Aktuális
Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja
Hírek, események
1990. május 22-én az Országgyűlés ülésén Antall József kijelölt miniszterelnök ismertette kormánya programját, amelyet négy irányelv határoz meg: a teljes körű szabadság, a népérdek, a gazdasági fordulat és az európaiság.
1990. május 16-án az Országházban Antall József kijelölt miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztató keretében ismertette leendő kormánya összetételét.
Nemrég jelent meg az Országházi séták könyvsorozat tizedik kötete, Az Országház üvegművészete. Ebből az alkalomból beszélgettünk Kerekes Margit művészettörténésszel, a Tisza Kálmán Program vezetőjével és a sorozat szerkesztőjével, aki egyben ennek a kötetnek a szerzője is. Az interjú során szó esett a kutatás legfontosabb eredményeiről, Róth Miksáról mint az Országház üvegfestészti együttesének legjelentősebb alkotójáról, a díszítési programról, az ablakok sorsának alakulásáról, valamint a Tisza Kálmán Programról és a sorozat várható köteteiről is.
Az Országgyűlés 1990. május 9-i ülésén elfogadott alkotmánymódosítás értelmében a kormány a miniszterelnökből és a miniszterekből – köztük tárca nélküli miniszterekből – áll. Megszűnt a miniszterelnök-helyettesi funkció. Ugyanezen az ülésen Vásárhelyi Miklós indítványozta a Varsói Szerződésből való kilépési tárgyalások megkezdését.
Virtuálisan elérhetővé vált az 1956. október 25-i Kossuth téri sortűz áldozatainak emlékhelye és a hozzá kapcsolódó kiállítás. Az online tárlatvezetés során megtekinthető a Kossuth téren 1956. október 25-én lezajlott kegyetlen sortüzet és a hozzá vezető eseményeket megvilágító kiállítás, valamint az emlékezés helyeként kialakított rotunda.
Kapcsolódó honlapok
Tematikus kereső
Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)
Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje