Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varga-Damm Andrea képviselő asszony, a Jobbik képviselője: „Ez nem a mi, hanem a ti 30 évetek volt” címmel. Öné a szó, képviselő asszony.

DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. 2257 ülésnap, hat köztársasági elnök, hét miniszterelnök, nyolc házelnök, ez a harminc év termése. 1990. május 2-a egy szerdai nap volt, amikor megalakult az új, demokratikus Országgyűlés, s azon Oszter Sándor elmondta Petőfi Sándor: Az országgyűléshez című versét. Én akkor azt hittem, hogy azt értik majd. Azon a napon, ma ezt az évfordulót nincs okunk ünnepelni, mert a magyar társadalom számára az elmúlt harminc év óriási kudarc. Emlékezni van okunk, ünnepelni nem. Ezért nem vettünk részt magunk sem az ünnepi ülésen.Áder János beszédében megemlékezett azokról a tanúkról, akik ’90. május 2-án azon az ülésen felszólaltak, és emlékeztettek történelmünkre. Azt sajnálom, hogy nem nagyon idézett belőle. Varga Béla azt mondta: „Ha jól tudunk élni a lehetőségekkel, ez az út el kell hogy vezessen bennünket a jól boldoguló, szabad, demokratikus Magyarország teljes felépítéséhez, amelyben a nép akarata érvényesül.” Mára mit látunk? Neobolsevista hatalomgyakorlás, neoliberális gazdaságpolitika és fundamentalista társadalompolitika. Ez forgácsolja szét magyar népünket. A harminc év eredménye a rablóprivatizáció, az egyenlő elbánás hiánya és a korrupcióra épülő kormányzás.

Aztán a következő szavak: „Az érdemosztás a nép feladata, és idő kérdése. Még korai. Felelős politikusok nem szenvedhetnek emlékezetkihagyásban.”  ajánlották az utódoknak. Mit látunk ma? Mára kormányzati öntömjénezés, önimádat, öndicséret, és a nép butításának ez a legfőbb eszköze.

Aztán folytatták a tanúk ’90. május 2-án: „Gondoljunk arra is, hogy az érdem nemcsak a miénk, hiszen szerencsés külső, illetve nemzetközi változások nagymértékben segítették a magyar szándékok valóra váltását. Elismeréssel adózom a nagy orosz birodalom vezetőjének, aki nagy államférfihoz illően zárta be a kis magyar nép és az ő népe viszonyát és annak legszomorúbb fejezeteit.” Bizony, ha nincs Mihail Gorbacsov és az a jó pár politikus, aki ebben minket segített, akkor az a hét politikus, akit ma láttunk, hogy harminc éve országgyűlési képviselő, nem élvezhetné mindennek gyümölcsét.

Aztán folytatták a tanúk: „A józan érzésű és gondolkodású emberek békességre, megértésre és törvényes rendre vágynak. Következzék hát a nemzetépítés megfontoltsága, érdemi vita és munka a politikai és gazdasági demokrácia érdekében, amelyben a munkásembernek és a vállalkozónak, az értelmiséginek és a parasztembernek egyaránt megadatik az állampolgári méltóság, a félelem nélküli létbiztonság és boldogulás. Lépjen a széthúzás, a demagógia és a kicsinyes pártönzés helyébe a nemzeti érdekek etikai kódexe teljes hatóerejével!” Ehhez képest mi volt a harminc év alatt? 2001-ig viszonylag tényleges fejlődés és törekvés arra, hogy ezt beváltsák, de azóta csúszik a lejtőn hazánk népe az iszonyatos polarizáció eredményeként és amiatt, hogy az igazságból kiveszett az „i”. Ismétlem: az igazságból kiveszett az „i”.

Majd folytatták a tanúk: „Történelmünkben a magyar egység hiánya, a lélekben dúló polgárháború hozzájárult nagy nemzeti tragédiáinkhoz. Egyéni kívánalmak, politikai ambíciók, világnézeti osztályharcok vagy faji ellenségeskedések nemcsak a nép lelki egységének ártanak vészesen. Mélyen be kell idegződnie a magyar tudatba annak, hogy hibáinkért most már egyedül vagyunk és leszünk a felelősek.” Változott mára ebből valami? Mindenki hibás, csak a magyar kormány nem.

Majd folytatták: „Nem a vérében, hanem a lelkében és szellemében értékes a magyar.” S mit tudtunk meg ezen a héten? Aki nem ért egyet a Fidesszel, az nem a nemzet része.

Aztán Kéri Kálmán így folytatta: „Ha nem olyan helyzetet teremtenek önök, kedves képviselőtársaim, hogy a magyar anyák érdemesnek tartsák, sőt, kötelességüknek, hogy szüljenek, akkor mindig rosszabb és rosszabb helyzetbe kerülünk itt, a Kárpátok között.” Hova jutottunk? A magyar anyák már pénzért sem szülnek.

És aztán Vörös Vince, az Ideiglenes Nemzetgyűlés volt jegyzője fejezte be gondolatait 1990. május 2-án. Azt mondta: „Ady Endrét idézem: ’Most perc-emberkék dáridója tart, / De építésre készen a kövünk, / Nagyot végezni mégis mi jövünk. / Nagyot és szépet, emberit s magyart.” Ő akkor ezzel zárta sorait. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Ma pedig én azzal zárom soraimat és szavaimat, hogy még mindig percemberkék dáridója tart. Köszönöm a figyelmüket. (Z. Kárpát Dániel és dr. Keresztes László Lóránt tapsol.)