Aktuális
Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja
Hírek, események
1990. április 19-én Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök vezetésével a parlamentbe jutott pártok frakcióvezetői az Országgyűlés működésével kapcsolatos kérdéseket vitatták meg.
Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke az Alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése alapján 1990. május 2-ára összehívta az Országgyűlés alakuló ülését.
A választások második fordulója után a Magyar Demokrata Fórum meggyőző győzelmet aratott, az ország második legerősebb pártja pedig az SZDSZ lett. Antall József, az MDF elnöke éjféli sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy kiskoalícióban – a Független Kisgazdapárttal és a Kereszténydemokrata Néppárttal – képzeli el a kormányzást.
1990. március 25-én rendezték meg az országgyűlési választások első fordulóját. A 43 év utáni első többpárti választáson 7 millió 853 ezer szavazásra jogosult állampolgár járulhatott a 11 ezer szavazókörzetben elhelyezett urnákhoz. A 176 egyéni választókerületben mintegy 1600 képviselőjelöltre, valamint a területi listát állított pártokra és szervezetekre lehetett szavazni. A választások második fordulójára április 8-án került sor.
1990. március 20-án este súlyos sérülésekkel a Róbert Károly körúti katonai kórházba szállították Sütő András világhírű erdélyi magyar írót. A Romániai Magyar Demokratikus Szövetség Maros megyei elnökét – aki a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom során szenvedett súlyos sérüléseket – a Magyar Honvédség különgépe szállította Budapestre.
Kapcsolódó honlapok
Tematikus kereső
Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)
Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje