Felszólalás adatai

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Amióta tíz éve közéleti szerepet vállaltam és országgyűlési képviselő lettem, nagyon sokszor eszembe jut a felelősség szó, a felelősség kérdése, a felelősség érzése. Amikor Ménfőcsanakon állatorvosként dolgoztam, egyszerű volt ez a kérdés számomra, mert mint állatorvos, a saját munkámért feleltem, és az emberek, azok az emberek, akik most ideküldtek bennünket a parlamentbe, hamarosan rájöhettek, hogy az én felelősségérzetem milyen az ő vagyonukkal, állataikkal kapcsolatban. Sokkal nehezebb a képviselői felelősség kérdése. Én erről a pulpitusról mintegy két és fél éve, amikor a földtörvénnyel viaskodtunk, úgy fordultam az akkori kormánypárti képviselőkhöz, hogy hölgyeim és uraim, az önök felelőssége a nagy ebben a kérdésben, hiszen mindig a többség dönt a törvényekről, és a többségi döntés hozza létre a törvényeket, tehát a többség felelőssége sokkal nagyobb.

Kormánypárti képviselőként felmerül ilyenkor a kérdés, hogy egy előterjesztést észrevétel nélkül támogassak, vagy tegyem meg azokat az észrevételeket, amelyek szükségesek, hogy kifejezzem aggályaimat és aggodalmaimat. Úgy gondolom, a képviselői tisztesség azt kívánja, hogy ez utóbbit válasszam, mert számomra a tisztesség fontos, még akkor is, ha időnként rágalmazásnak van kitéve az ember. Én a rágalmaktól még nyugodtan alszom, viszont rossz döntésektől rosszul szoktam aludni.

(11.30)

A rágalom a rágalmazót minősíti elsősorban. Kis Zoltán képviselő úr nagyon plasztikusan elmondta ama bizonyos külső üzletrész megszületésének történetét. Bizony meg kell mondanom, hogy amikor szembesültem a törvény végrehajtásával '92-ben, nemegyszer fogtam a fejem, hogy Úristen, mit tettünk. Mit tettünk, amikor jöttek azok a külsősök, akiknek semmi közük nem volt a bevitt vagyonhoz, hanem, mondjuk, Pannonhalmán hat évig egy esztergályosüzemben dolgoztak? (Taps az MSZP padsoraiban.) Biztos, hogy ha még egyszer ez a helyzet előállna, akkor a mostani politikai tapasztalatommal megpróbálnám jobban képviselni az észérveket. (Taps az MSZP padsoraiban.) Éppen ezért mint kormánypárti képviselő szeretném most a nyilvánosság előtt elmondani e két törvénnyel kapcsolatos aggályaimat és fenntartásaimat.

Egy törvény jogelméletileg lehet tökéletes, de az is nagyon fontos, hogy megvizsgáljuk, mi a hatása, mi következik belőle. A bizottság ülésén is azt mondottam, hogy rendkívül tiszteletre méltó és bátor a kormány cselekedete, amikor ezt a két törvényt beterjeszti. Hiszen mindenki egyetért azzal, hogy egy olyan idült gyulladást kell kezelni, a mezőgazdaság vonatkozásában az üzletrész kérdését tényleg radikálisan meg kell oldani. Belgyógyászati eszközökkel - ahogy Gyimóthy Géza barátom szokta nekem mondani, hogy én így dolgozom - nem lehet, ezt már sebészileg kell megoldani. Igen, de mi lesz a hatása ennek a két törvénynek, amelyek közül természetesen sokkal izgalmasabb az első, illetve számomra a legizgalmasabb az üzletrészekkel kapcsolatos törvényjavaslat.

Igen nagy várakozás előzte meg lassan egy éve most már ezt a törvényjavaslatot, amikor először felreppent a hír, hogy a kormány a Kisgazdapárt javaslatára ezzel foglalkozni fog. Igen, a külső üzletrész-tulajdonosok nem azok, akik gazdálkodni akarnak, mert van ilyen is, olyan is; akik pénzhez akarnak jutni, azok várakozással néznek a törvény végrehajtása elé, és igen, nagyon boldogan remélik, hogy nem a megalázó 5-10-15 százalékos áron kell túladni üzletrésztulajdonukon, hanem egy reális árat kaphatnak. Én nagyon félek, hogy csalódás fogja érni őket, mert azok a szövetkezetek, amelyeknek ezt a kielégítést meg kellene tenni, fizetniük kell, nem tudnak, fizetésképtelenek lesznek. Nem fizetnek egyrészt azért, mert ugyan most már nagyon kicsi az esély az átalakulásra, de megpróbálják, bár ekkor még az üzletrész-tulajdonos jól járhat, mert egy gazdasági társaságban realizálódik valamilyen formában a követelése. De sokkal gyakoribb lesz, sajnos - bár megítélni innen nem lehet, hogy milyen gyakorisággal következik be ez -, hogy a szövetkezetek egy része csődbe megy.

A bizottsági ülésen kézhez kapott tanulmányból szeretnék idézni: "A vagyonmozgások, melyek a kívülálló üzletrészesek, illetve a tagi üzletrészek kielégítése során fognak keletkezni, az erősen eladósodott, veszteséges szövetkezeteket meg fogják terhelni, és be fog következni e szövetkezetek megszűnése. Előfordulhat az is, hogy azoknál a szövetkezeteknél, ahol a hitelállomány teljesen leterheli a vagyont, az üzletrész-felosztási tervet nem tudják elkészíteni, mivel a tervezet szerint a kívülállók üzletrészeinek összegéből az üzletrészfelosztás során le kell vonni a szövetkezettel szembeni harmadik személyeket megillető követelések összegét. Várható, hogy az üzletrész-felosztási terv elkészítése és a tagok üzletrészének részjeggyé történő alakítása után a hitelezők a szövetkezetek tartozásainak azonnali kiegyenlítését fogják kérni, veszélyeztetve az üzletrészek jogi és gazdasági helyzetének rendezését." Ez a hatástanulmány a kormány hatástanulmánya.

Itt folytatnám a hitellel kapcsolatban a Bankszövetség észrevételét. Ezt írta a Bankszövetség elnöke minden frakciónak: "A törvényjavaslat elfogadása esetén a bankoknak kényszerűen azonnal lejárttá kell tenni a fennálló szövetkezeti hiteleket, élniük kell a hitelek fedezetéül szolgáló vagyonelemekkel, hiszen az adós pénzügyi helyzetében lényeges változás következett be." Nem akarom ezt a levelet tovább idézni és folytatni, én azt gondolom, remélem, hogy a Bankszövetség nem politikai indíttatásból fogalmazta meg ezt a levelet, hanem üzleti szempontok szerint.

Tehát, tisztelt Ház, az az aggodalmam, hogy csalódni fognak a külső üzletrész-tulajdonosok, mert nem jutnak hozzá a pénzükhöz. Ez politikailag is káros lehet számunkra, de az egyszerű ember szempontjából mindenképpen gond lesz.

A másik kérdés, hogy miként érinti a szövetkezeteket ez az egész csőd- és a végelszámolás. Ott is nagyon sok csalódott és keserű ember lesz, ahol ezek bekövetkeznek, és hangsúlyozom, azt nem tudjuk ma megítélni, hogy milyen mértékű lesz a csődhullám a ma meglévő szövetkezeteknél. Tehát az kétségkívül igaz, és ebben Gyimóthy Géza képviselő úr, akit most nem tudok itt (Közbeszólások: Itt van!) - de itt van, igen, igen. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Tanácskozik!) Kétségkívül igaz, hogy újat építeni csak akkor lehet, ha a régi eltűnik. Csak az a kérdés, ha megszűnik ez a régi, amely most működik úgy, ahogy, és embereknek ad kenyeret és lehetőséget, mi lesz utána. Engem ez izgat. (Taps az MSZP padsoraiban.) Kétségtelen, hogy '90 óta talán néha kissé túlzó módon is a családi gazdaságok híve voltam és az is maradok, de mi lesz utána, ha egy ilyen széteső, a mostani botladozó szövetkezet helyén, amely úgyis csődbe menne egyébként, családi gazdaságok lesznek, egy olyan struktúra alakul ki, hogy átveszik éppen azok a külső üzletrész-tulajdonosok esetleg, akikről Gyimóthy úr beszélt. Én is ismerek ilyen gazdálkodó embereket, akik szeretnék, ha, mondjuk, a takarmánytárolókhoz vagy eszközökhöz hozzájuthatnának, mert ez is egy dolog. De vajon mi lesz akkor, ha nem tudják ezek az ott lévő gazdák átvenni a szerepet, vagy éppenséggel nincs olyan ambíció az ott élő emberekben, hogy ezt megtegyék? Fel vagyunk-e készülve arra - ide szeretnék kilyukadni, fel vagyunk-e készülve - kormányzati szinten, hogy ott szervezéssel, anyagi erőforrások mozgósításával biztosítani tudjuk tovább az életet?

Én nem szeretek a múltba nézni nagyon, lehet, ez orvosi gondolkodás, hogy a múltat csak annyira kell nézni, amennyire a diagnózishoz szükség van a kórelőzményre. Mindig a terápia a fontos, a továbblépés. Tehát ha van eszköz a kezünkben arra, hogy ezeken a helyeken segítsünk, akkor lépjünk tovább, és ne mondjuk azt, hogy ez kevés vagy sok. Ha egy falu, az is sok, de száz falu! Még több! Mit tudunk tenni?

Tehát nem szeretek a múltba nézni, de eszembe jut '92-93, amikor beszéltünk a családi gazdaságról. Elkezdődött a föld tulajdonba adása úgy, ahogy - lehet kritizálni, biztos lehetett volna másként is csinálni -, és nem adtunk pénzt, paripát, fegyvert azoknak az elszánt embereknek, akik elkezdtek gazdálkodni. Igaz, hogy azzal vádoltak bennünket akkor, hogy a választási kampány része volt - pedig nem volt, higgyék el! - a falugazdász- és a bizonyos géptámogatás. Ha képviselőként erkölcsi elismerést kaptam, akkor az az volt, amit Zsikla Győző... - mondhatom? (Zsikla Győző igent int.) Amikor először találkoztam Zsikla Győzővel, azt mondta, hogy azt a géptámogatást nagyon nagyra értékelték, mert akkor tudtak sokan elindulni. De ezt nem öndicséretként mondom, inkább önkritikusan, hogy az utolsó pillanatban próbáltuk igazán hatékonyan a magángazdaságokat segíteni, nem az első perctől kezdve. Ha egyszer azt mondtuk annak idején, hogy magángazdaság, akkor átfogóan '91-92-ben oda kellett volna tenni a szellemi és anyagi erőforrást azoknak az embereknek, akik voltak olyan bátrak, hogy az akkori rendkívül nehéz agrárkörnyezetben is elkezdtek magángazdálkodást indítani.

Az agrárkörnyezet ma is nehéz, az agrárkörnyezet ma is sok problémát jelent a gazdálkodóknak, épp ezért azt mondom, fontoljuk meg, hogy ha ennek a törvénynek a hatálybalépése után bekövetkeznek ezek a Jób-jóslatok, akkor mit tudunk tenni.

(11.40)

Erre ebben a pillanatban nem látom a megfelelő felkészültséget, de nagyon remélem, a miniszter úr erre bizonyára fog tudni majd választ adni, és akkor meg fogok nyugodni.

A másik a szövetkezetek kérdése, a szövetkezés elősegítése. Mert erről is beszélünk most már 8-10 éve, hogy az új mezőgazdasági felépítés új intézményrendszereket kíván. Az egyik legfontosabb lenne az atomizált magángazdák összefogása valamilyen rendszerbe. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Így van.) És az elmúlt tíz évben ezért megtettünk-e mindent? (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Semmit.) Sajnos, nagyon keveset tettünk. Azt gondolom, itt az ideje annak, hogy ezeknek a valóban sorsfordító törvényeknek a megalkotásával egyidejűleg gondolkozzunk el azon, hogy milyen szellemi és anyagi erőforrást tudunk adni azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek ezt az újszerű szövetkezést létre akarják hozni.

Már szó esett a hangyaszövetkezetről. Rendkívül nehezen, saját erejükből próbálják csinálni azt, amit tesznek. Kilenc éve állandóan mondom, hogy pozitív állami segítséggel, beavatkozással kell elősegíteni a szövetkezés elterjesztését, nemcsak egyszerű, kis atomizált szövetkezetek létrehozását, hanem azoknak a rendszerbe foglalását. És ehhez embert és anyagi erőt kell biztosítani, infrastruktúrát és anyagi támogatást.

Mi történik akkor, ha nem tudjuk mindezt megtenni? Mi történik akkor, ha ezekben a széteső gazdaságokban - hiszen tanulmány mondja, nem én mondom, a kormány tanulmánya mondja, hogy mi fog bekövetkezni - nem tudjuk a továbbélést biztosítani? Lehet, hogy most sokan azt gondolják, hogy én rémképeket látok. Biztos, hogy abban hibás vagyok, hogy az orvosi szemléletem mindig, ma is uralkodik bennem, hogy a legrosszabbra is gondolni kell. Mert ha a legrosszabb ellen védekezünk, akkor nem történik meg a tragédia. Tehát mi történik abban a legrosszabb esetben, ha tömegesen esnek szét így a szövetkezetek, nincsenek ott gazdák, s nem veszi át senki helyben az életet? Akkor jön a tőke! (Pásztohy András: Így van.) Az a globáltőke, amely a világot egyre jobban elárasztja, keményen nyomul (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Széthullik a magyar föld.); látjuk a kis boltok bezárását a globál, nagy áruházláncok terjeszkedésével. És az a külföldi tőke bejön a mezőgazdasági alaptevékenységbe is, amit annyira hívtunk az iparba, az élelmiszeriparba s a többi, ugyanakkor átkozzuk, hogy kizsákmányol bennünket - a tőke már csak ilyen. És sajnos pusztába kiáltott szó marad sokunk szava, akik azt mondtuk, hogy a magyar mezőgazdaságot az adófizetők pénzéből kell talpra állítani. Ez persze a közgazdászoknak, a pénzügyi embereknek nem tetszik. Én magam is '90 és '94 között sokat harcoltam az ellen a szemlélet ellen, hogy "mit akarsz te a mezőgazdasággal?". Pedig erről van szó, hogy képesek leszünk-e a magyar adófizetők pénzéből jó, racionális elképzelések mentén egy új mezőgazdaságot felépíteni, vagy nyitott kaput csinálunk annak a tőkének, amely ma is ott van Kertán, Ikrényben, sorolhatnám még a felvásárolt szövetkezeti vagyont.

És igaz, utolsó mentség, hogy a termőföld tulajdonilag még a magánemberek kezében van, de a földtulajdonos is annak a tőkésnek, aki többet fizet a bérleti díjért, oda fogja adni. Ez is emberi dolog. És az történik - tudnék még egy-két helységet sorolni -, hogy a tőkés nagygazdaság, a tőkésüzem megszilárdul Magyarországon. Még csak terjed, de még jobban fog terjedni és megszilárdul, mert a kiürült épületeket, a gazdátlan majorokat az veszi meg, akinek több pénze van. És megint ki jár rosszul? Én nem vagyok populista, nem akarok lenni - illetve van, aki szerint a populista szó nemes dolgot jelent (Mádai Péter: Így igaz.) -, de megint oda jutunk, hogy a kisember jár rosszul. (Taps az MSZP padsoraiból.) Ne tessék tapsolni, mert szomorú ez a kérdés! Rosszul jár a külső üzletrész-tulajdonos, mert nem kapja meg a pénzét - kisember; rosszul jár a faluban lévő ember, aki a munkahelyét elveszti, vagy nem tud gazdálkodni. És megint ott tartunk majd, hogy beszéltek fölöttünk a politikusok, mi pedig pórul jártunk.

Nagyon szeretném, ha mindezt elkerülnénk. Ne vegye rossz néven a kormány és a miniszter úr se, hogy ezeket az aggályaimat kormánypárti képviselőként az "érted haragszom, és féltelek" elv alapján elmondtam, de ez így nem lesz jó.

Mi a megoldás? Mert ha valaki aggályt mond, persze mondjon megoldást is. Sajnos nem tudok jobbat mondani, mint amit egy nagyon kedves, számomra kedves kisgazda politikus mondott egy évvel ezelőtt - nem hatalmazott fel rá, hogy mondjam -, hogy bizony állami segítség kell ehhez.

El kell dönteni, hogy az állami segítséget hová csoportosítjuk. Azt akarjuk-e, hogy a külső üzletrész-tulajdonosok a jogos követelésükhöz hozzájussanak? Akkor kell adni egy hitelkonstrukciót vagy valamit, pénzügyi segítséget - a hitel már veszélyes, mert nem biztos, hogy a bankok erre hiteleznek. Valamilyen állami pénzügyi konstrukciót kell kidolgozni, hogy az a szövetkezet legalább választhasson - tessék elhinni, azért van, nagyon sok ilyet ismerek, becsületes vezetők, becsületes emberek épphogy talpon vannak, és szervezik a magángazdaságokat, ilyen is van, sokszínű ez a szféra -, hogy igénybe veszi ezt a segítséget, csődöt jelent, vagy mit tesz. Tehát a lehetőséget meg kell adni a továbbélésre, mert ezzel nem csinálunk űrt a faluban, és ezzel lehetővé tesszük, hogy a külsősök jogos várakozását kielégítsük.

A másik megoldás a segítség, amiről beszéltem, hogy most nem segítünk itt, de segítsünk az újrakezdésnél. Van gazdahitel, vannak konstrukciók - nem elég! Falura lebontva kell projekteket készíteni és ott, mi több, mikroszinten dőlnek el ezek a dolgok. Hozhatunk törvényt, lehetnek elképzeléseink, de mikroszinten, ott, helyben dőlnek el ezek a kérdések, tehát erre is fel kell készülni.

Tisztelt Ház! Mindezek alapján a szövetkezeti üzletrészről szóló törvényt az MDF nevében csak akkor tudjuk a továbbiakban támogatni, ha ezekre a kérdésekre választ kapunk, és ezeket a kérdéseket megoldottnak látjuk.

Ami a szövetkezeti törvényt illeti: sok új elemet tartalmaz, a bizottsági ülésen is úgy gondoltuk, hogy általános vitára alkalmas - hopp, elment az időm -, de az ördög a részletekben lakik. Húsz oldalt írtam arról - nem én, a saját kútfőmből, hanem nagyon komoly egyetemi oktatók, szakértők alapján -, hogy mennyi probléma van ebben a szövetkezeti törvényben, amelyet kétségkívül használhatóvá lehet tenni.

Végül annyit szeretnék még hozzátenni, hogy természetesen nagyon jókor került ez a törvény tárgyalásra, már csak azért is, mert ha az úgynevezett agrárcsomag is - amelyről beszéltünk már a bizottsági üléseken, amely a földtörvény-módosítást, a birtokrendezést, a nemzeti földalapot jelenti - megvalósul ebben az évben, és ezeket a törvényeket kezelhetővé és használhatóvá tesszük, akkor tényleg nagyot fogunk alkotni a jövő mezőgazdasága szempontjából.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)