Készült: 2024.05.07.22:43:00 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

24. ülésnap (2018.09.24.),  169-176. felszólalás
Felszólalás oka Kérdés/azonnali kérdés megtárgyalása
Felszólalás ideje 6:29


Felszólalások:   161-168   169-176   177-184      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Simon Róbert Balázs, a Fidesz képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az igazságügyi miniszternek: „Milyen érdekek mentén állhatnak ki még mindig a baloldali pártok Czeglédy Csaba mellett?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A nyilvánosság előtt is ismert, hogy Czeglédy Csabát, a szombathelyi MSZP-DK-Együtt-frakció önkormányzati képviselőjét, aki az MSZP-t és a DK-t jogi ügyekben több alkalommal is képviselte, az állam súlyos megkárosításának gyanúja miatt már korábban előzetes letartóztatásba helyezték. A Szegedi Járásbíróság újabb 3 hónappal meghosszabbította a volt szocialista politikus előzetes letartóztatását, egyben elutasította, hogy 50 millió forint óvadék befizetése esetén szabadlábra kerülhessen.A bíróság szerint indokolt a szombathelyi önkormányzat egykori képviselője előzetes letartóztatásának fenntartása. Czeglédy és társai ellen bűnszövetkezetben, üzletszerűen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A nyomozás eddigi eredményei szerint a többmilliárdos vagyoni hátrányt okozó bűncselekmények elkövetésében több szinten 22 terhelt, 2 cég és a Czeglédy Csaba által vezetett Humán Operátor Zrt. működött közre. A nyomozó hatóság rendelkezésére álló iratok szerint Czeglédy többmilliós kölcsönöket kapott a Gyurcsány Ferenchez köthető Altus Zrt.-től.

Czeglédy tevékenységével nemcsak az államot károsította meg, hanem a munkaerő-kölcsönzés során alkalmazott időseket és diákokat egyaránt. A szövevényes bűnhálózat felderítésének első jelentős eredménye, hogy a Humán Operátor Zrt. makói strómanjainak elsőfokú ítéletében a bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat bűnsegédként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettében. Az ítélet szerint az érdemi munkát a Humán Operátor Zrt. munkatársai látták el, az iskolaszövetkezetekre csak a bűncselekmények megvalósítása miatt volt szükség.

A szövetkezet által kiállított számlákat a munkaerő-közvetítő cégek a könyvelésük során felhasználták, de a szövetkezet a számlákhoz kapcsolódó áfabefizetési kötelezettségét elmulasztotta teljesíteni. Az elhangzottakra tekintettel kérdezem tisztelt miniszter urat, hogy milyen érdekek mentén állhatnak ki még mindig a baloldali pártok Czeglédy Csaba mellett. Várom válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az azonnali kérdésre Völner Pál államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr.

DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Talán a legszégyenteljesebb ebben a történetben, hogy az egyik legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportot, az idős embereket, valamint a diákokat rövidítették meg emellett még bérük visszatartásával, ki nem fizetésével ebben a hatalmas csalássorozatban, amely Szombathelyről indult, és úgy tűnik, az egész országot behálózta. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszövetkezet 2011 és ’17 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott, és a bűnszervezet az eddigi adatok szerint mintegy 6,3 milliárd forintnyi vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek a be nem fizetett adók révén; illetve a személyi jövedelemadót sem vallották be, vagy ha be is vallották, nem fizették meg.A vádemelés hamarosan bekövetkezik, jelenleg az iratok ismertetése zajlik az ügyben. Ezt követően, talán egy hónapon belül is megtörténhet a vádemelés. A kormánynak és a Fidesznek elsődleges volt, hogy megtörténjen a kártalanítása azoknak a károsultaknak, akik a diákok és nyugdíjasok oldalán merültek fel. Ezért országgyűlési határozati javaslat került benyújtásra, amelyben méltányossági kárrendezésre kérték fel a kormányt. Ezt 2017. november 14-én elfogadta az Országgyűlés, és ezt követően a kormány intézkedni tudott arról a körről, hogy a ki nem fizetett ellenszolgáltatással megkárosítottak rendkívüli és méltányossági alapon a lehető leggyorsabban pénzbeli segítségben részesüljenek a 488/2017. kormányrendelet alapján, amelynek kárigényei benyújtásra kerültek. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Viszonválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Parancsoljon!

SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy a felszólalásomban említettem, első fokon már ítéletet hirdettek a makói, majd később a szegedi székhelyű szövetkezettel szemben. Nagyon bízom benne és remélem, hogy a jogerős döntés is mihamarabb megszületik az ügyben, és az elkövetők képesek lesznek megfizetni az államnak az általuk okozott kárt. Azonban úgy gondolom, hogy ez az eljárás csak a jéghegy csúcsa, ha megtörténik a vádemelés a Czeglédy-ügyben is, akkor az eljárás során remélhetőleg kiderül, hová vándorolt el ez a több milliárd forintnyi összeg, amivel megrövidítették az állami költségvetést. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.).

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszonválasz illeti meg államtitkár urat. Parancsoljon, államtitkár úr!

DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Nyilván a nyomozás arra is kiterjed, hogy a messze ágazó szálak felderítésre kerüljenek. Bár lehetséges, hogy a maffiaszerű szervezetben működő omerta erősebb lesz, és nem találkozunk elegendő pentitóval azon a környéken, tehát bűnbánó maffiózóval, aki ezeket a szálakat feltárná. Az összeg nagysága, mint említettem, 6,3 milliárd forint, és ennek csak elenyésző része az, ami most a hatóságok látókörében van. Lehetséges, hogy azok, akik legjobban fedezik és féltik ezt az elkövetői kört, illetve Czeglédy Csabát, vagy részesültek, vagy abban bíznak, hogy a jövőben részesülni fognak ezekből a juttatásokból.Ez természetesen talán megmagyarázhatja azt a merev ragaszkodást egy ilyen bűnszervezetben annak vezetőjéhez. Köszönöm a figyelmet. ((Taps a kormánypárti padsorokban.  Arató Gergely: Ezt te sem tudod komolyan elmondani.)




Felszólalások:   161-168   169-176   177-184      Ülésnap adatai