Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel képviselő úr: „Meddig még?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

(15.10)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Odajutottunk, hogy a választási kampányok árnyékában kormánypárti képviselőtársaim mintha megfeledkeztek volna egy nagyon fontos tényezőről, ez pedig az, hogy a kilakoltatások szezonja gyakorlatilag újraindult, az a moratórium, amit a Jobbik szeretett volna meghosszabbítani egészen a probléma megoldásáig, az sajnálatos módon kifutott, már nem tud semmiféle védelmet nyújtani. Éppen ezért örülök, hogy van még kormánypárti államtitkár a teremben, talán választ tud adni számomra a tekintetben, hogy hány kilakoltatásra számít a kormányzat ebben az évben, hiszen tudjuk, az utóbbi három esztendőben több mint tízezer otthont ürítettek ki, több mint tízezer család került arra a sorsra, hogy vagy rokonoknál, ismerősöknél, vagy valamifajta túlárazott albérleti megoldásban, vagy a puszta szerencsére bízva létét, megoldást kellett hogy keressen. Államtitkár úrral nekem sok csörtém volt, de egyvalamiben mindig egyetértettünk, ez pedig a magyar reprodukció vágya, tehát az, hogy a vágyott gyermekek jöhessenek világra, hogy a magyar népesedési többlet itthon, önerőből álljon helyre és kerüljön sor ennek az elérésére, ne pedig valamifajta idegen behatás eredményeképpen. Éppen ezért szegezem önöknek a kérdést: nem gondolják, hogy ezen tízezres nagyságrendű családtömeg esetében akár százakra tehető a vágyott, de világra nem jövő gyermekek száma? És ha ezt az egész társadalmi csoportot vizsgáljuk, tehát azt a jóval millió fölötti személyt, akit ez az elképesztő hitelválságnak nevezett szörnyűség elért, akkor bizony nem túlzás azt mondani, hogy a mindenkori éves demográfiai mutatókon bizony nyomot hagy az a rendezetlen társadalmi katasztrófa, ami egyfajta kataklizmába fordult.

Azt is szeretném elmondani, ha azt vizsgáljuk, hogy miért csökken megint az élveszületések száma, miért romlik a termékenységi mutató, akkor egyetértek abban  a balliberális megfogalmazások félrevezetnek , hogy abszolút tévút lenne pusztán azt vizsgálni, hogy az élveszületések száma mennyi, mert látjuk, hogy megint kevesebb, mint korábban volt, viszont a szülőképes korban lévő hölgyek száma, a bázis, amelyből dolgozhat egy nemzetállam, folyamatos csökkenést mutat. Éppen ezért a puszta matematika itt nem siet a segítségünkre, de az egészen biztos, hogy a termékenységi arányszám, amire önök szoktak hivatkozni, valamit már mutat. Ez szerencsésen fölment 1,54 százalékig; most megint 1,5 alatt van egy nagyon picivel, minimális csökkenésnek indult sajnálatos módon. De úgy látom, hogy kormányzati szinten komplett társadalmi osztályok maradnak ki a jövő tervezéséből, és ha ezeket a társadalmi osztályokat bevonnák, vitalizálnák, részt vehetnének Magyarország életében, akkor a változás tetten érhető lenne.

Kikre gondolunk? Egyrészt gondolunk azon kivándorolt magyar honfitársainkra, akik nem kalandvágyból, hanem jellemzően a kényszer okán mentek el. Az ő esetükben tulajdonképpen semmilyen motivátorral nem találkozunk, ami itthon tarthatná vagy hazahívhatná őket. A Jobbik által kimunkált bérlakásépítési program kiváló alternatívát nyújthatna, a külföldön dolgozó magyarok számára is megspórolhatná azt a 10-15 évet, amit most a bankok karmaiban kell tölteniük annak érdekében, hogy önálló otthonra szert tegyenek. Kimaradnak azok, akik lakáscélú előtakarékosság állami támogatását élvezhették, és mondjuk, később egy CSOK-önrészt ebből tudtak biztosítani, szavatolni, elérni. Mára nincs ilyen lehetőségük, hiszen a lakáscélú előtakarékosság állami támogatása megszűnt, maradt Rogán Antalék lakáslottója a maga kiforratlan formájában és a társadalom széles körei által elérhetetlen módon.

Azt is látjuk, hogy átfogó bérrendezés nélkül, legalább a termelékenységi növekedésnek megfelelő bérnövekedés nélkül nem érhető el a kívánt cél, a magyar fiatalok biztonságérzete, az ország gyarapodása. Szélesebb kitekintésben, ha az uniós tagságunkat valaki végre-valahára megvizsgálta volna ebben az EP-kampányban, és egy EU-mérleget tett volna le az asztalra  amire önök ígéretet tettek 2010-ben, kormányhatározat volt erről, és soha nem került ide az EU-mérleg, soha nem tudták megmondani, hogy mely ágazatokban vagyunk nyereségesek és hol fizettünk rá az uniós tagságra, de ha elkészült volna egy ilyen , akkor látható lett volna, hogy a magyarok jóléte a visegrádi országok rangsorában teljes mértékben a legutolsó, és bizony a csatlakozás óta, 15 év alatt nálunk 57 százalékkal emelkedett az egy főre jutó GDP; ez egy impozáns számnak tűnik, de messze a legalacsonyabb az egész régióban. A lengyeleknél 100 százalékos; azt látjuk, hogy a velünk egyszerre az Európai Unióba lépő cseheknél is 62 százalékos; tőlünk északabbra, a Szlovákiának nevezett országban 94 százalékos; a lengyeleknél egyértelmű, 100 százalékos, mint említettem, növekménnyel számolnak a mérések.

Magyarország tehát regionális szinten is lemarad, a jövő építéséből hiányoznak komplett társadalmi csoportok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ezért válaszokért kiáltanak a felvetett problémák. Közös felelősségünk, hogy ne maradjon így mindez. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)