Készült: 2024.05.11.06:57:40 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

86. ülésnap (2019.10.22.), 116. felszólalás
Felszólaló Dr. Gurmai Zita (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:22


Felszólalások:  Előző  116  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. GURMAI ZITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim és tisztelt kedves fiatal Látogatók! Magyarországon a genfi közúti közlekedési tárgyú nemzetközi egyezmények az 1962. évi 28. számú törvényerejű rendelettel kerültek kihirdetésre. Ez a jogszabály azonban az egyes jogszabályok és a jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló törvény értelmében 2007. július 1-jén hatályát vesztette. Ugyanakkor nemzetközi jogi értelemben Magyarország továbbra is részese a genfi közúti egyezménynek, a jegyzőkönyvnek, a kiegészítő megállapodásnak, a módosító megállapodásnak és a genfi útjelzési egyezménynek, ezért indokolt ezek ismételt kihirdetése. Örvendetes, hogy a kormány figyel a részletekre, és egy nemzetközi egyezmény ismételt kihirdetését is beterjeszti az Országgyűlés elé. Bár 2007 júliusában hatályát vesztette az előző jogszabály, és több mint 12 évet kellett várni az ismételt kihirdetést kimondó előterjesztésre, de erre mondják azt, hogy jobb későn, mint soha.

Ami az előterjesztés szakmai részét, illetve annak időbeli elkésettségét illeti, azt is érdemes felvetni, hogy Ausztriában már két évvel ezelőtt teszteltek önvezető autókat a közutakon. Ennek apropóján érdemes lenne itthon is eltöprengeni azon, hogy milyen készültségi fokban van az autonóm közlekedést érintő nemzetközi szabályozás és hogy állunk annak hazai adaptációjával. Azt is érdemes hozzátenni, hogy idén augusztusban röppent fel a hír, hogy átalakítják a közúti közlekedés szabályait Németországban. A reform célja, hogy a közúti közlekedés biztonságosabb, igazságosabb és még inkább klímabarát legyen.

A német közlekedési tárca egy sor szigorítást is javasol, például a járdára, kerékpárútra parkoló és a második sorban, a szabályosan leállított járművek mellett úttesten várakozó autósok például az eddigi 15 eurós bírság helyett 100 euróig terjedő büntetésre számíthatnak, arról nem is beszélve, hogy mindig nehéz dolga van a kismamáknak, hiszen alig tudnak közlekedni ilyen helyeken. Az autópályákon baleseti helyszínre tartó rohamkocsiknak nyitott, úgynevezett mentősávban közlekedő autósokat még nagyobb, 200-230 eurós pénzbüntetéssel sújtják, és egy hónapra bevonják a jogosítványukat, amelyet két büntetőponttal együtt kaphatnak csak vissza.

Az újítások legnagyobb része a kerékpáros közlekedés biztonságának erősítését szolgálja. Az előzésről szóló szabályok közül például törlik a megfelelő oldaltávolság meghatározást, amelynek helyére az kerül, hogy lakott területen legkevesebb másfél méter, lakott területen kívül pedig legkevesebb két méter előzési oldaltávolságot kell tartani a kerékpárosokat kikerülő gépjárművekkel. Ugyancsak a kerékpárosokat védi, hogy a három és fél tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárművel csak lépésben, legfeljebb óránként 7-11 kilométer közötti sebességgel szabad jobbra kanyarodni. A szabály megszegése 70 eurós pénzbüntetéssel és egy büntetőponttal jár. A minisztérium azért kezdeményezi ezt a szigorítást, mert a halálos vagy súlyos kerékpáros balesetek nagyrészét jobbra kanyarodó gépjárművek okozzák. A javaslat szerint a helyi hatóságok kijelölhetnek úgynevezett kerékpáros övezeteket is, amelyekbe csak kerékpárral vagy elektromos meghajtású kis járművekkel lehet behajtani, és legfeljebb óránként 30 kilométeres sebességgel szabad közlekedni.

A reform révén számos új KRESZ-tábla is megjelenhet a német utakon, például a kerékpárosok és motorkerékpárosok megelőzésének tilalmát jelző tábla és a gyorsforgalmi kerékpárutat jelző tábla. A klímabarát közlekedést ösztönző javaslatok közé tartozik, hogy az elektromos meghajtású járművek mellett azok a személygépkocsik és motorkerékpárok is szabadon használhatják a buszsávokat, amelyekkel legkevesebb három személy utazik, és külön parkolóhelyeket jelölhetnek ki a közösségi autómegosztó rendszerekben üzemeltetett gépkocsik számára.

A reformcsomag tárcaközi egyeztetése hétfőn kezdődik, a minisztériumok után a tartományi kormányok és az érintett társadalmi szervezetek véleményezhetik a terveket. A KRESZ-rendelet módosításához a tartományoknak is hozzá kell járulniuk, az ügyben a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája dönt majd. A közlekedési tárca szándéka szerint az új szabályok egy részét még az idén bevezetik.

A fenti német példa is arra irányítja a figyelmet, hogy nagyon fontos tehát a hetven évvel ezelőtti genfi közlekedési egyezmények ismételt kihirdetése, de a XXI. századi kihívásokra mikor fog végre odafigyelni a kormány. Tegyük hozzá, hogy már az elektromos rollerek megjelenése is problémát okoz a budapesti közlekedésnek. Mit várunk akkor ennél bonyolultabb problémák megoldása kapcsán? Ettől függetlenül az MSZP-frakció támogatni fogja. (Taps az MSZP padsoraiból.)

(13.20)




Felszólalások:  Előző  116  Következő    Ülésnap adatai