Felszólalás adatai

ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A tárgyalt kormányprogramhoz szólván elöljáróban szeretném hangsúlyozni, hogy érdeklődésem és szakmai kompetenciám szerint is csak a primer prevencióra és a családi háttérrel kapcsolatos okfejtésekre vonatkoznak megjegyzéseim; már azért is, mert ez utóbbit tekintve a tervezet nem veszi eléggé figyelembe, hogy a szenvedélybeteg családjának érzelmi bevontsága, anyagi veszteségei, kodependenciája, társas függése miatt maga is szenvedélybeteg és segítségre szorul.

A tervezet egyoldalúan, egy fél mondat erejéig foglalkozik a családok megsegítésével, de egyáltalán nem foglalkozik a segítés módozataival. Sajnálatos módon a tervezetben előforduló, a családdal kapcsolatos témák egy kivétellel tulajdonképpen háttérproblémák. A család valahol úszik a háttérben, egyike a nevelő intézményeknek; rossz nevelési stílusa, a gyermekkel szemben alkalmazott, erőszakon alapuló viselkedésformái révén része van a szenvedélybetegségek létrehozásában. Ez igaz, azonban a tervezet nem veszi figyelembe, hogy érzelmi bevontsága, elszenvedett anyagi veszteségei kodependenciája, társas függősége miatt a család is függővé, szenvedélybeteggé válik, tehát közelítőleg a szenvedélybetegséggel megegyező platformon kezelendő, és a szenvedélybetegség integráns része. A család a drogkérdésben jóval központibb helyet foglal el, mint amekkora helyet kapott a tervezetben. A valóság sajnos ennél is sokkal szomorúbb, amit jól tükröz a pályázati kiírásoknál az önsegítő családi csoportoknak, alacsony küszöbű alapítványoknak, egyesületeknek juttatott tematikai lehetőség.

Mint említettem, a tervezet csupán egy fél mondat erejéig foglalkozik a szenvedélybeteggel rendelkező családok megsegítésével, és egyáltalán nem foglalkozik a segítés módozataival, pedig a szenvedélybetegségek jelenleg uralkodó, a multidiszciplinaritást elkerülő kriminális és medikális megközelítésmódjainak küzdelmében elhanyagolt és kiszolgáltatott helyzetben lévő, anyagilag összeomló és gyakran neurotikus, kodependens szimptómajegyeket felmutató szenvedélybeteg-hozzátartozók számára égetően fontos társadalmi érdek a segítségnyújtás. A kiszolgáltatott helyzet azáltal jön létre, hogy míg a medikális intézmények elsősorban a szenvedélybetegekre koncentrálnak, gyakran a beágyazottság és a terápiás kontinuitás minden igénye nélkül végzik specifikus részfeladataikat, és a családi problémákat legfeljebb mint az egyéni pszichiátriai probléma hátterét jelölik meg.

A jogalkotó, illetve joggyakorló intézmények egyáltalában nem fordítanak kellő figyelmet a szenvedélybetegségeket kísérő és a társadalmi bűnözést szinte minden esetben megelőző, a szenvedélybeteg által folytatott családi bűnözésre, és gyakran a problémát leegyszerűsítve, egyszerűen a hozzátartozók helytelen nevelési stílusát teszik felelőssé a szenvedélybetegség kialakulásáért.

A családban a szenvedélybetegségek miatt fellépő ártalmak a neuroszomatikus betegségek és azok terápiás ellátása, a munkahelyen tapasztalható teljesítménycsökkenés. A családok szenvedélybetegségek miatti szétesése és degradációja jelentős összetevőjét képezi a szenvedélybetegségek által okozott társadalmi károk összességének, és értékében meg is haladja a szenvedélybetegek által közvetlenül okozott károkat - ez egyébként USA-felmérés. Ezért a család, a szenvedélybetegség által legintenzívebben érintett szektor, szinte maga is megbetegszik, és ezért multidiszciplináris kezelésre szorul. Ezen károk monitorizálásáról, felméréséről a tervezet nem tesz említést.

A fentebb vázolt segítségnyújtás lényeges elemét képezné a családtagok jogi védelme. Itt a teljesség igénye nélkül csupán egypár szempontot említek. Az érintett családok többségében a társadalmilag aktív, gyengébb fizikumú kereső családtag fizikai visszaélések tárgya. Az úgynevezett családi bűnözés, a családon belüli erőszak, lopás, rablás a jogszolgáltatás és a rendőri tevékenység fekete foltja. Megszokott jelenség, hogy a rendőrség jelentéktelen esetekben brutálisan, jelentős esetekben viszont elnézően reagál. A bírósági, rendőrségi és medikális intézkedések összhangja sok kívánnivalót hagy maga után. A rendőrségen nincs pszichológus, a kórházakban pedig nincs jogi szakember, ezért nem is tudnak együttműködni, pedig néha nagy szükség lenne enyhébb, pedagógiai jellegű rendőri intézkedésekre.

Még néhány rövid megjegyzésem van. Az az érzésem és véleményem, hogy különösen a rövid távú célok között nagy hangsúly esik a feltérképezésre, a statisztikák összeállítására, kutatásokra, szervezetépítésre, képzésekre és a többi. Ami egyébként a kutatásokat, statisztikákat illeti, ezek alanyai csak a szervezett állami oktatásban részt vevő diákok - például az ESPAD-vizsgálat, és ez csak egy korcsoportot szondáz, a 15-16 éveseket. Mi van és lesz a perifériára szorult többi, valóban kábítós lányokkal és fiúkkal, mert az előbb említett korosztály, a 15-16 évesek még csak próbálkoznak, kóstolgatnak. Véleményem szerint ezek a tudományos és más egyéb kutatások szinte túldimenzionáltak.

Nem akarom ezek fontosságát vitatni, tévedés ne essék, de úgy gondolom, hogy ma a legfontosabb feladat a drogok terjedésének megállítása, és éppen ezért rövid távon nagyobb hangsúlyt kellene kapnia annak, hogy izolálják, visszaszorítsák a drogfogyasztókat, és minden erővel harcoljanak a drogokhoz való hozzáférési lehetőségek mint elsődleges veszélyforrások ellen.

A primer prevencióról: nem akarok túlságosan belebonyolódni, de summás véleményem az, hogy aki vagy akik írták ezt a fejezetet, hogy nem pedagógusok, az biztos.

(23.30)

Rossz a koncepció és a megközelítés. Nem az okozat oldaláról kell prelegálni, hanem az okot kell kideríteni. A drogot ki sem szabad mondani, csak azért, hogy ne legyen ilyen nagy jelentősége. Egyébként a megelőzést, az anyai terhesség idején kell megkezdeni, ugyanúgy mint a zenei nevelést - tessék emlékezni Kodály szavaira! A jelen története, mármint a stratégia, nem erről szól. S mi van az iskolai programokkal? Ezeket ki vagy kik fogják engedélyezni és ellenőrizni?

A szekunder prevencióról: az úgynevezett alacsony szintű, ártalomcsökkentő, fenntartó programok - methadon és tűcsere - protokollja mikor készül el? Mert eddig erről felesleges beszélni.

Tercier prevenció, a rehabilitálás: hol, miből, kikkel? Mert erre sem kap választ az olvasó, tanulmányozván az előterjesztést. Arra meg végképp nem, hogy a jelzett 17 milliárdos stratégiát miből és mikor fogja a kormányzat előteremteni. Erre már csak hab a tortán, hogy a médiaprogramra már van fedezet. Nem a drogot közvetlenül vagy közvetetten reklámozó amerikai és más filmek terjesztése ellen kellene előbb határozottan fellépni?

Köszönöm a szíves figyelmüket.