Aktuális
Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja
Hírek, események
A rendszerváltoztatás utáni első szabadon választott Országgyűlés megalakulásának harmincadik évfordulójára „…a második magyar ezerév kezdete…” – A magyar népképviselet újjászületése képekben (1990–1994) címmel fotóalbum jelent meg az Országház Könyvkiadó gondozásában.
Latorcai János az Országgyűlés alelnöke: Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésével egy rendszert is eltemettek. Beszédében kiemelte: 1956 októberében, a forradalom és szabadságharc idején szinte egyik napról a másikra lepték el Budapestet a lyukas zászlók, amelyekkel hitet tettek a nemzet függetlenségének és a demokráciának a helyreállítása mellett. Azonban november 4. után nemcsak a szabadság reményére emlékeztettek ezek a zászlók, hanem azokra is, akik véglegesen kiszakíttattak a nemzetből.
A történelmi zászlók bevonulásával és fanfárok hangjaival kezdődött az Országgyűlésnek a trianoni békediktátum századik évfordulója alkalmából megrendezett emlékülése.
Latorcai János levezető elnök köszöntőjét követően a kormánypárti beterjesztők nevében Kövér László házelnök tartotta meg a nemzeti önazonosság védelméről szóló, politikai nyilatkozat nyitóbeszédét. Ezt követően Áder János köztársasági mondta el megemlékező felszólalását.
Az érdeklődők online ismerkedhetnek meg az Országház nevezetes helyszíneivel és az Országgyűlési Múzeum kiállítótereivel. A Virtuális Országház kezdeményezés keretében először a kupolacsarnok, a képviselőházi és a főrendiházi társalgó, a ritkán látogatható Munkácsy-terem, valamint a múzeum három állandó kiállítása kerül bemutatásra.
1990. május 23-án az első szabad, többpárti választások nyomán összeült Országgyűlés megválasztotta Antall Józsefet miniszterelnökké, elfogadta a kormány programját. Az új kormány letette esküjét, és megtartotta alakuló ülését.
Kapcsolódó honlapok
Tematikus kereső
Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)
Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje