Aktuális
Elérhető a magyar EU-elnökség parlamenti együttműködésének hivatalos honlapja
Hírek, események
Több mint száz középiskolás diák részvételével tartottak megemlékezést II. Rákóczi Ferenc emléknapja alkalmából a fejedelem Kossuth téri lovas szobránál. A Rákóczi Szövetség rendezvényén Csáky Csongor, a szervezet elnöke köszöntötte a tanulókat. A középiskolás diákok ezután meghallgathatták Mészáros Kálmán hadtörténész előadását, majd a Rákóczi Szövetség, illetve annak diákszervezete nevében helyezett el koszorút két diák a fejedelem szobránál. A megemlékezést követően a középiskolások országházi sétán is részt vehettek.
Megemlékezés II. Rákóczi Ferenc emléknapján
Forrás: Sajtóiroda
II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született. A magyar Országgyűlés 2015-ben nyilvánította emléknappá a szabadságharcos erdélyi fejedelem születésnapját.
II. Rákóczi Ferenc megkoszorúzott lovasszobra
Forrás: Sajtóiroda
Kapcsolódó honlapok
Tematikus kereső
Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)
Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje