Felszólalás adatai

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az államháztartási törvény, az 1992. évi XXXVIII. törvény 28. §-a írja elő, hogy minden évben az Országgyűlésnek tárgyalni kell és el kell fogadnia a zárszámadási törvényt, vagyis az előző év költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényt.

Többször hivatkoztak már rá, hogy a számok halmaza ellenére egy költségvetés - bár, főleg mellékleteit tekintve, nagyrészt számokból áll - politikai döntések halmaza, és ez valóban így van. Mert hiszen kétségtelenül politikai döntések sorozatát igényli, hogy egy ország pénzét, bevételeit mire költjük, miket tartunk elsődlegesnek, milyen befektetéseket, milyen működéseket, és egyáltalán milyen szempontok szerint csoportosítjuk ezeket a pénzeket.

A célok sokasága - bár szakmainak tűnik - valóban alapvetően politikai természetű, mert kétségtelen politikai döntés az, hogy vajon egy kisközségben az iskolát meg kell-e szüntetni, ott vajon az önkormányzat normatív támogatással az iskolát fenn tudja-e tartani, függetlenül attól, hogy azt is tudjuk, hogy elöregedett már a népesség, és csak igen kevés gyermek van abban az adott kisközségben. Tehát ez kétségtelenül politikai döntés, bár az is igaz, hogy különböző szakmai magyarázatokat is fűzhetünk hozzá.

Tehát arról kell számot adnunk minden évben az Országgyűlés előtt, hogy a költségvetésben meghatározott összegeket végül is mire költöttük. Ez a zárszámadási törvény, és ezt tárgyaljuk ma is, ez a kérdés. Ezt mutatja be ez a törvénytervezet, hogy mire költöttük az 1998-ban elfogadott költségvetésben meghatározott pénzeket '99-ben.

Én természetesen nem kívánom felmondani a törvénynek még a szöveges részét sem, pláne a számszakit, felolvasni se, bár megtehetném, mert hisz még a francia parlamentben, ahol a legszigorúbban van szabályozva a felszólalás, számokat még ott is olvashatnak. De meggyőződésem, hogy nem ez a feladata egy képviselőnek e téren sem, hanem az, hogy egy végrehajtást, egy költségvetés végrehajtását - tehát hogy miként ment el a pénz - tanulmányozza, és ebből szintén politikai döntéseket vonjon le, amit aztán a későbbiek során akár az újabb költségvetés összeállításánál, tárgyalása során felhasználhat, mert tendenciákról van szó. Azokat a tendenciákat kell megnézni vagy azokra kell rávilágítani, amelyek az adott évben a pénz elköltése során keletkeztek.

Lényegében az ÁSZ-vizsgálat is ezt célozza, és azért mondja ki a törvény, az államháztartásról szóló törvény, hogy az Állami Számvevőszéknek is vizsgálni kell a végrehajtási törvényt, mégpedig egy olyan formában, hogy a tervezetet két hónappal korábban megkapja az ÁSZ, azt véleményezi, észrevételeket tesz rá, és utána a Pénzügyminisztérium, ha elfogadja ezeket a véleményeket, azokat beépíti abba az anyagba, amit aztán végül is az Országgyűlés elé terjeszt, amit mi megkapunk.

Tehát abban az anyagban, ami rendelkezésünkre áll, már biztos, hogy vannak olyan beépített részek, amelyeket az ÁSZ-vizsgálat kifogásolt vagy pontosított, és amelyeket a Pénzügyminisztérium elégségesnek vagy elfogadhatónak tartott.

Tehát, mint mondtam, a '92. évi XXXVIII. törvény mondja ki a zárszámadási kötelezettséget, de mindössze négy paragrafus szól erről: a 28., a 29., a 41. és az 53. §, és lényegében inkább eljárási kérdéseket szabályoz. Tehát meglehetősen szűken szól a zárszámadásról, hogy miket is kell tartalmaznia a zárszámadási törvénynek.

Ez a négy paragrafus először is megállapítja, hogy kell zárszámadás; meghatározza azt, hogy az ÁSZ-jelentés is meg kell hogy szülessen; meg kell hogy határozza, köteles a kormány beszámolni arról, hogy a törvényben meghatározott kötelezettségvállalások mik voltak, és ezek miként teljesültek; és hogy ezt a zárszámadást nyolc hónapon belül az Országgyűlés elé kell terjesztenie. Ez valóban így is van szinte minden évben, most is. Általában november 30-ig kell a költségvetést elfogadni, addig mi látjuk ezt a végrehajtást.

De a mondandómat azzal kezdtem, hogy itt politikai tendenciákra, döntésekre lehet következtetni, ami igenis nagyon fontos lenne egy képviselő számára, de a szakemberek számára és mindenki számára, hogy ezt jó előre ismerje, még a költségvetés összeállítása előtt. Ez logikusan hangzik, mert hisz a tapasztalatoknak kellene tükröződni a későbbi költségvetésben, de erre - akármilyen logikus is - nincs egyszerűen idő és lehetőség; a nyilvántartások feldolgozása hosszabb időt vesz igénybe. Egyszerűen ez a gyakorlat nem alakult ki úgy, hogy jó időben, még a költségvetés összeállítása előtt ezeket a végrehajtási adatokat ismerjük.

Éppen ezért is talán helyénvaló egy hosszabb időre szóló költségvetés. Egy két évre szóló költségvetésnél ezeket a tanulságokat, amelyek - mondom, szerintem - főleg politikai jellegűek, le lehessen fordítani szakmai nyelvre, és így lehessen aztán érvényesíteni a majdani költségvetésben.

(15.10)

A zárszámadási törvény lényegében három részre tagolható: egyrészt tartalmazza a főösszegeket, a tényleges bevételeket és kiadásokat, azokat a jóváhagyásokat, amelyeket az Országgyűlésnek utólag meg kell tenni - ezek azok, amelyek voltaképpen magát a költségvetési törvényt módosítják az időközben bekövetkezett változások miatt -, illetve a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival és az államadóssággal foglalkozik még.

Egy költségvetés végrehajtásának tárgyalásakor nem lehet megkerülni, hogy ne elemezzük azokat a nemzetközi tendenciákat és törekvéseket, amelyek adott évben kihatottak az egész gazdaságra. Ezt világosan megteszi az indokolási rész, végigvezeti, hogy Európa és ezen keresztül hazánk gazdasági élete miként alakult. Szerepe van az elemzésnél azoknak a történéseknek, amelyek itthon a nemzetközi tendenciától függetlenül is bekövetkeztek, a tervezet általános indokolása ezt pontosan megteszi; beszámol azokról a világjelenségekről, melyek az infláció enyhe mérvű emelkedését eredményezték, és amelyek nagyrészt a világban a nyersanyagárak növekedésével hozhatók kapcsolatba; azokról a hazai eseményekről, katasztrófákról, árvízről, belvízről, melyek a hazai gazdasági életre voltak kedvezőtlen hatással, és arról, hogy ésszerű átcsoportosításokkal a tervezett hiány alatt maradt végül is a tényleges hiány.

A végrehajtási törvényről nem lehet beszélni anélkül, hogy ne vennénk figyelembe az ÁSZ erről szóló jelentését, amit - már szó esett róla - az államháztartási törvény elő is ír, és azt is, hogy ezt együtt kell tárgyalni.

Az általános megállapítások után részletesebben az önkormányzatok finanszírozásáról kívánok szólni, és majd itt szólok az ÁSZ ide vonatkozó megállapításairól is.

A zárszámadási törvény a 8.-tól a 15. §-ig terjedően foglalkozik az önkormányzatok finanszírozásának végrehajtásával, a különböző támogatások felhasználásával, és ha azt nézzük, hogy az egész végrehajtási törvény 27 paragrafusból áll és ebből a 8.-tól a 15.-ig terjedő rész, tehát majdnem egynegyede foglalkozik az önkormányzatokkal, akkor ez is rávilágít arra, hogy ez egy rendkívül fontos része az egész költségvetésünknek, hiszen 3173 önkormányzatot érint; taglalja persze a fővárost, 23 kerületét.

Itt egy megjegyzésem lenne: a jelentés azt mondja, hogy 2913 községi önkormányzatot vizsgál, ezeket veszi górcső alá, amelyből 222 nagyközségi és 2691 községi önkormányzatról van szó, ez adja ki a 2913 községi önkormányzatot. Kicsiségnek tűnik, de mégis meg kell jegyeznem a következőket - és azt hiszem, megtettem már itt az Országgyűlés előtt más alkalommal is, talán a céltámogatásoknál -: ilyen jogi fogalom, hogy nagyközség, nem létezik. Az igaz, hogy az 1990 előtti tanácsok által elismert ilyen címet az önkormányzati törvény engedi használni, ez azonban nem jelenti azt, hogy ez jogi kategóriájává válna. És ha nem jogi kategória, akkor azt hiszem, ilyen jogi szövegben, egy törvény szövegében a használata nem megengedhető, nem szerencsés.

Azt is említettem, hogy úgy a költségvetés, mint a zárszámadás végül is táblázatokból, számok tömegéből áll a szöveges rész mellett, és a számok önmagukban is mindig elgondolkodtatók, mert alkalmasak arra, hogy más számokkal összehasonlítsuk őket, és zavaró, ha ezek nem fedik egymást és igen-igen elgondolkodtatók. Ilyen összehasonlításra adott okot az előterjesztés általános összefoglaló kötetének utolsó oldala, amely a helyi önkormányzatok létszámaival és személyi juttatásaival foglalkozik. Ebből kiderül, hogy 25 főjegyzővel számolnak, holott nyilván csak 20 van, 1 fővárosi és 19 megyei; 22 főként jelöli a főpolgármester és a megyei elnökök létszámát, holott ilyen is nyilván csak 20 van; a polgármesterek, a főfoglalkozásúak és a társadalmi megbízatásúak együttes száma 3213, vagyis több, mint ahány önkormányzat egyáltalán létezik. Ami persze adódhat abból, hogy ebben esetleg a társadalmi megbízatású alpolgármesterek száma is benne van, de akkor viszont az hat zavarólag, hogy ha a főfoglalkozásúaknál meg van különböztetve a főállású, illetőleg a nem munkaviszonyban dolgozó, akkor itt miért nincs megkülönböztetve.

Ugyancsak ilyen furcsaság, vagy mondhatnám azt is, hogy képtelenség, amikor arról van szó, hogy a főpolgármester és a megyei elnökök átlag havi juttatása 158 133 forint. Ez nyilvánvaló képtelenség.

Ezekkel a példákkal is alátámasztottnak látjuk az ÁSZ megállapítását, mely szerint a nyilvántartások és az információs rend nem szolgáltat teljes körű, áttekinthető, a valóságot pontosan fedő adatokat, és ez a pontatlanság vagy pontosság túlmutat az ÁSZ-nak azon a megállapításán, amely ugyancsak zavaró - és már ere is utaltam, hogy a törvényben csak négy paragrafus szól a zárszámadás mikéntjéről -, hogy nincs szabályozva az, hogy miként is kell kinézni a zárszámadásnak; vagyis az egyik évben lehet ilyen, a másik évben olyan, tehát teljesen tetszőleges, ahogy éppen szeretjük vagy megszoktuk. Ez ugyanakkor sürgősséggel felveti azt, hogy igenis vagy az államháztartási törvényben, vagy teljesen külön, egy erről szóló törvényben részletesen szabályozni kell, hogy pontosan össze lehessen vetni a végrehajtást magával a költségvetéssel.

Milyen volt a helyi önkormányzatok gazdálkodása a zárszámadási törvény tükrében? Tulajdonképpen jónak mondható, 8,4 százalékkal több összeggel gazdálkodtak, mint amennyi a tervezett volt, és ez nagyban köszönhető annak, hogy a helyi adók fontossága megnőtt, már majdnem eléri a teljes bevételük 13 százalékát. Ebből az iparűzési adó önmagában véve is jelentős, az egész helyiadó-bevételnek 86 százalékát teszi ki, ami 171 milliárd forint, tehát jelentős összeg - az egész adóbevétel 198,4 milliárd -; a helyi adót összesen 2813 önkormányzat vetette ki, az iparűzési adót pedig 1892. És itt jön a szomorú következtetés, hogy de ugyanakkor ennek a meglehetősen hatalmas összegnek a 43,6 százaléka a fővárosban, illetőleg a fővárosi kerületekben realizálódott, tehát itt keletkezett, ami rámutat egy teljesen képtelen településszerkezetre, és a főváros egyébként is adószempontból, forrásmegosztási szempontból képtelen helyzetére, amiről nemcsak időhiány miatt nem akarok beszélni, hanem azért, mert Perlaki képviselőtársam erről nyilván hosszabban fog szólni.

Örvendetes az is, hogy nőtt az az önkormányzati bevétel, amely a környezetvédelmi bírságok kiszabásából ered, de ugyanakkor ennek is van egy negatív kicsengése is, mert bár nőtt a bírságból a bevétel, de ugyanakkor nyilvánvalóan romlott a környezet.

A vagyonról szeretnék még szólni. Gyakran felvetődik az, hogy az önkormányzatok felélik a vagyonukat. Az igaz, hogy a privatizáció tetemes bevételt eredményez az önkormányzatok számára, ám mint az kiderül - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) azonnal befejezem -, ezt visszaforgatják, tehát fejlesztésekre fordítják, és így igazán nem kell félteni az önkormányzatokat az ilyenkénti vagyonvesztéstől, bár felvetődik egy újabb kérdés... (Az elnök ismét csenget.) - köszönöm, máris befejezem.

Szóval összességében a pozitívumokat és a negatívumokat ez a végrehajtási törvény megfelelően tükrözi, tovább lehet gondolni, főleg a negatív tapasztalatokat.

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)