Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

VOLNER JÁNOS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés Magyarország gazdasági terve volt egy adott évre vonatkozóan, a zárszámadás pedig egy beszámoló a gazdasági tervünk teljesítésére vonatkozóan. Én ezt szeretném értékelni, és a saját magam által jónak látott politikai és szakmai szempontok alapján szeretném ezt megtenni. Évről évre jó néhányszor 2010 óta felhívtam a kormányoldal figyelmét az anticiklikus gazdaságpolitika szükségességére Magyarországon. Azoknak a képviselőtársaknak és nézőknek, akik nem érdeklődnek ilyen behatóan a gazdaságpolitikát illetően, ez gyakorlatilag olyasmi, mint amikor a háziasszony, amikor éppen jól megy, mind a kettőjüknek van munkahelye, jól megy a gazdaság, akkor egy kicsit félretesz a nehezebb időkre, hogy ha esetleg bekövetkezik valami nem várt dolog, bekövetkezik egy válság, akkor legyen miből fenntartani a családot. Ez a gazdaságnál gyakorlatilag úgy működik, hogy legyen miből élénkíteni a gazdaságot, legyen miből beruházni a válság nehezebb éveiben. A tőkés gazdaságnak egy természetes jellemzője az, hogy időről időre válságok alakulnak ki, ezek kiigazító jelleggel működnek. Van egy gazdasági visszaesés, majd pedig ezt követően ismét elindul a konjunktúra, fellendülő szakasz következik.

Nagyon fontosnak tartom azt elmondani, hogy bár 2010-től fogva évről évre felhívtam a kormány figyelmét annak szükségességére, hogy érdemes lenne felkészülni a válságra és tartalékolni, idén volt a jövő évi költségvetést tekintve az első érdemi kísérlet arra, hogy Magyarország egy kis tartalékot halmozzon föl, és ebből a tartalékból aztán élénkíteni lehessen a gazdaságot, ha beüt a válság. De hozzáteszem, ez már meglehetősen későn történt, hiszen azt láthatjuk, hogy Kína vészesen belassult, hosszú-hosszú évtizedek leggyengébb gazdasági eredményét most produkálta 30 évre visszamenőleg. A német gazdaság megint csak recessziós jegyeket mutat, tehát jobb lett volna, én azt gondolom, ha Magyarország ezen a téren tartalékokat halmoz fel, és ilyen módon lesz miből élénkíteni a magyar gazdaságot, ha beüt a válság.

Fontosnak tartom azt elmondani, hogy ennek egyik lehetősége lett volna az, hogy az állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek és az önkormányzati tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek halmoznak fel hasonló megtakarításokat, ugyanis ezek a felhalmozások  ellentétben több más, az állami rendszeren belüli költéssel  nem növelik az államadósságot, ezekkel meg lehetett volna úgy oldani, hogy érdemi termelőberuházásokba kerüljön be a pénz.

Én magam, amikor még a Vállalkozásfejlesztési bizottság elnöke voltam, akkor meglehetősen sokat foglalkoztam a közmunkarendszer magyarországi gyakorlatával, mert az ország éves szinten 200-300 milliárd forintot is elköltött az elmúlt években, tehát meglehetősen sok pénzt. Az egyik megdöbbentő tapasztalat az volt, hogy az állam gyakorlatilag nem is tett kísérletet arra, hogy számszerűsítse a közmunkarendszerben elköltött százmilliárdok által megtermelt nyereséget, nem tett kísérletet arra, hogy kimutatható legyen egyáltalán, hogy milyen forintosítható eredménye volt a közmunkarendszernek, amit én azért tartok nagyon fontosnak, mert ha meg szeretnénk teremteni azt, hogy a közmunkarendszer ne csak szociális jellegű ellátáshoz nyújtson segítséget, magyarul: embereknek pénzt tesz a zsebébe, hanem valóban átjárás legyen a közmunkarendszerből az elsődleges munkaerőpiac, a versenyszektor felé, akkor meg kellett volna azt tenni, hogy egy kicsit gyakorlatiasabban vagy sokkal gyakorlatiasabban kezdje el az állam megszervezni a közmunkarendszert, és ezt az önkormányzatok gyakorlatába igyekszik minden erejével átültetni  ez nem valósult meg. Nagyon kevés, számszerűsítve nagyon kevés az olyan önkormányzati közmunkás, aki érdemi tevékenységet végez, amelynek forintosítható termelés, termelőmunka a végeredménye  ezen szerintem változtatni kellene.

Amit én pozitívnak látok, hogy egészében véve a magyar gazdaság külső kitettsége az elmúlt évben is pozitívan változott. Itt gondoljanak arra, képviselőtársak, hogy egy korábban elfogadott konvergenciacsomag, a Széll Kálmán-terv alapján is csökkennie kell évről évre az államadósságnak  ez megtörtént, egészében véve a költségvetési gazdálkodás ilyen tekintetben fegyelmezettnek volt mondható, a külső kitettségünk pedig nem kis részben azért csökkent, mert egyre inkább belső forrásokból kezdtük el refinanszírozni az államadósságot.

Hiszen korábban külső, külföldi befektetők voltak azok, akik pénzt biztosítottak a magyar államkötvények eladására, illetve megvételére, jelenleg pedig elsősorban a magyar lakosság felé kezd eltolódni a hangsúly, egyre több a forintosított állampapír, és egyre nagyobb arányt képvisel a magyar államadósságon belül a belső államadósság aránya, ami egy örömteli fejlemény, hiszen ez azt jelenti, hogy a magyar nemzetgazdaság egésze saját magát képes egyre nagyobb arányban finanszírozni. Én ezt mindig egy pozitív fejleménynek tartottam, most is annak tartom, a szuperállampapír bevezetését is egyébként a magam részéről egészében véve pozitív fejleményként értékelem.

Arra hívom fel az államtitkár úr figyelmét, és ilyen szempontból szerencsénk van, hogy egy szakállamtitkár ül itt, nem akárki, hogy sokszor volt abból azért probléma, hogy a lakossági állampapírok és a bankbetétek versenyt futottak egymással a lakossági megtakarítások piacán. Ezt érdemes lenne majd a pénzügyi felügyelettel közösen átgondolni, mert adott esetben ugyanarra vadászik a kereskedelmibank-szektor, mint amire maga az állam, ami bizonyos anomáliákat képes megszülni a piacon.

Többször emlegették itt a képviselőtársaim a nyugdíjrendszer kérdését. Itt hadd változtassak némileg a megszokott szemléleten! Meggyőződésem az, hogy az idős emberekről való gondoskodás nem azonos a nyugdíjrendszer fenntarthatóságával. Itt konkrétan arra gondolok, képviselőtársaim, hogy a nyugdíjrendszer úgy válik fenntarthatóvá, ha folyamatosan feljebb emeli, a jelenlegi demográfiai folyamatok alapján feljebb emeli az éppen regnáló kormány a nyugdíjkorhatárt, hogy egyáltalán fenntartható legyen a nyugdíjrendszer, és a helyettesítési ráta, magyarul: az az összeg, amit a korábbi aktív éveihez képest a nyugdíjaskorú ember kap nyugdíjként, egyre inkább romlik.

Én arra szeretném felhívni a képviselőtársak és elsősorban az államtitkár úr figyelmét, hogy jó néhány férfi meg sem éri a nyugdíjkorhatárt, minden ötödik férfi előbb meghal, mint ahogy nyugdíjas lehetne. Nagyon sokat foglalkoztunk ezzel a kérdéssel akkor, amikor a férfiak negyvenéves szolgálati viszony utáni nyugdíjba vonulása mellett kardoskodtunk és még a Jobbik színeiben erre politikai kampányt indítottunk. Szerintem fontos lenne ezzel a kérdéssel alaposabban foglalkozni.

Illetve hadd tegyek rögtön egy javaslatot az államtitkár úr felé: nagyon a nyugdíj kérdésére szűkül mindig a vita, hogy a nyugdíjasok nyugdíja emelkedette vagy sem. Szerintem ez egy számszerűsíthetően kimutatható dolog: emelkedett a nyugdíjasok nyugdíja. Tehát ebben lehet politikai vitát folytatni, de a számok kétségtelenül egy dolgot mutatnak: hogy volt valóban reál-nyugdíjemelés, amit szerintem hülyeség eltagadni, baloldali képviselőtársaim megtehetik nyilván, de ez kimutatható volt.

Én arra hívom fel a figyelmet, hogy a magánegészségügyre fordított kiadások aránya viszont egyre inkább nő Magyarországon. Tehát érdemes lenne akár az ellenzéki képviselőknek közös szakmai aprómunkával az eddigi vagdalkozást kiváltva kidolgozniuk egy olyan mutatószámot, amely azt mutatja meg, hogy mekkora volt az egyéb célú kiadás. Ugyanis én azt látom saját szüleim példáján is, hogy édesapámat beviszem délután egy órakor a Honvédkórházba sztrókgyanúval, és hajnali fél háromkor lesz elhelyezve az osztályon, addig gyakorlatilag alig történt vele valami, és alig végeztek el rajta érdemi vizsgálatot. Tehát az egészségügyön belül sokkal válságosabb a helyzet, és gyakorlatilag az emberek maguk is kénytelenek a magánegészségügyhöz időskorukban fordulni akkor, ha érdemi ellátást szeretnének, és ez nem kevés pénzbe kerül, adott esetben elviszi a reálnyugdíj-emelkedésnek egy jelentős részét vagy teljes egészét. Ezt most nem tudjuk megbecsülni, ezért is kellene ezt a bizonyos szakmai aprómunkát elvégezni, hogy ezt a korrekciót láthassuk, hogy mennyivel többet kellett az elmúlt években a magánegészségügyre fordítani, mint korábban, épp az állami egészségügy gyenge és rossz állapota miatt.

(15.40)

Hadd térjek át egy másik kérdésre, az export-import kérdésére. Én megértem azt, hogy a politikusok, hiszen én magam is az vagyok, szeretik az export eredményeit kommunikálni, és elsősorban az exportnövekedést tartják célravezetőnek megjeleníteni a politikai kommunikációban, de nagyon fontos lenne az, hogy a magyar gazdaság döntéshozói átalakítsák az e téren való nézőpontjukat, hiszen import kiváltására alkalmas termékekkel sokkal többet tehetünk adott esetben a magyar gazdaságért, mint ha külpiacokon próbálnánk meg versenyezni külföldiekkel szemben. Higgyék el nekem, ez egy rendkívül kemény dolog! Én vállalkozóként multicégeknek voltam a beszállítója, nagy német, angol, amerikai multikkal kellett versenyeznem különböző réspiacokon, kutya kemény dolog, és nagyon profinak kell lenni annak a vállalkozásnak, akinek ez sikerül. Szerintem sokkal egyszerűbb lenne a saját piacunkon előre gondolt szakmai fejlesztésekkel, szakpolitikával előrejutni, és ilyen módon megoldani azt, hogy minél nagyobb arányban részesedjünk a saját gazdaságunkból, adott esetben közbeszerzési rendszerünkből az itt megtermelt termékek révén, mint külpiacokon próbálkozni.

Hadd támasszam alá az érvelésemet a magyar kereskedőházak példájával! A Magyar Nemzeti Kereskedőház egy állami cégként jött létre, hatéves működése alatt egyszer produkált nyereséget. Abba most ne menjünk bele, az hogy sikerült, mert az is inkább egy könyveléstechnikai műveletnek tűnik így utólag visszatekintve, de egy tény: ha nincs magyar árualap, amit eladhatnánk külföldön, amit eladhatnánk akár az oroszoknak, akár a törököknek vagy bárkinek, akivel a kormány próbálja kiegyensúlyozni az egyoldalú nyugati függést, akkor nem is jöhet létre magyar export. Egyelőre hiába hozunk létre mi magyar állami kereskedőházakat, hogy ezen keresztül próbáljuk eladni a magyar gazdaság termékeit külföldre, ha nincs magyar árualap.

Ebben tehát előre kell lépni, és bizonyos szempontból nemcsak tudás-, hanem termelésalapúvá tenni a magyar gazdaságot, de nem úgy, ahogy eddig tettük, hogy betagozódtunk alkalmazottként vagy adott esetben egy-egy kisebb súlyú beszállítóként a multi értékláncainak magyarországi termelésébe, hanem önállóan, saját magyar termékekkel kell megjelennünk a külpiacokon, és ennek nagyon sok mindent alá kell rendelni.

Fontos szót ejtenem bizonyos adónemek alakulásáról. 2010-ben, amikor ez a kormány megalakult, pontosabban ennek az elődje, akkor egy fontos célkitűzés volt az, hogy a multikat, a bankokat magasabb arányban bevonják a közteherviselésbe. Én magam is egyébként számonkértem ennek a gondolatnak a hiányát az elmúlt években többször is a kormányon, mert meggyőződésem, hogy ez nem történt meg kellőképpen. Konkrétan például érdemes megnézni a hitelintézeti járadék kérdését, amelyből éves szintén durván 20 milliárd forint folyt be a magyar költségvetésbe. Nem mondható egy túl jelentős adótételnek, de azért a 20 milliárd forint se volt annyira alacsony összeg. Ezt a kormány gyakorlatilag egyik lépésről a másikra megszüntette, ez a fajta hozzájárulása a bankszektornak megszűnt a költségvetéshez, amit én egyszerűen nem tudok mire föl értelmezni, hiszen ha az adott évet nézzük  700 milliárd forint nyereséget, egészen pontosan 694 milliárd forint nyereséget produkál egy évben a bankszektor , akkor én ezt teljesen indokolatlannak látom, hogy miért engedünk el ebből a gigantikus, történelmi rekordot jelentő nyereségből 20 milliárd forintot egy, a bankokra vonatkozó adónem eltörlésével.

A másik a pénzügyi szervezetek különadója, ahogy a közvélemény ismeri, a bankadó kérdése. Itt is érdemes megnézni az adómértékek változását, szándékosan meg is néztem: 2010 és 2015 között még a 2009-es korrigált mérlegfőösszeg 0,53 százaléka volt a nagybankok bankadója; ez 2017-től már 0,21 százalékra csökkent, tehát kevesebb mint felére. Ez megint csak egy olyan kérdés, amivel szerintem igenis érdemes foglalkozni. Ha a három évvel ezelőtti adatot nézem, tehát ez már a csökkentett bankadóra vonatkozik, akkor is 79 milliárd forint folyt be a költségvetésbe ebből az adónemből, tehát nem kevés még a csökkentés után is.

Szerintem érdemes lenne átgondolni azt, hogy ha ez a célkitűzés valós, és remélem, hogy valós, és a multikat, a bankokat magasabb arányban bevonjuk a közteherviselésbe, akkor nem kell nekik, különösen a bankszektor gigantikus, rekordszintű nyereségessége idején, ilyen jellegű adókedvezményeket adni. Sokkal inkább fontos lenne, hogy folytassa a kormány azt a munkát, hogy a dolgozó magyar embereknek nyújt jelentős adókedvezményeket, nem pedig az itt megtelepedett, egyébként az adókedvezményekre, most magunk között szólva, rá sem szoruló külföldi bankok részére biztosít ilyen kedvezményeket.

Tehát én tisztelettel kérem államtitkár urat, most lejárt már az időkeretem, hogy ezeket a javaslataimat fontolja meg, és építse be a jövő évi költségvetésről való gondolkodásba akár úgy is, hogy amikor a költségvetés elő fog kerülni módosítás formájában, kiegészítések formájában, akkor vegyük elő, és tárgyaljuk újra ezt a kérdést. Köszönöm szépen, elnök úr.