Aktuális
Hírek, események
1893. augusztus 3-án pályázatot írtak ki Ferenc József és Erzsébet királyné szoborcsoportjának elkészítésére. Az alkotást az Országház egyik előkelő helyén szándékozták felállítani.
A villamosság annyira új volt az Országház építése idején, hogy az épületben a bevált gázvilágítás mellé tulajdonképpen csak kiegészítésként építették ki a modern villanyvilágítást. A munkálatokra 1898. július 23-án írták alá a szerződést a Ganz-vállalattal.
Fitz József könyv- és nyomdásztörténésznek, könyvtártudományi írónak a nevét viseli az a díj, melyet 1989 óta az előző évben megjelent és a könyvtáros szakma által legértékesebbnek, legszebbnek tartott három könyvnek ítél oda a Magyar Könyvtárosok Egyesülete. Idén a díjazottak között szerepelt Zsoldos Attila A 800 éves Aranybulla című kötete, mely az Országház Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Az elismerés átadására július 14-én került sor a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 54. Vándorgyűlésén, Tatabányán.
Az Országgyűlés elnöke ebben az évben is meghirdeti a Könyvtár, ami összeköt és a Múzeum határok nélkül című pályázatot Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok és múzeumi szakemberek számára. A két program keretében az Országgyűlési Könyvtár, illetve az Országgyűlési Múzeum összesen tizenhét közgyűjteményi szakembert lát vendégül 2023. szeptember 17–30. között. A pályázatok benyújtási határideje 2023. augusztus 15.
Az Országház iparművészeti remekei közül kiemelkednek az épületbe tervezett bútorok és famunkák, melyek kivitelezésében jelentős szerepet játszott Thék Endre. A főrendiházi és a képviselőházi ülésterem famennyezetének elkészítésére 1898. július 9-én kötöttek vele szerződést.
Kapcsolódó honlapok
Tematikus kereső
Az Országgyűlés 2023. évi szeptember - október havi ülésterve (2023.09.25.)
Az Országgyűlés 2023. évi őszi ülésszaka szeptember 25-26-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje