Felszólalás adatai

SZABÓ LUKÁCS (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nem tudom, hogy ennyi értelmes felszólalás után nekem mint 32 év óta dolgozó parasztembernek akkor, amikor a parasztok jövőjéről van szó, egyáltalán szabad-e felszólalnom. De azért megkísérlem.

Itt most nincsen másról szó, mint arról, hogy "oszd meg és uralkodj!" A szövetkezeti parasztságot ugrasztjuk szembe a kívülálló parasztsággal, és míg ők veszekednek, addig szépen ki lehet húzni a talpuk alól a talajt. Most természetesen nem a magyar kormányra gondolok, nem. Hanem azokra gondolok, akiknek ez lehet az érdeke. Ekkor már egészen biztos, hogy Magyarország Unió-konform lesz, és akkor tárt karokkal fognak fogadni bennünket, mivel a mezőgazdaságunk már egészen biztos, hogy belátható időn belül talpra nem fog állni, legalább is magyar paraszt részvételével nem fog talpra állni.

Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy ennek a törvénynek itt az ideje, sőt már tíz évet késett is. Köszönet érte, hogy a magyar kormány mégis beterjesztette. Mert annak a hibának, annak a súlyos alkotmánysértésnek az ellenére, amit az Antall-kormány, illetve az akkori parlament követett el a magyar parasztsággal szemben, végre volt egy bátor kormány, amely ezt felvállalta és idehozta a Ház elé.

Természetesen ezzel egyet lehet érteni, ugyanakkor fenntartásaim vannak a megoldási javaslatot illetően, hogy a külső üzletrész-tulajdonosok kifizetése terén valóban ez lenne a szerencsés megoldás. Véleményem szerint ez nem az. Ezzel szemben viszont javaslok egy más megoldást, ami úgy gondolom, hogy találkozni fog a tárcának is, de a magyar parasztságnak is az érdekével, függetlenül attól, hogy a mezőgazdaság résztvevőinek melyik oldalán, a szövetkezeti vagy a magángazdálkodók oldalán állnak.

1992-ben visszaadta a törvény a földet a parasztságnak, akkor is, ha a szövetkezetben dolgoztak, és akkor is, ha nem, mert már onnan régen elkerültek a kárpótlási törvényen keresztül. Sőt, hála a Kisgazdapártnak, illetve az akkori 36-oknak - mert itt Lentner Csabát korrigálni kell, nyilvánvaló neki az egyetemi tankönyvben nem volt módjában ennek utánanézni, a Független Kisgazdapárt politikája nem valósulhatott meg 1990 és '94 között, mert egy évig sem voltak a kormány tagjai, tehát csak az MDF és az általa vezényelt kisgazda 36-ok politikája valósulhatott meg. (Dr. Torgyán József tapsol. - Dr. Torgyán József: Így van!) Tehát nyilvánvaló, hogy itt felelőssé tenni nem lehet - még a MIÉP vezérszónokának sem - ezért a Független Kisgazdapártot. De az, hogy most korrigálni akarják, nagyon is pozitív kezdeményezés.

Tehát az akkori kormánynak a pozitív tettei között kell azt számításba venni, hogy pozitív diszkriminációt alkalmazott a parasztsággal szemben akkor, amikor lehetővé tette azt, hogy jóval nagyobb mértékben vegyenek részt a kárpótlásban, az elvett értékeiket jóval nagyobb mértékben kaphassák vissza, mint minden más kárt szenvedett. Ezer aranykoronáig visszakapta, visszakaphatta az a földjét, aki vállalkozóként is bejelentkezett.

Ezzel szemben elkövette azt a merényletet a magyar parasztsággal, illetve a leszármazottaikkal szemben, hogy a földhöz szükséges eszközökhöz nem engedte hozzájutni a parasztságot. Ez egy nagyon súlyos alkotmánysértés volt, mert ha odaadom az egyik szükséges feltételt a termeléshez, az egyik termelési eszközt, a földet, de megtagadom a műveléshez szükséges eszköznek a kiadását, akkor nyilvánvaló a kormány szándéka, ami vagy kimondva, vagy kimondatlanul, de nem az volt, hogy a magyar paraszt boldogulni tudjon.

De meg kell mondanom, hogy ez látszólag ugyan segítség volt a szövetkezetekre vonatkozóan, de nem segített rajtuk sem, mert akkor segített volna rajtuk, ha folyamatosan az egész magyar mezőgazdaságban biztosítja a jövedelmezőséget. De itt mindenről lehet beszélni, de jövedelmezőségről nem!

Itt el kell mondanom, hogy köszönet a magyar parasztságnak azért - függetlenül attól, hogy szövetkezeti vagy egyénileg gazdálkodó -, hogy tíz éven keresztül immár képes volt egyáltalán életben maradni akkor, amikor világpiaci áron, nyugati áron kénytelen megvenni minden, termeléshez szükséges eszközt, ugyanakkor kelet-európai áron kénytelen eladni minden egyes végterméket.

(12.10)

Még ezen túlmenően, tehát miután megtagadta az Antall-kormány a külső üzletrész-tulajdonosok... - illetve annak a kifizetését, jött egy megkésett - szerencsés, szerencsétlen - ötlet Boross Pétertől, ami valóban kampányízű. Az nem baj, hogy kampányízű, és nem baj, hogy 1994-ben jött, csak az az óriási nagy baj, hogy nem hajtották végre. Mert nagyon örülök, és igazat is adok Medgyasszay képviselő úrnak abban, hogy valóban, az Antall-kormány utolsó évében nagyon komoly segítséget kapott a magyar parasztság, amikor a gépvásárlásra olyan támogatást nyújtottak, amivel meg lehetett - legalábbis minimális szinten - ezt a gépesítést oldani. Meg kell mondanom, azóta se kapott a magyar paraszt ekkora lehetőséget. A Horn-kormánytól a szövetkezetek megkapták, de az egyénileg gazdálkodók akkor sem kapták meg.

Ugyanakkor viszont a Boross-kormány nem hajtotta végre azt a másik ígéretét, hogy a szövetkezeti üzletrész-tulajdonosokat állami hitelből fizetik ki. Akkor, amit meg kellett volna tenni már 1990-ben, vagyis a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, amiket erőszakkal hoztak létre, már 1990-ben végelszámolásra kellett volna kötelezni, mindenki megkapja a tulajdonrészét, és aki akar, a jövőben álljon össze szövetkezetbe, részvénytársaságba vagy bármilyen tulajdoni konstrukcióba, használhatta volna a tulajdonát. Állítom, hogy akkor egyetlenegy mezőgazdasági termelőszövetkezet sem jött volna létre, mert ki lett volna az a bolond, aki a saját nagyobb tulajdonrészét beviszi egy olyan társaságba, ahol nem az ő nagyobb tulajdona szavaz, hanem "egy ember, egy szavazat" elv érvényesül, az is egyet szavaz, akinek egy forintja van bent, és az is, aki egymillió forintot kockáztat. Tehát nyilvánvaló, hogy ilyen típusú szövetkezetek nem jöttek volna létre.

Ez is felróható az Antall-kormánynak, hogy már 1990-ben nem hozott olyan törvényt, amely orvosolhatta volna a mezőgazdaság résztvevőinek az elmúlt évtizedekben felhalmozódó sérelmeit. De attól, hogy ezt akkor nem tették meg, most már tíz év után azt mondani, hogy ezek még mindig bolsevista típusú szövetkezetek... - és mit csinált itt már három kormány? Nyilvánvaló, hogy ezen már túl vagyunk. Ha tíz éven keresztül nem tett ebben a vonatkozásban egyik kormány sem semmit, most már nem is tehet. Mit tehet? Végre be kell látni azt, hogy itt mindenki közös hajóban van a mezőgazdaság résztvevői közül, és nem egymással összeugrasztani a résztvevőket, hanem közös erővel azon kell lenni, hogy léket kapott, külföldről meglékelt hajót közös erővel a felszínen tudjuk tartani, mert csak így menekülhetünk meg attól a csapástól, amit az jelentene számunkra, ha ilyen mezőgazdasággal és ettől rosszabb mezőgazdasággal lennénk kénytelenek az Unióhoz csatlakozni.

Ezért a javaslatom a következő: ne a szövetkezetek fizessék ki a külső üzletrész-tulajdonosokat, annál is inkább, mert nem tudják kifizetni. A másik pedig: ne olyan értéken fizessék ki, mint amilyen értéket most képviselne az ő üzletrésztulajdonuk, hanem olyan értéken, amit 1992-ben számukra megállapítottak, mert ha egy tulajdonos meg van fosztva attól a lehetőségtől, hogy a tulajdona felhasználását, gyarapítását befolyásolhatja, és az állam hibájából a magyar állam képviseletében fellépő akkori kormánytól és akkori parlamenttől lett megkárosítva, akkor az az érték jár neki, sőt kamatostul - és állítom, hogy ez még az alkotmányossági próbát is kibírná -, amelytől annak idején állami közreműködéssel megfosztották.

A kérdés az, hogy van-e erre a központi költségvetésben fedezet. Tekintettel arra, hogy nem olyan borzasztó nagy összegről van szó, és amúgy is az infláció mellett már a következő évi költségvetésben a megnövekedett bevételek miatt lehet rá fedezetet biztosítani, így azt kell mondani, hogy van rá fedezet a költségvetésben, mert itt nem egy több száz milliárd forintos tételről van szó, hanem ettől lényegesen kevesebbről. Nyilvánvaló, hogy így a mezőgazdasági szövetkezetek nagy segítséget kapnának, hogy megszabadulnak a külső üzletrész-tulajdonosoktól, anélkül, hogy nekik ez bármilyen kiadással járna. A másik oldalon kell a kompenzációt megadni, az egyéni gazdálkodó parasztoknak, ugyanilyen mértékű támogatásban kell őket is részesíteni.

Itt találkozik a földművelésügyi miniszter úr, Torgyán József 413 milliárdjával, a tavalyival az, amit most elmondok, mert nagyon is alapja volt annak az igényének, hogy akkor olyan mértékű pénzt kért a költségvetéstől a mezőgazdaság támogatására. De most még címkézni is lehet a pénzt, hogy egyik részéből fizessék ki a külső üzletrész-tulajdonosokat, mert eleve a magyar állam okozta ezeknek az embereknek a kárt, a másik részéből pedig támogassák az egyénileg gazdálkodó parasztokat. Így olyan tőkeinjekcióhoz juthat a magyar mezőgazdaság, ami elindíthatja azon az úton, hogy végül nem koldusként, nem lestrapált, kisemmizett mezőgazdasággal kell mennünk az Európai Unióba, hanem emelt fővel és azt hasznosítva, azt felmutatva ott, amink van, azt a magyar földet - mint ahogy Torgyán miniszter úr is mondta -, amely Európában szinte példátlan - és példátlan lehetőséget is kell biztosítani hozzá természetesen kormányzati és parlamenti segítséggel.

Amikor megvan a lehetőség arra, hogy kifizethessük a központi költségvetés terhére a külső üzletrész-tulajdonosokat; megvan arra is a fedezet, hogy olyan segítséget kapjon, sőt attól nagyobb segítséget kapjon a magyar mezőgazdaság egyénileg gazdálkodó része, mint amit az Antall-kormány utolsó évében kampányízű módon, de mégis megkapott; megvan arra a lehetőség, hogy ne az utolsó pillanatban, ne 2002-ben jöjjön megint egy kampányízű segítség, aztán utána négy évig semmi... A jó kormány, a jó kormánypárt az, amely négy éven keresztül kampányol, amely négy éven keresztül olyan helyzetbe hozza a magyar társadalmat, a magyar mezőgazdaságot, hogy nyilvánvaló legyen az, hogy azokat, akik ezeket a lehetőségeket biztosították számára... - és most már valóban, eltérően az Antall-kormánytól, a Független Kisgazdapárt lesz a felelős 2002-ben azért, hogy a vállukon viszik be ismét a parlamentbe és ismét a kormányba a pártot, vagy pedig kiátkozzák őket még az országból is. (Francz Rezső: Így van!) Az a kérdés, van-e akkora ereje a Független Kisgazdapártnak (Közbeszólás az FKGP soraiból: Van!), hogy ezt a jogos igényét, amit a miniszter úr sem vitat, sőt úgy gondolom, ebben a Házban senki nem vitat, ezt végre tudja hajtani a kormányban.

Szeretnék egy példát mondani: itt annak idején nem volt csak 36 úgynevezett kisgazda képviselő, a kisgazda-harminchatok, akik mögött nem állt párt, mert a Kisgazdapárt, mint ahogy korábban már mondtam, kilépett a kormányból, és mégis volt arra lehetőségük, hogy kilátásba helyezték azt az Antall-kormánynak, nem szavazzák meg a költségvetést akkor, ha ezer aranykoronáig a kárpótlásra jogosultak nem kapják vissza a földjüket. Most is megvan a Független Kisgazdapártnak az a lehetősége, ha nem kapja meg a magyar mezőgazdaság, ami jogosan megilleti ahhoz, hogy egyáltalán életben tudjon maradni tíz év ilyen vesszőfutás után, ami a hátunk mögött van - függetlenül attól, hogy melyik kormány volt hatalmon -, akkor egyszerűen nem szavazza meg a költségvetést, és máris meglesz a kormánypárt valamennyi tagja részéről az egyetértés, mert ha lényeges volt az Antall-kormánynak, hogy hatalmon maradjon, gondolom, az Orbán-kormánynak is ugyanolyan lényeges, és feltételezem, hogy a képviselőknek is szent meggyőződése az, hogy most mennek a legjobban a dolgok, amikor ők vannak hatalmon. Akkor akarjanak is hatalmon maradni 2002-t követően is, és állítom, hogy a magyar mezőgazdaság minden résztvevője, beleértve a szövetkezeteket, a szövetkezeti parasztságot is és az egyéni gazdálkodókat is, önökre fognak szavazni abban az esetben, ha tíz év után végre önöktől kapják meg az életben maradás lehetőségét.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az FKGP és az MSZP soraiból.)