Aktuális
Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja
Hírek, események
Elkészült az egykori házelnök, Varga Béla nevét viselő terem virtuális változata, s így az érdeklődők immár 18 nevezetes országházi helyszínt járhatnak be online formában. A virtuális séta során közelről szemügyre vehető a terem falait díszítő fotógaléria is, mely az 1945 után demokratikusan megválasztott házelnököket ábrázolja.
1847. január 16-án Szklabonyán született Mikszáth Kálmán író, a képviselőház krónikása, a magyar kritikai realista próza nagymestere, országgyűlési képviselő, az MTA tagja.
Az Országház Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott A nevezetes magyar Országház és a tér, ahol áll című 2015-ös megjelenésű népszerű kötet bővített, új kiadása. A nagyközönségnek szóló könyv színes, történetközpontú szövegét exkluzív fotók illusztrálják.
2012. január 1-jétől lett a Kossuth tér az ország egyetlen kiemelt nemzeti emlékhelye, amelynek része az Országház, a tér, az Igazságügyi Palota és a Földművelésügyi Minisztérium épülete. A kiemelt nemzeti emlékhely területe 2017. szeptember 1-jén a Vértanúk terével és az id. Antall József rakparttal bővült.
1796. december 30-án született báró Wesselényi Miklós erdélyi arisztokrata és földbirtokos, a főrendiház és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az „árvízi hajós”.
Kapcsolódó honlapok
Tematikus kereső
Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)
Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje