél óra múlva már ott is volt, s már indultak is, hogy megnézzenek egy bérlakást, amelyet Marika egy Blikk-hirdetésből írt ki magának, ötödik kerület, közel a Parlament, ez nem lehet rossz, gondolta, és háromszor is bekarikázta a Blikkben, aztán elindultak, és egy taxival elmentek a Nyugatiig, de ott a taxis azt mondta nekik, hogy jobb, ha kiszállnak, mert gyalog hamarabb odaérnek, mivel innentől minden „eléggé zűrös” valami tüntetés miatt, az utcák le vannak zárva, magyarázta a taxis, majd megköszönte a menetdíjat, ők meg elég idegesen, mert rájuk, vidékiekre az, hogy tüntetések vannak, s épp belefutottak egybe, kifejezetten ijesztően hatott, de a célt el kellett érni, ezért nekivágtak gyalog, de nem kerülték ki, amit a taxis tanácsára ki kellett volna, mivel vidékiek lévén mindketten csak egyetlen útvonalban bíztak, és ez a Kossuth téren át vezetett, úgyhogy már ott is voltak ezen a bizonyos Kossuth téren, hogy átvágjanak rajta, csak sajnos ott tényleg egy óriási tömegen kellett volna átvágjanak, ami nem ment volna „egészen flottul”, úgyhogy a szélén próbálkoztak, ahol nem volt olyan sűrű ez a tömeg, de még ott, ezen a ritkásabb szélen is nehezen akart menni, főleg azért, mert Marika itt, hisz mégiscsak egy fővárosban van, kizárólag a ritkán használt piros magassarkú cipőjét találta a legalkalmasabb viseletnek, amiben már száz méter után elkezdett a sarka fájni erősen, úgyhogy csak lassan, bicegve s ide-oda kerülgetvén a tüntetőket, akik nagyon ordibáltak valamiért, haladtak a tér szélén a túlsó oldal felé, hogy onnan aztán tovább elérjenek végre a Kálmán Imre utcába, mely az úticéljuk volt, de akkor, úgy nagyjából a tér közepén, ahol egy kissé valóban gyérebb volt a tömeg, Marika egy pillanatra megtorpant, mert valami ismerőst vett észre ebben a tömegben, de nem egy ember volt, akit ismerősnek talált, hanem egy kabát, mert ez, hüledezett Marika, ez neki ismerős, sőt ez neki nagyon ismerős, hiszen ez a kabát nem másé, mint még otthonról Tanár úré, és annyira megdöbbent ezen, hogy meg is torpant, na de hogy kerülhetett ide a híres Tanár úr kabátja, talán téved, kérdezte magától, nem, felelte rá azonnal, itt nincs tévedés, ez az a kabát, ezt száz közül is felismeri, mert ilyen kabát nincs több, az anyaga, a bársonygallérja, a szabása, a saját anyagából készült öve, a hossza, a széle, ez nem tévedés, állapította meg, mert ruhaügyekben ő soha nem tévedett, így aztán csak nézte, s próbálta kivenni, ki hordja ezt a nevezetes kabátot, s hogy miféle úton-módon jutott ez a valaki ehhez a kabáthoz, ami az ő megbolondult hírességükhöz tartozott, aki a szóbeszéd szerint nemrég életét vesztette egy tűzben a Csipkebokorban még a nagy események előtt, próbálta kivenni, ki lehet ez, de háttal volt neki, megkerülni meg mégse lehetett, hogy belenézzen az arcába, úgyhogy csak akkor látta meg, hogy egy vadidegenről van szó, amikor az saját magától váratlanul felé fordult egy pillanatra, egy vadidegen, nézte Marika a férfit, akin semmi más nem volt ismerős, nézte a cipőjét, de bakancsban volt, a fején meg a kalap helyett, amit Tanár úr mindig viselt, egy ilyen oroszforma usánka sapkát hordott, ráadásul ennek a férfinak a képét akkora szakáll borította, hogy az arcából alig látszott valami, úgyhogy ez nem is engedte, hogy az arcvonásaiból bármilyen következtetést levonjon az ember, nem beszélve arról, hogy egy kis korcs kutya dörgölődzött a lábához, márpedig köztudott volt, idézte fel magában Marika, hogy Tanár úr mindig is utálta a kutyákat, de azért furcsa, gondolta, míg ott álldogált a tömegben a férfi mögött pár lépésnyire, és valami miatt még mindig nem tudta levenni a szemét erről a kabátról, mert hát hogy kerülhetett ide, Budapestre, a Kossuth térre az ő kabátja, Marikát ez a kérdés egy percre tényleg lekötötte, maga sem akarta bevallani, miért, hogy tudniillik egyrészt remélte, hogy ismerősre akad ebben az emberben, mert Lenyó úrban nem bízott igazán, másrészt meg a kabát valami olyasmit idézett fel benne, ami megremegtette a szívét, hogy ugyanis volt otthona, és ez a kabát onnan származik, viszont több ideje nem volt a merengésre, mert a tömeg megmozdult hirtelen, és többen megint nagyon ordibálni kezdtek, Lenyó meg erre már egyáltalán nem titkolta előtte, hogy a türelme véget ért...
Báró Wenckheim hazatér. Budapest, Magvető Könyvkiadó, 2016.
