Felszólalás adatai

Felszólalások:   17-22   23-26   27-30      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: A következő napirend előtti felszólalást Ungár Péter képviselő úr mondja el, az LMP részéről. Öné a szó.

UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy ez a vírus egy nagyon súlyos természeti csapás, mégis az, hogy milyen gyorsan és milyen drámai hatással volt a magyar gazdaságra, az mutatja azt, hogy az a globalizált gazdasági berendezkedés, ami a világban van, fenntarthatatlan. Mi, az LMP részéről azt gondoljuk, hogy a globalizáció túlzott mértékben vette el a nemzetállamok hatáskörét és a helyi közösségek hatáskörét, és mi több lokalizációra és kevesebb globalizációra építenénk a következő gazdasági modellt.

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a lokalizációnak a megtestesülése a nemzetállam, és a nemzetállamon belül is ennek a legfontosabb szimbóluma a nemzeti kultúra. Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti kultúráról azt mondta, hogy egy nép és egy civilizáció identitása leginkább a kultúrában tükröződik és összpontosul. Az a helyzet, hogy ennek ellenére, teljesen érthetetlen okból, a kormány a kulturális dolgozók ellen indított támadást a húsvéti hétvégén, azok ellen a dolgozók ellen, akik a nemzeti kultúra emlékeit őrzik alulfizetetten, már lassan 30 éve. Az a helyzet, hogy megmagyarázhatatlan, hogy miért csak egy húsvéti hétvégét adtak a szakszervezeteknek a kulturális dolgozókra vonatkozó törvény véleményezésére, és utána cinikusan az államtitkár annyit tudott mondani, hogy húsvétkor van ideje az embereknek olvasni, húsvétkor vannak otthon. Ez egyszerűen szégyenteljes, és Fekete államtitkár úr szégyellje magát emiatt!

Az a helyzet, hogy a kulturális dolgozók nem részesültek valódi emelésben egészen 2010 óta. 2015-ben önök ígérték meg, hogy lesz kulturális dolgozókra vonatkozó életpályamodell. Lett is, de csak a PIM-re, az összes többi kulturális dolgozóra nem. A legszomorúbb ugyanakkor ebben a törvényben az, hogy ez a közalkalmazotti bértáblából veszi ki a kulturális dolgozókat, és így már a második támadás a közalkalmazotti bértábla és közalkalmazotti jogállás ellen. Korábban már a szakképzésben dolgozóktól is elvették a közalkalmazotti státuszt. A közalkalmazotti státusz lényege az, hogy a piactól védettséget jelentsen, és a piaci logikát ne engedje be egy adott területbe. A kultúrára, a nemzeti kultúra őrzőire nem engedhetjük be a piaci logikát. Mi azt gondoljuk, hogy van, ami nem eladó, a nemzeti kultúra nem eladó.

Az a helyzet, hogy egy közgyűjteményben dolgozó ember, valaki, aki egy múzeumban dolgozik vagy egy levéltárban, nem tud megfelelni a piaci viszonyoknak. Neoliberális az érvelése ennek a törvénynek, hiszen azt írják, hogy a hatékonyságot kell behozni a kulturális szektorba. Mondja már meg, államtitkár úr, hogy egy levéltáros, egy muzeológus hatékonyságát hogy fogják tudni ellenőrizni?! Mérőszámok lesznek, hogy hány középkori oklevelet iktatott? Miről beszélnek? Az a helyzet, hogy ezek az emberek olyan munkát végeznek, amit nem ma, nem holnap, hanem 100-150 év múlva fogunk tudni értékelni. Ez a munka, amit ők végeznek, azt gondoltam volna korábban, hogy egy magát nemzeti kormánynak nevező kormánynak fontos, és fontosabb annál, mint hogy akkor, amikor a járvány miatt a közfigyelem másra terelődik, beterjesztenek egy törvényjavaslatot azért, hogy ne ezzel foglalkozzon Magyarország. De a kulturális dolgozók igenis ezzel foglalkoznak, és ezek az emberek meg fogják ezt abban bosszulni sajnos, hogy el fogják hagyni az álláshelyeiket, amit majd a gyermekeink, illetve unokáink generációja fog megszenvedni.

Továbbmegyek: az, hogy a közalkalmazotti státusz egyre kevesebb embert érint, egy súlyos probléma. Államtitkár úr egy korábbi azonnali kérdésemre, amikor megkérdeztem, hogy leszneke még olyan szakmák, amelyek kikerülnek a közalkalmazotti státusz alól, nem válaszolt. Itt a lehetőség újra! Jegyzőkönyvbe mondja be, hogy nem fogják a Kjt.-t kiüresíteni, nem fognak egy neoliberális hadjáratot indítani a közalkalmazotti státusz ellen, mondja ki, hogy megvédik az államnak dolgozókat és a magyar közalkalmazottakat, és a nemzet és nemzetállami retorika nem fogja azt jelenteni, hogy közben beengedik a piacot az állami dolgozók területére!

Az a helyzet, hogy nem hallottam még egy épeszű érvet, hogy ezt miért most kellett. Nem hallottam még egy épeszű érvet, hogy ezt miért így kellett. Legalább egy érvet mondjon, hogy miért kell ezt a neoliberális támadást maguknak a járvány alatt elindítani a kulturális dolgozókkal szemben! Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)

ELNÖK: Válaszadásra Rétvári Bence államtitkár úrnak adom meg a szót.

(13.50)

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, az országoknak a költségvetése sokat elmond arról, hogy mennyire tartják fontosnak a nemzeti kultúrájukat. Ha ön körbenéz az Európai Unió országaiban, akkor azt láthatja, hogy az uniós országok átlagosan a nemzeti össztermékhez viszonyítottan a költségvetésen belül egy 0,5-0,6 százalékot költenek a kultúrára, nemzeti kultúrára. Fél százalék, egy picivel több  Magyarországon ez 1,2 százalék. Tehát több mint kétszeresével költünk többet mi nemzeti kultúrára itt, Magyarországon, minden évben a nemzeti össztermékhez viszonyítva, mint ami az európai uniós átlag. És ez nyilván nem ilyen összegről indult, tisztelt képviselő úr. Ha megnézi az előző évek költségvetéseit, akkor azt láthatja, hogy mintegy két és félszeresére emelkedett a kulturális célú működési kiadás a magyar költségvetésben. Az egyik legnagyobb mértékű emelkedés tehát itt látható, ön is láthatja, hogy évről évre növeltük a kulturális forrásokat, pontosan azért, hogy a nemzeti kultúrát megerősítsük, és ne váltsa föl egy globalista, fogyasztásra épülő, a fogyasztásban kialakuló identitásra épülő kultúra, amit a mainstream, amit a reklámok, a tömegmédia mindenkinek sugall, hogy azzal alakítod ki az identitásodat, hogy mit vásárolsz, mit fogyasztasz; mi ezzel szemben a nemzeti kultúrát tartjuk fontosnak.

Az is beszédes, tisztelt képviselő úr, hogy egyes nehéz időszakokban, mondjuk, válság idején egyes kormányok mit tesznek a kulturális szférában dolgozók fizetésével. Amikor 2006 és 2008 között kialakult egy gazdasági válság itt Magyarországon, akkor csökkentették a kulturális dolgozók fizetését, tőlük is elvettek egyhavi juttatást, ami azt jelenti, hogy éves szinten 8 százalékkal csökkentették az ő jövedelmüket.

Az idei évben ezzel szemben azért is nyújtottuk be ezt a törvénymódosítást, mert mi nem csökkentjük, nemcsak hogy megőrizzük, hanem 6 százalékkal növeljük a kulturális szférában dolgozóknak a fizetését. És azért nyújtottuk be azt a törvényjavaslatot, amit ön támad, hogy megmutassuk azt, hogy egy válság idején sem az a helyes út, amit az előző kormány követett, hogy csökkentette a kulturális dolgozók fizetését, hanem ilyenkor tovább kell növelni a kulturális dolgozók fizetését, és tartjuk azt az arányt is, hogy a nemzeti össztermékhez képest kimagaslóan nagy legyen Magyarországon a nemzeti kultúrára fordítható összegeknek a mértéke a költségvetésben.

És ennek van egy olyan része valóban, tisztelt képviselő úr, amely ebben a törvényjavaslatban is megtalálható, amire ön hivatkozott, hiszen egy nagy vita van mindig azzal kapcsolatban, hogy a közalkalmazotti bértábla, amelyet egyébként a valós fizetések nagy részben átléptek a kulturális szférában, tulajdonképpen előny vagy hátrány a kulturális szférában. Az, hogy jobban el lehet térni a megszabott bérkeretektől, előny vagy hátrány egy kulturális intézmény hatékony működtetése céljából?

Mi azt láttuk a szakképzésnél is, hogy egy 30 százalékos béremelés mellett egy jogviszony-átalakítás előnyösebbé tudja tenni a magyar szakképzést, és úgy gondoljuk, hogy a nemzeti kultúra megerősítéséhez is fontos, hogy nemcsak többletforrások, nemcsak fizetésemelés, nemcsak nagyberuházások, hanem a jogi kötöttségeknek is a szabadabbá tétele segít abban, hogy ezt a többletforrást mind bérekre, mind beruházásokra jobban tudják felhasználni, és erősebbé váljon Magyarországon a kultúra.

Azt mindig látjuk ilyen esetekben, tisztelt képviselő úr, és ez egyértelmű, hogy a szakszervezetek mindig tiltakoznak, mert az ő szakszervezeti intézményi működésük szempontjából előnyösebbnek tartják a közalkalmazotti jogi felállást, mintsem a munkavállalói jogviszonyokat. Úgyhogy ez egy szakszervezeti kérdés, szakszervezeti működési kérdés, fennmaradási kérdés, önigazolási kérdés, amelyben ez megnyilvánul, de tudják, az is nehezen érthető, ha egy szakszervezet ebben az esetben, amikor egy jogviszony-módosulással párhuzamos béremelésről van szó, akkor ezt a folyamatot ellenzi, amikor béremelésről beszélhetünk, csak azért, mert a szakszervezetek ilyesfajta automatikus jogosítványai vagy lehetőségei csökkennek ezen jogviszony-átalakítás során.

Tehát, tisztelt képviselő úr, ha van olyan ország Európában, és lehet, hogy ha világszerte nézzük, talán akkor is keveset találhatunk, amelyik ennyire fontosnak tartja a nemzeti kultúráját, amely hajlandó akár nemzetközi konfliktusokat is vállalni akkor, amikor kultúráról van szó, ha ön körbenéz Budapesten vagy Magyarországon, csak kilép a Parlament épületéből, és körbenéz a Kossuth téren, elsétál a Városliget felé, megnézi a felújított Zeneakadémiát, megnézi azokat a további budapesti vagy vidéki beruházásokat, a Skanzentől kezdve számtalan egyéb példát lehet mondani, vidéken is színházakat, kulturális intézményeket újítanak meg, akkor látja, hogy valóban a magyar nemzeti kultúrában egy olyasfajta felívelő korszak van, többlettámogatásban is, amelyet az előadó-művészet terén nyújtunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelyre azért generációk óta nem volt példa Magyarországon, és mi ezt szeretnénk folytatni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Felszólalások:   17-22   23-26   27-30      Ülésnap adatai