Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varju László képviselő úr, DK-képviselőcsoport: „Mi lesz a sorsa az Újpesti víztoronynak?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egy kis történeti visszatekintéssel is éljek, azzal a lehetőséggel, hogy tulajdonképpen a 110 évvel ezelőtt lezajlott fejlesztések hogyan valósultak meg - egy konkrét példán keresztül -, és milyen hatása volt ennek városunkra. Mint ismeretes, Újpest önálló város volt, míg a Budapest főváros területének új megállapításáról szóló 1949. évi XXVI. törvény a fővároshoz nem csatolta annak IV. kerületeként. A településünk 1840-ben vált ki önálló községként Rákospalotából. Lakóinak száma ugrásszerű növekedésnek indult, a kiegyezés idejére már 7 ezer, 1890-re már 23 ezer polgára volt. Rohamosan fejlődött a helyi ipar, megépült a kikötő, a vasútállomás. 1871 után nagyközség, 1907-től pedig több mint 50 ezer lakosú, rendezett tanácsú nagyváros.

Ebből az időből származik a városrész egyik büszkesége és jelképe, az újpesti víztorony, a várossá válással egyidejűleg halaszthatatlanná vált ugyanis a lakosság vízzel való ellátása. 1911-ben kezdték meg a vízvezeték-hálózat csöveinek lefektetését, 1912. június 17-én pedig megkezdődött a vízszolgáltatás. Minthogy azonban a vízfogyasztás erősen hullámzó volt, gondoskodni kellett az átmeneti víztározásról. Ebből a célból kezdődött meg 1911 júniusában Újpest akkori legmagasabb pontján a víztorony építése, dr. Mihailich Győző egyetemi tanár, hídépítő mérnök és Dümmerling Ödön építész tervei szerint, kezdettől azzal az elképzeléssel, hogy a víztározó feladatainak ellátása mellett a város dísze is legyen. Elmondható, hogy ez sikerült is. Építése majdnem pontosan egy évig tartott, a két és fél méter vastag betonlemezen álló, mintegy 40 méter magas, alján 13 méter átmérőjű épület kulcsát 1912. július 8-án adták át a vízvezetéket működtető társaság vezetőjének. A víztorony 1500 köbméter víz tárolására alkalmas; építési költsége 225 ezer korona volt. Bár régebbi pénznemek átszámítása nem könnyű, de összehasonlíthatóan mondható, hogy ma egymilliárd forintos fejlesztésnek felelt meg.

Újpest Budapesthez csatolása után a Fővárosi Vízművek tulajdonába került. A technológiai fejlődéssel a lakossági vízszolgáltatásból lassanként kiszorult, de 2003-ig környékbeli gyárak ipari vízellátását biztosította. Azóta használaton kívül áll. Ma már ipari műemlék, Újpest ékessége, ám a kerületnek jogi értelemben sajnos nincs köze hozzá. Miközben építészeti értéke vitathatatlan, nem látogatható, funkciója jelen pillanatban nincs. Hazai és nemzetközi példák hosszú sora mutatja, hogy egy funkcióját vesztett, de értékes épület számára lehet új, a közösség hasznára vagy örömére szolgáló feladatokat találni, gondoljunk csak a nyugat-európai nagyvárosok vasúti pályaudvarainak kulturális, kereskedelmi vagy adminisztratív célú hasznosítására. Éppen ezért ebben gondolkozik is Újpest város vezetése, és ezzel a lehetőséggel élni kíván. Tudom azt, hogy ebben egyetértés van, már korábban az önkormányzatok foglalkoztak ezzel, de talán most itt az ideje, hogy a következő időszak tervezéséből ez a lehetőség ne maradjon ki.

Megszületett egy tanulmány, amely felméri a hasznosítás lehetőségeit és az ezzel kapcsolatos ötleteket ennek mindenfajta új technikával való megjelenítésében. Ezért az új vezetés most már arra törekszik az önkormányzatban, hogy ennek az átvételére sor kerüljön. Remélem, az Európai Unió következő hétéves költségvetési ciklusában megvalósul az önkormányzatok fejlesztési támogatására történő közvetlen pályázati lehetőség jelentős kibővítése, amikor is a kerület és a főváros közösen pályázhat a kerület emblematikus épületének hasznosítására és az azt fedező költségekre.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, bízom abban, hogy ennek a víztoronynak a felújítására sor kerül. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)