Készült: 2024.05.06.09:22:52 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

255. ülésnap (2005.10.17.), 367. felszólalás
Felszólaló Kékkői Zoltán József (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend utáni felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:45


Felszólalások:  Előző  367  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy háborúnak csak akkor van igazán vége, ha a hősi halottakat tisztességesen eltemetik. Ez nem új keletű probléma, már az ókorból is maradtak feljegyzéseink olyan esetekről, amikor az a tény, hogy nem temethették el a hősi halottakat tisztességesen, újabb harci eseményeket indukált.

Hazánknak számos ország területén fekszenek megjelölt vagy jeltelen sírokban hősi halottai. Szomorú, hogy a mai napig sincs halottaink eltemetésére vonatkozó megállapodás sem Romániával, sem pedig Szlovákiával, éppen azoknak az elcsatolt területeknek a kormányával, amelyeken a történelem tanúságtétele szerint igen sok magyar hősi halott nyugszik, noha már 1998-ban kormányhatározat született a hadisírok és a katonai temetők gondozásával kapcsolatos megállapodás megkötéséről az illetékes kormányokkal. Az elcsatolt területeken pedig mindenütt akadnak magyarok, akik elszántan fáradoznak azon, hogy hősi halottaink megkaphassák a végtisztességet, és igen nagy áldozatok árán előbb-utóbb többnyire el is érik ezen céljukat. Mint például Tordán Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke, akit Magyarországról dr. Cech Vilmos támogat.

Megfelelő megállapodás hiányában azonban a legnagyobb áldozatkészség mellett is szinte lehetetlen kivitelezni a még máig beazonosítatlan, jeltelen sírok feltárását, az esetleges exhumálásokat, újratemetéseket.

A helyreállított sírok, sírkertek fenntartása is olyan feladat, amelynek megoldása egy megfelelő megállapodás nélkül meglehetősen bonyolult. A tordai csatában például 25 napra leállították a szovjet előretörést, 2500 magyar honvéd halt hősi halált, akiknek emlékére gyönyörű sírkert készült tavaly a 60. évfordulóra, megoldva azt a hazafias kötelességet, amit nemzetközi szerződés keretében sokkal könnyebb lett volna elvégezni. A hadisírokra és katonai temetők gondozására vonatkozó megállapodás nélkül pedig nem kapnak olyan támogatást, amire szükségük lenne a sírkert megfelelő gondozására.

A Román Köztársaságban 2003-ban hét fejezetből és 54 szakaszból álló törvényt alkottak a háborús sírok és emlékművek rendszeréről. Arra kérem az államtitkár urat, hogy tanulmányozzák azt a törvényt, és kössenek olyan megállapodást Romániával, ami azzal harmonizál. Szükség van erre, hiszen például a magyarszováti unitárius templomkertben nemrégiben avattak emlékoszlopot, Alsószentmihályon is csak 61 év után, idén szeptemberben, Nagyenyeden pedig idén november 1-jén fognak 238 magyar hadifogoly emlékére emlékoszlopot avatni a református temetőben.

Ha ez a közös megállapodás megtörténik, az mintául szolgálhat a Szlovákiával megkötendő szerződéshez is, és reméljük, hogy ezek által talán mi is befejezhetjük a második világháborút abban az értelemben is, hogy a hősi halottaink tisztességes eltemetése megtörtént.

Érdemes újból tanulmányozni az Olasz Köztársasággal kötött, a világháborúkban elesett katonai és polgári áldozatok emlékének megörökítéséről, valamint sírjaik jogi helyzetéről szóló, Rómában, 2003. szeptember 9-én aláírt megállapodást, vagy akár az Oroszországi Föderáció kormányával, a Moldvai Köztársaság kormányával vagy Ukrajna kormányával megkötött megállapodásokat, és átültetni azokat Románia viszonylatára. Egy alkalmas megállapodás alapján elérhető lenne, hogy a bárhol megtalált magyar hősi halottakat megfelelő módon eltemethessék, és sírjukat megjelölhessék, gondozhassák.

Mivel ebben a hónapban Bukarestben román-magyar kormányülésre kerül sor, az elmondottak alapján célszerűnek látom ezt az alkalmat is megragadni arra, hogy a hadisírokra és gondozásukra vonatkozó, két állam közötti megállapodás megkötésének fontosságát felvessék.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

(23.40)

 




Felszólalások:  Előző  367  Következő    Ülésnap adatai