Felszólalás adatai
279. ülésnap (2005.12.12.), 276. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Wiener György (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:08 |
Felszólalások: Előző 276 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Politikai Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Tulajdonképpen egyetértek Pettkó András képviselőtársam felszólalásával. Azzal nem értek egyet, hogy ezt a tárgykört ebben a törvényben kellene szabályozni. Jelenleg is zajlik a jogalkotási törvény módosításának négypárti vitája, amelyben az MDF is részt vesz.
A javasolt változtatás az volna, hogy a módosító törvény 8. §-a kicserélné, megváltoztatná a hatályos jogalkotási törvény 27-32. §-ait, és például a 28. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezést állítaná: A szakminiszter köteles biztosítani, hogy a feladatkörüket, illetve az általuk védett vagy képviselt érdekeket érintő szabályozás esetén a kormány elé terjesztendő jogszabály, valamint miniszteri rendelet tervezetéről véleményt nyilváníthassanak az országos köztestületek, az egyházak, a külön jogszabályban meghatározott országos érdek-képviseleti szervek.ö
A 28. § (2) bekezdésének új szövege pedig az alábbi volna: Az (1) bekezdésben meghatározott szervezetek véleményét a szakminiszter az általa vezetett minisztérium honlapján elektronikus formában bárki számára személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, díjmentesen hozzáférhetővé teszi - a továbbiakban: elektronikus közzététel -, illetve törvényjavaslat esetén annak benyújtását követően haladéktalanul megküldi az Országgyűlés tárgykör szerint hatáskörrel rendelkező bizottságának.ö
Tisztelt Pettkó Képviselőtársam! Ha sikerülne megegyezni a jogalkotási törvény módosításáról, abban az esetben az ön által megfogalmazott elvárásokat egy kétharmados törvény védené, és a mainál sokkal hatékonyabb szabályozás biztosítaná az érdekképviseletek és a köztestületek befolyását a közhatalmi döntések meghozatalára.
Köszönöm a figyelmet.
Felszólalások: Előző 276 Következő Ülésnap adatai