Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lukács László György képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport: „Mire számíthatunk?” címmel. Megadom a szót, ötperces időkeretben.

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A „mire számíthatunk?” kifejezés nemcsak a politikai szereplőket, hanem a szakmai, illetve tudományos élet szereplőit is igazgatja, ha az egészségügyről beszélünk. Éppen ezért sokan bizakodással és sokan nagy kérdésekkel vágtak neki és várták azt a bekövetkezett változást, ami az egészségügy állami szintű irányításában az elmúlt időszakban végbement, lévén új minisztere, illetve új államtitkársága lett ennek a területnek. És pontosan a változásoknak a helyes irányba való lökése érdekében több szervezet, így többek között a Magyar Orvosi Kamara is kifejtette álláspontját, hogy mit tartana helyesnek, melyek lennének azok az első lépések, amelyeknek meg kell valósulniuk. És úgy gondoltam, azért is hozom képviselőtársaim elé ezeket a pontokat, mert ezek nemcsak a Magyar Orvosi Kamarának, hanem nagyobb részt a társadalomnak, sőt a szakmának az elvárásait tükrözi, és úgy gondolom, hogy ezek olyan alapvető dolgok, amelyekben mindannyian egyet tudunk érteni és egyet is fogunk érteni. Az első legfontosabb változási pont, amelyben mindenképpen az új kormánynak nagy körültekintéssel kell eljárnia, az az egészségügy mindennapi korrupciója, a hálapénz. Nagyon sokat szoktunk itt a Ház falai között is beszélni róla, de talán nem eleget, éppen ezért fontos tudni, hogy a hálapénz jelensége bár a régben gyökerezik, sikerült túlélnie a rendszerváltás időszakát, és most már egy ilyen üzemszerű működéssé ment át az egészségügyben, ami sokszor egyébként pótolja azokat a forrásokat, amelyek akár a dolgozó oldalán, akár az intézmény oldalán hiányzik, és mintegy kompenzációként épült bele a rendszerbe.

De azt is ki kell mondani, hogy a hálapénzre nincs szükség, és egyébként az Orvosi Kamara, de minden szervezet, nemcsak politikai pártok, hanem minden szakmai szervezet erre hívta fel a figyelmet. Így hát az első fontos lépés a hálapénz tiltása, természetesen olyan előfeltételek megteremtésével, ami a magas béreket jelenti, illetve a kórházak rendes finanszírozását, hiszen ezek tudják csak megállítani a hálapénz mögött rejlő jelenségeket.

(17.50)

A második nagyon fontos, szintén pénz: ez a közkiadások mértéke. A Magyar Orvosi Kamara csakúgy, mint a Jobbik, de szerintem a kormány szakmai tanácsadói is úgy gondolják, hogy az egészségügyre fordított közkiadásaink nemcsak európai viszonylatban, hanem a magyar egészségügyet nézve is rendkívül alacsonyak, ami azt jelenti, hogy a GDP-arányos költésünk európai uniós szinten legalább 2 százalékkal van elmaradva. Ez bizony abban csúcsosodik ki, hogy sok esetben a kórházak, az intézmények nem tudják ellátni a tervezett beavatkozásokat, sem időben, sem eszközzel nincsenek megfelelően ellátva. Éppen ezért torlódás és a betegeknek egy diszkomfort keletkezik.

Éppen ezért ez a terület, amire nem kell vagy nem szabad a pénzt sajnálni, hiszen az elöregedő vagy idősödő társadalom és a technológia szorítása egyre jobban abba az irányba mutat, hogy bármit is teszünk, az egészségügy mindig az a terület lesz, ahová folyamatosan költeni kell, és egyre növekvő forrásokat kell beletenni. Persze, mindennek van egy észszerűségi határa, ezt is figyelembe kell venni. Hiszen számos példa mutatja, hogy míg az Egyesült Államokban rengeteget költenek az egészségügyre, sem technológiában, sem a halálozási és a megbetegedési mutatókban nem állnak előrébb, mint az európai országok. Tehát nem minden a pénz ebben az esetben, hanem a pénz jó felhasználása is.

De olyan kérdésekben is, amelyekben a Jobbiknak is hasonló az álláspontja, kifejtette álláspontját az Orvosi Kamara. Mi úgy gondoljuk, egy kicsi rész, de nagyon is fontos, ez pedig az egészségügy és az egészség oktatása az iskolákban. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy hiányzik a magyar tanrendből, hiányzik a magyar gyermekek oktatásából, amit mi, illetve a szüleink korosztálya sem tanult meg, hogy hogy kell helyesen az egészségügyben viselkedni, mikor kell és hova kell az egészségügyi szolgáltatásért fordulni. Éppen ezért azzal tartozunk felelősséggel, és szerintem a kormány is azzal fog felelősséggel tartozni, hogy ezt megismertesse, és a gyermekekkel, a diákokkal megismertesse, és megtanítsa, hogy miként lehet eligazodni.

Lényegében a száz napból, amit javasolni szoktak, vagy amit egy békeidőszakként szoktak javasolni, hogy nézzük el a kormány tevékenységét, eltelt 30, most már lassan 40 nap, és egyelőre nehezen körvonalazódik az, hogy mit akar az egészségügyi államtitkárság. Éppen ezért tartottam fontosnak legalább a Parlamenti Napló, illetve a hallgatóság és a nézők számára, hogy elhangozzanak ezek az intelmek, hiszen ezek nagyobbrészt szakmai, jól megalapozott szakmai követelések, amelyek egyébként a pártpolitikától teljesen mentesek. Ha magunkra valamit is adunk, illetve komolyan vesszük, hogy az egészségügyben fejlesztenivalónk van, akkor ezeket talán illik megfogadni.

Kíváncsian várjuk a továbbiakban, hogy az államtitkár - a korábbi államtitkárnak volt öt pontja - milyen pontokkal fog előállni, hogy miben tudnak változtatni az egészségügy rendszerén ahhoz, hogy több pénz legyen benne, hogy magasabb színvonalú ellátás legyen, és hogy látszódjon végre a költségvetésben is, hiszen a következő költségvetésben sem igazán látszódik, hogy ezekre a problémákra valódi megoldást lehet találni.

Köszönöm szépen képviselőtársaim figyelmét. (Taps a Jobbik soraiban.)