Készült: 2024.05.06.09:42:46 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

33. ülésnap (2018.10.24.),  1-4. felszólalás
Felszólalás oka Napirend előtti felszólalások
Felszólalás ideje 12:01


Felszólalások:   1   1-4   5-8      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Üdvözlöm önöket. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 12. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében majd Simicskó István és Varga László jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntöm kedves vendégeinket is és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásokkal kezdjük munkánkat. Ezt követően 12 óra 15 perctől 13 óra 45 percig a kérdésekre, majd körülbelül 13 óra 45 perctől 14 óra 45 percig az azonnali kérdések és válaszok órájára kerül sor. Végül a napirend utáni felszólalásokkal fejezzük be az Országgyűlés ülését.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy Keresztes László Lóránt képviselő úr, az LMP frakcióvezetője, a Házbizottság október 18-ai ülésén a frakció tagjának mai ülésnapon elhangzó napirend előtti felszólalása alatti képi szemléltetés iránti igényt terjesztett elő az Országgyűlésről szóló törvény 38/A. §-a alapján. A Házbizottság ülésén a kérelemmel kapcsolatban nem alakult ki konszenzus, ezért házelnök úr az Országgyűlésről szóló törvény 13. § (6) bekezdése alapján hozott döntésével a kérelmet elutasította. Tájékoztatom önöket, hogy ennek megfelelően kell az ülésvezető elnöknek eljárnia. (Dr. Vadai Ágnes: Jaj!)

Most pedig rátérünk a napirend előtti felszólalásokra. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett a Demokratikus Koalíció képviselő asszonya, Vadai Ágnes képviselő asszony: „Miért sodorták veszélybe a magyarokat” címmel. Parancsoljon!

(Dr. Varga László elfoglalja helyét a jegyzői székben.)

DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hetek óta elborzadva figyeljük, hogy hova tudnak még süllyedni az ukrán-magyar kapcsolatok. Most éppen ott tartunk, hogy már kiutasították a beregszászi magyar konzult, az ukrajnai magyarokat pedig, akik felvették a magyar állampolgárságot is, egy ukrán nacionalista szervezet listázza. A legutolsó hírek szerint már ötszáz Ukrajnában élő magyar van azon a listán, akiket az ukrán szélsőjobb  a nagy nemzetieskedés jegyében, hazaárulásra hivatkozva  deportálni kíván. Közben az ukrán sajtóban megjelent, hogy a kettős állampolgárok nevei az orosz titkosszolgálattól kerülhettek az ukrán szélsőjobbhoz. Ha ez nem lenne elég, már magyarellenes plakátokat is kihelyeztek Kárpátalján, hogy tovább korbácsolják az indulatokat ukránok és magyarok között. Igen, és a hírek szerint a maguk állítólagos szövetségese teszi ezt az ukrajnai magyarokkal.

Tisztelt Képviselők! Én őszintén sajnálom, hogy a Fidesz első találkozása a globalizmussal egy határon átívelő magyarárulásban nyilvánul meg. A szóban forgó ukrajnai magyarok adatait ugyanis csak a magyar államtól lehetett megszerezni, a magyar állam birtokában voltak ezek az adatok, és önök mindig azonosítják magukat a magyar állammal.

Önök annyi szavazatot vásároltak meg Ukrajnában a kampányban, amennyit csak tudtak, majd a választás után odadobták az ottani magyarokat az oroszoknak, akik Ukrajnában is a szélsőjobbot használják a konfliktusok szítására. És az ukrajnai magyarok ennek következtében ma komoly veszélyben vannak. Ez a magyarárulás, képviselőtársaim, nem az, ha valaki azt mondja, hogy csak az szavazzon Magyarországról, aki itt él vagy élt!

Mi, európai magyarok valóban azt valljuk, hogy csak annak legyen szavazati joga, aki viseli döntésének következményeit  ez egy fontos morális álláspont , de azt is mondjuk, hogy a mindenkori magyar kormánynak meg kell védenie a határon túl kisebbségben élő magyarokat. Olyan a rendszerváltás óta nem fordult elő sem a baloldal, sem a jobboldal alatt, hogy egy kormány a határon túli magyarok életét és biztonságát tette volna kockára. Önök pontosan ezt tették. Legjobb esetben is ötszáz, de lehet, hogy mára jóval több magyar van veszélyben Ukrajnában, ahol a szélsőjobb ugyanazt ordítja, mint önök itthon, hogy: Ukrajna az ukránoké. Nekik dobták oda azokat a magyar kettős állampolgárokat, akiket pár hónapja még minden erejükkel a szavazófülkébe próbáltak vinni a magyar adófizetők pénzén. (Németh Szilárd István: Szégyelld magad!)

Mégis mit várnak a gazdájuktól, képviselőtársaim? Azt várták, hogy Oroszország nem fogja hezitálás nélkül odadobni a magyarokat az ukrán szélsőjobboldalnak, ha ezzel destabilizálni lehet Kárpátalját? Azt várták, hogy ha hajbókolnak és az Oroszországot sújtó nemzetközi szankciókat támadják vagy éppen az ukrán NATO-csúcsot akadályozzák meg, akkor Putyin gazda majd jóságos lesz? Tényleg ezt gondolták? Tényleg nem tudom, hogy mi az ijesztőbb: az, hogy ebben a nagy fideszes játékban nem számoltak azzal, hogy meg kell védeni az ukrajnai magyarokat, vagy az az ijesztőbb forgatókönyv, hogy tudták, hogy meg kell védeni a magyarokat, mégsem tettek semmit?

(Dr. Simicskó István elfoglalja helyét a jegyzői székben.)

Kíváncsian várom, hogy mit fognak tenni ebben a helyzetben. Nyilván az ukrán kormánytól nem kérhetnek segítséget, hiszen az Oroszország által fegyveresen megszállt ország nyilvánvalóan nem fog szóba állni egy orosz bábkormánnyal. Az oroszokra sem számíthatnak, hiszen épp most mutatták meg, hogy mennyit is érnek önök ebben a nagy kirakósban. Röviden: semmit, csak használják önöket az EU gyengítésére.

Mit fognak tenni az ukrajnai magyarokért? Eddig kiutasítottak egy, azaz egy ukrán diplomatát. Ennyi. Amikor magyarok százait fenyegeti a veszély a határ túloldalán. Önöknek annyi befolyásuk van a történésekre, hogy kiutasítanak egy diplomatát. Hűha! Ennyire impotens diplomáciai érdekérvényesítést régen láttunk magyar kormánytól! (Dr. Hoppál Péter: Jaj!) Önök, ha érdekeik úgy diktálják, bárkit feláldoznak, bárkit eldobnak. (Dr. Hoppál Péter: 2004. december 5-e!) Mondják el, mit fognak tenni, ha már veszélybe sodorták az ukrajnai magyarokat! (Nacsa Lőrinc: Ilyet lehet mondani?) És ha már itt tartunk, akkor legyenek szívesek, azt is mondják el, hogy hogyan kerülhettek az ukrajnai magyarok adatai az ukrán szélsőjobbhoz! Hogyan? Vagy kérdezzem inkább oroszul, úgy jobban megy?

Azt szeretném kérni, hogy az eddig a parlamentben elhangzott hazugságaiktól, legyenek szívesek, kíméljenek meg, mert ez nem fog segíteni az Ukrajnában élő magyarokon. Márpedig, ha van most hazafias kötelesség, képviselőtársaim, az nem a maguk magyarkodó dumája, hanem valódi európai védelem a határon belül és kívül élő magyaroknak is. Köszönöm szépen. (Nacsa Lőrinc: Szégyelld magad!  Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem, a kormány nevében ki kíván válaszolni. (Jelzésre:) Men-czer Tamás államtitkár úr, a Külügyminisztérium államtitkára. Parancsoljon!

MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Az ember úgy érzi magát, mintha nem a magyar parlamentben lenne, hanem valami sci-fi filmben: egy demokratikus koalíciós képviselő a határon túli magyarokkal kapcsolatban szólal fel. (Dr. Vadai Ágnes: Eljutottunk idáig, mert ti nem véditek meg őket!) Sőt, úgy tetszeleg, mint hogyha a Demokratikus Koalíció valaha is megvédte volna a határon túli magyarok jogait. (Gréczy Zsolt: Éppen azt tesszük most is!) Szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat és a tisztelt képviselő asszonyt 2004. december 5-ére: önök a határon túli magyarok ellen léptek fel. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Így van!  Dr. Vadai Ágnes: 2018 van, arról beszéljen!). Önök úgy léptek föl, ami a világ egyetlen pontján sem lenne elfogadható. Önök úgy léptek fel, ami tisztességtelen, és önök ezt a tisztességtelen viselkedést tartják a mai napig. (Taps és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból: Úgy van!  Dr. Vadai Ágnes és Gréczy Zsolt folyamatos közbeszólásai.)

Szeretném emlékeztetni a tisztelt képviselő asszonyt, hogy az ön pártelnöke és az ön miniszterelnök-jelöltje semmi más mondanivalóval nem rendelkezett egy országgyűlési kampány során, és gyakorlatilag nem rendelkezik a mai napig, mint a határon túli magyarok elleni uszítással. (Dr. Völner Pál: Szégyen!) Csak erről beszél, csak erről beszélnek, és csak ezt képviselik. (Zaj az ellenzéki pártok padsoraiból.)

(11.10)

Érdemes volna meghallgatniuk a határon túli magyarokat. A határon túli magyarok soha nem mondták azt, hogy jöjjön már a Demokratikus Koalíció, és védjen meg bennünket; ellenben azt nagyon sokszor elmondták, például Brenzovics elnök úr, a kárpátaljai magyarok vezetője, hogy a magyar kormányra számíthatnak, és a magyar kormány az egyetlen, akire számíthatnak, és a magyar kormány mindig mellettük áll.

Szeretnék néhány tényt is a képviselő asszony figyelmébe ajánlani, mert valóban nem jó az a helyzet, és egyre súlyosbodik, ami Kárpátalján történik. Egymás után veszik el a jogokat a kárpátaljai magyarságtól (Gréczy Zsolt: Nektek köszönhetik!), egymás után történnek megfélemlítő lépések. Szeretném ezeket sorra venni és a tisztelt képviselő asszony figyelmébe is ajánlani.

Az oktatási törvénnyel elvették az anyanyelven tanulás jogát. A KMKSZ ungvári irodáját kétszer próbálták meg egymás után rövid időn belül, néhány hét alatt felrobbantani. Másodszorra sikerült is. Szeretném felhívni a figyelmét a nyelvtörvényre, amit első olvasatban elfogadott az ukrajnai parlament, amely szintén visszaszorítja a kisebbséginyelv-használatot a médiában, a kultúrában, a közigazgatásban. Tehát jól látható a szisztematikus lépéssorozat: először az oktatásban szorítják vissza a kisebbséginyelv-használatot (Arató Gergely: És ti mit csináltok?), aztán az élet egyéb területein is. Itt van az a lista, amit ön is említett már  elég furcsa kontextusban persze , ez természetesen a magyarok elleni újabb fellépés, újabb félelemkeltés, és jól látható, hogy Ukrajnában kormányzati hátszéllel folyik a magyarság elleni, a magyar nemzeti közösség elleni fellépés.

Ön ott van egy kicsit szerepzavarban és ott értelmezi rosszul a helyzetet, hogy a magyar kormány ez ellen fellép. Tudom, hogy ez önnek nem tetszik. Tudom, hogy a Demokratikus Koalíció minden lépést elvet, ami a határon túli magyarság érdekében történik (Arató Gergely: Hazudsz!  Gréczy Zsolt: Miért hazudsz?), de a magyar kormány továbbra is blokkolni és vétózni fog minden Ukrajna-NATO csúcstalálkozót, magas szintű találkozót (Gréczy Zsolt: És ezzel véditek őket?), és blokkolni fogjuk Ukrajna euroatlanti integrációs lépéseit is. (Arató Gergely: Ennek az eredménye látható most!) Folyamatosan továbbra is megfélemlítő lépések vannak, például a kárpátaljai magyarokat, magyar vállalkozókat vegzálják, azokat, akik részt vesznek a magyar kormány által finanszírozott gazdaságfejlesztési programban. És hogy mást ne mondjak, az önök kiváló elvbarátja, Soros György is azért fel-feltűnik Kárpátalján és Ukrajnában (Dr. Vadai Ágnes: Óóó, bravó! Megérkeztünk!  Gréczy Zsolt: Neki köszönhetitek, hogy léteztek!), együttműködik az ukrán kormánnyal, kitüntetést fogad el, egyre nagyobb politikai és gazdasági befolyásra tesz szert. Én azt állítom, legalábbis azt tudom, hogy ezt is megkérdőjelezi, de ahol Soros György feltűnt, ott egyfelől romhalmaz marad (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Lásd Fidesz!  Gréczy Zsolt: És megalakult a Fidesz!), másfelől a magyarság semmi hasznot nem húzott abból, sőt komoly támadásoknak és komoly károkozásnak volt kitéve.

Szeretnék még egyszer visszautalni arra, hogy a Demokratikus Koalíciónak egyáltalán, a legkevesebb joga sincs arra (Arató Gergely: Nem te mondod meg, hogy mihez van joga!), hogy fellépjen (Gréczy Zsolt: Ki vagy te, hogy ilyet mondasz?), hogy azt mondja, egyáltalán számonkérje a magyar kormányt a kisebbségpolitikával kapcsolatban. Önök mindig csak uszítottak, önök soha nem léptek fel a határon túli magyarság érdekében, mindig ellenük léptek fel. És szeretném még egyszer aláhúzni, hogy egy volt magyar miniszterelnök, miniszterelnök-jelölt politikai mondandója semmi másból nem áll, csak a határon túli magyarság és egyébként a keresztény egyházak elleni uszításból (Közbekiáltások a kormánypárti padsorokból: Szégyen!) és fellépésből. Ez az önök politikája, a mienk meg nem ez; a határon túli magyarok továbbra is számíthatnak ránk. (Közbekiáltás a kormánypárti padsorokból: Így van!) Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)




Felszólalások:   1   1-4   5-8      Ülésnap adatai