Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség.Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napirendi pontjaink tárgyalásának a végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lukács László György képviselő úr: „A Magyar Ápolók Napja alkalmából” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon immár ötödik éve a magyar ápolók napján méltatjuk az ápolókat, mindazokat, akik a szociális, egészségügyi területen vagy akár a saját otthonaikban vagy a civil szférában az ápolással mint szakmával foglalkoznak.Sokfelé országszerte volt ma rendezvény, központi rendezvények is, és a parlament is azzal kezdte el a mai ülésnapját, hogy a magyar ápolók napjáról megemlékezett és elmondta mindazt, ami a méltatásukra szükséges. Azonban az ápolók napjának méltatásán túl azt kell mondani, hogy ez az ünnep egy felemás ünnep, merthogy az elkötelezettségüket, illetve a lojalitásukat ünnepeljük, de a helyzetükön, a dolgozók helyzetén sokat ünnepelni már nincs mit, mert az nem igazán ünneplésre méltó.

De hogy miért is van az a nagyon nehéz helyzet, amely egyaránt a szociális szférában, az egészségügyi területen dolgozó ápolókat, ápolónőket és ápolókat egyaránt érinti, azt érdemes elemezni. A kormány részéről többször próbálják védeni, illetve többször elhangzik az az érvrendszer, miszerint milyen intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy az ápolók nagyrabecsültségét és a megbecsülését növeljék, és ebben el is kell ismerni azt és nem szabad elhallgatni, hogy valóban voltak olyan fizetésemelésbeli változások, amelyek a nagyon nehéz helyzetben lévő, és ez főként az egészségügyi dolgozókra vonatkozik, az ő körülményeiken valamilyen szinten javítottak. Viszont semmivel nem voltak és nincsenek előrébb ezek a dolgozók annál a fizetésemelésnél, ami például a bérminimum-emeléssel vagy az egyéb szakképzettséget igénylő munkakörök minimumfizetésének az emelésével elérhető volt. Ha úgy tetszik, ugyanolyan ütemben növekedett az ő fizetésük, az ő hazavihető pénzük, mint egyébként a lakosságnak, a magyar dolgozó embereknek a fizetése. Ez sajnos nem elegendő, sőt ha azt nézzük, hogy kiemelkedően nehéz munkát végeznek a szociális és egészségügyi téren ápolást végző személyek, azt mondhatjuk, hogy még nem is gyógyír, egy tapasz sem az ő sebeikre.

Azt is látni kell, hogy a nap végén egyáltalán nem jártak jól, hiszen olyan folyamatok, olyan tendenciák zajlanak ezen a területen, ami sajnos a szakma kiüresedését, a vonzóságának a megszűnését jelenti. Folyamatos az elvándorlás erről a területről. Folyamatos a pályaelhagyás ezen a területen. Talán ez az egyik legfájdalmasabb, hiszen az országon belül olyan szakmák, illetve más olyan, könnyen elérhető állások szívják el az ápolás területéről a dolgozókat, ahol lényegesen nagyobb bért tudnak kínálni, és amely lényegesen kényelmesebb állást biztosít számukra, és a megbecsültsége is nagyobb ezeknek a munkáknak és munkaköröknek.

Folyamatos probléma a kiöregedés és az utánpótlás hiánya. Ha Magyarországon valami nagyon rossz helyzetben van, az a szakképzés, és talán a szakképzés egyik legmélyebb bugyra az egészségügyi és szociális dolgozókat érintő ápolói, illetve egészségügyi képzési rendszer, amely soha nem találta meg az elmúlt időszakban a helyét, éppen ezért ez az utánpótlás, az oly vágyott frissen becsatlakozó, ápolásban részt vevő dolgozók hiányát és ezeknek a dolgozóknak és a jövendőbeli fiataloknak az elmaradását okozta.

Ami tehát az egyik legfontosabb, hogy nem tudjuk, mennyi a pályaelhagyó. Tisztában lehetünk azzal, hogy körülbelül mennyien hagyják el külföldre ezt a pályát és választanak máshol hivatást, de hogy milyen más hivatást választanak, azt nem tudjuk, így fel sem tudjuk mérni, hogy mekkora a probléma, mint ahogy azt sem tudjuk felmérni, hogy mekkora a probléma a lemorzsolódással és az utánpótlás hiányával.

Még egy problémát hadd mondjak, ha már a mai napon a túlóratörvényről beszéltünk. Az egészségügyi és szociális dolgozóknak nem az a problémája, hogy 400 óra túlórát lehet vagy kell, vagy kötelező vállalni. Az egészségügyben az ápolók 1260 óra maximum túlórát vállalhatnak. Ha éves szinten összeadjuk, 1260 órát ilyen vagy olyan jogviszonyban, ilyen vagy olyan túlórával ezeknek a dolgozóknak le kell dolgozniuk. Így tudják egyedül pótolni a rossz fizetéseik mellé a pótlékokat. A mai napon szó volt arról, hogy milyen egészségkárosító dolog ez. Képzeljék el, az egészségügyi dolgozók a saját kamarai felmérésük alapján rosszabb egészségügyi állapotban vannak a szakmájuk vége felé, a pályaívük vége felé, mint azok a betegek, akiket ők ápolnak. Milyen egészségügyet, milyen szociális szférát üzemeltetünk mi, ahol rosszabb állapotban vannak és betegebbek a benne dolgozók, mint akiket ápolni kellene?!

A Jobbiknak és a szakmának azonban van megoldása, és a kormánynak is ezt kellene meghallgatnia. Nagyon fontos, hogy egy nagyobb megbecsülést, főként egy életpályamodellel adódó nagyobb megbecsülést adjunk, amelyben a bér, az előremenetel, a munkakörülmények javítása mind olyan körülmény, amelyeken változtatni kell. És persze, meg kell teremteni a stabil utánpótlást is.

A magyar ápolók napján tehát sajnos azt tudjuk mondani, hogy a szakma csak egy segélykiáltást tud küldeni a nyilvánosság felé, hiszen égetően sok a tennivaló. Arra bátorítom képviselőtársainkat, kezdjünk hozzá mihamarabb ezeknek a problémáknak a megoldásához. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)