Készült: 2022.10.06.15:21:28 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

263. ülésnap (2013.03.19.), 574. felszólalás
Felszólaló Dr. Schiffer András (független)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 14:13


Felszólalások:  Előző  574  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban csak azt szeretném kérni, hogy lássunk világosan, az összes ilyen program, az összes ilyen előttünk fekvő határozati javaslat pontosan annyit ér, amennyi megvalósul ezekből a konkrét törvényjavaslatok vitájában. Arra gondolok, hogy addig, amíg itt rezsicsökkentés címén rövid távú hatalmi választási érdekek mozgatják a vitát egy délelőtti órában, amíg - amiről az előbb képviselőtársam is beszélt - konkrét közlekedési vagy energiapolitikai lépéseknél lobbiérdekek azok, amelyek mozgatják a törvényalkotást, addig az ilyen típusú, bármilyen jó szándékú stratégiák nem sokat érnek.

Most, 2013 márciusában jutottunk el oda, hogy a 2009-10. évi nemzeti éghajlat-változási programról szóló jelentés elfogadásáról döntsön a Ház. Önmagában a jelentés létrejötte és annak elfogadása között eltelt idő jól mutatja, hogy a klímaváltozás kérdését, az éghajlatvédelmi politikát a kormány mennyire veszi komolyan. Amíg az előző, álbaloldali kormány alatt készült nemzeti éghajlat-változási program meglehetősen gyenge konstrukció, amelybe minden olyan pályázati forrást és kezdeményezést belevettek, amelyre rá lehetett fogni, hogy összefüggésben áll a klímavédelemmel, ez a tipikus technokrata tempó.

A Fidesz-KDNP már három éve van kormányon, de még mindig nincsen éghajlatvédelmi politikája, sem papíron, sem a gyakorlatban. Nem folyik követhető gazdálkodás a szén-dioxid-kvótákkal, nem tudjuk, hogy hova folynak be a kvótabevételek, teljesen átláthatatlan a pénzek felhasználása. Nincsen koherens és végrehajtható stratégia az üvegházhatású gázok kibocsátáscsökkentésére, és nem is csökken a kibocsátás, pontosabban csak abban az ütemben, ahogyan Matolcsy Györgynek köszönhetően a gazdaság is zsugorodik.

Mindenesetre, amikor a nemzeti éghajlat-változási programról esik szó, akkor a Lehet Más a Politika számára nem elsősorban Magyarország keretegyezményben vállalt kötelezettségeinek teljesítése a fő kérdés, hanem hogy a jövő generációk számára milyen világot hagyunk hátra. Mivel a klíma és a társadalom együtt változnak, rendszerszemléletre lenne szükség. Ennek megfelelően kellene kialakítani a klímaváltozás hosszú távú megelőzésére és elhárítására szolgáló szabályozó rendszereket, és nem csak a következő választásokig gondolkodni. Meggyőződésünk szerint a törvényhozás felelőssége, hogy mennyire lesz élhető ez az ország, a Kárpát-medence környezeti, gazdasági és emberi közösségeket tekintve húsz, ötven vagy akár nyolcvan év múlva.

Ennek fényében meglehetősen rossz helyzetben van Magyarország, és az előttünk fekvő jelentésből is hiányoznak azok a javaslatok, amelyek a kivezető utat mutatnák meg a jelenlegi helyzetből, nem látjuk, hogyan lehetne javítani az éghajlat-változási program végrehajtását. Ez az anyag nyilván a 2009-10-es évi tevékenységről szól, tehát nem azt várja az ember, hogy a 2011-es, '12-es vagy '13-as intézkedésekről legyen benne elemzés, de nem látható a 2009-10-es állapotokhoz képest semmi jelentős előrelépés, ami a klímavédelmet és az üvegházhatású gázok kibocsátáscsökkentését illeti. Itt jegyzem meg, hogy a következő éghajlat-változási program még mindig nem készült el.

A jövőbeni uniós és hazai pályázatok szempontjából a 2013 utáni időszakra fontos lenne, hogy ezekbe bekerülhessen olyan indikátor adatszolgáltatási kötelezettség is, ami segíteni fogja a kibocsátáscsökkentés, illetve alkalmazkodási információk szolgáltatását. Ez hiányzik az előttünk fekvő jelentésből. A 2008 elején az Országgyűlés által akkor ötpárti konszenzussal elfogadott NÉS-ben az áll, hogy Magyarországot különösen érzékenyen érinti az éghajlatváltozás: ami világviszonylatban egyfokos emelkedés, az nálunk másfél-két fok lesz. Ennek következtében az éves csapadék átlagos mennyiségének csökkenése és a csapadékeloszlás átrendeződése, továbbá a szélsőséges időjárási események gyakoriságának és intenzitásának növekedése várható.

Magyarországon az utóbbi három évtized során a napi maximum hőmérséklet drámai mértékben, 2-3 fokkal emelkedett. A vizsgálati eredményekből az éves csapadékmennyiség csökkenő tendenciája is egyértelmű. A klímamodellek szerint a jövőben minden évszakra egyértelmű melegedés várható, aminek mértéke nyáron a legnagyobb, tavasszal a legkisebb. A záporok miatt nőni fog a hirtelen árhullámok kockázata, ugyanakkor nyaranta a hazai folyók évtizedeken belül a jelenleg szokásos szint felére apadhatnak. A talajvíz szintje megfelelő utánpótlás híján süllyedni fog, főként a völgyekben és az alacsonyabb területeken, például az Alföldön, ami már most komoly károkat okoz a mezőgazdaságnak.

Magyarország számára a legnagyobb kárt a csapadék okozza, vagy sok van, vagy semmi, és mindkettő rossz. Ezt követi a hőmérséklet ingadozása, különösen a hőhullámok. A nagy meleg a vízhiányt is tovább fokozza, a légmozgás ugyanakkor nem jelent akkora problémát. Nagy szélviharok ettől persze még előfordulhatnak.

(1.00)

Összességében azzal kell számolni, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek intenzitása és gyakorisága is növekedni fog a következő évtizedekben. Megoldásként radikális kibocsátáscsökkentést és a zöldberuházások jelentős felpörgetését irányozza elő a nemzeti éghajlat-változási stratégia.

Megjegyzem, ma délelőtt már számon kértük azt, hogy önök javaslatot tettek 2009-ben ellenzékben a zöldberuházási alap létrehozására, az akkor beígért összegnek a 8 százaléka fordult az elmúlt két évben zöldberuházásokra. Jó hír ugyanakkor, hogy a kibocsátások mérséklése és az alkalmazkodás új munkahelyeket teremthet a környezeti iparban, az energetikában, a mezőgazdaságban, a közlekedésben és az építőiparban. Ezért tett az LMP tavaly a költségvetési vita során javaslatot arra, hogy a progresszív adórendszerből az állam kezében maradó bevételek folytán hívjunk életre egy zöldberuházási alapot.

A különböző klímavédelmi tanulmányok arra mutatnak rá, hogy az egyik legnagyobb hazai szén-dioxid-megtakarítási potenciál az épületszektorban van, és a lakossági szektor adja az összes nemzeti szén-dioxid-kibocsátás 30 százalékát. Az LMP szerint a kormányoldal által a választási kampány részeként elfogadott 10 százalékos rezsicsökkentés csak rövid távú megoldást jelent, helyette a lakások energetikai felújításában kellene gondolkodni. A Fidesz rövid távú politikai haszon érdekében döntött a közműdíjak 10 százalékos csökkentése mellett. Az LMP ezzel ellentétben úgy látja, hogy a hosszú távú rezsicsökkentést a lakások energetikai felújításával kellene megoldani. Az ilyen típusú felújítások 3-4 év alatt megtérülnek, ráadásul a hanyatló építőipart is ki tudnák húzni a bajból. Az ilyen beruházások iránt nagy társadalmi igény is mutatkozik, példaként lehet megemlíteni, hogy az NFÜ mikro- és kisvállalkozások számára kiírt 11,5 milliárd forintos pályázati kerete egy nap alatt kimerült.

A sikeres zöldtetőprojekt lehet a nagyvárosokban az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás egyik kulcsa, amely a panelházak tetején létrehozható. Fontos program Óbudán a faluházzal összeforrt külső épületszigetelés és napkollektoros melegvizes fűtésrásegítés. Az energetikai beruházásokkal, mint már említettem, sok új munkahely is teremthető, ahogy az már a 2010-es választási programunkban is szerepelt. A lakosság alkalmazkodását az éghajlatváltozáshoz, a szemléletváltozást, a környezettudatosságot kormányzati programokkal kellene segíteni. Olyan éghajlat-változási programra van szükség, amely számol a globális folyamatokkal és a lakosság fogyasztási szokásainak kérdéseivel, és kimondja akkor is, ha ez nem hajt rövid távú választási hasznot, hogy a jelenlegi fogyasztási szokások milyen károkat okoznak. Az LMP által képviselt fenntarthatóság szerint a legfontosabb az energiafelhasználással való takarékosság, és hogy olyan termékeket fogyasszunk, amelyek viszonylag kevés fosszilis energiával lettek előállítva. Ebbe beletartozik például a gépkocsihasználat önkéntes csökkentése is. Az ilyen lépések mind hasznosak a klímavédelem és a fenntartható fejlődés szempontjából egyaránt. A klímaváltozással kapcsolatban olyan nemzeti programra van szükség, amely a háztartások szintjéig lebontva képes megmutatni, hogy mi mindent tehetünk a mindennapokban az alkalmazkodásért.

A klímaváltozás jelentős hatással lesz a hazai agráriumra. Itt számolni kell a kockázatok növekedésével. A mezőgazdaságban az alkalmazkodást a vízmegtartó talajműveléssel, megfelelő vízgazdálkodással és az adott térséghez legjobban alkalmazkodó művelési móddal tudjuk növelni. Sajnos a közös agrárpolitika támogatási rendszere rossz irányba ösztönzi a gazdálkodókat, amelynek következménye, hogy mindenütt a szántóföldi gabona-, kukorica-, napraforgó- és repcetermeléssel próbálkoznak. Az árvizek ellen elsősorban nem gátakkal, hanem - ahol lehet - fokgazdálkodással kell védekezni. Az elmúlt két aszályos év következtében tovább drágulhatnak az élelmiszerek, akár élelmiszerár-robbanás is bekövetkezhet. A monokultúrás nagygazdaságok helyett több lábon álló és kisebb gazdaságokat kellene kialakítani, ahol a környezet adottságaihoz igazodó, szárazságtűrő növényeket termesztenek. Az aszály rövid távon is problémákat vet fel, mert egyfelől nagy számban mehetnek tönkre a kistermelők, másfelől pedig az élelmiszerárak megugrása növelheti a legszegényebbek kiadásait.

A mezőgazdaságban tehát az egyik legfontosabb kérdés a vízkérdés, hiszen a felmelegedéssel a vízhiány is jobban előtérbe kerül. Azt lehet mondani, hogy a Dunától nyugatra sokkal kedvezőbbek a természetes csapadékviszonyok, mint keleten. Ezenkívül az ország keleti részében a talajok is rosszabbak, sok a könnyen kiszáradó szikes talaj. Az aszályok gyakorisága várhatóan növekedni fog, és ezzel párhuzamosan sajnos belvizek is kialakulhatnak. Az ország keleti részében ugyanazon a helyen tavasszal belvíz, nyáron súlyos aszály. Mégis összességében az a helyzet, hogy van elég víz az országban, a két nagy folyó nagyon sok vizet tud adni. A felszín alatti vizeket azonban nem szabad túlságosan kiaknázni, ez látszik többek között a Duna-Tisza-közi homokhátságon is, amelynek egyik gondja éppen az, hogy túl sok vizet vettek ki a talajból. A Duna-Tisza-közét a FAO hosszú távú előrejelzésében már félsivatagos övezetnek minősítette. A homokhátságon tehát csökken az élelmiszer termelésére alkalmas terület.

A vízi társulások helyzetében bekövetkezett tavalyi jogszabályváltozás nem javított a vízgazdálkodás helyzetén. Tavaly, amikor a szárazság miatt nem volt mi ellen védekezni, a társulások számára kiderült: az állam a fenntartási költségeiket nem állja. Bár a vízi társulások védekezési munkáit az állam fizeti, az üzemeltetési, karbantartási feladatokat már nem. Ezért újra csak a termelőikre vannak utalva, ha finanszírozni akarják tevékenységüket. Erre csak pályázhatnak a vízi társulások, és csak akkor, ha érdekeltségi hozzájárulásokat szereznek. A vízvédelem központosításával elmaradt az érdekeltségi hozzájárulás, az ország közel 80 vízi társulásából 65-en döntöttek úgy, hogy kivetik a hozzájárulást. A természetes csapadék jobb hasznosítása elengedhetetlen, ebben jelentős gazdasági tartalékok rejlenek, hiszen az éves átlagos csapadékmennyiség eléri a két nagy folyó teljes évi vízhozamának felét.

Az energiatakarékos öntözés kialakítását jelentősen növelni kell, ezzel párhuzamosan folytatni kell a szárazságtűrő növényfajták nemesítését. A magyar agrárium nagy tudósai már az előző század elejétől foglalkoznak ezzel. Ugyanakkor látni kell, hogy ennek is van határa, valamennyi vízre mindenképpen szükség van.

Azt szeretném összefoglalásul elmondani, a nemzeti éghajlat-változási program csak akkor lehet sikeres, bármilyen nemzeti éghajlat-változási program csak akkor lehet sikeres, ha a klímavédelem, a fenntarthatóság szempontjait érvényesítjük például a birtokpolitikában, ha nem táplálja tovább a kormányzati politika a nagyüzemet, a nagybirtokot. Akkor lehet sikeres, ha a fenntarthatósági szempontoknak rendeljük alá a közlekedési politikát, az energiarendszereket, a hosszú távú energiastratégiát, s nem pedig a rövid távú választási ígéreteknek. Arra lenne szükség, hogy a Fidesz komolyan vegye például azt, amiről még 2009 nyarán harsogott a zöld Széchenyi-terv kapcsán, arra lenne szükség, hogy az államháztartásban egy olyan zöldfordulat álljon be, amely egyfelől az adómixen belül az ökológiai adók részesedését növeli, szakít az egykulcsos adórendszerrel, és így maradnak olyan források az állam kezében, amiből egy tekintélyes mértékű, több százmilliárd forintos zöldberuházási alapot lehet már, akár a jövő évben életre hívni. Ez egyszerre teremtene munkahelyeket, és indítana be olyan programokat, amelyek az energiahatékonyságot szolgálják. És nem utolsósorban segítene egy ilyen zöldberuházási alap abban, hogy a magyar gazdaság szerkezetét egyszerre igazítsuk a magyar gazdaság természetes szükségleteihez, és készítsük fel az ökológiai válság kihívásaira is.

Ez a feladat áll előttünk, és ne gondoljuk azt, hogy ilyen programokkal, ilyen programok kipipálásával bármit is tettünk az éghajlatváltozás ellen. Ez a program csak akkor ér valamit, ha a napi pénzügyi lobbiérdekek és a napi hatalomtechnikai megfontolások a konkrét törvényjavaslatoknál a fenntarthatósági szempontokat nem írhatják felül.

Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  574  Következő    Ülésnap adatai