Hírek, események

150 éve, 1875. október 20-án Tisza Kálmán lett Magyarország miniszterelnöke, aki 1890. március 13-ig töltötte be ezt a posztot.

150 éve, 1875. október 20-án Tisza Kálmán lett Magyarország miniszterelnöke, aki 1890. március 13-ig töltötte be ezt a posztot. 1875-ben az addig kormányzó, Deák Ferenc vezette Deák-párt és a Tisza Kálmán vezette Balközép Párt fúziójából létrejött a Szabadelvű Párt.

Fotóarchívum: OGYM2022_17815.jpg

A párt az 1875-ös választások abszolút nyerteseként előbb Wenckheim Béla vezetésével alakított kormányt, majd annak lemondása után az addigi pártelnök és belügyminiszter, Tisza Kálmán alakította meg saját kormányát. Borosjenői Tisza Kálmán (1830. december 16. – 1902. március 23.), előbb a Képviselőház alelnöke, később a Wenckheim-kormány belügyminisztere volt. Miniszterelnökként felváltva látta el a belügyminiszteri, a pénzügyminiszteri és a király személye körüli miniszteri posztot is. Kormányfői ideje alatt Magyarország addig soha nem látott fejlődésnek indult, ekkor került sor többek közt a vármegyerendezésre, Bosznia és Hercegovina okkupációjára, valamint a Csemegi-kódex elfogadására és bevezetésére. Elkészült a Magyar Állami Operaház, valamint megindulhatott az Országház építése is. Folyamatosan csökkenő tekintélye, az 1889. évi véderő-törvényjavaslat, valamint az állampolgársági törvény népszerűtlensége 1890-ben Tisza Kálmán lemondásához vezetett.

Törvényalkotás

Törvényalkotás

Törvényalkotási folyamatábra

Adatok az Országgyűlés törvényalkotásáról

Elfogadott törvények

Sarkalatos törvények

Házszabályi rendelkezések (Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvényben és az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. évi (II. 24.) OGY határozatban foglalt házszabályi rendelkezések egységes szerkezetben.

Parlamenti jog - Az Országgyűlés működése, feladat- és hatáskörei, kapcsolódó intézmények (Második, átdolgozott kiadás)
 

Tematikus kereső (aktuális ciklus)

Ülésterv és Napirend

Az Országgyűlés ülésterve és napirendje itt érhető el.

Éltének 52. évében elhunyt Egyed Zsolt a Jobbik volt képviselője. 2010 és 2018 között volt az Országgyűlés tagja. A Mentelmi bizottság, valamint a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság munkájában vett részt.

Életének 79. évében elhunyt Kreszta Traján román nemzetiségi szószóló. 2014-től volt az Országgyűlés tagja, a Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága munkájában vett részt. 

Az ortodox hagyományok szerinti virrasztásra 2025. október 21-én 17:00 órakor kerül sor a Román Közösségi Házban. Végső búcsúztatása 2025. október 22-én 13:00 órakor lesz Battonyán a Pakurár Demeter utcai temetőben.

Életének 75. évében elhunyt Ékes József, a Fidesz és az MDF korábbi képviselője, frakcióvezető-helyettese. 1998 és 2014 között volt az Országgyűlés tagja. A Számvevőszéki és költségvetési bizottság, az Európai ügyek bizottsága, a Környezetvédelmi bizottság, az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság, az Európai integrációs ügyek bizottsága, valamint számos vizsgálóbizottság munkájában vett részt. A Területfejlesztési bizottság alenöke volt.

Élő közvetítés linkje
live_stream_playlive_stream_play_hover
Élő közvetítés

Ciklusos tematikus keresők

Kattinson a képre a Virtuális Országház eléréshez!
Virtuális Országház - Lépjen be!

Kattintson ide az Országház Könyvkiadó eléréséhez!