Könyv-jelző
KARINTHY FRIGYES
KARINTHY FRIGYES
(1887–1938) író, újságíró
Mint idegen forgok Pesten
Bevonulunk a parlament épületébe. Apró, bámuló kiáltások mellettem, mögöttem, ahogy a díszlépcsőn felhaladunk. Hát ez igazán szép. Marvellous, isn't it? szólal meg mögöttem az egyik angol kislány és rám néz.
(…)
A vezető szigorúan néz ránk, hogy ne fecsegjünk annyit. Ez itt az ellenzéki folyosó. Mi az az ellenzék, kérdi váratlanul a cvikkeres angol úr. A vezető kezdi magyarázni neki, aszongya, akik a kormány ellen vannak.
Bevonulunk az ülésterembe. Vezetőnk középre megy a Ház asztalához, leülünk a padokba (Gömbös Gyula úrtól bocsánatot kérek, csak miután leültem, vettem észre, hogy épp az ő helyén vagyok - viszont Héjjas Ivánnak ezennel üzenem, hogy meg lehet tisztelve, Reynolds kisasszony, aki az ő padjában ült, sokkal csinosabb, mint például Lendvai-Lehner). A vezető felrohan az elnöki emelvényre, megint lerohan, eljátssza, hogy történt, mikor Kovács képviselő rálőtt Tiszára, és mutatja a golyók helyeit. Kicsit groteszkül hat rám a jelenet, így három nyelven elmondva - mintha egymás után egy angol, egy német és egy olasz Kovács Gyula követett volna el merényletet szegény Tisza ellen, ugyanazokkal a szavakkal, miközben ő nyugodtan és megadással ült az elnöki széken. De ahogy a mellettem ülő angolra nézek, egyszerre az ő szemén keresztül, megérzem az emlék vad tragikumát, ahogy kiemelkedik a történelmi és földrajzi egzotikum különlegességével, idegen képzeletben. Kerekre nyílott szemmel bámul az angol - zavaros ismereteiből regényes kép szalad össze, puszták homokján száguldó paripák, villogó fokosok, cifra-szűr, cigánymuzsika. Valószínűen úgy képzeli el Kovács Gyulát, borjúszájú ingben, árvalányhajas kalapban - odakünt, a folyosón lepattan lováról, és karabélyt rántva „ki a legény a csárdában?" kiáltással ugrik a Ház asztalára, miközben bíró uram, a Házelnök, kiveri pipáját.
Egy német úr ül a másik oldalomon, aki, úgy látszik, inkább a praktikum és tisztesség szempontjából mérlegeli az esetet. „Na, Gottseidank, wenn ihm nur nichts passiert ist", jegyzi meg megkönnyebbülve, mikor megtudja, hogy Tiszát akkor nem találták a golyók. Aztán gondosan feljegyzi, hogy melyik évben és napon történt a dolog, nehogy véletlenül elfelejtse. Na, wenn ihm nichts passiert ist, tűnődik még egyszer.
Kimegyünk a teraszra. Na, mit szól ehhez, mondja diadallal Reynolds kisasszony, Chicagóból, ahogy kitárul előttünk a Duna kettős partkaréja - látott-e már ilyet? Hát bizony, el kell ismernem, ez már valami.
Bevonulunk a parlament épületébe. Apró, bámuló kiáltások mellettem, mögöttem, ahogy a díszlépcsőn felhaladunk. Hát ez igazán szép. Marvellous, isn't it? szólal meg mögöttem az egyik angol kislány és rám néz.
(…)
A vezető szigorúan néz ránk, hogy ne fecsegjünk annyit. Ez itt az ellenzéki folyosó. Mi az az ellenzék, kérdi váratlanul a cvikkeres angol úr. A vezető kezdi magyarázni neki, aszongya, akik a kormány ellen vannak.
Bevonulunk az ülésterembe. Vezetőnk középre megy a Ház asztalához, leülünk a padokba (Gömbös Gyula úrtól bocsánatot kérek, csak miután leültem, vettem észre, hogy épp az ő helyén vagyok - viszont Héjjas Ivánnak ezennel üzenem, hogy meg lehet tisztelve, Reynolds kisasszony, aki az ő padjában ült, sokkal csinosabb, mint például Lendvai-Lehner). A vezető felrohan az elnöki emelvényre, megint lerohan, eljátssza, hogy történt, mikor Kovács képviselő rálőtt Tiszára, és mutatja a golyók helyeit. Kicsit groteszkül hat rám a jelenet, így három nyelven elmondva - mintha egymás után egy angol, egy német és egy olasz Kovács Gyula követett volna el merényletet szegény Tisza ellen, ugyanazokkal a szavakkal, miközben ő nyugodtan és megadással ült az elnöki széken. De ahogy a mellettem ülő angolra nézek, egyszerre az ő szemén keresztül, megérzem az emlék vad tragikumát, ahogy kiemelkedik a történelmi és földrajzi egzotikum különlegességével, idegen képzeletben. Kerekre nyílott szemmel bámul az angol - zavaros ismereteiből regényes kép szalad össze, puszták homokján száguldó paripák, villogó fokosok, cifra-szűr, cigánymuzsika. Valószínűen úgy képzeli el Kovács Gyulát, borjúszájú ingben, árvalányhajas kalapban - odakünt, a folyosón lepattan lováról, és karabélyt rántva „ki a legény a csárdában?" kiáltással ugrik a Ház asztalára, miközben bíró uram, a Házelnök, kiveri pipáját.
Egy német úr ül a másik oldalomon, aki, úgy látszik, inkább a praktikum és tisztesség szempontjából mérlegeli az esetet. „Na, Gottseidank, wenn ihm nur nichts passiert ist", jegyzi meg megkönnyebbülve, mikor megtudja, hogy Tiszát akkor nem találták a golyók. Aztán gondosan feljegyzi, hogy melyik évben és napon történt a dolog, nehogy véletlenül elfelejtse. Na, wenn ihm nichts passiert ist, tűnődik még egyszer.
Kimegyünk a teraszra. Na, mit szól ehhez, mondja diadallal Reynolds kisasszony, Chicagóból, ahogy kitárul előttünk a Duna kettős partkaréja - látott-e már ilyet? Hát bizony, el kell ismernem, ez már valami.
Karinthy Frigyes: Mint idegen forgok Pesten. – In.: Karinthy Frigyes Összegyűjtött Művei 20. Szatírák III. – Bp.: Akkord, 2004.
