Felszólalás adatai

IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán onnan kezdenénk ezt a kérdéskört, hogy ki is a felelős. Most volt a kommunizmus áldozatainak emléknapja, ennek a megemlékezésnek is valójában az az apropója, hogy az a rengeteg elhurcolt ember kinek a bűnéből került oda, és kinek a bűnéből került elfelejtésre, elfelejtetésre a felnövekvő magyar ifjúság előtt.

Úgy gondolom, hogy a titkosszolgálatok vizsgálatánál is helyére kell tenni végre az alapkérdést: ki is volt itt bűnös? Ki is vétkezett? Ki tette lehetővé, hogy ez a rendszer ilyen módon, ilyen gonosz és aljas módon működjön? Ha ezt a lényegi kérdést megfogalmazzuk és megpróbáljuk bemutatni a jelenkor fiatalsága számára, és önmagunk számára is bevalljuk, akkor úgy gondolom, hogy tudunk tenni ennek a kérdésnek a megoldásában.

Nem tudok elfogadni semmiféle indokot arra, hogy a rendszerváltás után tizenöt évvel, az Európai Unió tagjaként bármiféle biztonsági kérdés veszélyeztetné az igazság kimondását és kiderítését. Úgy érzem, a jövő biztonsága szempontjából semmi nem fontosabb, mint az igazság megmondása, az igazság feltárhatósága és az igazsággal való tényleges szembenézés.

Elmúlt tizenöt év, az országban egyetlen párttitkár nem jelentkezett még, hogy bocsánatot kérjen azért, hogy a tevékenysége miatt nem sikerült bemutatni a felnövekvő generációk előtt azt, hogy mi történt a málenkij robot és az egyéb elhurcolások kapcsán ebben az országban. És most sincs a titkosszolgálatok volt vezetői részéről egyetlenegy olyan vallomás, egyetlenegy olyan nyilatkozat, amelyben elmondanák, hogy kérem szépen, én ennek a nemzetnek az ellensége voltam, mert félelemben tartottam.

(13.10)

Ha majd ilyen nyilatkozatokkal találkozunk, akkor talán ez a törvény is el fogja érni a célját. De jelen pillanatban is, és ami számomra különösen fájdalmas, a sajtóban is az irány a beszervezettek megsemmisítésére, a beszervezettek megalázására fordítódik, oda mutat a sajtó nyelve, holott végre egyszer foglalkozni kellene a volt és még jelenleg is élő titkosszolgálati tisztekkel és a titkosszolgálati tiszteket irányító politikai vezetőkkel. Egy politikai aknamunka volt, ami folyt ebben az országban évtizedeken keresztül, és ez a politikai aknamunka felelősöket, irányítókat is feltételez. Erről kellene beszélni. Mert, ha ez nincs tisztázva, nincsenek azok a kapcsolatok föltárva, nincsenek azok a kapcsolatok bemutatva, hogy kinek a kezén mentek át ezek az iratok, ki semmisíthette meg, ki gazdálkodhat vele hitbizományként, akkor nem tudunk rendet tenni.

A titoktartásra és arra, hogy ez a rendszer hogyan működött, csak a saját családomból egy nagyon szerény példát szeretnék elmondani. Édesapám is három évig hadifogságban volt a valamikori Szovjetunióban, a Volga-deltában és Szibériában. Négy gyerek volt akkor a háta mögött itt, Magyarországon. Ígérték, hogy a nagycsaládosokat hazaengedik, nem engedték haza. Amikor hazajött, utána születtünk mi még négyen a családban. Sem az idősebbeknek, sem nekünk évtizedekig nem merte elmesélni, hogy valójában mi történt, azért, hogy ne terheljen bennünket, mert világosan látta, hogy milyen rendszer működik, hogy egy iskolában sem mondhatja el a gyerek az édesapjától vagy a nagyapjától hallott igaz történeteket, mert még az igaz történetek elmesélése kapcsán is nagyon súlyos szankciók érhették. Nem merte elmondani, hogy számos, a mellette lévő ágyon elhunyt bajtársa a karikagyűrűt küldte haza az özvegyen maradt feleségnek, és hogy milyen kín volt egy ilyen feladatot teljesíteni.

De ha egy felnövekvő fiatalság nem ismeri meg ezt a rettenetet, nem ismeri meg az igazságot, akkor hogyan lehet jövőt építeni, hogyan lehet szilárd államapparátust működtetni, hogyan lehet úgy többpárti demokráciát építeni, hogy a bizalmat nem tudjuk megalapozni az igazság kimondásával? Úgy gondolom, akkor leszünk nemes ellenfelek különböző pártok részéről, és különböző ideológiai megközelítések mentén is csak akkor lesz nemes ellenfél Magyarországon, ha az igazság kimondása elvárható és meg is történik. Ha ezt nem tesszük meg, és továbbra is utazunk arra, hogy az elmúlt 40 év kárvallottjait, a megfigyelteket és a beszervezetteket alázzuk tovább, porig, akkor úgy érzem, hogy Magyarország nem fog tudni a szabad európai nemzetek között felemelt fejjel tovább dolgozni és tovább élni. Ehhez mindenképpen szükséges, hogy a törvény alapjait sokkal szélesebbre tárjuk, és a valamikori elnyomó apparátust egészében és részleteiben bemutassuk.

Nem fejvételekről van szó, hanem az igazság kimondásáról, és ez jelen pillanatban pontosan a kormányzó pártok erkölcsi feladata.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)