Felszólalás adatai

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt hét végén - merthogy sűrű volt a hétvége politikailag - nagyon sokfajta nyilatkozat hangzott el. Volt olyan nyilatkozat, amelyet ha az ember nagyon komolyan vesz, és egy kicsikét is ad magára, akkor ezt követően a nyilatkozatot tevő úrral legalábbis meggondolja, hogy egy helyiségben tartózkodik-e a későbbiekben. (Moraj a Fidesz soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ki lehet menni!) És volt olyan nyilatkozat is, amely pedig épp arról beszélt, hogy van az országban egy sor dologban közös felelősség, és a közös felelősségek sorában került megemlítésre a magyar gazdaság állapota, a magyar gazdaság jövőjével kapcsolatos tennivalók számbavétele és a lehetséges együttműködés kereteinek megrajzolása.

Én az előbbi magatartással nem foglalkoznék; azt gondolom, hogy talán nem az én dolgom. Az utóbbi viszont mindenképpen lehetőséget ad arra, hogy az elmúlt években tanúsítottól eltérő magatartást folytatva kezdjünk el az ország számára talán legfontosabb kérdésekről nyugodtan, őszintén és reálisan beszélni.

Ahhoz, hogy legyenek közös cselekvéseink a magyar gazdaságban, gondolom, az a legelső, hogy legalább abban egyetértünk, hogy hol tartunk, milyen az ország állapota ma, milyen a gazdaság állapota ma, melyek a legnagyobb lehetőségek, melyek a legnagyobb kihívások, és milyen dolgunk van ezeknek megfelelni vagy ezekre válaszolni.

Fenyeget bennünket mindig a veszély, ha a gazdaság a politikai vita tárgya lesz, hogy valamilyen egyoldalú közelítés és értékelés vonzó csapdájába esünk. Próbálom én elkerülni ezt a csapdát, próbálok olyan képet rajzolni, amely megpróbál az árnyalatokra is odafigyelni, amely nem egy-egy kiragadott számmal akar valamilyen politikai szándékhoz igazolást keresni, hanem sokkal inkább a reális értékelés igényével fogalmazódik meg.

Hol tartunk 2005 tavaszán, mi az a helyzet, amelyből ki kell indulni, ha a következő év adó-, költségvetés-politikáját, gazdaságpolitikáját, fejlesztéspolitikáját csináljuk? Nem kívánom önöket nagyon sok számmal untatni, és nem kívánok belemenni olyan részletekbe, amelyek egy szóbeli előadásban talán nehezen követhetők. Arra a régióra próbálok meg koncentrálni, amely Magyarország számára a legfontosabb, ahol versengünk: Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Szlovákia és Magyarország négyese futja a versenyt ebben a régióban elsősorban, ők azok, akik fejlettségük okán, gazdaságuk, társadalmuk szerkezete okán leginkább vetélytársai egymásnak. E négy ország versengésében lehet értelmezni szinte valamennyi ország teljesítményét.

Ha egy hosszabb periódust nézünk, '98-tól 2004-ig, amely másfél kormányzási időszakot ölel fel, akkor azt látjuk, hogy bizony Magyarország volt az, amely növekedésben, jövedelemtermelésben a legjobb teljesítményt nyújtotta a négy országon belül, de ez hat év. Ha az utolsó három évet nézzük, akkor azt látjuk, hogy egy olyan ország van, amely Magyarországot megelőzi növekedésben, ez Szlovákia. A másik két országra ez nem igaz. Ebben a képzeletbeli rangsorban Magyarország az utolsó három évben csak a második tudott lenni.

Nézzük meg, hogy mi is az, ami igazából hajtja Szlovákiát! Valaki azt mondja, például az, hogy a működőtőke-befektetések minden más országét meghaladóan növekszenek Szlovákiában - sokszor hallottam ezt az elmúlt hetekben. Azt kell mondjam, hogy ez nem igaz, tehát itt egészen nyilvánvalóan egy szakmai vagy politikai félreértés vagy tévedés áldozatai vagyunk. Magyarországon például a tavalyi évben több mint kétszer nagyobb volt a működőtőke-befektetés, mint Szlovákiában. Ha azt nézzük, hogy összesen mennyi tőke érkezett Szlovákiába, akkor a helyzet többé-kevésbé hasonló: Magyarországon több mint kétszer annyi működő tőke van jelen külföldről, mint Szlovákiában.

Mi akkor a megoldás? Mi akkor a titok? Mi az, ami hajtja Szlovákiát? Ami egészen biztosan, az legalább két dolog, hölgyeim és uraim. Az egyik, hogy Szlovákiában 17 százalék a munkanélküliség. A 17 százalékos munkanélküliséghez a magyar átlagos bérhez képest egy 20 százalékkal alacsonyabb bér társul.

(13.10)

Teljesen természetes, hogy egy olyan ország, amelynek a nemzeti közös jövedelme eleve 20 százalékkal alacsonyabb, mint a miénk, ahol igen magas a munkanélküliség - elképesztően magas, majdnem háromszorosa a magyarnak -, alacsonyabbak a bérek 20 százalékkal, természetesen ez az ország a gazdaságának a fejlesztésében olyan szakaszban van körülbelül, mint mi voltunk ’95-96 környékén. Szlovákia olcsó bérekkel húzza a gazdaságát, Szlovákia olcsó bérekkel próbálja meg vonzani a tőkét. Én nem javasolnám ezt magunknak. Szerintem nekünk nem Szlovákia e tekintetben a példa, nem Szlovákia az, amellyel meg kell küzdenünk, mert Szlovákiával, alacsony bérekkel szerintem nem akarunk megküzdeni. Az az igazság, hogy nekünk inkább, valóban, a magas hozzáadott értékű termelés vonzásával, még több tőke vonzásával kell versenyképesnek lennünk.

Az igaz, hogy Magyarország számára az igazi nagy kihívás, hogy 2001 és 2003 között úgy gondoltuk, hogy a nagyobb növekedés döntően az állami kiadások növelésével serkenthető, és ebben az időszakban úgy elszaladtunk közös jövedelmeink közös elköltésével, hogy azóta valóban jelentős erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy a közösből ne költsünk minden évben lényegesen többet, mint amennyink van.

Azt szokták mondani, hogy jó, jó, de hát Magyarországon viszont rendkívül magasak az adók. Végignéztük, épp azért, hiszen önök is tudják, hogy ezekben a napokban, ezekben a hetekben dolgozik a kormány és a kormány mögött álló igazgatási apparátusok és szakértők a következő évekre ajánlott adó- és járulékrendszer átalakításán; azt tudom mondani, hogy példának okáért társasági adóban Magyarország a legjobbak között van, jövedelemadóban Magyarország nem rí ki az átlagból. Van egy pont, ahol nem vagyunk versenyképesek, ez az általános forgalmi adó. Ennek a négy országnak az összehasonlításában Magyarország az egyetlen, ahol 25 százalékos - magas - általános forgalmi adó van. Azt hiszem, hogy ha versenyképességet akarunk javítani, ott majd lesz dolgunk a következő időszakban.

Aztán ha a járulékoldalt nézzük, a munkavállalók által fizetett járulékok összege - nyilván önök is tudják, ez száz forintból 12 forint 50 - a régió országaiban a legalacsonyabb. Ugyanakkor az igaz, hogy a munkáltatók által fizetett járulékok körében van egy ország, ahol kevesebb a járulék, ez Lengyelország. De tegyünk mindjárt hozzá valamit: Lengyelországnak a nyugdíjrendszere jóval alacsonyabb szintű ellátást biztosít, mint a miénk, ott az alacsonyabb járulékhoz egy rendkívül alacsony juttatást nyújtó nyugdíjrendszer van.

Azaz, ha végignézzük az adók és járulékok körét, akkor a négy ország összehasonlításában én egy olyan területet látok, ahol Magyarországnak van valóságos versenyképességi lemaradása, ez a terület az általános forgalmi adók környékén van. Azt érdemes megvizsgálni a következőkben, hogy tudunk-e az általános forgalmi adók területén akkorát lépni, hogy ez javítsa a versenyképességet, hogy ez fehérítse ki a forgalmat, terelje haza azt a forgalmat, ami különösen a határ menti kereskedelemben tapasztalható, hogy átmennek a szomszéd városba, a szomszéd faluba vásárolni, mert ott olcsóbb.

Kell hozzá még dolgozni, mert természetesen, ha adóban és járulékban akkorát lépünk, hogy ennek a másik oldalán pedig hirtelenjében nem lesz majd, ami finanszírozza az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjat, az utakat, akkor majd joggal fogják azt mondani, a parlamenti ellenzék is meg az emberek is az utcán, hogy azért az úgy nem megy, hogy közben nem marad pénz mindazokra a dolgokra, amelyek az emberek hétköznapjaiban a lehető legfontosabbak.

Abban a bizonytalanságban éltünk az elmúlt időszakban, hogy hogyan kell a növekvő jövedelmeket, a növekvő szociális biztonságot a leginkább szolgálni, úgy-e, hogy a gazdaságot próbáljuk meg élénkíteni, vagy úgy-e, hogy a szociális ellátásnak a körét. Az az igazság, hogy az elmúlt években mi hajlamosak voltunk arra, hogy inkább a másodikra tettük a hangsúlyt, és kevesebb figyelem fordult arra, hogy a gazdaság kapjon új lendületet.

Ezzel együtt a kezemben van most három nagy kutatócégnek a jelentése - mert érdemes azért ezekről nyugodtan és őszintén beszélni -, amelyek azt mutatják, hogy ennek a négy országnak a versengésében Magyarország két kutatócég versenyképességi rangsorában az első, egyik helyen Szlovákia követi, a másik helyen a Cseh Köztársaság követi, a harmadik kutatócég jelentésében pedig, ahogyan látom, ott a második, ott Szlovákia valóban megelőzi. Gyanítom, hogy, mondjuk, a világ versenyképességi évkönyve vagy a Világgazdasági Fórumnak a jelentése e tekintetben elfogadható, vagy a világ négy legnagyobb könyvvizsgáló cége közül az egyiknek a régió országainak teljesítményét összehasonlító jelentése.

Miért fontosak ezek a kérdések? Azért fontosak, mert látom, hogy előszeretettel beszélünk mostanában politikusként is gazdaságról, és mintha a politikusok hajlamosak lennének arra, hogy ne a valóságos képet mondják. Márpedig a gazdaság, tudják, olyan, mint annak például az egyik fontos mutatója, az infláció, hogy az a hangulat és azok a várakozások, amelyek itt megjelennek, befolyásolják magát a gazdaságot. Ha egy családban, hiába jó mindaz, amit megfoghatunk, a jövedelem, a lakás, de rossz a hangulat, akkor ott az embereknek is rossz lesz a hangulata. Egy gazdaságban hiába vannak jó teljesítmények, ha elhazudjuk ezt a teljesítményt, és rossz a hangulat, akkor ez előbb-utóbb vissza fog hatni a gazdaságra.

Azt gondolom, hogy az országnak ez nem érdeke. Azt gondolom, hogy a politikai vitából a gazdaságra vonatkozó nem igaz állításokat ki kell venni. Az igazakat természetesen használni kell, azokat ütköztetni kell egymással. De mint ahogy egyetlenegy ember sem írható le egyetlenegy jellemvonás vagy jellemző megfogalmazásával, a gazdaság végképp nem ilyen.

Arra szeretném kérni valamennyi képviselőtársamat, arra szeretném kérni önöket itt a Parlamentben és a Parlament falain kívül, hogy akkor, amikor az ország közös teljesítményéről beszélnek - márpedig a gazdaság közös teljesítményünk, embereknek, vállalatoknak, magyar vállalatoknak és Magyarországon működő külföldi vállalatoknak -, akkor azzal a felelősséggel tegyék ezt meg, hogy itt az igazmondás nem egyszerűen erkölcsi kérdés, itt az igazmondás közvetlenül hozzá tud járulni ahhoz, hogy a gazdaság szereplői valóságos képet látva jó döntéseket hozzanak. Aki pedig eltagadja az igazságot, sőt még rosszabbat csinál, tudatosan hamis állításokkal rossz hangulatot kelt, az nem a kormánynak árt, az embereknek árt. Márpedig, gondolom, nincs olyan ember, aki ártani szeretne Magyarországnak.

Hogyha sikerül fenntartani azt az ütemet, amit az elmúlt időszakban diktáltunk, többek között azt, hogy 1,5-2 százalékkal gyorsabban növekszünk, mint a 25 tagú Európai Unió átlaga (Font Sándor: És a másik négy?), akkor 2017 és 2019 között fogjuk elérni a jövedelmek azon átlagos szintjét, ami ma jellemző az Európai Unióban.

(13.20)

Még egyszer mondom: 2017-2019 között érjük el az Európai Unió mai átlagát. Ha azt kérdezik tőlem, hogy és mikorra fogjuk elérni pont azt az átlagot, amit majd az adott évben az Európai Unió 25 tagországában - akkor már talán 27, 28, 29 országában - fognak mérni, a mai számítások szerint ez egészen pontosan, attól függően, hogy ez a növekedési többletünk 1,5 vagy 2 százalék, 2030 és 2038 között. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban.) Bizony, ez mindegyikünk hétköznapi emberi életében egy nagyon hosszú folyamat, de már a gyerekeinkre gondolva, azt gondolom, hogy nem beláthatatlan folyamat. Érdekünkben áll-e, hogy ez megtörténjen? Igen. Ha érdekünkben áll, akkor én nagy felelősséget javasolnék ebben az ügyben.

Mit kíván tenni a kormány? Annak érdekében, hogy fenntartsa a versenyképes gazdaságot, sőt javítsa a versenyképességet, sőt meghagyja azt a jövedelemtermelő képességet, amelyből aztán finanszírozható a magyar szociális rendszer, hogy legyenek nyugdíjak, hogy legyen táppénz, legyen gyermekellátás, ezért azt gondolom, hogy három dolgot kell egyidejűleg tenni.

Az első. (Font Sándor: Mondjatok le! - Derültség, zaj a Fidesz soraiban.) Úgy kell csökkenteni az adókat és úgy kell átalakítani az adórendszert, hogy ez alapvetően a versenyképességet növelje. (Tállai András: Ezt már mondtátok!)

A második. Úgy kell hozzányúlni már a következő hetekben az állami működés egyes szeleteihez, hogy azt jelezzük (Tállai András: Ezt is mondtátok!), hogy képesek vagyunk hatékonyabb állami működésre, ugyanannyi pénzből jobb teljesítményt, illetve kevesebb pénzből jobb teljesítményt nyújtani. Lesznek ilyen javaslataink a következő hetekben. Át kell alakítani ehhez kapcsolódóan az önkormányzati finanszírozást, nagyobb szabadságot adva az önkormányzatoknak, hogy hatékonyabban finanszírozzanak; még természetesen mindehhez az társul, hogy a munka világában több lehetőség legyen a magasabb jövedelemért végzett munkára, és arra a munkára, amelyet bejelentéssel a későbbi jövőnk biztosítása érdekében végzünk. (Tállai András: Ezt is mondtátok!)

Ha ezt megtesszük, akkor emellett már csak az a dolgunk, hogy csináljunk egy igazságosabb szociális rendszert, és ebben van még mit változtatnunk. Igazságosabb, mondom, azaz annak legyen nagyobb a felelőssége, akinek több a lehetősége, és az kapjon több segítséget, ahol több a szükség. Mint ahogyan hozzányúltunk a családtámogatás rendszeréhez, hogy az igazságosabb legyen. Mint ahogy hozzányúlunk a munka világához, hogy az többek számára nyújtson igazi megélhetést.

A következő hetekben, lezárva a múlt hét nem mindig szívderítő politikai vitáit, újra azzal a kérdéssel kell foglalkoznunk, amely az emberek számára a legfontosabb, hogy lehet-e az országban biztonságosan élni és boldogulni, hogy azok a rendszerek, amelyeket az állam működtet, azok ezt szolgálják-e.

Kormányunk és a kormány mögött álló két párt abban eltökélt, hogy a száz lépés programját a következő hetekben és hónapokban folytatja. A program középpontjában az adó- és járulékrendszer, az önkormányzati finanszírozás, az állam működésének javítása, a mezőgazdaság működési feltételeinek javítása, a vidékpolitika megújítása fognak állni. A következő hetekben is rendre ide fogok önök elé állni (Dr. Balsai István: Ajjaj!), és arra teszek javaslatot, hogyan lehet egy igazságosabb és versenyképesebb Magyarországot közösen segíteni, hogyan lehet egy ilyen országot megcsinálni. Azért, mert azt gondolom, hogy kormánynak és ellenzéknek minden vitája mellett vagy annak ellenére ebben az ügyben van közös felelőssége: odafigyelni egymás javaslataira, meghallani, hogy mit mond a másik, ezt érdemi és okos vita tárgyává tenni, és ha ez így lesz, akkor azt gondolom, hogy Magyarország is nyerni fog.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)