150 éve, 1875. október 20-án Tisza Kálmán lett Magyarország miniszterelnöke, aki 1890. március 13-ig töltötte be ezt a posztot.
150 éve, 1875. október 20-án Tisza Kálmán lett Magyarország miniszterelnöke, aki 1890. március 13-ig töltötte be ezt a posztot. 1875-ben az addig kormányzó, Deák Ferenc vezette Deák-párt és a Tisza Kálmán vezette Balközép Párt fúziójából létrejött a Szabadelvű Párt.
A párt az 1875-ös választások abszolút nyerteseként előbb Wenckheim Béla vezetésével alakított kormányt, majd annak lemondása után az addigi pártelnök és belügyminiszter, Tisza Kálmán alakította meg saját kormányát. Borosjenői Tisza Kálmán (1830. december 16. – 1902. március 23.), előbb a Képviselőház alelnöke, később a Wenckheim-kormány belügyminisztere volt. Miniszterelnökként felváltva látta el a belügyminiszteri, a pénzügyminiszteri és a király személye körüli miniszteri posztot is. Kormányfői ideje alatt Magyarország addig soha nem látott fejlődésnek indult, ekkor került sor többek közt a vármegyerendezésre, Bosznia és Hercegovina okkupációjára, valamint a Csemegi-kódex elfogadására és bevezetésére. Elkészült a Magyar Állami Operaház, valamint megindulhatott az Országház építése is. Folyamatosan csökkenő tekintélye, az 1889. évi véderő-törvényjavaslat, valamint az állampolgársági törvény népszerűtlensége 1890-ben Tisza Kálmán lemondásához vezetett.