Könyv-jelző
LENGYEL JÓZSEF
LENGYEL JÓZSEF
(1896–1975) író, költő
„Direkt akció”
Szüret közben ért a hír Szabó Ervin haláláról. De jött egy másik hír is: a bolgár front áttörése. Itt a cselekvés órája, a döntő fordulat ideje. Egyszerre és egész világosan láttam. Ezt mutatta nemcsak a frontokról beszivárgó sok hír, ezt mutatta a falu. Budapestre utaztam, „munkába állni”.
A konspiratív munka élén Korvin mellett ekkor Hevesi állt. Mikor én visszatértem, már készen volt a terv: egy sikerült merénylet, mely kirobbantja a forradalmat.
A háború megtestesítője a tömegek előtt, a háborús miniszterelnök, később a parlament teljhatalmú elnöke, gróf Tisza István volt. Tehát ő pusztuljon.
Tisza ellen a háború alatt kétszer kíséreltek meg merényletet. Egyszer egy Kovács Gyula nevű képviselő, egyszer egy másik ember lőtt rá a képviselőházban. Mindkét merénylet sikertelen volt. A merénylők egyedül, nagy távolságból, egyszer a karzatról, egyszer a képviselői padokról céloztak Tiszára. A Lékai nevéhez fűződő, Ottó és Hevesi által előkészített merénylet már egészen más természetű volt. Tisza kivégzése nem az igazságszolgáltatásnak a bűnlajstrom végére tett pontja akart lenni, hanem szikra a nagy, kikerülhetetlen robbanáshoz.
A merénylet előkészítése igen gondosan történt. Ottó és Hevesi többször bementek a parlamentbe. Pontosan megfigyelték Tisza szokásait, ismerték Tisza lakáscímét, autója számát. Megállapították; hogy a parlament épületében aligha lehetne megközelíteni. Ellenben a képviselőházi ülés befejeztével feleségével együtt megy a várakozó autóhoz. Ilyenkor lassabban megy, mert a kövér, elhízott boltosnéra hasonlító felesége, aki minden ülést a karzatról hallgatott végig, csak lassan tudott mozogni. Az autóba való beszállás volt tehát a merénylet számára alkalmas pillanat.
Ottó megadta az autó számát, az én feladatom az autó figyelése volt. Ez igen megkönnyítette a munkát. Nem kellett Tisza után szaladgálni, ami feltűnő lett volna. Sokkal egyszerűbb volt megállapítani, milyen időkben szokott az autó a parlament és estefelé a Nemzeti Munkapárt klubhelyisége előtt állni.
Amint felfedeztem valahol az autót, rögtön, rendszerint telefonon jelentettem Ottónak: hogy „Schwarcz” – így neveztük Tiszát – itt és itt van.
A merénylet napján Ottó a Seemann Kávéházban pár percnyire a parlament épületétől, ütötte fel a főhadiszállást. Talán egy árnyalattal sápadtabb volt, mint máskor, de nyugodt és mosolygó az arca.
Kimentem cirkálni a parlament környékére, míg végre jelenthettem: – Ma különösen könnyű megismerni az autót. Nagy női kalapskatulya van a tetején.
– Akkor – szólt Ottó –, mégcsak arra kérlek, menj el a takarmányközpontba. Keresd meg Lékai János kollégáit és intézd el, hogy a járandó egy és fél kiló extrahúst küldjék el Lékai családjának. Mondd, hogy ő nem tud ma bejönni.
Ebből sejtettem csak meg, hogy a kis Lékai János, akiről eddig csak azt tudtam, hogy novellákat ír és hogy súlyos tüdőbajos, hogy betegsége miatt a háború alatt is Svájcban élt egy ideig, ma elintézi Tiszát. Mindenkire inkább gondoltam volna, mint a szelíd Lékai Jánosra.
Elmentem a takarmányközpontba. Másfél kiló hús nagy dolog volt abban az időben, mikor jegyre alig lehetett valamit kapni. Önfeláldozó, nagy elhatározás sem mentesíti az egyszerű embert a mindennapi élelemért való gondoskodástól. Eljött az idő, mikor már nem szabad az övéire gondolni, és az életet úgy kell szeretni, hogy meg is tudjon halni érte. De ez csak „aztán” lesz. Ma még, közvetlenül előtte, haza kell juttatni az élelmet, amire „aztán” már sohase lesz idő...
Én a megbízást hamar elintéztem, és a takarmányközpontból újra visszamentem a parlament közelébe. Jó messze tartottam magam az autótól. Ott ődöngtem a nagy téren, s vártam a lövést, az izgalmat, csoportosulást.
De semmit se láttam, semmit se hallottam. Úgy látszik mégse történik ma semmi – gondoltam. Tehát folyik tovább a munka.
Estefelé, mint már jóideje minden nap, a Munkapárt klubhelyisége előtt sétáltam, hogy ellenőrizzem, Tisza szokásai nem változtak-e? Néha Nádass József helyettesített ebben a munkában. Az autó aznap nem jött a szokott időben. Már telefonálni akartam Ottónak, hogy „Schwarcz” ma nem futott be. De még vártam, hátha mégis később idejön. Unalmamban vettem egy estilapot. Itt olvastam Lékai meghiúsult merényletéről...
Ma már tudjuk, hogy a Lékai-féle merénylet, bár nem sikerült, elérte azt a hatást, amit egy merénylet egyáltalán elérhet. Hisz nem az volt a fontos, hogy Tiszát megfosszák életétől, a fontos a demonstráció volt: a politikai tiltakozás mindenre való elszántsága. Akkor nem így vélekedtünk, s mindenki szegény Lékait okolta a sikertelenségért. Eleinte nem is tudtuk mire vélni, hogy a mesterien előkészített merénylet nem sikerült. A lapok arról írtak, hogy Lékai kezéből idejekorán kicsavarták a fegyvert. Ez nem lehetett igaz. Lékainak az autó mellett kellett állnia; a kapu, ahol Tisza kijött, és az autó közt a távolság alig két-három méter.
Mint később kiderült, egész kis dolgon hiúsult meg a. Lékai-féle merénylet. Lékai, ez a szelíd, önfeláldozó fiú soha azelőtt fegyvert a kezébe nem vett. A tettre azért jelentkezett, mert úgy gondolta, súlyos betegsége folytán úgyis csak rövid ideig élhet, s ezért tőle a legkisebb áldozat az ügyért meghalni. Lékai nem értett a Browning kezeléséhez. Ottó ugyan elmagyarázta neki a fegyver szerkezetét, de a biztonság kedvéért a Seemann Kávéház mellékhelyiségében lövésre készen adta át Lékainak a fegyvert. Lékai viszont a magyarázatból arra emlékezett, hogy az „Entsicherung”-ot (kibiztosítás) az utolsó percben kell elvégezni. Mikor a fegyvert aztán az utolsó percekben kivette a zsebéből, nyilván visszatolta a kis csapot, így lezárta a már lövésrekész pisztolyt.
Új hadiszállásunkon, a London Kávéházban, a Nyugati pályaudvarnál, Korvin, Hevesi és én vizsgálgattuk és tárgyaltuk a merénylet menetét, a sikertelenség okát. Tisza kivégzésének tervét korántsem adtuk fel, 6 újabb merénylet előkészítésén dolgoztunk.
Lengyel József: Visegrádi utca – Bp.: Kossuth Kvk., 1957. – 50-53. old.
