Felszólalás adatai

FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Hozzászólásomban egyetlen kérdéskörrel, a minimálbérrel szeretnék foglalkozni. Úgy érzem, ez olyan súlyú kérdés, amely megér egy teljes időtartamú hozzászólást, bár itt már több kormánypárti és ellenzéki képviselőtársam is kifejtette ezzel kapcsolatos véleményét, és úgy láttam, hogy bizonyos kérdésekben lehet is közelíteni az álláspontokat egymáshoz.

Miért fontos a minimálbérrel foglalkozni? Egyrészt azért, mert magam is azok közé tartozom, akik úgy látják, hogy ez egy jó célkitűzés. Szükség van a minimálbér ilyen mértékű, jelentős emelésére is akár, ha erre a lehetőség megvan. Ugyanakkor a kormányzat - a beadott javaslatok alapján ez derül ki - nem ad hozzá kellő eszközrendszert, támogatást, hogy ezt tisztességesen meg lehessen valósítani. Az egyedüli 3 százalékos tb-járulékcsökkentés semmiképpen nem tekinthető valamiféle eszközrendszernek. Ezért kell olyan kezdeményezéseket tenni és felhívni a figyelmet arra, hogy ezt a jó célkitűzést hogyan lehet tisztességesen megvalósítani, hogy az el is tudja érni a célját.

Azért is kell ezzel foglalkozni, úgy érzem, mert a minimálbér ügye nem tartozik a parlamentnek olyan dolgai közé, amely egy-egy politikai kacsa vagy bomba kategóriájába esne, ahol néhány érintett beszél valamiféle kérdésről, és az emberek kialakítanak róla egy véleményt, de mivel annak konkrétan nem haszonélvezői vagy nem károsultjai, gyakorlatilag nem nagyon foglalkoznak vele. Itt bizony több százezer embernek az ügyéről van szó, és ki fog az derülni, bármilyen tartalommal is történik meg majd ennek a minimálbér-emelésnek a bevezetése, hogy kinek van ebben a kérdésben igaza; annak-e, aki minimálbért akar eszköz nélkül, vagy azoknak, akik szintén minimálbér-emelést akarnak, de valamiféle eszközrendszerrel megtámogatva.

Harmadrészt pedig azért kívánok ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert én magam olyan megyéből és olyan kistérségből jöttem, ahol ez a kérdés rendkívül nagy súllyal merül fel. Ha megnézzük, hogy mennyi az országban az átlagkereset, és azok az ágazatok, amelyeket a kormányzati előterjesztés is vesztesként sorol fel, milyen mértékben vannak jelen az ország átlagában, egy-egy régióban, akkor azt mondjuk, hogy ez a minimálbér-probléma talán nem olyan jelentős ügy. De azért el kell azt mondani, hogy az elmaradott régiókban, megyékben, kistérségekben, településeken ez egy nagyon fontos kérdés. Egy-egy településen - a választókörzetemben be tudnám bizonyítani - előfordulhat, hogy az egyáltalán foglalkoztatott embereknek körülbelül egyharmada-egynegyede minimálbér szintjén dolgozik. Tehát nem 1-2 százalékról, egy-egy településen néhány száz emberről van szó, hanem a településeken nagyon sok embert érint ez a probléma. Azért érinthet, mert például Jász-Nagykun-Szolnok megye, az ott élő emberek, dolgozók az országos kereseti szintnek csak 60-70 százalékával rendelkeznek.

Ebben a megyében rendkívül jelentős a mezőgazdasággal foglalkozók aránya. Míg országos szinten ez összességében 5-6 százalék, ebben a megyében 11 százalék, és a megyében van három olyan kistérség, amely kifejezetten mezőgazdasági jellegű. Itt akár háromszoros is lehet a mezőgazdaságban foglalkozóknak az aránya, amit pedig a kormányzat anyaga is megemlít, hogy ezek lesznek majd a károsultak. De ugyanez az arány igaz a könnyűiparra, igaz arra is, hogy ezekben a kistérségekben és ezeken a településeken élnek azok a kereskedők és szolgáltatásban dolgozók, akik egyéni és társasvállalkozóként dolgoznak, de a piaci viszonyok között ők is csak a minimálbér szintjén tudják magukat foglalkoztatni. Jó példa erre, hogy ezen a területen, ebben a térségben, és az ország több ilyen térségében igen sok a kényszervállalkozók száma is.

(12.50)

Úgy gondolom, hogy igaz az a felmérés, amit a Tárki végzett, amely azt mondja, hogy a megkérdezettek 80-88 százaléka tartja fontosnak a minimálbér ilyen jelentős emelését. Nyilvánvalóan összességében 10 százalék körül lehet azoknak a száma, akik azért tartják fontosnak, mert ők maguk ebbe a kategóriába tartoznak, a többiek nyilván azért tartják fontosnak a minimálbér emelését, mert úgy gondolják, hogy ahhoz képest majd az ő bérük is valamilyen módon növekedni fog. Hogy ez valóság-e vagy sem, ezzel nem kívánok foglalkozni, mert csak kifejezetten a minimálbérszinttel szeretnék behatóbban foglalkozni.

Én is azt vizsgálnám meg, hogy mennyivel kerül többe a munkáltatónak egy minimálbéren foglalkoztatott ember alkalmazása 2001-ben. A 25 500 forintos minimálbér 40 ezer forintra való felemeléséről van szó. Gyakorlatilag ez három részből áll.

Egy munkabérből áll, amit biztosítani kell, ez 14 500 forinttal kerül többe. Egy munkáltatói tb-járulékról van szó, amely 3508 forinttal kerül majd többe úgy, ha figyelembe vesszük a kormányzat 3 százalékos járulékcsökkentését. Jelent továbbá 300 forintos többletkiadást az egészségügyi hozzájárulás miatt.

Ez azt jelenti, hogy egy minimálbéren foglalkoztatott ember alkalmazása jövőre a munkáltatónak 18 385 forinttal kerül majd többe, mint az idén. A 25 500 forintért foglalkoztatottak esetében a munkáltató 37 815 forintot fizetett ki, tehát ezzel összevetve azt kell látni, hogy a munkáltatóknak a minimálbéren foglalkoztatott dolgozók esetében 50 százalékkal kell több pénzt kifizetni jövőre, mint az idén.

Most valóban következik az a kérdés, hogy mely munkáltatók akarják vagy mely munkáltatók tudják majd kifizetni ezt a növekedést. Nem vitatom el, képviselőtársaim, hogy még egy elmaradt régióban vagy kistérségben is jelen vannak azok a munkáltatók - multinacionális cégek vagy nemzetközi hírű külföldi cégek -, amelyek bizonyára ki tudnák fizetni ezt a minimálbér-növekedést, de ők jószerével azért települtek oda, hogy a térségben alkalmazott bérszínvonalhoz igazodjanak. Ezért ők maguk ugyan kellő anyagi potenciállal rendelkeznek, de valószínűleg mégsem fogják majd ezeket a többletterheket kifizetni.

Szólni kell itt azokról a munkáltatókról, akik egyébként nem is tudnák kifizetni ezeket a többletterheket. Szó van mindenképpen a mezőgazdasági vállalkozókról. Kérem szépen, a mezőgazdasági vállalkozók már eddig is alig foglalkoztattak embereket. Ha nem történik kiegészítő intézkedés, bátran merem mondani, hogy a nehéz helyzetben lévő mezőgazdasági vállalkozók a jövőben abszolút nem fognak alkalmazottakat foglalkoztatni. Ennek igen jó az esélye.

Ugyanez a helyzet a bérmunkát végző munkáltatók körében. A nyereségtartalmuk nem olyan nagy mértékű. Meg vagyok győződve arról, hogy egy 50 százalékos növekedést ők sem tudnak kifizetni.

Már többen szóltunk róla, én is megemlíteném, hogy ezt nem fogják kifizetni többségében az egyéni és társas vállalkozók sem, akik ugyan magukról gondoskodnak, majd nyilván megpróbálnak valami más egyéb megoldásokat találni.

Felmerült itt, és többen elmondták a hozzászólásban, hogy az ilyen munkáltatókra egyáltalán nincs szükség, nem kellenek azok, akik ezt nem fizetik ki. Kedves képviselőtársaim, ez nem így van. Ha az ország fejletlenebb részén ott lennének a multinacionális cégek, akkor - tessék elhinni - az ott élő emberek is vannak olyan okosak, hogy azokhoz a cégekhez mennének dolgozni. Akkor az ilyen helyzetű cégek ellehetetlenülnének, de nem erről van szó. Amíg nincs komoly foglalkoztatás az elmaradott térségekben, addig szükség van a kényszervállalkozókra is, és szükség van azokra a cégekre is, amelyek a legminimálisabb szinten is tudnak valakiket foglalkoztatni.

Mit tesznek a munkáltatók? Éppen a korábbi munkakörömnél fogva is tudom mondani, és a mostani tapasztalataim alapján is, hogy miket tesznek majd a munkáltatók. Először is azt fogják tenni, hogy részmunkaidős foglalkoztatást fognak alkalmazni. Akit eddig teljes munkaidőben foglalkoztattak, ezután részmunkaidőben lesz foglalkoztatva, nyolc óra helyett hat órában. (Göndör István: Papíron.) Így meg fog történni, hogy az ő terhe ezzel nem fog megnőni.

Ekkor mi fog bekövetkezni? Lehet, hogy a kormányzat egy jövő évi tájékoztatásában el tudja majd mondani, hogy elértük az európai uniós szintet, ahol a foglalkoztatottak 17 százaléka részmunkaidőben dolgozik, ma Magyarországon csak 6-7 százalék, de nagy baj lesz, hogy azok válnak részmunkaidőben foglalkoztatottá, akik ma még teljes munkaidőben tudnak dolgozni. Ez katasztrofális helyzetet fog eredményezni.

A másik ilyen lehetőség lesz a teljesítménybérezés alkalmazása. A teljesítménykövetelmény-rendszer bevezetése esetén a százszázalékos teljesítményszintet kell a minimálbér szintjére igazítani, és ha a munkáltató beállítja, hogy ezután minden dolgozója, akit ő alkalmaz, 80 százalékos teljesítményszintet fog elérni, akkor megint bekövetkezik, hogy abszolút nem történik semmi ezen a téren. Azok a munkáltatók pedig, akik máris teljesítménykövetelményt alkalmaznak, megemelik a teljesítménykövetelmény-szintjüket ilyen mértékkel, ott a teljesítményszázalék-szint szintén ilyen mértékben esni fog, mert nem tudják pótolni termelékenységgel, és szintén bekövetkezik, hogy majd kikerülik ezt a mechanizmust.

Megítélésem szerint hiába látjuk, és valószínűleg, legalábbis remélem, a kormány is látja, hogy ilyen mechanizmusok bekövetkezhetnek, én azt látom, hogy ezeknek a megelőzéséről ma semmiféle mechanizmus nem rendelkezik. Az előző kormány sem tudta megoldani ezeket a problémákat, és úgy érzem, hogy a mostani pedig még lépéseket sem próbált tenni ezen a téren. Tehát a munkáltatók ezeket a húzásokat nyugodtan meg fogják tudni tenni, és a munkavállalók pedig rákényszerülnek arra, hogy ezeket eltűrjék.

A hatása tehát az lehet a munkavállalók számára, hogy nemcsak hogy a bérük a beharangozott szinttel szemben nem 50 százalékkal nő - egy képviselőtársunk elmondta, hogy a nettó bér ennyivel fog növekedni -, hanem majd változatlanul 5-10 százalékkal fog növekedni, mint ahogy a munkáltatók ezt körülbelül általában megtették, ráadásul majd a nyugdíjelszámolásnál a szolgálati idejük sem lesz teljes körű, hiszen egy 80 százalékos teljesítményszinttel összefüggésben - vagyis, hogy mondjam: foglalkoztatásban, időtartamban - ilyen mértékű szolgálati időt fognak elismerni az esetükben az adott évre vonatkozóan.

Úgy érzem, nagyon finoman fogalmazva, hogy az állam is arcra fog esni ebben a helyzetben. Ugyanis nem fog bekövetkezni az, hogy egy minimálbéren foglalkoztatott dolgozó esetében az állam nyerjen egy hónapban 2900 forint személyi jövedelemadót, nem fog bekövetkezni, hogy a munkáltatói tb-járulékkal és egészségügyi hozzájárulással nyerjen 3808 forintot, nem fog bekövetkezni, hogy az egyéni járulékból megnyerjen 1395 forintot, ezzel együtt tehát 8380 forintot, hanem mindettől vagy ennek többségétől az állam is el fog esni, ha eszköz nélkül próbálja bevezetni a minimálbért.

Több képviselőtársam is elmondta már, hogy hogyan lehetne eszközöket rendelni ehhez az egyébként - hangsúlyozni szeretném - teljesen természetes és jó megoldáshoz. Háromféle megoldást tudnék elképzelni én magam is. A legegyszerűbb az egészségügyi hozzájárulás problémája. Nyilvánvalóan kínálja magát az a lehetőség, hogy eltörölni az egészségügyi hozzájárulást. Megmondom őszintén, én magam sem bízom benne, mert az előző kormányzat bevezette, és sajnálom, hogy most érvelnek az eltörlése mellett olyan képviselőtársaim is, akik akkor ezt nagyon pártolták.

(13.00)

Azt is nagyon sajnálom, hogy akik ma kormánypárti sorokban ülnek, szintén az egészségügyi hozzájárulás emelése mellett érvelnek, pedig akkor nagyon tiltakoztak az egészségügyi hozzájárulás bevezetése ellen. Ezért reálisnak azt az elképzelést tudom tartani, hogy ha minimális mértékben is, de csökkentjük az egészségügyi hozzájárulást, azt pedig feltétlenül szükségesnek tartanám, hogy legalább ne növekedjen az egészségügyi hozzájárulás.

A másik ilyen tétel, amivel foglalkozni kell, a munkáltató által befizetendő társadalombiztosítási járulék. A kormányzat elmondja, hogy 100 milliárd forintot áldoz a 3 százalékos csökkentésre. Tudni kell, hogy ennek az áldozatnak több mint 90 százaléka olyan helyre kerül, ahol a minimálbér-probléma egyáltalán nem jelenik meg, tehát nem éri el a 10 százalékot sem az a kör, amely abba a helyzetbe kerül, hogy jelentős többletteherrel kell neki számolni a minimálbér emelése miatt, és ebből a sok ezer forintos, 18 ezer forintos növekedésből - 19 ezer, ha ezt a 900-at is ideszámítom - kap az államtól 900 forintos kedvezményt, ha már levonom belőle az egészségügyi hozzájárulást is.

Hogy a költségvetést se érintse ez nagyon súlyosan, ezért az én véleményem szerint meg kellene próbálkozni a társadalombiztosítási járulék két szintre bontásával: a minimálbér szintjéig egy alacsonyabb társadalombiztosítási járulékértéket kellene meghatározni, és a minimálbér szintje felett egy magasabbat. Ha például a 3 százalékkal szemben a minimálbér szintjéig 6 vagy 7 százalékkal lehetne a társadalombiztosítási járulékot csökkenteni, akkor a minimálbérű embereket foglalkoztatók sokkal kedvezőbb helyzetbe kerülnek, mint ahogy azt a mai előterjesztés tartalmazza. Jól járnának ezzel gyakorlatilag azok is, akik a minimálbérszint felett foglalkoztatnak embereket, hiszen a 6 százalékos csökkentést figyelembe véve 80 ezer forintos keresetszintig gyakorlatilag ugyanaz a helyzet következne be, mint ami most van. Valamivel kedvezőtlenebbül járnának a 80 ezer forint feletti személyeket foglalkoztató munkáltatók, de úgy érzem, hogy abban a körben ez a tehercsökkenés, egy kisebb tehercsökkenés elviselhető lenne, és annyi áldozatot vállalni kellene annak érdekében, hogy a minimálbért tisztességes módon be lehessen vezetni.

Végül harmadik tételként megemlíteném én is a kompenzáció rendszerét. Amikor azt mondtam, hogy 18 385 forintos tehernövekedés fog bekövetkezni, akkor az azt is jelenti egyben, hogy most beszélünk az egészségügyi hozzájárulásról, ami csak 300 forintos növekedés, és beszélünk a tb-járulékról, ami összességében 3800 forint, de a legnagyobb tétel a bér, ami 14 500 forint, ezt kell kifizetni, függetlenül az egészségügyi hozzájárulástól és a tb-járuléktól. Véleményem szerint egyfajta kompenzációt azok körében kellene a bérhez nyújtani, akik ma többségében ilyen munkavállalókat foglalkoztatnak.

Ha már a minimálbér emelése nem lépcsőzetesen, kisebb ütemben következik be - hangsúlyozom, hogy véleményem szerint is helyesen -, akkor legalább a foglalkoztatókat nem kellene ezzel ilyen ütemben terhelni, hanem az ő körükben kellene valami lépcsőzetes tehernövekedést alkalmazni. Meg lehetne hirdetni akár egy két-három évre szóló csökkentést, ahol degresszív módon két-három év alatt az a kompenzáció eltűnne, amit most kapnának a minimálbérre való ésszerű áttérés érdekében.

Úgy gondolom, hogy ha ezeket a lépéseket megtennénk - nem favorizálom azokat a javaslatokat, amelyeket én magam kitaláltam, itt is elhangzott a képviselőtársaim köréből ilyen -, ha ezeket megfontolnánk, akkor megvalósulhatna az, hogy teljesül a minimálbérre történő átállás nemes célja, és nem növeljük meg a munkáltatói terheket jelentős mértékben, mert az állam - ha átmeneti évekre is - részt vállal a terhek megosztásában, és akkor valóban bekövetkezhetne az, hogy a dolgozók, akik egyébként nagyon várják a minimálbér emelését, és számítanak rá, hogy ebből jelentős keresetnövekedésük adódik, valóban már 2001. január 1-jétől havonta zsebre tehetnék az akár 50 százalékkal növelt keresetet.

Bízom a racionális gondolkodásban, ezt itt a legtöbb frakció köréből megtapasztaltam. Remélem, hogy a részletes vita során lesznek olyan megoldások, és mind többen belátjuk, hogy nagy szükség van arra, hogy a minimálbérre történő sikeres áttérés érdekében a kormányzat és a kormányzati többség is valamiféle engedményt tegyen.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)