Készült: 2024.05.11.03:06:06 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

67. ülésnap (2019.05.27.),  19-22. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 10:29


Felszólalások:   1-18   19-22   23-26      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Ház! Most az előre bejelentett napirend előtti felszólalásokra kerül sor. Először megadom a szót a DK frakcióvezetőjének, Gyurcsány Ferencnek. (Folyamatos zaj.  Varju László: Előbb csináljon rendet, elnök úr!)

GYURCSÁNY FERENC (DK): Tekintettel arra, hogy nem könnyű a kormánypárti frakciókkal, magával a kormányfővel értelmes és tárgyi vitát folytatni még ebben a környezetben sem, azt gondolom, hogy fussunk neki még egyszer, hátha több eredményünk lesz. Azt mondják önök, hogy nem európai egyesült államokat akarnak. Jó! Mert ez miről szól? Nem arról szól a történet, hogy megnézzük, hogy melyek azok az ügyek, amelyeket ha közösen oldunk meg, akkor nemcsak Európa, hanem valamennyi nemzetállam is erősödni fog? Szerintem igen. Hónapokon keresztül küzdött a magyar kormányfő az ellen, hogy legyen egységes európai határ- és partvédelem. Őszintén szólva, nem is értettük, hiszen abból, amit egyébként képviselt korábban, ez következett volna. Hát, végre feláll. Annyira tarthatatlan lett az álláspontja, hogy végül beadta a derekát. Így van. Akkor járunk el helyesen, ha Európa határait közösen védjük, belül meg szabadon mozgunk. Ez a helyes álláspont.

Mondok még egyszerűbbet. Önállóan, külön-külön tárgyalunk az oroszokkal gázról és olajról. Így van? Nem lennénke jobb pozícióban, ha azt mondanánk, hogy orosz kollégák, mostantól kezdve az Európai Unió egyben veszi meg maguktól a gázt és az olajat, majd mi elosztjuk egymás között. Nagyobb, erősebb tárgyalási pozíció vagy rosszabb? Mondhatom elegánsan, ez az energiaunió egy része. Igen, azt gondolom, hogy erről kell beszélni. Tudunke közelebb menni, olcsóbb lesze itthon a gáz, ha közösen veszünk? Nem olyan bonyolult összefüggés ez, hogy ne láthatnánk be!

Jelentős európai és világcégek úgy mozognak országhatárok között, mint a budapestiek a kerületek között, ahogy a pécsiek kimennek Komlóra éppenséggel, vagy fordítva, de ezeket a nagy európai és világcégeket nem tudjuk közösen szabályozni. Talán mert sokan nem akarják. Én nem kételkedem az államok erejében, de azt látom, az elmúlt évek azt bizonyították, hogy az államok erejénél jó néhány üzleti vállalkozás ereje jóval nagyobb. Ezeknek ellentartani, védeni a vásárlókat, a vevőket, a polgárainkat, közösen sokkal nagyobb eséllyel tudjuk. Közösen fellépni a bűnözők ellen  ezt maguk a legkevésbé akarják , védeni az európai adófizetők pénzét, nem megengedni, hogy az egyik vagy másik kormánynak lojális ügyészség, rendőrség elszabotálja a vizsgálatokat, nem közös érdek? Erről szól!

(14.00)

Persze, ha két ember együttműködik, akkor ott már alkalmazkodni kell. De nem mégis szövetségeseket, barátokat, házastársakat keresünk? Nem azt látjuk, hogy ketten, hárman, négyen, öten normális esetben erősebbek vagyunk? Önöknek egy problémája van. A magyar kormányfő politikai értelemben mára lényegében azt csinál ebben az országban, amit akar, nem számít sem jog, sem igazság. Nincs érdemi, jogszerű ellenhatalom, politikai hatalom vele szemben. Egy dolog zavarja őt: hogy az Európai Unió még létezik. Nem az Európai Unió működik birodalomként, hanem az a birodalmi hatalomgyakorlás, amit itthon helytartóként a kormányfő megvalósít. Teljesen világos, hogy abban van különbség, hogy ő csak szabadkereskedelmet akar, meg határvédelmet. Ezt mondta a La Stampának három héttel ezelőtt.

Mi nem! Nekünk nem mindegy, hogy az Európában élő népek szabadon élnek-e, demokratikus országokban. Igen, nem belügy, hogy vannake tisztességes, jogállami, demokratikus körülmények egy másik országban. Nem belügy, hogy az út szélén hagyjuk az emberek jelentős részét. Igen, szociális Európát is akarunk. Hogy lebomoljon az a szociális vasfüggöny, ami itt van Közép-, Kelet- és Nyugat-Európa között. Ezekből nem kér a maguk kormányfője. De akkor miből kér? Akkor mit akar?

Azt gondolom, hogy ez egy tisztességes és normális vita lenne, ha önök erről szeretnének beszélni, és nem azzal intéznék el a dolgot, hogy aki szeretné, hogy ilyen módon erősítsük (Az elnök csenget.) Magyarországot, az a haza ellensége és bevándorláspárti. Ez a helyzet, uraim! (Taps a DK soraiból.  Dr. Vadai Ágnes: Kicsit hamarabb tetszett csengetni, mint ahogy lejárt az idő.)

ELNÖK: Dömötör Csaba államtitkár úrra hárul a feladat, hogy válaszoljon. Parancsoljon!

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő úr több dolgot említett. Beszélt például a határvédelemről mint közös feladatról. Hát nem ön volt az, aki tüntetett a röszkei határzárnál, amikor az épült? Nem ön volt és a társai? Hát ön le akarta bontani a határzárat! Aztán beszélt vagy utalt orosz ügyekre. Nem az önök kormánya idején történt az meg, hogy orosz titkosszolgálatokat engedtek be a magyar titkosszolgálatokhoz? (Gyöngyösi Márton: Ezt nagyon ne feszegesd!  Gréczy Zsolt: Konkrétan jogerős ítélet cáfolja! Ne hazudjál!) Nem? Nem? Aztán beszélt a bűnözők elleni fellépésről. (Gréczy Zsolt: Ez már az ítélet, Bástya elvtárs?) Hát mi működtünk együtt Czeglédy Csabával vagy önök? Ki bújtatta a mentelmi jog mögé őt? Önök voltak! (Arató Gergely: Miről beszél?) Mielőtt megrészegülne ön és a pártja a tizenvalahány százalékos eredményüktől, engedje meg, hogy pár mondatban reagáljak. Nehéz azt azért félmosoly nélkül végighallgatni, hogy vereségnek próbálják beállítani a Fidesz rekordgyőzelmét. Az igazmondás, a választók mellett a matematikával is hadilábon állnak, ez világosan látszik. Mert mi is történt tegnap? Az, hogy a választáson is bebizonyosodott, amit mi már régóta mondunk, hogy Gyurcsány Ferenc az úr a baloldal házában. Ő diktálja a politikát, ő osztja a lapokat, ő adja a tempót, és ez azért sokat elmond a baloldal jelenlegi állapotáról.

Mert mi is történt? Van egy politikus, aki kis híján szakadékba lökte az országot. (Arató Gergely: Orbán Viktornak hívják!  Dr. Vadai Ágnes: Nem igaz!) Ezzel tönkretette a baloldalt is. Majd most mi történik? Végignézett a romokon, felkapaszkodott rájuk, és újra kitűzte a zászlót. Most pedig diadalt kiált. De mi nagyon jól tudjuk, hogy amikor önök diadalt kiáltanak, az valójában az ország számára tragédia, mert mégiscsak önök duplázták meg a munkanélküliséget, önök raktak az ország nyakába gigahiteleket (Gréczy Zsolt: Paks II., az micsoda? Budapest-Belgrád vasútvonal?), önök törölték el a családtámogatások jelentős részét, és önök hittek mániákusan a megszorításokban, és még sorolhatnám.

De nem csak a megélhetési ügyek szerepelnek a szégyenlistájukon. Úgy oktatnak önök európaiságból, demokráciából, hogy a sajátjaik közé lövettek. Hát tényleg… (Gréczy Zsolt: Ne hazudj már! Éles lőszerrel akartatok lövetni ’16-ban!) …tényleg ott tart a magyar baloldal, hogy 13 évvel az őszödi beszéd és a szemkilövetések után Gyurcsány Ferencet kiáltja ki vezetőnek? Tényleg ott tartanak önök, és a Jobbik ehhez pedig asszisztál? Megáll az ész! (Arató Gergely: Neked már rég megállt az eszed.)

Tisztelt Gyurcsány Úr! Az, hogy elmartak az MSZP-től egy mandátumot, és a Jobbiktól is lízingelnek kettőt, az nem jelenti azt, hogy Magyarországon az önök politikájának többségi támogatottsága lenne. (Gréczy Zsolt: Elvesztettétek a kétharmadot, csak szólok.) Mert a magyarok nem akarnak turbósított bürokráciát Brüsszelben, nem akarják, hogy helyettünk mások döntsenek a bérekről, az adózásról, a nyugdíjakról vagy éppen a családtámogatásokról, mert tudják jól, hogy amikor ezeket a jogokat kiadtuk a kezünkből, akkor mindig mi húztuk a rövidebbet.

Engedje meg, hogy egy példát felhozzak. Az önök csúcsjelöltje, Timmermans úr pár nappal ezelőtt arról beszélt, hogy a társasági adót Európában 18 százalékra kellene emelni. 18-ra, ami azt jelenti, hogy ha ezt megvalósítanák, akkor megdupláznák Magyarországon a társaságiadó-kulcsot. (Dr. Rétvári Bence: Megduplázni?!) Akkor aztán annyi lenne a jövőbeni béremeléseknek! Ez az önök, ez az önök politikája! (Közbeszólások az ellenzék soraiból.  Gyöngyösi Márton: A gazdi megrántaná a pórázt, a gazdi rátok szólna!  Dr. Vadai Ágnes: A kajával kellene valamit csinálni, 27 százalékos áfa!)

A magyarok ezenfelül nem szeretnének nyílt társadalmat, hiába hirdetik önök, és 4 mandátum megszerzése a 21-ből nem jelent felhatalmazást arra, hogy az ország érdekeivel szembemenjenek. Én valamennyire követem az önök brüsszeli képviselőinek tevékenységét, követtem az elmúlt években, bár inkább az ámokfutás szó lenne a megfelelő, és minden politikai véleménykülönbségünkön túl van egy botrányos hobbijuk ezeknek a képviselőknek: állandóan a hazájuk ellen beszélnek, állandóan lejárató akciókat szerveznek Magyarország ellen. (Arató Gergely: A magyar kormány ellen beszélnek a hazájukért.) Ilyet még a világ nem látott! (Gréczy Zsolt: Strache úrról mondjál nekünk valamit!)

Ilyet más európai parlamenti képviselőktől nem látunk. Arról nem is beszélve, hogy mindent megszavaztak, ami káros az ország biztonságára. A betelepítési kvóta ügyében, amit önök itt letagadnak, még aláírást is gyűjtöttek 2015-ben. (Gréczy Zsolt: Betelepítési kötvényt akartál mondani. Kötvényt!  Dr. Vadai Ágnes: Kötvény, kötvény! Pharaon!) A határzár ellen személyesen is tüntetett. Ezek után pedig jön az ön felesége (Arató Gergely: Dobrev Klára, jegyezd meg, érdemes megtanulni!), és nemes egyszerűséggel azt mondja, hogy ilyen tervek nincsenek is. Az ész megáll, a szó megakad! (Dr. Vadai Ágnes: Azt látom!)

De minden új választási ciklus lehetőség az újrakezdésre, így hát azt kívánom önöknek, hogy hallják meg végre a magyarok szavát, és az Európai Parlamentben próbálják ki, legalább egyszer, hogy milyen a magyarok oldalára állni. (Gréczy Zsolt: Eddig is ezt tettük, hazafiak vagyunk az Európai Parlamentben is.) Olyan időket élünk, amikor erős kiállásra, beleállós képviselőkre van szükség, és nem utolsósorban több józanságra. Sok sikert kívánok a munkájukhoz. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)




Felszólalások:   1-18   19-22   23-26      Ülésnap adatai