Aktuális

Hírek, események

Emlékhelyek Napja a Kossuth téren

Hatféle tematikus sétán vehettek részt az érdeklődők május 11-én a Nemzeti Örökség Intézete által szervezett Emlékhelyek Napja 2024 programsorozat keretében a budapesti Kossuth Lajos téren. A Nemzet Főterén tartott vezetéseken a résztvevők megismerhették a tér múltjának és jelenének számos apró, kevéssé ismert részletét.

A látogatók bepillantást nyerhettek az Országgyűlés által 2012. január 1-jei hatállyal egyedüliként kiemelt nemzeti emlékhellyé nyilvánított Kossuth tér évszázados történetébe és hallhattak a mára már emblematikussá vált eseményeiről. Ismertetőt kaphattak a Kossuth tér szobrainak történetéről és emlékezetpolitikai hátteréről, megtekinthették az Országház homlokzati szobrait és Az Összetartozás Emlékhelyét is, mely a Trianoni békediktátum 100. évfordulójára készült el.

Érdeklődők A magyar törvényhozás ezer éve című kiállítás tematikus tárlatvezetésén

Érdeklődők A magyar törvényhozás ezer éve című kiállítás tematikus tárlatvezetésén
Forrás: Országgyűlési Múzeum/Ficsor Márton

A délelőtti program végén a látogatók még részt vehettek A magyar törvényhozás ezer éve című kiállítás tematikus tárlatvezetésén is, ahol korszakalkotó törvényeink megalkotásának helyszíneit ismerhették meg érdekesebbnél érdekesebb történeteken keresztül. Délután került sor a Tér-Sétára, mely a Kossuth tér sokrétű politika-, építészet-, művészet-, társadalom- és közlekedéstörténetét feltárva azt mutatta be, hogy az egykori városszéli terület miként vált az Országház reprezentatív terévé.

Tér-Séta a Kossuth téren

​​​​​Tér-Séta a Kossuth téren
Forrás: Országgyűlési Múzeum/Ficsor Márton

 

 

Törvényalkotás

Törvényalkotás

Törvényalkotási folyamatábra

Adatok az Országgyűlés törvényalkotásáról

Elfogadott törvények

Sarkalatos törvények

Házszabályi rendelkezések (Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvényben és az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. évi (II. 24.) OGY határozatban foglalt házszabályi rendelkezések egységes szerkezetben.

Parlamenti jog - Az Országgyűlés működése, feladat- és hatáskörei, kapcsolódó intézmények (Második, átdolgozott kiadás)
 

Tematikus kereső

Jelenleg nincs elérhető ülésterv.

Az Országgyűlés elnökének javaslata az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka május 31-i (péntek) rendkívüli ülésének napirendjére

Élő közvetítés linkje
live_stream_playlive_stream_play_hover
Élő közvetítés

Ciklusos tematikus keresők

Kattinson a képre a Virtuális Országház eléréshez!
Virtuális Országház - Lépjen be!

Kattintson ide az Országház Könyvkiadó eléréséhez!