Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, az elfogadott napirendnek megfelelően részletes vitára bocsátásra és magára a részletes vitára holnap kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/4144. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/4144/2-5. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Kovács László külügyminiszter úrnak, a napirendi ajánlás szerinti huszonöt perces időkeretben.

KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szocialista-szabad demokrata kormány megalakulása óta arra törekedett, hogy megfelelő módosításokkal megoldja a kedvezménytörvény ügyében örökölt, meglehetősen súlyos problémákat. A módosítás elkerülhetetlenségét, ha nehezen is, ha vonakodva is, a Fidesz is tudomásul vette.

Igaz, 2001 őszén az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor még azt mondta, hogy a velencei bizottság szerint nem kell módosítani a kedvezménytörvényt, 2001 végén azonban már a kormány és személy szerint a miniszterelnök megkötötte az Orbán-Năstase-paktumot, amely elég jelentősen, több ponton módosította, átírta a törvényt, mégpedig a parlament jóváhagyása nélkül. 2002 tavaszán pedig, a választás előtt el is kezdték a törvénynek egy átfogó módosítását ‑ az átadásnál erről el is felejtettek bennünket értesíteni, ami elég példátlan dolog. De hát előbb-utóbb csak megtudtuk a határon túli magyaroktól, hogy készült egy módosítási tervezet. Ez számomra mindenekelőtt azt mutatta, hogy a Fidesz is rájött, hogy az a törvény abban a formában, ahogy akkor ez elfogadást nyert, előkészítés nélkül, kellő egyeztetés nélkül, így életképtelen és alkalmazhatatlan. A választások eredménye megakadályozta az előző kormányt, hogy ezt a módosítást végigvigye.

2002 novemberében a Magyar Állandó Értekezleten elfogadást nyert egy szerényen módosított törvény. Mi a kormány részéről abból indultunk ki, hogy a lehető legkisebb mértékben módosítva próbáljuk elfogadhatóvá tenni a törvényt. Az egyeztetések során kiderült, hogy ez sem a szomszédok számára nem megfelelő, sem az európai intézmények számára nem elfogadható. Így tehát tovább kellett folytatni a munkát, szembe kellett nézni azzal, hogy jelentősebb módosításokra van szükség.

A kormány ettől kezdve arra törekedett, hogy egyrészt feloldja a szomszédos országokkal kialakult, a kétoldalú kapcsolatok építését akadályozó feszültségeket; másrészt hogy feloldja az európai intézmények fenntartásait a kedvezménytörvénnyel, illetve Magyarországgal, a Magyar Köztársasággal szemben. Arra törekedtünk, hogy a törvény minden valóban fontos elemét megőrizve a törvényt alkalmazhatóvá tegyük a szomszédos országokban, hiszen a legjobb szándéktól vezetett, a legemelkedettebb megfogalmazások sem érnek semmit, ha azok a szomszédos országok ellenállása miatt és az európai intézmények fenntartásai miatt alkalmazhatatlanná teszik a törvényt, és ezzel lényegében megakadályozzák a kedvezmények, a támogatások nyújtását. És végül: arra törekedtünk, hogy a törvény változatlan formában alkalmazható legyen Magyarország és egyes szomszédai Európai Unióhoz történő csatlakozása után is, hogy ne kelljen 2004. május 1-je után a törvényt újra módosítani.

Bizony, egy teljes esztendőt vett igénybe ez az egyeztetés, egy teljes esztendőt vett igénybe az álláspontok közös nevezőre hozása. Egyeztettünk mindenekelőtt az érintettekkel, a határon túli magyarság pártjaival, szervezeteivel, egyeztettünk a magyarországi parlamenti pártokkal, egyeztettünk a szomszédos országok kormányaival, és egyeztettünk valamennyi érintett európai intézménnyel, az Európa Tanáccsal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel, és érthető módon, mivel közben eljutottunk a csatlakozás küszöbére, különös figyelemmel egyeztettünk az Európai Unióval.

A számos szakértői és politikai, két- és többoldalú egyeztetés, a módosítások kialakítása során mindvégig megőriztük a törvény eredeti céljait. A törvény a most beterjesztett, módosított formában is változatlanul hatékony támogatást ad ahhoz, hogy a határon túli magyarság a szülőföldjén maradjon és ott boldoguljon, hogy megőrizze magyarságát, megőrizze nyelvét és kultúráját, és hogy zavartalan legyen a kapcsolattartása Magyarországgal.

Az eredeti, a 2001-ben elfogadott törvényhez képest a módosítások nem szűkítették, hanem bővítették a kedvezmények és a kedvezményezettek körét. Néhány példa ennek alátámasztására: az oktatási-nevelési támogatást már egy gyermek után is igénybe lehet venni a módosított törvény szerint; a módosítás szerint évente négy alkalommal vehető igénybe a 90 százalékos, menettérti utazási kedvezmény; kedvezményeket kapnak a Kárpát-meden­cé­ben élő magyar akadémikusok, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjai is.

A módosítás során ugyanakkor el kellett hagyni az eredeti törvény valamennyi olyan szakaszát, amely ellentétes az Európai Unió normáival, a közös jogrenddel, az Európai Unió előírásaival. Más megfogalmazással kellett kiváltani például a preambulumban szereplő utalást a határon túli magyaroknak az egységes magyar nemzethez tartozására, mert az európai intézmények szerint ez a határon túli magyarok és Magyarország között valamiféle különleges politikai, illetve közjogi kapcsolatra céloz, ami viszont sérti a szomszédos országok szuverenitását.

Természetesen a magyar parlament vitathatja ezt a felfogást, de mivel az Európai Unióhoz akarunk csatlakozni, az Európai Unió véleményét ebben figyelmen kívül hagyni, lesöpörni, egy kézlegyintéssel elintézni (Révész Máriusz: Kinek a véleménye volt ez?) nyilván nem lehet. (Dr. Eörsi Mátyás: Kiabálj egy kicsikét még!) Képviselő Úr! Úgy tudom, hogy sem kétperces felszólalásra, sem bekiabálásra nem ad a Házszabály lehetőséget az expozé közben. Nos, az új megfogalmazás a magyar kulturális örökséghez való kötődésre utal mint a magyar nemzethez való tartozás kifejeződésére ‑ így szól a módosított megfogalmazás, ami elfogadható az európai intézmények számára.

Ki kellett iktatni a törvényből a szomszédos országokban nyújtott kedvezmények esetén az etnikai hovatartozás szerinti különbségtételt is, mert ez is ellentétes az Európai Unió egyik alapelvével, a megkülönböztetés tilalmával.

(2.10)

Ezt egyébként az Orbán-kormány is pontosan tudta, ezért vette ki a törvény hatálya alól Ausztriát minden különösebb vita nélkül. És olyannyira tudta ezt az Orbán-kormány is, hogy ezért kötötte meg a megállapodást Romániával, amelyben a munkavállalási kedvezmény kérdésében megszüntette a különbségtételt, és kiterjesztette a munkavállalási kedvezményt valamennyi román állampolgárra, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. A módosítás szerint a támogatás így nemzetiségi hovatartozástól függetlenül mindenkinek jár, aki a törvény megfogalmazása szerint magyar nyelven vagy a magyar kultúra tárgyában folytat tanulmányokat, illetve oktató tevékenységet.

A módosítás során sikerült megoldást találni, mégpedig az érintett országok magyar pártjaival, szervezeteivel egyeztetve a szomszédos országokban nyújtott támogatások eljuttatásával kapcsolatos vitára is. A módosított szöveg szerint a támogatást személyekhez és civil szervezetekhez, iskolai, pedagógus- és szülői szervezetekhez egyaránt el lehet juttatni, mégpedig kétoldalú kormányközi megállapodásnak megfelelő módon, hiszen itt az egyes szomszédos országok kormányainak más és más az álláspontja. A törvényben célszerű volt egy olyan megfogalmazást találni, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az egyes országokban az elérhető, az ott alkalmazható megoldás szülessen. Ezzel egyébként az érintett országok ottani magyar közösségének szervezetei, pártjai egyetértettek.

Kikerültek a törvényből a munkavállalási lehetőséggel és az ezzel összefüggő egészségügyi ellátással, a falusi turizmussal, a vidékfejlesztéssel kapcsolatos, az európai uniós normákkal ugyancsak ellentétes kedvezmények.

Szeretném hangsúlyozni, mert nagyon gyakran fölmerült ez a viták során, hogy a magyarigazolvány nem veszítette el a jelentőségét. A módosítás nem tett mást, mint a tényleges helyzetet rögzítette, amikor azt mondja ki, hogy a magyarigazolvány nem használható sem személyi igazolványként, sem útlevélként. Az előző kormánynak sem volt olyan szándéka, hogy ilyen módon lehessen használni a magyarigazolványt; a törvényben rögzítve ezzel a félreértést vagy a félremagyarázást lehetett kiküszöbölni.

Tisztelt Ház! Mivel a módosított törvény immáron teljes mértékben megfelel az Európai Unió előírásainak, a törvény 2004. május 1-je, tehát Magyarország és két, a törvényben is érintett szomszédja, Szlovákia és Szlovénia európai uniós csatlakozása után is módosítás nélkül alkalmazható.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Ház asztalán fekvő javaslatot, a módosítócsomagot a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi ülésén két, viszonylag kicsi, saját országában a kisebbik magyar szervezet kivételével, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt kivételével az összes többi, azaz a határon túli magyarság mintegy 98 százalékát képviselő szervezet elfogadta. Igen szavazatuk azt jelzi, hogy a határon túli magyarság számára fontosabb a támogatás konkrét formája, mint a szimbolikus gesztusok sora.

A módosítócsomag mérlegelésénél fontos körülmény az is, hogy a tisztelt Ház asztalán fekvő javaslat az európai intézmények, mindenekelőtt az Európai Unió álláspontja szerint megfelel az európai normáknak. Tegnap egy nemzetközi rendezvényen, külföldön együtt voltam előadó Günter Verheugennel ‑ ha valaki esetleg nem tudja, hogy ki az a Günter Verheugen, akkor mondom, hogy az Európai Unió bővítési biztosáról van szó (Derültség.) ‑, aki megerősítette, hogy a törvény ebben a módosított formájában az Európai Unió számára teljességgel elfogadható és rendben van, ahhoz Magyarország csatlakozása után sem kell hozzányúlni. Így egyetlen szomszédos ország kormányának sincs meggyőződésem szerint legitim oka arra, hogy a kedvezménytörvény alkalmazását elutasítsa.

Arra kérem az Országgyűlésben képviselt pártokat, hogy ezek után támogassák a módosítócsomagot, amely tehát ebben a formában megfelel a határon túli magyarság 98 százaléka érdekeinek, amely nem fog feszültséget kelteni Magyarország és a szomszédai között, és nem okoz majd problémákat Magyarország és az európai intézmények, így az Európai Unió viszonyában sem.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Tisztelt Elnök Úr! Szeretnék két dolgot bejelenteni. Az egyik, hogy a kormány részéről a vita mostani, hajnali szakaszában Szabó Vilmos politikai államtitkár vesz majd részt; a másik, hogy én a vita összefoglalóját a zárószavazás előtt kívánom megtartani.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a kijelölt bizottságok álláspontjának és a bizottságokban megfogalmazódott kisebbségi véleményeknek az ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeretben.

Elsőként megadom a szót Hárs Gábornak, a külügyi bizottság alelnökének, a bizottság előadójának.

HÁRS GÁBOR, a külügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A külügyi bizottság első helyen kijelölt bizottságként június 2-án megtárgyalta a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, és azt 14 igen és 8 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találta.

Szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy a külügyi bizottság többsége támogatta a kormánynak azt a szándékát, hogy a sok hányattatáson átment törvénynek legyen végre egy végrehajtható változata. Véleményének kialakítása során döntő mértékben vette figyelembe, hogy itt a többség konszenzusáról van szó, hiszen a május 24-ei Magyar Állandó Értekezleten egyértelművé vált, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és két határon túli szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (Sic!) kivételével valamennyi hazai párt és határon túli magyar szervezet elfogadta a törvény módosítását.

A Fidesz fő kifogásával, azaz azzal kapcsolatban, hogy az egységes magyar nemzet fogalma kikerült a törvény preambulumából, a külügyi bizottság többsége arra a következtetésre jutott, hogy a hiba nem a módosításban, hanem az eredeti szövegben van. Egységes magyar nemzet ugyanis már évtizedek óta nem létezik. Kulturális értelemben ugyanakkor egy magyar nemzet létezik, hiszen a magyar nemzettestek ebben az értelemben nem különültek el.

Az ellenzéki képviselők egyéb észrevételeiről a külügyi bizottság kisebbségi véleményét előadó képviselőtársam szól. Tehát megismétlem, a külügyi bizottság 14 igen és 8 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta a módosítást.

Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm. A kisebbségi vélemény ismertetője Nagy Gábor Tamás. Megadom a szót a képviselő úrnak.

DR. NAGY GÁBOR TAMÁS, a külügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, ahogy a külügyi bizottság alelnöke már jelezte, a kisebbségi álláspont szerint, amelyet a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselői fogalmaztak meg, a beterjesztett módosító javaslat egyik legnagyobb fogyatékossága az, hogy meg kívánja szüntetni az egységes magyar nemzetre való utalást, amely, tegyük hozzá, e törvény születésének, keletkezésének egyik alapját, hivatkozási pontját szolgáltatta.

De van ezen kívül még más kritika is, amely miatt a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nem támogatja a kormánynak a státustörvénnyel kapcsolatos előterjesztését. Az egyik ilyen pont az, hogy a kormány meg akarja szüntetni a magyarigazolvány határon túli hatályát, és ezáltal is tulajdonképpen elveszíti a törvény eredeti célkitűzését.

(2.20)

Ez a törvény ugyanis nemcsak támogatásokról szólt, hanem a magyar közösség, a határokon túli magyar közösségek építéséről is. És azáltal, hogy elvesznek azok a világos kritériumok, amelyek a támogatások odaítélésének a feltételei voltak, bizonyos értelemben kaotikussá, átláthatatlanná válnak majd azok a pénzügyi támogatások, amelyek a magyarországi adófizetők pénzéből érkeznek majd a határon túli magyar szervezetekhez, de általuk vagy azokon keresztül akár nem magyar nemzetiségű külföldi állampolgárokhoz is.

A harmadik ilyen elem, amellyel szintén nem tudunk egyetérteni, és ez szintén alapja annak, hogy elutasítsuk ezt a törvénymódosítást, az az, hogy a kormány minden olyan támogatást meg kíván szüntetni, amely túlmutat az oktatás és a kultúra területén. Ilyen például az egészségügyi támogatások rendszere. Nem tudjuk elfogadni azt, hogy a határon túli magyar politika mindössze valami folklórelemmé redukálódjon, valamilyen olyan támogatási rendszer legyen, amely mindössze érdekességet, valamifajta kuriozitást próbál majd a magyar kultúrában, a magyar nemzet hagyományaiban megőrizni. Mi azt gondoljuk, ezek élő, szerves magyar közösségek, amelyeknek mindazokra a támogatásokra és jogokra szükségük van, amelyeket a törvény ma tartalmaz.

Végül a negyedik ilyen pont, amelyet szintén jeleztünk kisebbségi véleményként, hogy a kormány meg akarja szüntetni azt a megfogalmazást, amely a vízumkedvezményekre vonatkozik, amely a Kárpátaljára és a Vajdaságra nézve komoly érvágás lehet. A törvény eredeti szövege úgy szól, hogy a nemzetközi jogi kötelezettségek figyelembevételével az adott helyzetben legkedvezőbb elbánást fogjuk biztosítani a határon túli magyar közösségek számára vagy a magyar nemzethez tartozók számára. Ez a passzus is kikerülne a törvényből. Mi úgy gondoljuk, ez komoly fogyatékosságot fog jelenteni.

Néhány pontban most csak jelezni szeretném, melyek lesznek azok a módosító javaslatok, amelyeket a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség ehhez a most előttünk fekvő törvényjavaslathoz be fog nyújtani. Az egyik az, hogy a módosító javaslataink zöme nem új módosító javaslat lesz, hanem a törvény eredeti szellemének, az eredeti szövegének néhány helyen talán technikailag pontosított megfogalmazását fogják jelenteni, és nem térnek el azoktól a felvetésektől, amelyeket a Magyar Állandó Értekezleten a határon túli magyar szervezetek fogalmaztak meg. Sajnálattal gondolva azonban az ott folyó tárgyalásra és arra a politikai nyomásra, amely ezeknek a szövetségeknek vagy képviseleteknek a képviselőire itt nehezedett, ők már nem tudták ezeket a módosítókat fenntartani, megvédeni, ezért a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség fogja ezeket itt, az Országgyűlésben benyújtani.

Szeretnénk felhívni a kormány figyelmét, hogy a törvénynek az a sürgős áterőszakolása, ami most akár az éjszakába, hajnalba nyúló tárgyalások során megtörténik, és amelynek eleme lehet az, amit Balogh László képviselőtársunk egy előző napirendi pont kapcsán már említett (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.), hogy vélhetőleg a módosító javaslatok elfogadására már nem is igen kerül sor, semmilyen módon nem indokolható.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

ELNÖK: Az emberi jogi bizottság nem kíván előadót állítani, viszont a kisebbségi véleményt ismerteti Láyer József képviselő úr. Öné a szó.

LÁYER JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim, akik még bírják magukat a hajnali órán! Én speciel pont huszonnégy órával ezelőtt keltem, úgyhogy most elmondom a kisebbségi véleményt, és utána remélhetően nyugovóra térhetek.

Furcsa helyzet állt elő az emberi jogi bizottság június 4-i ülésén: a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény módosítását az előterjesztő képviseletében jelen lévő köztisztviselő néhány szóban indokolta, utána hozzászólás sem kormánypárti, sem ellenzéki oldalról nem hangzott el. Szavazás következett: 11:9 arányban a bizottság általános vitára alkalmasnak találta a törvénymódosítást, és meglepetésre azért előadót állított mind a többségi vélemény ismertetésére, mind a kisebbségi vélemény ismertetésére. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy a vitában el nem hangzott kisebbségi véleményt most a parlament plenáris ülésén is talán ismertethetem. De én nem akarom rabolni az önök idejét, hiszen május 26-án itt, a Házban, amikor a kormány a Házszabálytól való eltéréssel nyújtotta be ezt a törvényt, akkor a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség álláspontját Németh Zsolt frakcióvezető-helyettes úr már elég részletesen kifejtette. Most a külügyi bizottság kisebbségi véleményének előadójaként Nagy Gábor Tamás képviselő úr gyakorlatilag nagyon szépen, összeszedetten ismételten elmondta a kifogásainkat a benyújtott törvénymódosítási csomaggal kapcsolatban. Ezt lehetne tovább ragozni, de nem teszem.

Viszont engedtessék meg, hogy én is megjegyezzem harmadjára: a külügyminiszter úr elmondta az expozéját és elment. Mi itt most birkózunk egymással, ameddig bírjuk energiával, elmondjuk az érveinket pró és kontra, viszont amikor az általános vitában elhangzottakra a külügyminiszter úr válaszolni fog, akkor nem hajnali fél három lesz, hanem nappal lesz, a karzaton a sajtó itt fog ülni, és gyakorlatilag a sajtóban prompt más nem fog megjelenni, csak a kormány álláspontja ezzel kapcsolatban. Ez elég érdekes és elég furcsa eljárási mód, hogy egy ilyen törvényt, amely a Kárpát-medencében élő magyarságnak igen fontos, lelkileg is, érzelmileg is igen fontos törvény, amellett, hogy bizonyos kedvezményekben részesíti a szomszédos országbeli magyarokat, ilyen módon ledegradálva tárgyalja a parlament ennek a módosítását, és úgy gondolom, ez nagyon-nagyon rossz fényt vet mind az előterjesztőre, mind a napirend összeállítójára, mind az egész magyar parlamentre, tisztelt képviselőtársaim.

Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. A költségvetési bizottság szintén visszavonta az előadóját, a kisebbségi véleményt viszont Domokos László képviselő úr képviseli. Öné a szó.

DOMOKOS LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt eltávozott Miniszter Úr! Valóban, a kis magyar groteszk kategóriájába tartozik az, amit most már többedik törvény kapcsán művelnek itt velünk, hiszen talán ha még be lett volna nyújtva egy alkotmánymódosítás, még azt is ez elé tették volna, hogy a hajnali órákra maradjon ennek a vitája.

El kell mondanom, hogy a költségvetési és pénzügyi bizottság ülésén viszont, ellentétben az előző hozzászólóval, hosszas vita alakult ki, amelyben a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény módosításával kapcsolatban jó néhány kifogás fogalmazódott meg. A bizottsági ülésen többször felmerült, miért kellett teljesen átdolgozni e törvény szövegét.

Amikor a parlament először döntött, azt az Országgyűlés közel 90 százalékos arányban fogadta el. Miért látja mégis szükségét a kormány a státustörvény kiüresítésének? Legelőször elvi kérdésként vetődött fel, hogy az egységes magyar nemzetre való utalás kikerül a törvényből. Miért nem vállalható a szocialista-szabad demokrata kormány számára az egységes magyar nemzet alapelve? Igaz, akkor tudtuk, a szabad demokraták már akkor sem vállalták ezt, amivel korábban egyébként az MSZP egyetértett.

(2.30)

Kérdésként merült fel, miért nem juttatja a kormány kifejezésre a törvényben, hogy a határainkon túl élő magyarok a nemzethez tartoznak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az alapelveken túl több konkrét probléma is felmerült. Kifogásolta a bizottság kisebbsége, hogy a magyarigazolványt a törvény más hatályaitól elválasztják. Ezzel lényegében az eddigi egységes támogatási rendszert az információs irodával, a magyarigazolvánnyal és így tovább szétdarabolják, és a magyarigazolványt lényegében kiüresítik. Fölvetődött az, hogy így egyfajta segélyezési jogszabállyá fog átalakulni a módosítások kapcsán a törvény.

A módosítások között szerepel az is, hogy a személyi azonosításra alkalmatlan módon tarthatják számon a költségvetési szervek a támogatásokat. Felmerült a kérdés, hogy akkor mi lesz az elszámolás, az ellenőrzés alapja, hogyan fogják kiválasztani a határon túli 3-3,5 millió, vagy ki tudja, pontosan mennyi emberből azt, hogy ki a jogosult. Sőt, felmerült az a kérdés, hogy feltételekhez szabja a magyar kormány, hogy valakihez ez a pénz eljusson, ezek a támogatások, ezek a jogok eljussanak. Kérdésként merült fel: akkor a magyar kormánynak van valamilyen belső nyilvántartása, ami alapján majd ki fogja ezt választani, itt belül, Magyarországon? Milyen technikával kívánja ezt megoldani? Nem derült ki, nem kaptunk választ a bizottsági ülésen.

Tisztelettel kérdeztük és kérdezem most is, hogyan biztosítható, hogy az a 700 ezer határon túli magyar, aki vállalva a magyarságát, kiváltotta a magyarigazolványt, automatikusan jusson támogatáshoz. Végül is mi alapján osztják majd el a támogatásokat? Hogyan biztosítható, hogy az adófizetők pénze oda jusson, ahová kell, arra a célra, amit a törvény célja is megfogalmaz? Véleményünk szerint a változtatások kedvezőtlenek, hatásuk átláthatatlan, kaotikus helyzetet eredményez.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány a velencei bizottság véleménye alapján a kultúra, az oktatás támogatásának kivételével tulajdonképpen minden mást töröl a törvényből. Törölni tervezik az egészségügyre, falusi turizmusra, régiófejlesztésre vonatkozó elemeket, amelyeket most a miniszter úr is felemlített, vitatva azt az európai uniós egyébként határokon átnyúló támogatási rendszert, amely egyébként egy értéke az Európai Unió mai gyakorlatának is; vitatva azt, hogy a rászoruló térségeknek segítséget, együttműködést tudjon nyújtani. Nehezen tudom elképzelni, hogy a gyakorlatban növekedne a folklorizált státustörvény hatása a gazdaságra, a táncházak, a tanulás támogatása kedvező hatást gyakorolnak majd a versenyképességre és az exportra.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, mindenki gondoljon bele, kinek jó ez a státustörvény-módosítás, mit szeretnének elérni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Erre a kérdésre nem tudtak választ adni.

Végül is 11 nem szavazattal kifejezésre került a bizottság előtt, hogy a költségvetési bizottság fideszes kisebbsége nem támogatja ezt a törvénymódosítást.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Szabó Zoltánnak, az oktatási bizottság alelnökének, a bizottság előadójának.

DR. SZABÓ ZOLTÁN, az oktatási és tudományos bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta. Alkalmasnak találta mindenekelőtt azért, mert a törvényjavaslat elfogadását támogatták a mértékadó határon túli szervezetek is, és általános vitára alkalmasnak találta azért, mert konform az Európai Unió szabályozásával, mert nem kell 2004. május 1-jével, amikor Magyarország mellett Szlovákia is az Európai Unió tagja lesz, újra módosítani.

A bizottsági vitában éles formában merült fel az a kérdés, hogy vajon mire van szükségük a határon túli magyaroknak, pontosabban szólva, mire van inkább szükségük. Szimbólumokra-e vagy végrehajtható jogszabály által garantált segítségre ahhoz, hogy identitásukat megőrizzék, szülőföldjükön magyarként tudjanak boldogulni? A határon túli magyar szervezetek álláspontja a törvényjavaslattal kapcsolatban arra utal, hogy inkább az utóbbira van szükségük. Ez a törvényjavaslat pedig ezt biztosítja.

Az a tény, hogy a Fidesz milyen vehemensen ellenzi ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását, viszont arra utal, miként egyébként a korábban státustörvénynek becézett eredeti törvény is, hogy a Fidesz számára a törvényjavaslat, az eredeti törvény szimbolikus része a fontosabb, és természetesen nem véletlenül, hiszen az ügyben nem elsősorban a határon túli magyarok, hanem elsősorban a belpolitikai indíttatás volt az, ami meghatározta a törvényjavaslat megalkotóinak gondolatmenetét.

Elhangzott a bizottsági vitában, hogy a törvényjavaslat jelenlegi formájában nem vesz el senkitől semmit. Ellenkezőleg, a határon túli magyarok részére további lehetőségeket biztosít az előzőleg elfogadott törvényhez képest, legalábbis nem vesz el semmi olyasmit, amit 2004. május 1-je, az ország európai uniós csatlakozása után is meg lehetne tartani.

Elhangzott továbbá az, hogy ha a törvényjavaslat a szomszédos államokban élő magyarokról szól, ha a törvényjavaslat arról szól, hogy hogyan kíván a Magyar Köztársaság segítséget nyújtani, hozzájárulni a szomszédos államokban élő magyaroknak nemzeti identitásuk megőrzéséhez, akkor ez a nemzeti identitás ma, a XXI. században nemcsak a magyarság tekintetében, hanem minden nemzet tekintetében mindenekelőtt és elsősorban kulturális identitást jelent. A törvényjavaslatnak tehát az az álláspontja, hogy a szomszédos országokban élő magyarok számára a magyar nyelven történő oktatáshoz, a magyar kultúrához való kötődéshez, a magyar kultúra ápolásához kíván segítséget nyújtani, mindenesetre a törvényjavaslat eredeti szándékának megfelelően, az ottani magyarság kulturális identitásának megőrzését, magyarként az adott országban, szülőföldjükön történő megmaradásukat szolgálja.

Az oktatási bizottság többsége ezért a törvényjavaslatot támogatja, és az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: A kisebbségi vélemény ismertetője Révész Máriusz, a bizottság alelnöke. Öné a szó.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy egészen abszurd az, ami itt ma folyik; hajnali háromnegyed háromkor kerül sor a bizottsági vélemények vitájára egy olyan fontos törvény esetében, ami nem is csak a magyarországi magyarokat, hanem a határon túli magyarokat érinti. Azt gondolom, már önmagában ez a tény is sok mindent elárul a kormányzat hozzáállásáról.

Az oktatási bizottsági ülésen is nem véletlenül az első nagy probléma az volt, hogy az egységes magyar nemzetre való utalás teljes egészében hiányzik a mostani preambulumból. Többször megkérdeztük a minisztérium képviselőjét, hogy miért van ez. Semmilyen érdemi választ nem tudott adni erre a kérdésre. A vita során azonban kiderült, hogy nem véletlenül maradt ki. Ugyanis a törvény, a címével ellentétben nem is a határon túli magyarokról szól. Az előző törvénynek volt egy világos koncepciója, ami azt mondta, hogy aki magyarnak vallja magát, az jogosult a támogatásra. És magyarnak vallani magát a magyarigazolvány kiváltásával tudta. Most ez a koncepció megváltozott, és azt mondják, hogy mindenki, aki magyar nyelven vagy a magyar kultúra tárgyában folytat például tanulmányokat, az jogosult a támogatásra ‑ de ehhez nem kell feltétlenül magyar legyen. Innentől kezdve a bizottsági ülésen kiderült, hogy a cím önmagában nincs is koherens, szoros összefüggésben a törvénytervezet tartalmával, hiszen ez a törvény, amelynek az a címe, hogy a határon túli magyarokról szóló törvény, nem is feltétlenül a határon túli magyarokról szól.

Abban az esetben, természetesen ezt jeleztük, lehet egy ilyen törvényt is hozni, de akkor vagy ennek a törvénynek a címét kell hozzáigazítani a törvényhez, vagy pedig egy külön törvényben kell azoknak az ügyét szabályozni, akik egyébként nem tartják magukat magyarnak, de magyar nyelven tanulmányokat folytatnak vagy magyar kultúra tárgyában tanulnak. A módosítás után, még egyszer mondom, nem feltétele a támogatásoknak és a kedvezményeknek, hogy valaki magyarnak vallja magát. Ez alapvetően átírja azt a koncepciót, ami az előző törvényben szerepelt.

(2.40)

Oktatási-nevelési támogatás. Az egyik kisebb gond, hogy a mostani törvénytervezet megfogalmazása szerint ez nem terjed ki az óvodás korúakra, márpedig a szórványtelepüléseken bizony van jelentősége annak, hogy az óvodás korúak részesülnek-e ebben a támogatásban vagy nem. Ez visszalépés az előző törvényhez képest.

Előrelépés ‑ van ilyen is, el kell mondanom ‑, hogy az egygyerekes családokra is kiterjesztik ezt a támogatást. Ez pozitív, üdvözöljük. Csakhogy az a gond, hogy eddig a törvény szerint azoknak kellett volna kapni ezt a támogatást, akik magyarnak vallják magukat. Most ezzel a módosítással ezt kiterjesztjük. Csak az a gond, hogy a kormány már két éve, már tavaly sem fizette ki azokat a támogatásokat, amelyeket a törvény előírt. Most a támogatottak létszámát ezzel a törvénymódosítással sokszorosára emeljük. Megkérdeztük a bizottsági ülésen, hogy hány milliárd forint többletfedezet szükséges a törvény érvényesítéséhez. Semmilyen választ nem kaptunk. Az a kérdés vetődött fel, hogy hogy a csudába lehet az, hogy eddig egy sokkal kisebb összeget két év alatt képtelen volt kifizetni a hivatalosan elfogadott törvény alapján a kormány és a magyar költségvetés a határon túli magyaroknak, most pedig hozunk egy olyan módosítást, amivel ezt az összeget önmagában többszörösére emeljük.

Mi a garancia arra, hogy ez a pénz kifizetésre fog kerülni? Ráadásul a törvényben szerepel egy olyan passzus, ami azt mondja, hogy nemzetközi szerződésekben kell majd szabályozni ezt a kérdést. A kormány, illetve a parlament a saját maga lehetőségeit fogja bezárni, ugyanis ha nem sikerül nemzetközi szerződéseket kötni, akkor majd széttárjuk a kezünket, és azt mondjuk, hát, sajnos nem sikerült megállapodnunk Szlovákiával vagy akárkivel, éppen ezért az oktatási-nevelési támogatást nem fogjuk kifizetni. Hihetetlen veszélyei vannak ennek.

A következő nagy gond, hogy a pedagógus- és a diákigazolványokkal kapcsolatosan vagy pedagóguskedvezményekkel, diákkedvezményekkel kapcsolatosan az előző törvény egzakt módon fogalmazott, és azt mondta, hogy a határon túli magyarul tanító pedagógusoknak, a határon túli magyarul tanuló diákoknak pontosan ugyanazok a kedvezmények járnak, mint a magyarországi pedagógusoknak és diákoknak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez megint hiányzik a törvényből. Lehet, hogy majd benne lesz, és majd valamelyik rendeletben úgy fogják módosítani, hogy ez jár, de mi szeretnénk, ha ez bekerülne a törvénybe is, és konkrétan szerepelne benne, hogy a határon túl magyarul tanító pedagógusok, magyarul tanuló diákok ugyanolyan kedvezményekben részesülnek, mint itt, az anyaországban.

Ezért az oktatási bizottság ellenzéki tagjai a megválaszolatlan kérdések miatt, a visszalépések miatt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ezt a törvénytervezetet nem tudták elfogadni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Megadom a szót Fedor Vilmosnak, a kulturális bizottság előadójának.

FEDOR VILMOS, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kulturális és sajtóbizottság többségi álláspontját ismertetem, amikor megfogalmazom, hogy a bizottság a kormány szándékát, mely egy jelentős és a határon túl élő magyarság számára fontos törvény ellentmondásait kívánja feloldani, támogatja.

A kedvezménytörvény 2002. január 1-jei hatálybalépése és elmúlt évi alkalmazása a vitathatatlan eredmények mellett számos észrevételt, kritikát váltott ki az európai szervezetek és a szomszédos országok részéről. Ennek feloldása érdekében a bizottság támogatja a kormánynak azt a törekvését, mely a törvény eredeti céljainak megőrzése mellett javaslatot tesz a törvény módosítására két tárgykörben. Egyrészt a szomszédos országok szuverenitását sértő elemek kiküszöbölésére tesz javaslatot, másrészt feloldja a szomszédos országokban élő magyar és nem magyar nemzetiségű állampolgárok etnikai alapú hátrányos megkülönböztetését a kedvezmények és támogatások igénybevétele tekintetében. A törvény módosítása a határon túl élő magyarság és a nemzet érdekeit szolgálja, és hozzájárul Magyarország kapcsolatainak rendezéséhez a szomszédos országokkal.

Mindezekre tekintettel a bizottság a kormány előterjesztését általános vitára alkalmasnak tartja, céljaival egyetért és azt támogatja, és a tisztelt Háznak elfogadásra javasolja.

Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. A bizottság kisebbségi véleményt nem fogalmaz meg.

Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 20-20 perces időkeretben. Közben természetesen kétperces felszólalásokra nincs lehetőség.

Elsőként megadom a szót Tabajdi Csabának, az MSZP-képviselőcsoport nevében felszólaló képviselőnek.

DR. TABAJDI CSABA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A magyar szocialisták üdvözlik és egyértelműen támogatják a kedvezménytörvény módosítását, hiszen pont két év telt el, szinte napra pontosan, mikor a Ház elfogadta a kedvezménytörvényt 2001 júniusában, és éppen itt volt az ideje, hogy befejeződjön a kedvezménytörvény nemzetközi vesszőfutása.

Nagyon fontos áttörés történt a Magyar Állandó Értekezlet májusi ülésén, amikor is az ott jelen levő határon túli magyar szervezetek mögött levő 98 százalék támogatta ezt a módosítást. Győzött a józan realizmus, és tulajdonképpen ezzel a módosítással én négy fő pozitív elemet szeretnék kiemelni. Először is végre pontosan tudhatják a határon túliak, hogy melyek lesznek pontosan a kedvezmények és a támogatások, másrészt végre teljeskörűen alkalmazható ‑ egy szomszéd kivételével ‑ a kedvezménytörvény. Harmadik: stabil alap 2004 után is, eltérően a két évvel ezelőtti változattól, és negyedrészt, de nem utolsósorban végre a lényeggel fogunk foglalkozni. Végre befejezzük a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos vitákat, és áttérünk a lényegre. Mert a lényeg, és ezt elmondtam két évvel ezelőtt is, az önszerveződés, az autonómiaszigetek segítése, hogy mi történik Csíksomlyón, mi történik Déván Böjte atyánál, mi történik Kathó Bélánál, tehát az autonómiaszigetek önszerveződését hogyan tudjuk segíteni.

Mellesleg megjegyzem, hogy míg 1994 és '98 között kétszer került sor a Kárpát-medencei egyházi találkozóra, addig az Orbán-kormány idején egyetlenegy alkalommal került sor, holott az önszerveződésnek a legfontosabb hordozói a történelmi egyházak a Kárpát-medencében.

Végre a megélhetés kérdéseivel fogunk foglalkozni: hogyan lehetne segíteni érdemben a határon túli vállalkozói réteget, hogyan lehetne segíteni, hogy a privatizáció során ne szoruljon ki a magyarság, hogy Székelyföldön a föld a magyaroké legyen. Ezek a nemzetstratégia igazi kérdései, és ilyen értelemben hála istennek, hogy befejezzük a kedvezménytörvényről folyó vitákat. Pontosabban ennek a jogi része fejeződik be, mert a viták folytatódnak. Folytatódnak belpolitikailag is, ezt mutatja a mai este; folytatódni fognak nemzetközileg is, mert lesz még két olyan szomszéd, amely vélhetőleg folytatni fogja a kedvezménytörvény bírálatát, még akkor is, ha ez már teljesen védhető, eurokonform álláspont.

A Magyar Szocialista Párt lelkiismerettel szavazza meg a törvény módosítását, éppen az említett 98 százalék következtében, hiszen ami megfelel a határon túli magyaroknak, az megfelel az MSZP-nek is.

(2.50)

Nem lehetünk határon túlibbak a határon túliaknál. Ha ezt a határon túli magyar szervezetek legitim vezetői elfogadták, akkor nekünk ezt illik tiszteletben tartani.

Sürget az idő. Pontosabban itt ma már fölvetődött, hogy akkor most tessék megmondani, melyik álláspont az igaz. Az, ami megfogalmazódott ellenzéki oldalról, hogy túl sokat, egy évet fordított a jelenlegi kormány ennek a törvénynek a módosítására, kvázi késlekedett? Vagy az, ami ma este elhangzott, hogy kapkod a kormány, és itt valamiféle sürgősséggel próbálja ezeket a fontos kérdéseket megtárgyalni? Mellesleg nem most tárgyaltuk, az elmúlt két évben meg azt megelőzően is másról sem szólt a vita, mint a kedvezménytörvényről.

A lezárást sürgetik a nemzetközi körülmények is. Egyáltalán nem szolgálta a magyarság ügyét, sem a határon túli magyarok ügyét, sem Magyarország presztízsét az a nemzetközi vita, ami kialakult. Éppen utoljára Németh Zsolt is megélhette ‑ Frunda Györggyel éltük át március elején az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése jogi és emberi jogi bizottságában a Jürgens-jelentés végszavazását ‑, hogy más, korábban velünk rokonszenvező személyiségek sem támogatták azokat a módosító javaslatokat, amelyeket szerettek volna, szerettünk volna magyar részről átvinni. Nem segítette és nem segíti, mert a gyanú árnyéka vetült sajnos a magyarság ügyére, és ha nem zárná le a parlament… ‑ teljesen helyes, még akkor is, ha kései órán. Megjegyzem, hogy az én emlékezetem nem olyan rövid, hogy ne emlékeznék arra: a részletes vitát anno Martonyi külügyminiszter úr éjfél után zárta le, pedig akkor még nem egy törvény módosításáról szólt a történet, hanem egy törvény elfogadásáról. Lehet ezt ellenőrizni, itt van előttem az akkori jegyzőkönyv időpontja. Számunkra nagyon fontos, hogy Strasbourgban június 25-én ne marasztalhassák el Magyarországot, vagyis Jürgens úr számára a határozattervezetnek az utolsó pontja váljon okafogyottá, amely kvázi felszólítja Magyarországot, hogy módosítsa a törvényt, mert be tudjuk jelenteni, hogy Magyarország a törvénymódosítást megtette.

A kedvezménytörvény él, ebben vannak viták. Hogy megbukott vagy nem bukott meg? A kedvezménytörvény nem bukott meg. Orra bukott. Ez igaz. De 600 ezer fölött van az igénylők száma, van valós nemzetépítő, szimbolikus funkciója, és marad is. Akármit is mondanak a túloldalon, marad valós nemzetépítő funkciója. Szimbolikus is, és az önszervezést elősegítő funkciója. Van és marad valós kultúra- és nyelvőrző funkciója.

Ezért tartottuk fontosnak, hogy őrizzünk meg mindent, ami megőrizhető. Természetesen hozzáteszem, több mindent lehetett volna megőrizni, de ehhez eredetileg is 2001 júniusában egy szakmailag sokkal precízebb, pontosabb törvényt kellett volna elfogadni. És bizony erre lettek volna esélyek. Hiszen ha valaki megnézi, hogy milyen módosító javaslatok voltak akkor, akkor meg lehet látni, hogy minden konkrétum, amit a velencei bizottság később kifogásolt, bent volt módosító javaslatként, általam, illetőleg a szocialista képviselőcsoport által benyújtott módosító javaslatként. Így a személyi hatályra vonatkozólag, az ajánlóirodákra vonatkozólag, a konzulátusokra és az adatvédelemre vonatkozólag. Nem ártott volna akkor, ha nagyobb alázat van és nagyobb együttműködési készség.

Voltak természetesen olyan személyiségei mind a Fidesznek, mind pedig az akkori kormánynak, akik hajlandók voltak tisztes egyeztetésre, és ugyanakkor voltak olyanok is, vannak jelen ebben a teremben is, akik ha hajlandók lettek volna egy komolyabb pártközi egyeztetésre, akkor mindezt a kedvezménytörvény és a magyarság ügye megspórolhatta volna saját magának. Következésképpen amikor itt némely urak szerintem csak merő tájékozatlanságból bizonyos dolgokat számon kérnek a jelenlegi módosításon, akkor el kell mondjam Révész Máriusznak és másoknak is, hogy tetszettek volna ezt a törvényt alaposabban, tisztességesebben megcsinálni. Mert a velencei bizottság mondja ki ‑ az a velencei bizottság, amelyet Martonyi külügyminiszter úr kért föl, és amelynek a véleményét végül is, ha nehezen is, de azért az Orbán-kormány, bár először úgy tett, mintha nem kellene elfogadni, majd aztán mégiscsak belátta, hogy nincs más, mint hogy el kell fogadnia ‑, ez a velencei bizottság mondja ki expressis verbis, hogy az anyaország határon túli nemzetrészeknek nyújtott támogatásának alapvetően a kultúra és az oktatás területén van tere, és hozzáteszi, hogy gazdasági és szociális kérdésekben csak kivételes esetekben nyújtható kedvezményes bánásmód.

Készülve a mai vitára, tegnap nagyon részletesen megnéztem, el is tudom juttatni oda képviselőtársaimnak, hogy ugyan, nézzék már meg, hogy pontosan idézem-e a velencei bizottságnak ezeket a nem lényegtelen, nagyon fontos passzusait, amelyek jobb lett volna, ha nem következnek be, mert több mindent meg tudtunk volna őrizni. De ha már kialakult ez a vita, ha már az Orbán-kormány maga is a velencei bizottsághoz fordult, és maga az Orbán-kormány is elismerte a velencei bizottság illetékességét, akkor bizony ennek az ódiumát látni kell.

S rögtön hozzáteszem, hogy ne vicceljünk. Ne vicceljünk, uraim, hiszen a gazdasági együttműködés eddig sem a kedvezménytörvény keretében történt. Az már régen, korábban elindult az Antall-kormány idején a Kézfogás Alapítvánnyal, amiből lett Új Kézfogás Közalapítvány. A Segítő Jobb szintén az Antall-kormány idején indult el az egészségügyi támogatásban. Ne tessék már azt a látszatot kelteni, hogy ezzel a módosítással kivettünk olyan dolgokat, amelyek valóban valamiféle kedvezménymegvonást jelentenek a határon túli magyarok számára, mert amit eddig kaptak, annak semmi köze a kedvezménytörvényhez! Hiszen ezek a támogatások ‑ még egyszer mondom, egészségügyi is, gazdasági is ‑, még amikor a kedvezménytörvénynek se híre, se hamva nem volt, már működtek. És működnek most is, a jelenlegi kormány ideje alatt: a Corvinus is, a Segítő Jobb is és az Új Kézfogás Közalapítvány. Tehát nem kellene félrevezetni a határon túli magyarokat, uraim, nem kellene azt mondani, hogy ezt is meg azt is kivették ebből a törvényből, mert virtuálisan ugyan azt mondhatják, hogy volt benne egy passzus az egészségügyi ellátásról, de annak igazi, anyagi hatása a határon túli magyarság számára nem volt. A Segítő Jobbnak igen.

A magyarigazolvány relativizálása… Ezzel is az a helyzet, mint volt korábban, hogy támogatást az is kaphatott, akinek nincs magyarigazolványa. Tehát e tekintetben is és a magyarigazolvány vonatkozásában is tessék megnézni a velencei bizottságot, ami sajnos sok tekintetben visszakozásra kellett hogy késztesse Magyarországot.

A harmadik dolog a nemzetfogalom. A nemzetfogalom kapcsán azt kell mondanom, hogy nagyon jó lett volna és sokkal kevesebbet kellett volna nekem személy szerint Jürgens úrral vitáznom, ha a törvényben benne van, hogy kulturális értelemben vett egységes magyar nemzet. Hiszen a teremben ülők nagyon jól tudják, hogy a nation az angolban és a nation a franciában elsősorban jelent államot, és csak másodsorban jelent nemzetet. Tehát ennek a folyománya, hogy megint nem lett igazán tisztességesen akkor megfogalmazva, és nem tettük elé, hogy kulturális értelemben vett egységes magyar nemzet, ennek sajnos nagyon komoly következményei keletkeztek.

(3.00)

Mert meg kell hogy mondjuk, hogy éppen az Európa tanácsi vita kapcsán rendkívül nehezen próbálta a holland raportőr megérteni azt, hogy nemcsak egy politikai nemzetkoncepció van, a francia, a holland, a brit vagy az amerikai nemzetkoncepció, hanem van egy kulturális értelemben vett nemzetkoncepció is, és nem lehet azt mondani, hogy az ő elképzelésük magasabb rendű, mint ahogy azt Jürgens úr megpróbálta érvényesíteni. Hál' istennek nem sikerült neki.

Ami a nemzetfogalmat illeti: az tehát, hogy bekerült egy újabb elem ebbe a passzusba, a nemzethez tartozás kifejezésre juttatása, ez nagyon fontos elem. Lehet, el is fogadom, hogy jó lett volna, ha benne marad a kulturális értelemben vett egységes magyar nemzet, de azt hiszem, ezen már nem tudunk segíteni és változtatni.

Hogy megkapják-e a magyarok vagy sem, Révész Máriusz részére pontosan idézem a velencei bizottságot: „Az oktatási támogatásoknak a nemzetiségi kritériumok szerinti odaítélésének indoklása az érintett egyén által folytatott tanulmányok jellegétől függetlenül nem állna biztos lábakon.ö Tehát sajnos maga a velencei bizottság sem fogadja el, hogy mondjuk, nyelvőrzésben egy nem magyar ne kaphasson támogatást.

Az Orbán-Năstase-megállapodásban önök kiterjesztették a nem magyarokra is a munkavállalást. Amennyiben az oktatási-kulturális támogatásokat ez a változat a velencei bizottság és az Európai Unió elvárásaival összhangban kiterjesztette a nem magyarokra, attól még nem csorbul a határon túli magyarok támogatása és jogosítványa.

Azt hiszem, hogy ennyi energiát sem kellett volna ‑ legalábbis nem önök miatt ‑ ebbe fektetni, mert nem hiszem, hogy bármiféle racionális, pontos és szakszerű érv elgondolkodtatja önöket, hogy ez a módosítás igenis vállalható. Én nagyon remélem, hogy végre áttérünk az igazi nemzetstratégiai kérdések vitájára. Csak azt tudom mondani, amit a Magyar Állandó Értekezlet után is: több európaiság nem jelent kevesebb magyarságot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Németh Zsolt képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólaló képviselőnek.

NÉMETH ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egységes nemzetre való utalással kezdem. Ez a határokat átívelő nemzeti újraegyesítés folyamatának a hivatkozási alapja a törvényben, a legfőbb politikai és jogi hivatkozási alapja egyáltalán annak, hogy a mindenkori magyar állam törődjön a határon túli magyarokkal. Valóban, politikailag széttagoltak vagyunk, de mégis mint közösség egységesek vagyunk, az egész Kárpát-medencei magyarság, és fontosnak tartjuk, hogy az egységesülés folyamata kiteljesedhessen. És ha erről leteszünk, még akkor is, ha ezt nem érti meg Verheugen vagy Jürgens úr, a legfőbb politikai és jogi hivatkozási alapról teszünk le. Meg kell próbálni nekik elmagyarázni, és azt hiszem, egyáltalán nem esélytelen, nem reménytelen ez az erőfeszítés.

A határon túli magyar közösségek önszerveződése területén nagyon fontos visszalépést jelent ez a módosítás. Az úgynevezett közösségi és politikai szubjektivitás elősegítése ugyanolyan fontos célja volt a törvénynek, mint a kapcsolatok kiépítése. A magyarigazolvány visszanyesése, a státusirodák szabályozásának kiiktatása a törvényből, a támogatások nyilvántartásának anonimmá tétele, a társadalmi szervezetek elismerésére vonatkozó szabályozás megszüntetése a határon túli magyar közösségek önszerveződése területén indokolatlan, érthetetlen visszalépést jelent. Tudjuk, hogy akkor lesz egységesülés a Kárpát-medencei magyar nemzetrészek között, ha az egyes szubjektumok az úgynevezett autonómia irányában meg tudnak erősödni.

Harmadszor: a támogatási rendszert ez a módosítójavaslat-csomag átláthatatlanná és finanszírozhatatlanná teszi. Egyfajta nem világos segélyezési rendszer jön létre; ilyen értelemben most lesz igazán kedvezménytörvény a státustörvényből. Kérdezem ‑ miután már több képviselőtársam is feltette ezt a kérdést ‑, ha nem a magyarigazolvány, akkor mi a jogalanyiság feltétele. Hogyan állapítható meg, hogy ki részesülhet a támogatásokból, ha nem azok, akik magyarigazolvánnyal rendelkeznek? Szakmailag átgondolatlan és hibás az a koncepció, amelyik úgy gondolja, ez a támogatási rendszer működtethető úgy, hogy a magyarigazolványt ebből a rendszerből kiiktatják.

Tabajdi Csaba itt védekezett a folklorizáció vádja ellen, de való igaz, a törvényben már így is meghatározó súlyt képviseltek a kulturális, oktatási jellegű kedvezmények ‑ az írmagját is kiirtják az oktatáson és kultúrán túlmutató kedvezményeknek és támogatásoknak. Hiteltelen tehát az a kormányretorika, amelyik arról szól, hogy a kisebbségek teljes létét ‑ az egzisztenciateremtést is beleértve ‑ támogatni fogja a kormányzat. Hiszen ne feledjük el, a státustörvénynek pontosan az volt az egyik legfontosabb motívuma, hogy egységes jogi testbe foglalja az anyaország és a határon túli magyarság kapcsolatrendszerét.

Mi indokolja, hogy az egészségügyre vagy az említett gazdasági területekre vonatkozó szabályozás kikerüljön a jogszabályból? Ha kikerül belőle az a gyakorlat, amely ezen a területen valóban megelőzte a státustörvény elfogadását, illetőleg túlmutat az oktatás és a kultúra területén, akkor az európai normákkal ellentétesnek elfogadjuk azt a gyakorlatot, amit az Új Kézfogás Alapítvány vagy a Segítő Jobb Alapítvány tevékenysége jelent? Azáltal, hogy kivesszük ezeket az elemeket a státustörvényből, indirekten elismerjük, hogy ezek a tevékenységek ellentétesek az európai normákkal, és a magunk fejére hozzuk a bajt ezzel a döntésünkkel.

A kultúra, az oktatás területén belül is jelentős a visszalépés, s most nemcsak arra gondolok, hogy megszűnik az a garancia, hogy a magyar állampolgárokkal azonos kulturális-oktatási jogokat kaphatnak a magyarigazolvánnyal rendelkezők, hanem arra is, tisztelt képviselőtársaim, ahogy ezt a külügyminiszter úr megfogalmazta, hogy nemzetközi szerződéstől teszi függővé az oktatási-nevelési, illetve a taneszköz-támogatás folyósítását.

(3.10)

Milyen önveszélyes magatartás ez, hogy mi tesszük függővé a saját törvényünkben nemzetközi szerződéstől egy olyan támogatásnak a folyósíthatóságát, amivel kapcsolatban hadd emlékeztessem önöket arra, hogy még a román kormány az Európa tanácsi beadványában sem nehezményezte az oktatási-nevelési támogatás ügyét? És most szegény Szabó Vilmos államtitkár úrnak tárgyalnia kell majd román partnerével arról, hogy milyen szerződés alapján lesz majd folyósítható az oktatási-nevelési támogatás. Ennek a magatartásnak az a neve, hogy önveszélyesség, tisztelt kormány. Semmi nem indokolja, hogy ilyen kényszerzubbonyba szorítsák bele a saját határon túli ügyekkel foglalkozó államtitkárukat! Nem lennék az ő helyében.

A határátlépéssel kapcsolatban elhangzott a megjegyzés. Sajnálatos, hogy azáltal, hogy ez a passzus kikerül a státustörvényből, semmilyen perspektívát nem nyújt a magyar kormány a vajdasági és a kárpátaljai magyarság számára sem a schengeni rendszerhez történő csatlakozást megelőzően, sem pedig azt követően, hogy bármilyen kedvezményes elbánást kapjanak. Bár a kormányzat tesz olyan politikai nyilatkozatokat, hogy a schengeni rendszerhez történő csatlakozás előtt lesz ilyen elem, de a lényegi kérdés, a fontos kérdés ‑ és ezért kellett volna benne hagyni a státustörvényben ezeket a passzusokat a kedvezményes határátlépési bánásmódra vonatkozóan ‑, hogy a schengeni rendszerhez történő 2007-es csatlakozás után mi lesz. Fönntarthatóak lesznek-e adott esetben ezekben a relációkban az esetleg megadott kedvezmények, amelyeket az elkövetkezendő időszakban talán ki lehet csikarni a magyar kormányból?

Végül azt a konkrétumot is szeretném azért én is megemlíteni, hogy itt a határon túli magyarokról szóló törvény helyett a nyelv és a kultúra védelméről szóló, frankofónia-törvényhez hasonló jogszabállyal van dolgunk. Ezzel önmagában nem lenne baj, csak a kettőnek egymáshoz ilyen értelemben semmi köze nincsen.

Való igaz, ez a mostani vita ‑ 2 óra után kezdtük el a státustörvény vitáját ‑ a demokratikus eljárás karikatúrája. Mind a két nap az utolsó napirendi pont, ma is, és valószínűleg holnap is hasonló körben, hasonló időpontban töltjük az időnket, jövő heti végszavazással. S mint tudjuk, ezt a jövő heti végszavazást csak úgy lehet megejteni, ha egyetlenegy módosító javaslatot sem fognak elfogadni. Így kell, lenyomják a magyar parlament torkán, rendkívül méltatlan formában ezt a vitát. Persze a külügyminiszter, a felelős miniszter elmondja a mondókáját, föláll és távozik, majd egy ilyen értelemben illetéktelen államtitkár ‑ mert a Külügyminisztérium a jogszabály előterjesztője ‑ veszi át a miniszter helyét. Ez a vita méltatlan, nem feltétlenül a parlamenthez, nem a Szocialista Párthoz, hanem a határon túli magyarsághoz.

A 98 százalékról engedjenek meg néhány szót! A határon túli magyarok jogfeladásként élik meg, amit most ennek a jogszabálynak a keretében részben az ő politikai vezetőik, részben a magyar parlament elvégez. Jogfeladásként élik meg, és ez egy komoly kiábránduláshoz vezethet az országból, de mindenféleképpen az önök kormányából. Ne tévesszék össze a támogatást azzal, hogy tudomásul veszik ezt a módosítócsomagot! Kettős kényszer alatt élnek a határon túli magyarok. Egyetlenegy Magyarország van, amihez tartozhatnak, de egyidejűleg nagyon komoly nyomás és diszkriminatív létforma keretében élnek a szomszédos országokban. Lehet, hogy 98 százalék, de nem lepődnék meg, ha egy alapos közvélemény-kutatás a módosítójavaslat-csomag 98 százalékos elutasítását tenné egyértelműen nyilvánvalóvá a határon túli magyarok körében.

Azért azt a két politikai szervezetet szeretném néven nevezni, akik nyíltan vállalták, hogy nem támogatják ezt a csomagot: a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, illetőleg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Téved a külügyminiszter úr, ha úgy gondolja, hogy a másik kárpátaljai szervezet az erőteljesebb és a befolyásosabb a negyedik legjelentősebb határon túli magyar közösség berkein belül.

A szocialista-liberális kormány kijavítja a Fidesz-kormány hibáit ‑ hallhattuk ezt most is. Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a parlament 93 százaléka megszavazta a státustörvényt két évvel ezelőtt! Ennyit a szenilitás ellen azért fontosnak tartok elmondani.

Az SZDSZ triumfálása azonban valóban visszatetsző, hiszen minden benne maradt ebben a törvényben is, amit az SZDSZ két évvel ezelőtt ellenzett. A magyarigazolványt ellenezte, benne maradt; az egyéni típusú támogatásokat ellenezte, benne maradt; sőt, hozzáteszem, hogy tavaly novemberben is azt a változatot, amit ott közösen fogadtunk el, ugyanezzel a triumfálással már egyszer magáévá tudta tenni. Ha egyszer az eurokonform volt, akkor nem értjük, hogy ez a mostani jogszabály hogyan is viszonyul ehhez a kérdéshez.

Egy kis szerénység jó lenne mindenki részéről. 2001 októberében fogadta el a velencei bizottság a jelentését. Önkényesen, de kétségkívül bölcsen állapított meg bizonyos normákat a velencei bizottság, és a magyar kormánynak szuverén döntése volt, hogy elfogadjuk a velencei bizottság ajánlásait, hiszen egy teljesen járatlan úton próbált csapást vágni a velencei bizottság, és mi dönthettünk úgy is, hogy elfogadjuk, és volt annak is elméleti lehetősége, hogy ezzel ellentétesen döntünk.

Az európai normákkal és elvárásokkal kapcsolatban mindenekelőtt azt szeretném elmondani, hogy egy esztendőn keresztül a magyar diplomácia ebek harmincadjára hagyta a státustörvényt, a magyar diplomaták semmi útmutatást nem kaptak a törvény védelmével kapcsolatban. A kormánynak nem is volt világos elképzelése, hogy mit akar csinálni ezzel a státustörvénnyel, és sajnálatos módon az elmúlt egy esztendőben látványosan romlott a helyzet. Ne feledjük el: nincs európai norma! Ha lenne, az a csatlakozási szerződésben is megjelent volna. Ha viszont van európai norma, akkor az legalább annyira szól a törvény mellett, mint a törvény ellen.

Elvárások valóban fogalmazódnak meg, de azt ne felejtsük el, hogy itt a két tábornak, a parlament két oldalának a diplomáciai szerepfelfogásban megragadható nézetkülönbségéről is szó van, hiszen akkor, amikor 2002 januárjában kaptunk egy Verheugen-levelet, majd 2002 decemberében is kaptunk egy Verheugen-levelet, akkor ez két eltérő diplomáciának szóló európai jelzés volt. S amikor az Orbán-Năstase-megállapodást követően Verheugen levelet írt, akkor elismerte ugyanúgy a státustörvény európai jellegét, mint a most gyakran lobogtatott Verheugen-féle véleményt ugyanebben az összefüggésben szoktuk hallani, legutóbb most a külügyminisztertől.

A szomszédok elvárásaival kapcsolatban: egyértelmű, hogy a Szocialista Párt a választási kampányának a foglyául eset. Szlovákia vonatkozásában egy év alatt nemhogy semmit nem lépett előre a szocialista kormányzat, de azzal, hogy választási kampány keretében vétójogot ajánlottak fel nekik, a megegyezés mégoly csekély esélyét is megszüntette a Szocialista Párt. Emlékeztetnék a tiltakozó jegyzékre, ami két héttel ezelőtt érkezett az önök címére.

(3.20)

Románia vonatkozásában önveszélyes a játék, hiszen nagyon nehéz lesz ‑ miután az Orbán-Năstase-megálla­podásban egyszer megállapodtunk Romániával, újra kinyitották a megállapodás lehetőségét, indokolatlan, felesleges módon ‑, államtitkár úrnak nehéz lesz majd a megállapodást partnerével megkötni.

A diszkriminációmentesség pedig, hogy egyéni támogatást nemzetiségre való tekintet nélkül fognak nyújtani, hát ez nagyon kétélű fegyver, tisztelt képviselőtársaim, ugyanúgy lehet újabb támadásoknak a kiváltó oka ez a rendelkezés az új státustörvény-tervezetben.

Zárjuk le ezt az elhúzódó ügyet! ‑ hangzik az érvelés az önök részéről. Egy éve, 2002 júniusában lezárhattuk volna ezt a vitát, hiszen előkészítettük azt a módosító javaslatot, amely maximálisan, százszázalékosan, teljes mértékben kielégítette az Európa Tanács elvárásait, és ha akkor lezártuk volna ezt a vitát, akkor valóban nagyon sok tehertételtől mentesítettük volna a határon túli magyarügyet.

Másfelől nem egy törvényről van szó, tisztelt képviselőtársaim, hanem a határon túli magyarügyről, ezért akik a státustörvényt vitatják, a határon túli magyarság kérdését is vitatják, ez pedig, ne higgyük, hogy lezárható lesz valaha is belátható emberi életünkben!

Hogy miért ez a vehemens módosítás? Ezen nagyon sokat gondolkodtam az elmúlt időszakban, és végül is nem találtam meg a választ; illetőleg egy dologra tudok gondolni: a Szocialista Párt eltökélt a tekintetben, hogy a Fidesz által és a polgári kormány által megjelenített nemzetpolitikát lebontja ‑ lebontja minél teljesebb mértékben. Erről szólt egyébként a Külügyminisztérium januári tervezete, amivel már valóban köszönő viszonyban sincsen ez a mostani változat. A januári tervezethez képest mindenféleképpen érzékelhető mértékű a visszalépés ebben a tervezetben. A határon túli magyarok és a hazai nemzeti értékrend elementáris erejének köszönhetően óvatosságra kényszerült a kormányzat; ezt tükrözte egyébként a Csoóri Sándor-féle, heteken belül összegyűlő 200 ezer aláírás is. De bármekkora is ez a lépés, amit most a kormányzat ezzel a módosítójavaslat-csomaggal tesz, káros, és megígérhetem a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nevében, hogy amint módunk lesz rá, korrigáljuk ezt a káros lépést, és visszaadjuk mind a státustörvénynek, mind a magyarigazolványnak a súlyát és a tekintélyét.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Eörsi Mátyásnak, az SZDSZ-képviselőcsoport vezérszónokának.

DR. EÖRSI MÁTYÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ebben az eddigi vitában már többször felmerült tényként, hogy az előző parlament kilencvenegynéhány százalékkal szavazta meg a státustörvényt, sőt Domokos László képviselő úr még azt is fölvetette, hogy ha ez így volt, akkor miért kell ezt a törvényt módosítani. A választ erre a kérdésre az önök képviselője, fideszes képviselő, Illés Zoltán adta meg nem olyan régen, néhány órával ezelőtt. Ugyan másról volt szó, de Illés képviselő úr úgy fogalmazott, fölírtam, úgyhogy idézhetem: „A konszenzus nem jelenti azt, hogy a törvény jó.ö ‑ mondta Illés Zoltán, és azt hiszem, hogy egyet lehet vele érteni. Önmagában az, hogy az akkori törvényt '91-ben a parlament nagyon nagy többséggel fogadta el, nem kell azt jelentse, hogy a törvény jó volt.

Tabajdi Csaba képviselő úr elővetített egy közöttünk levő, ha tetszik, szemantikai, megfogalmazásbeli vitát. Én úgy fogalmaztam, hogy a státustörvény megbukott, Tabajdi képviselő úr úgy fogalmazott, hogy orra bukott ‑ a lényeg az, hogy a földön fekszik. Szóval ez a probléma, hogy a földön fekszik, nem sikerült azokat a szándékokat, amiket jóhiszeműen a törvény akkori előkészítőjének tulajdoníthatunk, megvalósítani, de azért osztom, ha jól emlékszem, az oktatási bizottság többségi előadójának, Szabó Zoltánnak a véleményét, aki azt mondta, hogy ő sem tud szabadulni attól a gondolattól, az akkori törvényjavaslat megfontolásai között nagyon keményen szerepelt az a megfontolás, hogy belpolitikai előnyt elérni azzal kapcsolatban.

Mikor lehetett volna lezárni ezt a vitát? 2002-ben vagy 2001-ben? Úgy gondolom, és higgyék el nekem, ezt a triumfálás legkisebb szándéka nélkül mondom, 2001-ben is le lehetett volna zárni ezt a vitát akkor, ha a 100 mínusz 93, tehát 7 százalékot képviselő SZDSZ-re hallgatnak. Ugyanis azokra a problémákra, amelyek miatt ma a státustörvényt muszáj módosítani, mi akkor fölhívtuk a figyelmet. Ha képviselőtársaim visszaemlékeznek arra ‑ már rég volt! ‑, amikor a külpolitikának legalábbis főbb vonalaiban egyezség volt a parlamenti pártok között, ezt úgy fogalmaztuk meg: az integráció, a szomszédpolitika és a határon túli magyarság segítése. És minden alkalommal megfogalmaztuk azt az igényt is, hogy ennek a hármas célkitűzésnek egyszerre kell megjelennie. Egyik sem dolgozhat a másik rovására, mert ez a három célkitűzés, a hármas prioritás egymást segítő célkitűzések. Ezt többször megfogalmaztuk. Ha nem vagyunk sikeresek az integrációban, nem tudunk eléggé segíteni a határon túli magyaroknak. Ha a szomszédpolitikánk nem elég jó, nem tudunk segíteni a határon túli magyaroknak, és nem tudjuk eléggé segíteni az integrációt sem. Ha tehát ez a három egyszerre sikeres, akkor tud mindig a kettő a harmadiknak segíteni, adott esetben a jószomszédi politika, az integráció tudja segíteni a határon túli politikánkat.

Azért mondtam el ezt, és azért emlékeztetem képviselőtársaimat ezekre a régi vitákon kialakult konszenzusra, mert amikor a parlament hatalmas többséggel elfogadta a státustörvényt, akkor mi azt mondtuk, hogy európai megoldásokat kell alkalmaznunk, olyan megoldásokat kell alkalmaznunk, amelyek az európai erőcentrumok számára elfogadhatóak.

Kovács László külügyminiszter úr expozéjában többször elmondta, hogy különböző európai szervezeteknek milyen ‑ idézőjelben mondom ‑ „elvárásaiö vannak Magyarországgal kapcsolatban a belépés okán. Én ezekkel egyetértve, engedjék meg, hogy a hangsúlyt kicsit máshova helyezzem, mert lehet azt mondani, hogy van egy elvárás, jön egy levél, van egy nyilatkozat, mi meg járjuk a magunk útját. Tényleg lehet ilyet mondani, és még igazunk is lehet egy ilyen dologban. Csakhogy ha az ügyünket sikerre akarjuk vinni, Magyarország nem egy nagyhatalom, nem egy szuperhatalom, azt tapasztaltuk a mi politikai életünk során, tehát '90 óta azt tapasztaltuk, hogy mi akkor lehetünk sikeresek a nemzet ügyeiben akár a térségben, ha a törekvéseinkhez meg tudjuk szerezni az európai erőcentrumok támogatását. Ha ezt megszereztük, akkor számos esetben sikerült céljainkat sikerre vinni. De azért is érdemes az európai megoldásokhoz nyúlni, mert ha körülnézünk a számunkra irányadó országokban, az Európai Unió tagállamaiban, azt látjuk, hogy azok a megoldások, amelyeket ők alkalmaztak, sikeresek lettek. Ezek sikeresek lettek, a kisebbségi ügyeket, amelyek a mostanit megelőző meg a még azt megelőző évszázadokban annyi háború és borzalom kirobbantására voltak alkalmasak, ezeket képesek voltak megoldani oly módon, hogy az mind a többségnek, mind pedig a kisebbségeknek a javát szolgálta.

És szükséges az is, mint ahogy fölhívtuk erre a figyelmet, hogy ezekhez a törvényekhez szerezzük be a szomszédos országok kormányainak az egyetértését. Ezt annak idején az Orbán-kormány elmulasztotta. Most hallottuk Németh Zsolttól, hogy Románia tekintetében végül is megoldódott a helyzet, hiszen Orbán és Năstase miniszterelnök úr egy megállapodást vagy csúnyább néven paktumot kötöttek, ami részben dicséretes, részben pedig azt azért hadd tegyem hozzá ‑ azért pár jogász ül ebben a teremben ‑, hogy egy magyar parlament által elfogadott törvényt két miniszter által aláírt egyezményben vagy megállapodásban vagy paktumban módosítani, ezt csak egy banántermelő köztársaságban szoktak.

(3.30)

Egy olyan országban, ahol a törvényesség uralkodik, ott egy parlament által elfogadott törvényt két miniszterelnök nem tud módosítani, hanem azt be lehet hozni a parlamentbe, és akkor a parlament adott esetben a korábban meghozott törvényét módosíthatja. Ezzel együtt úgy tűnik, figyelve a diplomáciai üzeneteket, hogy Románia számára ez az új törvény ‑ amit most a parlament remélhetőleg el fog fogadni ‑ elfogadható.

A képviselő úrnak ‑ mármint Németh Zsolt képviselő úrnak ‑ igaza van, Szlovákia ügyében nem ilyen jó a helyzet, a szlovák kormány továbbra is nemet mond erre a törvénymódosításra. Lehet vitatkozni, hogy ennek mi az oka. Én először is úgy gondolom, hogy mindegy, mi ennek az oka, mert attól kezdve, hogy amikor az európai erőcentrumok e mögé a törvény mögé állnak, akkor úgy érzem, hogy a szlovák kormánynak arra még van módja, hogy néhány héten, néhány hónapon keresztül bejelentse, hogy senki nem tárgyalt velük és ő nem ért egyet, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ha egyedül maradnak ebben a vitában, akkor előbb-utóbb beadják a derekukat.

Tehát az rendkívül fontos dolog, hogy ne lehessen komoly politikai súllyal egy ilyen törvénnyel szemben fellépni, mert ha fel tudnak lépni a törvénnyel szemben, ha ehhez ők tudnak nemzetközi támogatást szerezni, akkor az azt jelenti, hogy meg tudják akadályozni a törvény végrehajtását, ez pedig, gondolom, nem érdeke még a Fidesznek sem. Úgyhogy úgy vélem, hogy az a körülmény, hogy az európai erőcentrumok ezzel a törvénnyel egyetértenek, hozzásegíti a Magyar Köztársaságot ahhoz, hogy a törvénynek érvényt tudjon szerezni, a törvény működni tudjon, és a szomszédos országokat is, amennyiben még kifogást emelnek, előbb-utóbb rá fogja szorítani arra, hogy ők se emeljenek a továbbiakban a törvénnyel szemben kifogást.

Engedjék meg, hogy megosszam önökkel egy nem olyan régi, elég megható élményemet: Orbán Viktor miniszterelnök volt a Nap-kelte vendége, ahol elmesélt egy nagyon szép történetet. A történet arról szólt, hogy Kohl kancellárral tárgyalt, és azt kérdezte Orbán Viktor Kohl kancellártól, hogy mondja, kancellár úr, Németország annyira erős az Európai Unión belül, miért egyezkedik folyton? Miért nem erővel nyomja le a többieknek a torkán Németország elképzelését, mert megteheti gazdasági erejénél fogva. És azt mesélte Orbán Viktor miniszterelnök úr ‑ még egyszer: meghatóan ‑, hogy Kohl kancellár azt válaszolta neki: ide hallgasson, miniszterelnök úr, mi azt tanultuk a történelemből, hogy ha nem kooperálunk, akkor abból konfliktus, akár még háború is lehet.

Ezt úgy mondta el Orbán Viktor úr, mint egy gyönyörű tantörténetet, és nem volt egy újságíró sem, aki megkérdezte volna, hogy de miniszterelnök úr ‑ vagy korábbi miniszterelnök úr, mi a helyes titulus ‑, hogy ha ezt tanulta Kohl kancellártól, és ez olyan szép történet, akkor tessék mondani, a státustörvény esetében miért nem tetszettek kooperálni a szomszédos kormányokkal. Miért volt önöknek fontosabb az, hogy mindenfajta tárgyalás nélkül a magyar parlament elfogadja? Ha konfliktus van belőle, tán még annál jobb is, mert annál nagyobb palávert lehet csapni a magyar parlamentben.

Én úgy vélem, tisztelt Országgyűlés, hogy akkor járt volna el helyesen az előző kormány, ha ezekre az intelmekre ‑ és ha akarják, akkor nem az SZDSZ intelmeire, akár Kohl kancellár intelmeire ‑ odafigyelve egyeztettek volna behatóbban az akkori törvényről, akkor valóban nem itt tartanánk, mint most.

Elhangzott a vitában több alkalommal, hogy tulajdonképpen az a törvény is összhangban állt az európai normákkal, vagy nincsenek európai normák, elhangzottak ilyen kijelentések is, amelyekkel lehet vitatkozni. De azért én jól emlékszem, hogy amikor a velencei bizottság, az ez ügyben mégiscsak legkompetensebb és legnagyobb szakértelemmel bíró bizottság meghozta a véleményét, amely elismerte Magyarország jogát arra, hogy törődjön a határon túli kisebbségekkel, ugyanakkor magát a törvényt pedig számos ponton elmarasztalta, azért jól emlékszünk, másnap azt mondta az Orbán-kormány, hogy kérem, győztünk, nem kell csinálni semmit, mert győztünk ‑ mert a propaganda akkor is fontosabb volt, mint a valós tények vagy pedig a szakmai megfontolások.

És most hallom először ‑ bár ezt lehetett tudni, Kovács miniszter úr is felhívta a figyelmet, és most már tudjuk Németh Zsolttól is ‑, hogy az akkori kormány már elkezdte a státustörvény módosítását előkészíteni. Kérdezem én: miért, hogyha győztek, miért, ha mindenben igazuk volt? És miért, hogyha minden, amit az ellenzék mondott, az butaság és helytelen dolog volt? Én úgy vélem, hogy helyesebb lett volna szerényebbnek lenni, jobban odafigyelni ezekre a nemzetközi hangokra, és ‑ ahogy Németh képviselő úr helyesen mondta ‑ akkor ma nem itt tartanánk.

Egypár konkrét kérdésre, engedjék meg, hogy visszatérjek, amelyek a vitában elhangzottak, és amelyek talán tényleg a legfontosabb területét képezik a mostani törvényről való vitának.

Itt van az etnikai különbségtétel kérdése, ami valóban, az Európai Unióban nem megengedhető dolog. Itt hallottam néhány fideszes képviselőtől, hogy azért az a nemzetstratégia, ha a támogatást, nem úgy mondták, hogy etnikai alapon, de úgy mondták, hogy magyarok kapják. Én értem ezt a logikát, de remélem, önök is egyetértenek velem abban, ha azt mondom, hogy azért az is egy nemzetstratégiai szempont lehet, ha például Romániában és Szlovákiában sokan tanulnak magyarul, szerintem az egy kifejezetten jó dolog a magyarság számára. Tehát ha a törvény alapján olyan nem magyar személyek, hanem mondjuk, románok vagy horvátok, szlovének, szlovákok vagy ukránok kapnak támogatást, akik magyarul tanulnak, az az én megítélésem szerint ‑ remélem, ebben egyetértünk, ha nem, akkor majd kiderül ‑ egy magyar nemzeti érdek lehet. (Németh Zsolt: Az másik törvény! Az egy külön törvény!)

Mint kiderült, az egységes magyar nemzetre való utalás vagy ennek a kihagyása a Fidesz számára elfogadhatatlan, elviselhetetlen. Két dolgot engedjenek meg ezzel kapcsolatban megjegyezni. Az egyik megjegyzésem az lenne, hogy egy politikai nyilatkozatban lehet mondani, hogy egységes magyar nemzet, a papír mindent elbír. Törvényt nemzetről hozni ma már, a XXI. században, azt hiszem, hogy nem lehet, törvényeket ‑ hogy az önök szóhasználatát használjam, mert ez végül is kedves szó a számomra ‑ polgárokra, többnyire állampolgárokra lehet hozni. De ez csak egy jogászias okfejtés. Én úgy gondolom, hogy magyar nemzet van. Én például Németh Zsolttal ugyanabban a magyar nemzetben vagyok, egy nyelvet beszélünk, a kultúránk nagymértékben hasonló, tán még a népdalaink is azonosak vagy hasonlóak egymáshoz, de nem érzem magam azonosnak, mondjuk így, azonos nemzetben lévőnek ‑ nagyon-nagyon más dolgot képviselünk, nagyon más dolgot, és én úgy gondolom, hogy egy modern, egy plurális társadalomban az egy teljesen normális dolog, hogy nem vagyunk azonosak.

Az angolok a „unitedö szóval olyan dolgot fejeznek ki, mintha nekünk bizonyos kérdésekben alapvető dolgokat kéne gondolnunk ‑ a dolog nem így van. És amikor az Európa Tanácsban vitatkozunk ezekről a kérdésekről, megmondom őszintén, hogy énhozzám sokkal közelebb van néhány angol, katalán, olasz, észt liberális képviselőnek a véleménye, mint Németh Zsolté, akivel magyarul jobban megértjük egymást végül is a nyelv szintjén, itt ül hozzám közel, de vele nem értek egyet. Szóval, úgy gondolom, hogy az egységes magyar nemzet egy nagyon szép kifejezés, de igazából hamis, nem hiszem, hogy igaz. Tehát ha ez marad ki a törvényből, akkor azt hiszem, hogy csak egyfajta igazságot fejez ki, amit én nem tartok nagyon nagy bajnak.

Németh Zsolt képviselő úr viszont joggal vetette föl, hogy az SZDSZ-nek volt más kifogása is a törvénnyel kapcsolatban, akkor most miért állunk mögé. Engedje meg, hogy elmagyarázzam. Amikor Orbán Viktor volt miniszterelnök nem olyan régen, még a Szövetség megalakulása előtt a Vigadóban tartott egy beszédet, akkor azzal vádolta meg a mostani kormánykoalíciót, hogy ezek képesek még akár a párkányi hidat is odébb vinni, csak azért, hogy ne fogadják el, amit az előző kormány csinált. Na most ez a kormány nem vitte odébb a hidat (Németh Zsolt: Egyelőre!), ugyanakkor én, mondjuk, emlékszem arra... ‑ egyelőre, mondja Németh Zsolt, hogy a jegyzőkönyv is tartalmazza. Akkor most megígérem, hogy nem is fogja odébb vinni a hidat, örülünk neki, hogy ott van, használjuk, és reméljük, hogy minél több magyar és szlovák és mások fogják használni.

Nem vagyunk olyanok, mint önök. Ugyanis volt egy Nemzeti Színház, amit önök odébb vittek (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Nem vittük odébb! Gödör volt!), volt egy... ‑ nahát, egy ilyen kis parlamentben hajnali négykor is sikerül a Fidesznek a kiabálását kivívnom, ez igazán nem semmi! ‑, volt egy 4-es metró, amit önök megakadályoztak. Úgyhogy ez az önök stílusa volt, mi pedig úgy gondoljuk, hogy bizonyos tényeket el lehet fogadni. Szóval, a státustörvénynek számos rendelkezésével nem értettünk egyet, a magyarigazolvánnyal sem, mert úgy gondoltuk, hogy ezek rengeteg illúziót adnak, ahelyett, hogy konkrét dolgokat adnának.

(3.40)

De miután számos ember ezeket fölvette, nekünk eszünkbe nem jutna, hogy ezeket valakitől elvegyük. Eszünkbe nem jutna az, hogy olyan dolgokat, amelyeket emberek megkaptak, csak azért, mert kormányváltás van, és vitattuk korábban, ezeket elvenni! Tehát nem úgy gondolkodunk, mint önök, hanem azt gondoljuk, hogy ha ennek a törvénynek a legfontosabb anomáliái kijavíthatóak, és úgy tűnik, hogy kijavíthatóak, ezért örömmel állunk a törvény mögé.

Azt mondta Németh Zsolt képviselő úr, hogy szerénységet javasol. Ezt fogadjuk el, azt javaslom magunknak, hogy legyünk szerények, de úgy érzem, nem indokolatlan, ha hasonló kéréssel élünk a Fidesz felé is. Ők is legyenek szerények. Ugyanis lehet itt most azt állítani, hogy ha megnéznénk, a határon túli szervezetekben hány százaléka van a lakosságnak… ‑ nincs megmérve, nem tudjuk. Egy dolgot azonban tudunk. Négy éven keresztül azt hallottuk a Fidesztől, hogy ha valami a határon túli magyarság legitim szervezeteinek jó, akkor nekünk kutya kötelességünk azt tudomásul venni.

Megmondom őszintén, én ezzel így soha nem értettem egyet. Mindig úgy gondoltam, és ezt az SZDSZ nevében mondhatom, hogy lehet más véleményünk a dolgokról. Ez rendkívül fontos dolog, főképpen, hogy az őket érintő dolgokban a határon túli szervezetek milyen álláspontot képviselnek. De ők azt mondták, hogy kutya kötelességünk ezt tudomásul venni. Úgyhogy kedves Németh Zsolt, ne jöjjön azzal, hogy milyen lehetséges közvélemény-kutatások vannak! A határon túli magyarságot képviselő szervezetek túlnyomó többsége, kettő kivételével, ahogy helyesen mondta, támogatja ezt a törvényjavaslatot. A kettő közül az egyik, a VMDP ‑ azért áruljuk már el ennek a nagy közönségnek, akik figyelik a vitát ‑ azt mondta egyszerűen, hogy azért nem értenek vele egyet, mert a Fidesz sem ért vele egyet. Körülbelül ezt mondta Ágoston András; nagyon szofisztikált, nagyon körmönfont érvelés volt.

De ezzel együtt is, miután a legtöbb szervezet azt mondta, hogy igen, számomra rendkívül furcsa, hogy négy év kioktatás után azt mondja a Fidesz, hogy ja, ha ők nem velünk értenek egyet, akkor nem ér a nevem, akkor nem számít, akkor nincsenek ilyen szabályok, és akkor mi egészen más úton haladunk, és ellene fogunk menni a törvénynek. (Németh Zsolt: Egyetértenek velünk, értsd már meg!)

Végezetül, tisztelt Országgyűlés, teljes mértékben osztom azt, amit az imént Tabajdi Csaba mondott, hogy konkrét cselekedetekre lehetőség van a törvényen kívül is, és persze a törvényen belül is. Hadd említsem meg, nincs nagy jelentősége, sokan úgysem figyelik ezt a vitát, de azért hadd mondjam el, hogy Kovács Kálmán miniszter úr, aki, tudják, SZDSZ-es miniszter, elmegy Erdélybe, és az RMDSZ-szel köt egy megállapodást arról, hogy hogyan tudja a kormányzat az informatika területén segíteni az erdélyi magyarságot. (Németh Zsolt: Itt volt az ideje!) Elmegy a Vajdaságba, hasonló megállapodást készít elő ott is, és arra biztatjuk a minisztereinket, a szabad demokrata és a szocialista minisztereket, hogy tegyék ugyanezt.

Meg lehet tenni ezt a törvény nélkül is, és végül is, ha jól értem, azért ennek a törvénynek alapvető célja mégiscsak az, és akkor itt térnék vissza arra a gondolatra, amellyel még '90 tájékán mindannyian egyetértettünk: olyan politikára van szükség, hogy a határon túl élő magyarság a szülőföldjén tudjon boldogulni, magyarságának, magyar kultúrájának megfelelően tudja azt építeni, tudjon gazdagodni, jól érezze magát. Ha ezt elérjük, akkor jó törvényt hozunk. Ezért ezek azok az érvek, amelyek alapján a Szabad Demokraták Szövetsége a törvényjavaslatot teljes szívvel tudja támogatni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Megadom a szót Dávid Ibolya képviselő asszonynak, aki az MDF-képviselőcsoport vezérszónoka.

DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök úr! Kedves Képviselőtársaim! Az általános vita legfontosabb kérdései azok az általános szabályozási kérdések, amelyek arról szólnak, hogy mi egy törvénynek az előzménye, mi a törvény szükségessége, jogrendbe illeszthető-e, alkotmányos-e. Nos, ilyen általános kérdésekkel szeretnék felszólalásom első kétharmadában foglalkozni.

A Magyar Demokrata Fórum a politikai hitvallásában a kezdetektől fogva kiemelt helyre helyezte, hogy az elszakított nemzetrészen élő honfitársaink iránti gondoskodást az anyaország vállalja. Így volt ez 15 évvel ezelőtt. Minden cselekedetünket Szabó Dezső elhíresült mondata határozta meg, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Elég hosszú időnek kellett eltelni ahhoz, hogy ezek a szép szavak tettekké is formálódjanak.

A Magyar Demokrata Fórum megalakulása a magyarság esélyei tárgyú közös gondolkodással vette kezdetét. A szomszédságban élő magyarok közösségeinek a sorsával való törődés nagyon fontos feladata volt a Fórumnak. Antall József miniszterelnökként vállalta itt, az Országgyűlésben, pontosan 13 éve, hogy ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, bár remek jól tudta, hogy mit jelent közjogilag 10 milliós Magyarország miniszterelnöke lenni, ugyanakkor tudta, mit jelent a nemzetben való gondolkodás.

Trianon a magyar nemzet tragédiája, nyugodtan állíthatjuk, hogy a XX. század legnagyobb sebe. Trianon óta mi, magyarok tudjuk, hogy más a felelőssége és más a hozzáállása külpolitikában, Európa-politikában, kisebbségpolitikában egy olyan államnak, amelyik önmagával határos, amellyel a XX. században csúfot űzött Európa és a világ. A '90 és '94 közötti MDF-kormány külpolitikája három pont mentén foglalható össze, és örülök, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége is úgy emlékszik vissza erre a három pilléren álló, a rendszerváltozás hajnalán kialakult külpolitikára, hogy egyik sem nélkülözheti a másikat.

Az első volt az euroatlanti integráció, a második a jószomszédi viszony kiépítése, a harmadik az összmagyarságot érintő nemzetpolitika. Ezek egymás nélkül nem működnek, bármelyik hiányzik ebből a rendszerből, bizony a másik kettőnek a létét is veszélyezteti. A Fórum ekkor fogalmazta meg, '90 és '94 közötti külpolitikájában, hogy a Kárpát-medencében élő magyarságnak egyetlen történelmi realitása az újraegyesítés kapcsán az európai uniós csatlakozás.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a ciklusban jött létre a Határon Túli Magyarok Hivatala, ebben a ciklusban jött létre az Illyés Közalapítvány, ebben a ciklusban jött létre a Kézfogás Közalapítvány. Ezeknek az intézményeknek a léte és az ezekből az intézményekből származó kedvezményeknek a jó szándéka Magyarországnak azt az elkötelezett politikáját tükrözte a rendszerváltozás hajnalán, hogy az összmagyarság bevonásával kíván nemzetpolitikát megvalósítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Antall József kormánya külpolitikai és nemzetpolitikai törekvéseiben két dolgot világossá tett. Az első, hogy az anyaországnak joga és szükség esetén kötelessége is megvédeni a határon túl élő közösségeit, beleértve ebbe nemzetközi fórumokon tett fellépését is. A második, hogy a határon túli magyarság ügyében kormányzópárt és ellenzék csak úgy foglaljon állást, ha a határon túli magyarok legitim szervezeteinek legitim vezetőivel egyetértésben van.

Megadatott a lehetősége annak is, hogy a magyar kormány, kormányzó és ellenzéki pártok, valamint a határon túli magyarság politikai szervezeteinek konzultációja intézményesült formában létrejöhessen. Hiszen jól emlékszünk arra, hogyan kezdődött a magyar-magyar csúcs, a magyarországi és a szomszédságbeli magyar politikai erőknek hogyan alakult ki egy közös tanácskozó testülete, majd ebből hogyan alakult meg 1999. február 20-án a Magyar Állandó Értekezlet, amely megteremtette a tényleges fórumát és alakját egy ilyen nemzeti együttes döntéshozatalnak.

2001-ben az Országgyűléshez beterjesztett kedvezménytörvény korszakos jelentőségű volt, és egészen új fejezetet nyitott meg a magyarság nemzeti együvé tartozásának folyamatában. Kérem kormánypárti képviselőtársaimat, ne használják azt a szót, hogy a kedvezménytörvény megbukott, meg földön van és hasonlók! Egy olyan törvény született meg 2001-ben, amely nemzeti szolidaritásunk első közjogias formája volt, az első törvénye. Nagy örömmel támogattam volna, hogy ha egy ilyen előzmény után, ami folyamatot az Antall-kormány elindított, '94 és '98 között hasonló törvényt alkotott volna meg az a kormány, amelyik akkor kormányzásra kapott lehetőséget, most pedig oly könnyen kritizál egy olyan törvényt, amely valójában, érezzük, látjuk, akik határon túl járunk, korszakot nyitott meg.

(3.50)

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látszott, hogy a Magyar Demokrata Fórum által megkezdett folyamatok révbe érnek a törvény elfogadásával. Akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy akkor miért volt szükség ennek a törvénynek a módosítására. A kormány által benyújtott tervezet a hatályos törvénynél nem lett jobb, a kedvezményezettek és a kedvezmények körét egy terület kivételével nem szélesítette, de arra sem lehet hivatkozni, hogy az elfogadása óta eltelt időszak nagy változásai tették indokolttá a törvény revízióját.

A 2001-ben elfogadott törvényt különféle nemzetközi szervezetek vizsgálták, egyikük sem fogalmazott meg olyan súlyos kritikákat, amelyek a kialakított koncepció és a törvény alapvető elveinek újragondolását és megváltoztatását tették volna szükségessé.

A velencei bizottság jelentése foglalkozik részletesen más európai államok hasonló jellegű és tartalmú jogszabályaival, valamint a vonatkozó két- és többoldalú egyezmények, megállapodások kapcsolatával és a nemzetközi jog elveivel, a törvény által biztosított megkülönböztetett bánásmóddal kapcsolatban pedig megállapítja, hogy azok önmagukban nem diszkriminatívak és nem sértik a nemzetközi jog alapelveit.

Az Európa Tanács jogi és emberi jogi bizottságának jelentéstevője, Eric Jürgens által készített legelső jelentéstervezetet tartalmi hiányosságok miatt vissza is vonták, így az abban megfogalmazott kritikai észrevételeket fenntartásokkal kellene kezelni. Az Európai Unió intézményei közül sem a tanács, sem a parlament nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, hivatalos álláspontot arról nem fogalmazott meg. A közösségi joganyagra pedig kérem, ne hivatkozzanak, mert a közösségi joganyag és a törvény kapcsolatáról bátran kimondhatjuk, hogy az a közösségi jog rendelkezéseit nem sérti, nem sérti az Unió joganyagát a hatályos törvény sem.

Mindenesetre elvárható lett volna, hogy ilyen előzmények után, mint ami a Jürgens-jelentésben megfogalmazódott, körültekintőbben járjon el a kormány, és jóval nagyobb elszántsággal próbálja védeni, támogatni és érvényre juttatni a határon túli magyarság érdekeit, elsősorban a hatályos törvény alapján, másodsorban pedig a 2002. novemberi MÁÉRT-ajánlás alapján is. A kormány bizony megtehette volna ezt több síkon is. Az első sík a koalíción keresztül egyfajta pártpolitikai érvelés; a második a diplomáciai; a harmadik a nemzetközi jog színterén. A kormány nem aknázta ki megfelelően a rendelkezésre álló diplomáciai lehetőségeket sem, amit sajnos most is jól példáz Szlovákia ismételt reagálása a módosítás tervezetére.

A miniszterelnök úr gyakran hív életre szakértői testületeket egy-egy törvény kapcsán a saját kormánya előterjesztéseivel szemben. Láthattuk ezt először az ügynöktörvény kapcsán, azután az alkotmánymódosításkor, és láttuk az állami vezetőkre vonatkozó etikai kódex megalkotásakor is. Erre a kedvezménytörvény esetében is sor kerülhetett volna nemzetközi jogi szakértők felkérésével, nem tették meg. Pedig láttunk már példát arra, hogy egy nemzetközileg vitatott kérdésben, 1994 és 1998 között Bős-Nagymaros ügyében a kormányzat szakértői bizottságot hozott létre.

Miért nem került sor erre ebben a nagy horderejű kérdésében, amikor a határon túli magyarokról van szó? Járatlan úton jártunk, nemzetközi jogilag kényes területen. Egyetlenegy szakértői bizottság nem működött közre, hogy ezeket a tévhiteket eloszlathattuk volna. A kormány nagyon könnyen feltette a kezét, és nagyon könnyen megadta magát.

Tisztelt Képviselőtársaim! A 2002 novemberében tartott MÁÉRT-ülés által kidolgozott konszenzusos javaslatot továbbra is jónak tartom, sőt jobbnak tartottam, mint ezt az utolsó MÁÉRT-en elfogadott javaslatot. Kár volt azt olyan könnyen feladni, és talán rövid volt az idő a két MÁÉRT-ülés között ahhoz, hogy jobb előkészítéssel juthattunk volna el a mai napig. Bizony, hiányos volt és elég rosszul sikeredett az az egyeztetés, amely megelőzte ennek a törvényjavaslatnak az Országgyűléshez való beterjesztését.

Az elmúlt közel egy évben a kedvezménytörvény tekintélyét azért nagyon sok minden tépázta. Tépázta, hogy a legutóbbi választási kampányban politikai céllal felhasználták ezt a politikusok, azután a több mint egy esztendeje húzódó módosítása, az, hogy a MÁÉRT utolsó, 2002. novemberi ajánlása valójában sikertelen kísérlet volt. Ennek a törvénynek az is tépázta a tekintélyét, hogy a határon túli magyar közösségeknek járó kedvezményeket adminisztratív módon vissza is tartották. A 2002-es pályázatok egy része nem lett kifizetve, a 2003-as pályázatokat pedig még ki sem írták.

Bízom abban, hogy ennek a mostani törvénymódosításnak továbbra is a határon túli magyar közösségek megerősítése a célja, és hogy a magyar nemzethez tartozás kifejeződését, a Kárpát-medencében élő összmagyarságot érintő döntéseket jóval körültekintőbben és nagyobb felelősséggel kell kezelni.

A szülőföldjükön határon kívülre kényszerített magyarság a tágabban értelmezett, nem pedig jogilag meghatározott magyar történelmi, közjogi, gazdasági örökség és tradíció részesének tekinti magát. Valamennyi, e közösségi érzetet szűkítő és korlátozó szándék, kezdeményezés vagy megfogalmazás bizony gyengíti a határon túl, de a szülőföldjükön élő magyar közösségek nemzeti identitását, és csökkenti igényüket a kapcsolattartásra.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum a MÁÉRT legutóbbi, hetedik ülésének zárónyilatkozatát arra tekintettel támogatta, hogy azt a határon túli magyar szervezetek is elfogadták. Szeretném elmondani, mert a zárónyilatkozattal kapcsolatban elég sok tévhit kering: nem módosító javaslatokról tárgyalt a MÁÉRT. A MÁÉRT elfogadott egy zárónyilatkozatot, amelynek két olyan pontja van, amely említésre méltó. Az egyik: milyen elvek mellett volt egyetértés a MÁÉRT-en? Ez a négy elv így szól a zárónyilatkozatban: a törvény eredeti céljait, azaz a határon túli magyarság identitásának megőrzését és szülőföldön való megmaradását meg kell őrizni; a törvénnyel jobb esélyt kell adni a szülőföldön magyarként való boldoguláshoz; a törvény Magyarország és más államok európai uniós taggá válása után is érvényben maradjon; és a magyarigazolvány jelentősége semmilyen formában ne sérüljön. Én ma is azt mondom, ennek a zárónyilatkozatnak minden gondolata és minden mondata vállalható. Most már csak az a kérdés, hogy a zárónyilatkozat és a benyújtott törvénytervezet mennyire fedik egymást. Azt hiszem, sok területen módosító javaslatokkal még közelebb kellene hozni az alapelveket és a törvény módosításában megfogalmazott szöveges részeket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Két-három olyan visszatérő gondolat volt a felszólalásokban, amelyekre engedjék meg, hogy kitérjek.

Németh Zsolt képviselő úr hiányolta az egységes magyar nemzetet, majd pedig választ kaptunk Eörsi Mátyástól arra, hogy miért nem lehet egységes magyar nemzet szövegét megfogalmazni, ugyanakkor példát említett arra, hogy nyelvében, kultúrájában és kötődéseiben mennyi a hasonlatosság, még a népdalaiban is ‑ ezt meghaladóan kevés. Akkor azt javasolom, hogy ezt kell belefoglalni a törvénymódosításba, illetőleg egy módosító javaslatba, mert hogy ha az a kultúra része, mert ha ebben egyetértés van, hogy az egységes nemzet ebben egységes, a közös nyelvben, a kultúrában és a hagyományaiban, akkor ezt kell belefoglalni egy ilyen módosító indítványba.

A másik ilyen kérdés, amit többen említettek, ez pedig az volt, hogy jó lenne már befejezni a határon túli kedvezményekről szóló törvényt, mert akkor mással tudnánk foglalkozni.

(4.00)

Én nem hiszem, hogy lett volna olyan ellenzéki vagy parlamenti képviselő, aki, hogyha nemzetstratégiai kérdésekben előterjesztést tett volna a kormány, a Szocialista Párt, egy képviselő, bárki, ezt visszautasította volna. Nem hiszem, hogy az egyik kizárja a másikat. Ha Tabajdi képviselő úr azt mondja, hogy sokkal többet kellene a megélhetésükkel foglalkozni a határon túli magyaroknak, sokkal többet kellene foglalkozni gazdasági és egyéb kérdésekkel, ám tegyük, ez eddig sem volt akadálya ‑ a határon túli magyarok kedvezményeiről szóló törvény nincs két hete, hogy itt van a Ház előtt! Ez igazán nem lett volna akadálya annak, hogy az elmúlt hónapokban ne tudtunk volna egy másfajta stratégia mentén is tárgyalni néhány olyan kérdésben, amiben egészen biztos vagyok, hogy az ellenzék partner lett volna.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum a zárónyilatkozatot azért írta alá, mert a határon túli magyar szervezetek képviselői nagyon nagy többségben azt támogatták, számunkra pedig ezekből a történelmi előzményekből is és az észérvek alapján is az a következtetés volt levonható, hogy ha a határon túli magyarok kedvezményeiről szóló törvény a határon túli magyarokról és a határon túli magyarokért szól, akkor tartsuk tiszteletben az ő véleményüket, és ezt a Magyar Demokrata Fórum maximálisan tiszteletben tartotta. A Fórum nem vállalta magára, és nem is akarta magára vállalni azt a szerepet, hogy ellenük vagy adott esetben helyettük mondjuk meg, hogy a szabályozásban mi jó.

De engedjék meg, hogy a leghatározottabban utasítsam vissza azt, hogy sokan úgy vélik, bizony beszorított helyzetben voltak a határon túli magyar szervezetek. Aki ismeri a határon túli magyar szervezeteknek és a határon túl élő magyar embereknek az elkötelezettségét, a ragaszkodását az anyaországhoz, a kultúrához, az nem engedheti meg magának azt, hogy ilyen kishitűséggel vádolja meg azokat az embereket, akik az elmúlt évtizedekben bátran vállalták társaik helyett és az elszakított nemzetrészen élő magyarjaik helyett is azt, hogy kiállnak a közösségért, kiállnak annak a kultúrának a védelmében, ami a magyar nemzethez való tartozást jelenti mindannyiuk számára.

Egészen biztos, hogy a határon túli magyar honfitársainknak más a realitásérzéke, mint nekünk, vagy nekünk van más realitásérzékünk, mint nekik, ezért ennek a tiszteletben tartása jelent meg akkor, amikor a Magyar Demokrata Fórum elsősorban a határon túli magyarok nyilatkozatát figyelembe véve fogadta el a zárónyilatkozatot. Azonban ahhoz, hogy ennek a zárónyilatkozatnak az eredeti szellemiségéhez jobban tudjunk közelíteni, módosító indítványokat nyújtunk be, és azt tudom mondani ma, hogy amennyiben a módosító javaslatainkat a kormánytöbbség elfogadja, úgy minden bizonnyal a Magyar Demokrata Fórum partner lesz ehhez a törvényhez is, és bízunk abban, hogy ennek az eszmeiségnek megfelelően sikerül egy valóban a határon túli magyarok kedvezményeit bővítő törvényt megfogalmaznunk.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki kör után az írásban előre jelentkezett képviselők következnek, de ezt megelőzően kétperces felszólalásra kért szót Göndör István képviselő úr, MSZP-frakció. Öné a szó.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Van két dolog, ami visszatért több képviselőtársamnál is, hogy miért utolsó napirendi pont. Nem hiszem el, hogy Németh Zsolt képviselő úr ne tudná, hogy pont a Fidesz-frakció kérte azt, hogy ennek a vitának ne legyen időkorlátja, még a képviselői megszólalások időtartamára sem. Ezt nem lehet úgy beilleszteni egy napirendbe, hogy azt mondjuk, a többiek meg majd jönnek valamikor, tehát ez ösztönösen történt. Korábban egyébként nem utolsó helyen szerepelt a napirenden. Úgyhogy azt gondolom, hogy ezt utána nekünk felróni kicsit furcsa. Ez olyan volt, mint az egész megszólalása.

Én ebből csak azt emelném ki, amikor arról beszél, hogy kettős kényszer van, amit sokkal szebben fogalmazott meg Dávid Ibolya, hogy realitásérzék. Képviselő úr, egy családon belüli együttélésnek is vannak szabályai, írottak és íratlanok, és azt gondolom, hogy egy országnak, amely itt van Európában, alkalmazkodnia kell a szomszédaihoz. De leginkább, még egyszer hivatkozom Dávid Ibolya képviselő asszonyra, ha ön is beszél arról, hogy kettős kényszer van, akkor igenis figyelembe kell vennünk azt, és nem elég, hogy nekünk vannak szándékaink. Ezek a szándékok lehetnek jók, de ha ártanak a nemzethez tartozó határon túl élőknek, akkor azok nem jók.

Azt gondolom, hogy ezt lehet Fidesz-módra csinálni, bemenni, mint elefánt a porcelánboltba ‑ ez nem jó.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Németh Zsolt: Elég gyengécske volt! ‑ Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra jelentkezett Révész Máriusz képviselő úr, Fidesz-frakció. (Horn Gyula közbeszólására:) A kétperces megelőzi.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Eörsi Mátyás képviselő úr azt mondta, hogy kooperálni kellett volna a státustörvény elfogadása előtt a szomszédainkkal. Azt gondolom, hogy ha szétnézünk, mi történt a törvény elfogadása után, képviselő úr, azt láttuk, hogy az összes környező ország, az Orbán-Năstase-megállapodás után Románia is, ezt a törvényt elfogadta. Egyetlen ország volt, amelyik nem, ez az ország Szlovákia volt. Sőt, ráadásul talán éppen a kooperáció jegyében, éppen az MSZP kicsit a xenofób érzéseket felkorbácsolva jött elő a választási kampányban azzal, hogy 23 millió román fogja elözönleni Magyarországot. Nem gondolja a képviselő úr komolyan, hogy ezt is a kooperáció jegyében tették.

De azt kell mondjam, hogy a felpuhított tervezettel, ami most előttünk van, nézzük meg, hogy mennyivel jobb a helyzet. Önök ezek szerint egyeztettek egy éven keresztül. Én azt olvasom ki az újságokból, hogy Szlovákia nem akarja elfogadni ezt a törvényt, hiába egyezkedtek bármennyit is velük, és azt látom, hogy Románia is most a felpuhított törvénnyel szemben több aggályát fogalmazta meg, mint az előzővel, amire egyébként rábólintott. (Németh Zsolt: Így van!) Ez az egyéves egyezkedés eredménye. Nincs egy csepp kétségem sem, képviselő úr, hogy mondjuk, az lesz az eredmény, hogy Románia rá fog bólintani a törvényre, csak mondjuk, a Gozsdu Alapítványt fel kell tölteni néhány százmillió magyar forinttal a magyar állampolgárok, adófizetők pénzéből.

Ez lesz az eredménye az önök hosszú kooperációjának; egyéves egyezkedés és tárgyalás után semmivel nem jobb a szomszédos országokkal kapcsolatosan a helyzet, mint volt egy évvel ezelőtt. (Németh Zsolt: Így van! ‑ Németh Zsolt tapsol.)

ELNÖK: Most következik az írásban előre jelentkezett felszólaló képviselők közül elsőként Horn Gyula képviselő úr, MSZP-frakció. Megjegyzem, időkerete nincs ezeknek a felszólalásoknak, egyedül az önmérséklet.

HORN GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedje meg, hogy együttérzésemről biztosítsam, hogy ilyen sokáig itt van velünk.

ELNÖK: Közösen vagyunk itt.

HORN GYULA (MSZP): Én csak azért pöccentem be egy pillanatra, mert itt már többen szóltak, aztán újból szót kértek ugyanabban a témában. Legyünk a többiekre, másokra is tekintettel!

Nos, Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársaim! Meg kell mondanom önöknek, én azt hittem, hogy ez a törvénytervezet-módosítás aztán sima út, mindenki boldogan fogadja, minden feltétel adott ahhoz, hogy egy ilyen nemzeti ügyben nemzeti egység legyen. Ezt alapoztam mindenekelőtt arra, hogy azért ez jelentősen bővíti, szélesíti, erősíti a határon túli magyarságnak nyújtható támogatást; egyetértettek ezzel a legilletékesebbek, vagyis a határon túli magyarok szervezetei; ez végre megfelel az európai elvárásoknak és normáknak; és végül, de nem utolsósorban ez olyan ügy, amely jelentős mértékben erősítheti Magyarország nemzetközi tekintélyét. Mert ne felejtsük el, hogy ha egy-egy feszültségforrást meg tudunk szüntetni, és úgy tudunk előrelépni ebben az ügyben is, hogy meg tudjuk valósítani a kedvezménytörvény céljait, szándékait, akkor ez már biztos, hogy siker.

Erre mi történik? Minden feltétel adott ‑ a Fidesz elutasítja. Meg kell mondanom Németh Zsoltnak, hogy meglepődtem azon, amit mondott jó múltkor is itt, a parlamentben meg most is, mert ha a lényeget nézi, akkor nem hiszem, hogy azok az ellentétek fennállnának, amiket ő felsorolt.

A másik: arra gondoltam, hogy több mint 75 éve az a vita gyakorlatilag végigkíséri a történelmünket, a magyarság történelmét, hogy hogyan és miként kezeljük a nemzettől elszakított szülőföldjükön élő részek ügyét.

(4.10)

Teljesen egyetértek azzal, amit Dávid Ibolya mondott, kiegészítéseket azért tennék, mégpedig abban az értelemben, hogy mi nem csupán ahhoz tartottuk magunkat, ami a meggyőződésünk és elvünk, hanem ahhoz is, évtizedeken át, és különösen az utóbbi években, hogy az alkotmány is előírja a határon túli magyarság támogatását. És meg kell mondanom, hogy azok a szélsőséges nézetek, felfogások, amelyek korábban megjelentek, ma is léteznek. És meg kell mondanom, hogy ez a 75 év azért azt is mutatja, hogy nagyon sokszor próbálták bizonyos politikai erők aktuálpolitikai célok jegyében kihasználni a határon túli magyarság ügyét. És ebből általában torz dolog keletkezett. Ezt azért kívánom megjegyezni, mert most is léteznek szélsőségesek, akik egész más megoldást kínálnak, mint itt mi, a parlament képviselői, a határon túli magyarság gondjainak az enyhítésére. Sőt, megint újból és újból felerősödnek azok a hangok, amelyek Trianon revízióját követelik, vagy pedig olyan terület-visszacsatolásokat, amelyeknek az égvilágon semmiféle reális lehetősége nincsen.

Tisztelt Képviselőtársaim! És elsősorban a Fideszhez szólok: azért ne felejtsünk el valamit, hogy a dolgok működnek, azzal együtt, hogy mi itt vitatkozunk a törvény módosításáról. Működnek, ami alatt azt értem, hogy 41 iroda működik, több százezer magyarigazolványt adtak ki, és a Medgyessy-kormány hozzáállását mutatja, hogy az első száznapos programban egymilliárd forinttal megemelte a támogatásukat, költségvetésüket azért, hogy ne keletkezzen zavar feladataik ellátásában. Ez is a tényekhez tartozik.

De az is a tényekhez tartozik, hogy sok milliárdra rúg azoknak a pályázatoknak a kért, igényelt összege, amellyel élnek a határon túli magyarok a képzés, oktatás, kulturális élet, a kulturális alkotások vagy azok megőrzésének jegyében. Tehát nincs szó arról, hogy itt a szocialista-liberális kormány valami olyat követett volna el az elmúlt esztendőben, ami ellentétes a határon túli magyarság érdekeivel.

Nekem az a benyomásom, hogy feltehetően a Fidesz azért ellenzi ezt a mostani módosítást, mert ez cáfolja azt, amit a választási kampányban hangsúlyozott akár '98-ban, akár 2002-ben, vagyis azt, hogy mi, ha kormányra kerülünk, nem foglalkozunk, nem törődünk a magyarsággal, a magyarság támogatásával. Hogy ez mennyire a Fidesz felfogásává vált, azt mutatja, hogy a '98-as kampányban azt is megígérték, hogy ha majd kormányra kerülnek, akkor meg fogják szüntetni, fel fogják mondani az alapszerződéseket. (Németh Zsolt: Nem volt ilyen.) Egyébként rázza a fejét Németh Zsolt, örülök, ha megcáfolja.

Az elmúlt hónapok során nagyon sokszor érte az a vád a Szocialista Pártot, illetve a kormánykoalíciót, hogy úgymond, mi nem készítjük elő a törvénnyel kapcsolatos változtatásokat azért, hogy azokat elfogadtassuk, és így tovább. Sőt, a 2002-es választás után azt is a szemünkre vetették, hogy mi hisztériát keltettünk azoknak a lépéseknek a kapcsán, amelyeket a Fidesz-kormány tett. Hadd hívjam fel az önök figyelmét a következőre. Pontosan két évvel ezelőtt, 2001. június 18-án megszületett az MSZP-nek az a memoranduma, ami a következőt tartalmazza: kulcsfontosságú a törvény végrehajtása. Ez csak a szomszédos országok kormányaival, határon túli szervezetekkel ‑ a magyarság határon túli szervezeteivel ‑ és a magyar parlamenti pártokkal együttműködve lehetséges.

Ehhez tartottuk magunkat, és ehhez tartjuk a jövőben is. Annál is inkább, mert ezzel ellentétben a Fidesz-kormány nem sietett azzal, sőt nagyon komoly mulasztásokat követett el, hogy a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban időben és a szakmai igényeknek megfelelően lefolytassa az egyeztetést a szomszédos országok kormányaival. Nem tette meg. És a mai bajok jelentős része ebből az időszakból és ebből az okból keletkezett és létezik a legnagyobb sajnálatunkra.

És hadd jegyezzem meg ezzel kapcsolatban, hogy mi is foglalkoztunk több helyütt a vállalásainkban azzal, hogy ha kormányra kerülünk, mit teszünk a magyarság érdekében: kormányra kerülve bővíteni fogjuk a szülőföldön nyújtott támogatást. Nos, ezt tesszük ezzel a törvénymódosítással, és ezt tesszük, tettük mindazzal, ami az elmúlt időszakban történt.

Számomra, meg kell mondanom, érthetetlen az, hogy nagyon sokan a politikusaink közül és híveik közül képtelenek megérteni a nemzetközi realitásokat. Képtelenek megérteni azt, hogy olyan adottságaink vannak, beleértve elsősorban a geopolitikai adottságainkat, amelyek szűkre szabják a mozgásterünket. Azt, hogy nekünk minden egyes fontos lépést egyeztetni kell, igenis, Németh úr, figyelembe kell venni a nemzetközi szervezetek várható reagálását, véleményét, álláspontját!

Abból is okulni kell, hogy sajnos a rossz politika nagyon sok kárt okozott ennek az országnak, az egész magyarságnak az elmúlt évtizedek során. Ezért sem szabad soha elfelejteni a nemzetközi elvárások és igények kapcsán, hogy a magyarság mindig nyert, amikor Európához igazodott, és mindig veszített, amikor elfordult tőle. Ez olyan igazság, amelyet sajnos a történelmi események megerősítettek.

Ne felejtsük el azt sem, hogy ha kifeszülnek a szomszédokkal a kapcsolataink, márpedig sok esetben történt ez, ki fizeti meg ennek az árát. Mindenekelőtt az ott élő magyarok. Tehát amikor rendezett viszonyokat akarunk, együttműködni akarunk a szomszédos országokkal, ezzel nemcsak itt a határon belül, hanem a határon túl élő magyarság érdekeit is szolgáljuk. Ezt soha ne felejtsük el! És ez nem megalkuvás, ellenkezőleg, a nemzetközi realitások figyelembevétele és a lehetőségek kihasználása.

Dávid Ibolya elnök asszony itt említette a '94-98 közötti időszakot. Egy dolgot azért szívesen vettem volna, ha megemlékezik az akkor kötött alapszerződésekről mind Romániával, mind Szlovákiával. Sőt, emlékeztetni kívánok arra, hogy előtte a mi segítségünkkel sikerült az Antall-kormánynak elfogadtatnia az Ukrajnával kötött alapszerződést. Nem volt abban az ügyben jobboldali egység! Sőt, nagyon keményen ellene voltak ebben a Házban az alapszerződés megkötésének.

Nos, miért hangsúlyozom ezt? Nemcsak azért, mert ez engem személyesen és közvetlenül érdekel, mert hiszen akasztófával fenyegettek nemegyszer, hanem amiatt is, hogy az alapszerződések valahol nagyon sokat tettek, nagyon sokat segítettek a magyarságnak. És ezt nemcsak mi mondjuk, hanem tessék megnézni az akkori megnyilatkozásokat. Egész Európa, valamint az Egyesült Államok és Kanada, a nemzetközi szervezetek sorsfordítónak minősítették azt, amikor aláírtuk a románokkal az alapszerződést. Meggyőződésem szerint olyan nemzetközi megbecsülést tudtunk szerezni akkor ezekkel az alapszerződésekkel, amelyekre építkezni is tudtunk egyidejűleg, amelyek lehetővé tették azt, hogy Magyarország nemcsak hogy még erőteljesebben tagolódjon a demokratikus nemzetek közösségébe, hanem azt is lehetővé tették, hogy sokkal határozottabban, hatékonyabban és eredményre vezetően tudtuk képviselni a határon túli magyarság érdekeit.

(4.20)

Tudniillik arról van szó, hogy ezek az államok, amelyek velünk együtt meghonosították az európai közös politikai értékeket, felfogták azt, hogy ezek az alapdokumentumok megnyitották az utat a történelmi megbékélés számára. Nagyon jól tudták a velünk foglalkozó tudósok, politikusok, hogy a történelmi sérelmek hihetetlen nagy gondot jelentenek ebben a közép-kelet-európai térségben és benne Magyarország, illetve szomszédai számára.

Ezt már jeleztük ezekkel és jelezzük az alapszerződésekkel, tudniillik az elvei jó része ott van a kedvezménytörvényben, megjelennek ezek az elemek, amit mi rögzítettünk az alapszerződésekben, de azt kívántuk jelezni, hogy igenis képesek vagyunk, túl tudunk lépni a történelmi sérelmeken, amelyek valahol itt mindenkinél hat. És ezzel, hogy túl tudunk lépni a történelmi sérelmeken, stabilizálni tudjuk Európának ezt a sarkát, ahol mi élünk.

Hölgyeim és Uraim! Nem tudom, hogy tudják-e, eljutott-e önökhöz, hogy ma a nyugati partnereink döntő többsége azért becsül bennünket, mert Magyarország stabilizáló szerepet tölt be itt, a közép-kelet-európai térségben. És nagyon sok nemzetközi partnerrel tárgyaltunk, vitatkoztunk még a kedvezménytörvény ügyében is.

Az önök miniszterelnöke ismerte el a nyilvánosság előtt, hogy Brüsszelben is, Strasbourgban és a különböző nemzetközi szervezetekben milyen nagy támogatást próbáltunk vagy igyekeztünk szerezni az alapszerződések elfogadtatásához. Ez nem volt könnyű. És nagyon sokan vélekedtek úgy józan, nem elfogult külföldi partnerek, hogy sajnos a stabilizáló szerep a korábbi években meggyengült, és most újból erősödik; és Magyarország olyan szerepet tölthet be, amely megfelel mind az Európai Unió, mind a NATO, mind a többi szervezet követelményeinek.

Hölgyeim és Uraim! Hadd említsek meg valamit még, ha már mindannyian politizálunk. Azt hiszem, nincs közöttünk vita arról, hogy a trianoni, majd a párizsi békeszerződés mérhetetlenül igazságtalan volt, katasztrofális, rosszindulatú ‑ mert az is benne volt vastagon ‑, és végső soron nagyon is igazságtalan. Ezt mi kifelé is, a nemzetközi tárgyalásokon is képviseltük. Erről dokumentumok is vannak. Ezt azért szeretném aláhúzni, mert például a német újraegyesítés kapcsán is hangsúlyoztuk, hogy a sors a németeket végül is kárpótolta az elmúlt évtizedekért. A sors igazságot tett. Nekünk nem tudom, hogy tesz-e, és mikor fog igazságot tenni. Azt hiszem, nemigen számíthatunk erre. Nos, ez a párizsi békeszerződés jellegében is teljesen új abban az értelemben, hogy nem jóvátétel, amelyet törlesztéssel le lehet tudni, hanem gyakorlatilag hosszú-hosszú, időtlen időkre konzerválja a békeszerződés által elszenvedett veszteségeinket. Ugyanakkor sajnos az a helyzet, hogy állandósítja a feszültségeink lehetőségeit, forrásait ‑ legalábbis potenciális forrásait ‑ a szomszédokkal fennálló viszonyban.

Nekem az a határozott meggyőződésem, hogy igazából egyetlen szomszédos ország sem biztosítja maradéktalanul ‑ és a hangsúly a „maradéktalanulö-on van ‑ az ott élő magyarság jogait úgy, ahogy a nemzetközi szerződések azt előírják. Ennek ellenére nekünk oda kell igazodni, az európai normákat és igényeket kell figyelembe venni, nem pedig a mi egyes politikusaink hagymázas felfogásához, ábrándjaihoz vagy halva született elgondolásaihoz.

Az, amit ma szélsőségesek megfogalmaznak, nem más, mint egy nemzetveszejtő politikának a meghirdetése. És nagyon jól tudjuk, hogy ezt az országot elsősorban a külső csapások taszították bele abba az elmaradottságba, amelynek a nyomait ma is érezzük, és amelyek nehézzé teszik itt, Magyarországon is, hogy tényleg felzárkózzunk végérvényesen a fejlett államok közösségéhez. Ebben óriási szerepe volt az akkori Nyugat rossz politikájának, hogy gondosan ügyeltek arra, hogy rossz szövetségest válasszanak, és gondosan ügyeltek arra is, hogy olyan nemzetközi lépéseket tegyenek, amelyek idegenek az európai szellemiségtől és az európai igényektől. Úgyhogy mindazok, akik ma gyengítik a magyarságot, mindazok, akik nem akarják tudomásul venni, figyelembe venni azt, hogy a nemzetközi realitásokhoz kell igazodnunk, óriási veszélyt jelentenek, és óriási károkat okoznak Magyarország, a magyarság érdekeinek.

Az módosítson bármiféle szerződést ‑ és ezt hangsúlyozni kell, mert nekünk nagy a felelősségünk mint a parlament tagjainak és politikusoknak ‑, csak az módosítson szerződést, akinek ehhez megvan az ereje. Nemcsak hogy nincs ehhez erőnk ‑ nem is lesz soha. Szembe kell nézni ezzel a ténnyel!

Miként azt is figyelembe kell venni, hogy akkor lehet valami óriásit lépni, valamit változtatni ezen a beszorított helyzeten, ha ehhez nemzetközi partnereket találunk. Ilyen partner nincs, és meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy nem is lesz ilyen partner, amelyik ebben lép. Ezért mi a fontos? Az, hogy az adottságokból, a helyzetből kiindulva fogalmazzuk meg a törekvéseinket és határozzuk meg a lépéseinket. Ez a döntő, és ezt mutatja, ezt fejezi ki ez a törvény, illetve ez a törvénymódosítás is.

Emlékeztetni kívánok arra, hogy volt az alapszerződésnek olyan következménye is, hogy gyengült a magyarsággal szembeni ottani ellenszenv, és hozzájárult ahhoz egészen, hogy a magyarok még kormányzati szerephez is jutottak.

Én nem tudok, ha már a témáról szó van, elmenni amellett, ahogy a szlovák kormány áll az egész ügyhöz. Nem értem, hogy a huszonegyedik században hogyan helyezkedhet egy kormány, amelyik rövidesen tagja lesz a NATO-nak és az Európai Uniónak, ilyen álláspontra, amelyik nem képes megszabadulni attól, hogy a magyarokat ‑ még a francia forradalom kiáltványában megfogalmazottak szerint is minden embernek joga közösségben gyakorolni a jogait ‑ rögtön szeparatizmussal, elszakadási törekvésekkel és egyebekkel bélyegezzék meg. Abszurdum! Ez elfogadhatatlan! Elfogadhatatlan, mert azok a szerződések, amelyeknek Magyarország részese és Szlovákia is, nem tiltják azt, hogy valóban az európai normáknak megfelelően kezeljük a kisebbségek ügyét. De nem is ez a fő gond.

A fő gond igazából az, hogy nem értem az álláspontjukat azért sem, mert mi segíteni akarunk a magyar nemzetiségű szlovák állampolgárokon ‑ mert ők azok ‑ kép­zésükben, oktatásukban, kulturális értékeik gyarapításában és megőrzésében, egyáltalán a civilizált élet feltételeinek javításában. Örülniük kellene emiatt az ottani kormány képviselőinek. Örülniük kellene, hogy egy nemzeti kisebbséget támogatásban részesítünk.

Hozzá szeretném tenni, hogy mi mindig hangsúlyoztuk a németek, a szlovákok és mások felé, hogy nagyon szívesen látjuk itt őket, és segítsenek itt az itt élő németség, szlovákság és mindenki másnak a boldogulásában. Ez európai, nem pedig az, hogy igazából még meg sem ismerkedtek egy tervezettel, rögtön elutasítják.

(4.30)

Hölgyeim és Uraim! Nagyon kérem azt a Fidesztől ‑ mert jó lenne ebben a nemzeti ügyben nemzeti egységet felmutatni ‑, hogy gondolja végig az álláspontját, gondolja meg azt, hogy abban a helyzetben, amelyben vagyunk ‑ olyan helyzetben, amely Magyarországnak nagyon sok tekintetben nehéz feladatokat jelent ‑, bizonyítsuk kifelé is, nemcsak a hazai közvéleménynek, hanem a nemzetközi közvéleménynek is, hogy valóban a realitásoknak megfelelően kezeljük ezeket a fontos ügyeket, így a határon túli magyarság boldogulását, és ebben a magyarországi politikai erők, a mértéktartó és mértékadó politikai erők egységesek. Ezzel segítenénk, ezzel erősítenénk a magyarság és Magyarország nemzetközi megbecsülését.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Mielőtt folytatnánk az írásban előre jelentkezett képviselők felszólalását, két percre megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak, MSZP-frakció.

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A vita eddigi menetében több ízben elhangzott a magyarigazolvány kiürítése, más vonatkozásban pedig elhangzott, hogy az eredeti törvény koncepciója az lett volna, miszerint magyar az, aki magyarnak vallja magát, és ehhez kötődnek bizonyos támogatások és kedvezmények.

Tisztelt Ház! Ez nagyon szép elképzelés lett volna, ha így lett volna, de sajnos nem volt így. Az eredeti törvény elképzelése nem az volt, hogy magyar az, aki magyarnak vallja magát, kiválthatja a magyarigazolványt, és a magyarigazolvánnyal járnak a kedvezmények, hiszen ha a magyarigazolványhoz kellő támogatást kapcsol a törvény, akkor ezt olyan mennyiségben vállalták volna a szomszédos országok állampolgárai a kedvezmény reményében, amit a magyar költségvetés nem bírt volna el. Ezért a törvény ahhoz a megoldáshoz folyamodott, hogy magyar az, aki annak vallja magát, és egy, a törvény által megnevezett szervezet ezt tanúsítja is róla ‑ amivel a szép illyési gondolat máris füstbe megy. (Németh Zsolt: Nem így van. Olvasd el a törvényt!)

A törvény jelenlegi változata éppen azt állítja helyre... (Közbeszólások.) Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a késői órán talán meghallgathatjuk egymást, önök is még bízvást elmondhatják a gondolataikat. Nos, a törvény jelenlegi változata éppen azt a lehetőséget állítja helyre, hogy bárki szabadon vállalhasson magyar identitást, a külországban nyújtott kedvezményeket pedig nem ennek az identitásnak a vállalását tanúsító igazolványhoz, hanem a tényleges tevékenységhez, a magyar nyelven történő tanuláshoz vagy tanításhoz, a magyar kultúra ápolásához és műveléséhez köti. Azt gondolom, a törvény e tekintetben kifejezetten előremutató, és az eredetileg vállalt, de meg nem valósított szellemhez közelít.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: A következő felszólaló Nagy Gábor Tamás képviselő úr, Fidesz-frakció.

DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság alkotmánya megfogalmazza azt az alapot, amelyre a státustörvény épült. A paragrafus egész pontosan így hangzik: „A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatok ápolását.ö Sokáig éreztük úgy, hogy ez a mondat igazából nem szervesül a magyar jogrendbe, annak dacára, hogy számos erőfeszítést próbált tenni a magyar külpolitika; még az alapszerződésektől ‑ amelyekről az előbb hallhattuk az akkori miniszterelnök visszaemlékezéseit ‑ sem éreztük azt, hogy valamit is segít a határon túl élő magyar közösségek sorsán, illetve elősegíti az anyaországgal való kapcsolatok ápolását. Vannak ugyan nemzetközi egyezmények, kétoldalú szerződések, ugyanakkor tudjuk nagyon jól, hogy nincs szankció ezen szerződések és egyezmények betartására, ezért az abban foglaltak tulajdonképpen a nemzeti joghatóságok jóindulatára vannak bízva. Ha picit még drasztikusabban szeretném megfogalmazni, azt is mondhatnám, hogy az abban foglaltak mint egy óhajtás, mint egy jámbor óhaj fogalmazódnak meg.

Ezt a helyzetet felismerve és valóban tenni akarván valamit a határon túli magyarokért, a polgári kormány úgy döntött, hogy azoknak az államoknak a mintájára, amelyek a határon túl élő nemzettestvéreik segítésére törvényeket fogalmaztak meg, mi is valamilyen módon szeretnénk elősegíteni az ő gyarapodásukat, az anyaországgal való kapcsolattartásukat, kimondani azt, hogy ők az egységes magyar nemzet részei, és azt valamilyen, ha úgy tetszik szimbolikus, de a szimbolikus mezőnél sokkal gyakorlatiasabb, tartalommal is megtöltött jogi dokumentumba foglalni. Ez volt a státustörvény eredeti célja, és ‑ a szabad demokratákat leszámítva ‑ ebben értettünk egyet ebben a Házban bő két évvel ezelőtt.

A probléma az, hogy ha valaki belpolitikai kampánytémává tette a határon túli magyarok ügyét, vagy ha úgy tetszik, a státustörvény kérdését, akkor mi úgy látjuk, hogy az akkori ellenzék, a mai kormányzó pártok tették kampánytémává, és ezáltal ‑ ahogy az már korábban elhangzott ‑ mára saját kampányretorikájuk foglyaivá lettek, egyfajta olyan cselekvési kényszerbe kerültek, amelyből nagyon nehéz látni, hogy milyen előnye is származhat a határon túli magyaroknak.

A státustörvény kiüresítése azonban nem most kezdődik, ez a kiüresítés már a kormányváltást követően megkezdődött. Ugyanis sokszor és sokan elmondták már a vitában is, hogy végrehajtható törvényt kellene majd megalkotni, és elfelejtik, hogy ez a törvény már megszületett, és végrehajtható lenne, ha végrehajtanák. Az e törvény alapján járó támogatásokat nyugodtan elutalhatnák például azoknak a családoknak, akik erre rászorultak, vagy akik ezt szeretnék igénybe venni, és mégsem történik ez meg. A probléma tehát mégiscsak valamilyen szemléletbeli különbség lehet, valami, aminek a retorikai mezőben való megfogalmazása, birkózása történik most meg a Házban. Próbálunk valamit megérteni a másik logikájából, gondolatmenetéből, és minduntalan vádakká fogalmazódnak meg az érvek. Holott sokkal jobb lenne, ha nem vádakat hallanánk mindig önöktől, vagy önök nem vádaknak hallanák azokat, amiket mi mondunk, hanem sokkal jobb lenne, ha ez valódi párbeszéddé alakulna, mégpedig annak reményével ‑ ahogy azt Horn Gyulától is hallottuk ‑, hogy legyen valamilyen közös kimenetele, végeredménye a közös gondolkozásnak.

Szeretnék ehhez néhány adalékot hozzátenni, amiben úgy látjuk, hogy nem helyes a kormánypártok álláspontja. Nem helyes arra hivatkozni, hogy az Európai Unió a diszkrimináció, a megkülönböztetések tilalmával ellenzi, hogy a státustörvény vagy a határon túl élő magyarok kedvezményeiről szóló törvény valamiféle megengedhetetlen diszkriminációt fogalmazzon meg. Mindenki tudja ‑ legalábbis akik foglalkoztak vele, tudják ‑, hogy az Európai Unió nem fogalmazott meg jogi dokumentumot, amelyben ezt rögzítették volna. A csatlakozási tárgyalások során ilyen fenntartást vagy ilyen igényt a magyar kormány vagy a magyar tárgyaló delegáció részére nem fogalmaztak meg; erre Dávid Ibolya is utalt a felszólalásában. S tudjuk jól, hogy az európai jogrend ismeri is a pozitív diszkriminációt, a pozitív diszkrimináció pedig pont azért jön létre, hogy egy egyébként hátrányos helyzetű, valamilyen módon az érdekeit, az életegyenlőség-esélyeit érvényesíteni nem képes kisebbségnek segítséget nyújtson, hogy tényleges jogegyenlőséggel élhesse saját egyéni vagy közösségi életét.

(4.40)

Többen emlékeztettek rá, hogy Günter Verheugen fogalmazott meg kritikai hangokat, de szeretnénk még egyszer nyomatékosan hangsúlyozni, hogy bármely fontos is egy európai uniós tisztviselő álláspontja, ez nem a tagállamok hivatalos álláspontja, ezért nem is tekinthető olyan nemzetközi elvárásnak, pláne nem realitásnak ‑ ahogy ez itt a szocialisták szóhasználatában rendszeresen visszatért ‑, amely a magyar kormány cselekvését meg kellene hogy határozza. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy sokkal inkább egy belső megfelelési kényszerről, mint egy külső, nemzetközi vagy diplomáciai megfelelési kényszerről lenne szó.

A külügyminiszter úr említette, hogy ez a törvényjavaslat nem kelt majd feszültséget szomszédainkkal, és nem kelt majd feszültséget az Európai Unióval. Szeretném még egyszer aláhúzni: eddig sem keltett az Európai Unióval semmiféle feszültséget; szomszédainkkal pedig tárgyalások során folyamatosan ismertettük meg először a koncepcióját ennek a törvénynek, majd a törvény tervezett szövegét, és a nagyköveti konzultációkra semmiféle visszajelzés nem érkezett mindaddig, amíg ezt a törvényt el nem fogadták. Egész érdekes, hogy a velencei bizottság is fontosnak tartotta annak hangsúlyozását, hogy a kisebbségvédelem 20-21. századi fordulóján előtérbe kerülnek azok az új és eredeti formák, amelyeket az anyaállamok alkalmaznak, és ezek kedvező trendet képviselnek, ha hozzá tudnak járulni a kisebbségvédelem céljainak eléréséhez. Nem egyedi szemléletről volt itt szó. Az anyaállamok saját nemzeti kisebbségeiknek különleges jogokat biztosító törekvései egészen az utóbbi időkig nem keltettek fel figyelmet, és minimális vagy semmilyen érdeklődést nem váltottak ki. Nem így volt ez, amikor megszületett a magyar státustörvény. Abban a pillanatban hihetetlen nagy nemzetközi érdeklődést váltott ki.

Ez lenne az, amit mi nemzetközi realitásoknak fogunk ezentúl érezni? Ha bárki, akinek velünk ellentétes véleménye van, és ezt adott esetben megjeleníti, akkor az a realitás, hogy mi rögtön fel kell adjuk nemzeti érdekeinket, nemzeti kulturális identitásunkat, és rögtön meg kell felelnünk valaki másnak, dacára annak, hogy ennél másabb, de hasonló szellemiségű törvényeket Romániában, Szlovákiában, Görögországban, Ukrajnában, Oroszországban, Lengyelországban már sokkal korábban elfogadtak, és akkor ez senkinek nem szúrt szemet, senkinek nem fájt. Ehhez képest érthetetlennek tűnik az a, még egyszer mondom, nagyon nagy fokú megfelelési kényszer, amely mára már úgy tűnik, hogy nem is annyira nemzetközi vagy európai hatalmi centrumoknak ‑ ahogy Eörsi Mátyás fogalmazott ‑ vagy szomszéd államoknak az igényeit próbálja kielégíteni, hanem, ha úgy tetszik, egy belső nemzetstratégiai önfeladást jelent. Ez a legszomorúbb ebben az egész vitában, és talán ez a szemléletbeli különbség is közöttünk, hogy mi nem arról beszélünk, hogy jogtechnikailag hogyan lehetne minél jobban megfogalmazni és megmenteni vagy segítséget nyújtani azoknak a nemzetrészeknek, amelyek óhatatlanul pusztulnak. Az elmúlt évtizedek adatait azért nem lehet csak úgy semmibe venni! A demográfiai adatok, a gazdasági mutatók, a beiskolázási adatok mind arról tanúskodnak, hogy ezek a szomszédos országok nem biztosítják a legelemibb kisebbségi jogokat sem, erőszakos asszimilációs politikát folytattak évtizedeken keresztül. Elég, ha csak a legutóbbi szlovákiai közigazgatási reformra utalok, amelyben megint olyan nagy egyetértés volt a szlovák pártok részéről, és amely el tudta érni azt, hogy ma színmagyar lakta területeknek nincsen többségi képviselete egyetlen szlovák régióban vagy megyében sem.

És ezeket a sorozatos, a magyar kisebbség ellen irányuló politikai, közigazgatási vagy adott esetben jogi akciókat a magyar állam, a Magyar Köztársaság, az anyaország mintegy zokszó nélkül vegye tudomásul ‑ mi nem szaladgálunk nemzetközi fórumokhoz, mi nem jelentgetünk fel más országokat európai főbíráknál. És akkor innentől kezdve kire számítsanak az ott élő magyarok? Ezt a veszélyt érzik most, hogy a státustörvény kiüresítésével tulajdonképpen csak a formája jelenik meg annak a szemléletváltásnak, amit a polgári kormány és a mostani szocialista-liberális kormány nézőpontja között éreznek. Eddig úgy érezték, hogy végre tartoznak megint valahová, végre az anyaország vállalja őket ‑ s mára odáig jutottunk, hogy az anyaország könnyedén lemond róluk a realitásokra, a nemzetközi elvárásokra vagy az európai hatalmi centrumokra való hivatkozások okán.

Térjünk még egy pillanatig rá arra, hogy mi is ezeknek az európai hivatkozásoknak talán a legfontosabb eleme, nevezetesen ez a bizonyos diszkriminációs tilalom. A törvény eredeti célja az volt, hogy a kisebbségi léthelyzetben élő magyarok kedvezményhez jutása, segítése a magyar állam részéről úgy történjen meg, hogy a magyar kultúrát, a magyar nyelven folyó oktatást támogatjuk. Ezt a célt egyébként az Európa Tanács velencei bizottságának nagytekintélyű jogászai legitimnek ítélték meg, s azért, mert ily módon csökkenthető az a hátrány, amelyet a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek a többségi nemzetek tagjaival szemben elszenvednek, és ily módon állítható helyre a valódi egyenlőség a kisebbségekhez és a többségekhez tartozó személyek között. Ugyanis az Európai Unió közösségi jogának a hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezései sem tiltják azt, hogy e bizonyos pozitív diszkrimináció vagy positiv action ‑ ahogy a szóhasználat szól ‑ keretében egyes tagállamok olyan különleges intézkedéseket is tegyenek, amelyek megelőzik vagy kompenzálják az etnikai származáshoz fűződő hátrányokat.

Felismerve azt a tényt, hogy még jó darabig nem számíthatunk arra, hogy a szomszéd országokban például anyanyelvi felsőoktatást finanszírozzon az állami költségvetés akár Romániában, akár Szlovákiában, lépéseket kellett tenni azért, hogy legalább a magyar állam áldozatvállalásából magánegyetemek formájában a felsőoktatása, egyáltalán az értelmiségképzése ezeknek a közösségeknek megvalósulhasson. Ezek voltak annak a komplex intézkedéscsomagnak a részei, amelyeket mi a határon átívelő nemzeti újraegyesítés programjának szántunk, és ma is annak tartunk. Ennek egyes elemeit kiemelve vagy egyes elvi alapjait megkérdőjelezve az egész eddigi erőfeszítésünk omolhat össze.

Nem kevesebbről szól tehát ez a törvény, mint arról, hogy valójában magunkénak érezzük-e még a határon túli magyarokat. Valójában erőforrásnak, nemzeti kincsnek, a nemzeti hagyományok hordozóinak tekintjük őket ‑ vagy tehertételnek?

(4.50)

Úgy tűnik számunkra, hogy a szocialista-szabad demokrata kormány egy kipipálandó feladatként most elénk hozta ezt a törvényjavaslatot, ha úgy tetszik, a lehető legrövidebb idő alatt áterőszakolja a parlamentben. Most már így öt óra felé járva, kint már hajnalodik is talán, tehát reggelbe nyúló vitában mondhatjuk el az álláspontunkat, gyakorlatilag üres padsorok előtt ‑ mert már csak államtitkár úr maradt itt a szocialista-szabad demokrata kormány részéről ‑, pedig még volna mit mondanunk (Szabó Vilmos: Nyugodtan.), és kicsit egyoldalúra sikeredik ez.

Néha megkapjuk a fejbedöngöléseket, a vádakat, hogy mi mindent milyen rosszul csináltunk, és nem tételezik föl rólunk, hogy milyen szándékokkal, milyen erőfeszítésekkel próbáltunk segíteni, és próbálunk még valamit megmenteni azokból a kedvezményekből és azokból az elvekből, amelyeket a státustörvény jelentett.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Biztosíthatom a képviselő urat, innen látszik, hogy világosodik, már hajnal van, hiszen itt láthatók az ablakok az én pozíciómból.

Még egyszer tájékoztatom a képviselőtársaimat, hogy nincs időhatára a felszólalásoknak, legfeljebb az önuralom és az önmérséklet. Balla Mihály képviselő úr következik, Fidesz-frakció.

BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, értettem a célzást, és igyekszem is ehhez tartani magam. Részben azért is, mert amikor a felszólalásomat írásban leadtam, azon gondolkodtam, hogy végül is miről beszélhetek majd én itt, mikor tudom azt, hogy elhangzanak a vezérszónoklatok, elhangoznak a különböző álláspontok, és várhatóan elég sok kérdésben végigjárjuk a státustörvény, kedvezménytörvény vagy a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény módosítását.

Akkor arra gondoltam, hogy egy kérdéskörhöz szeretnék hozzászólni az egész törvénnyel kapcsolatban, amelyet én személy szerint talán az egész törvény legfőbb szimbólumának tekintek, és úgy gondolom, hogy ezzel nemcsak én vagyok így: ez az úgynevezett magyarigazolvány, amely valamilyen jogi formába öntötte az egységes nemzeti együvé tartozás gondolatiságát. Ezt azért is mondom, mert a mai eddigi vitában elég sok képviselőtársam foglalkozott a magyarigazolvánnyal, de senki nem emelte még ki igazából azt a lényegi dolgot, hogy mit jelentett ez az igazolvány, nem nekünk itt a parlamenten belül, nem a magyarországi magyarság számára, hanem a határon túl élő magyarok számára, azon túl, hogy természetesen ennek az igazolványnak nagyon sok logikai összefüggése van a törvény végrehajtási lehetőségeivel.

Emlékszem arra a pillanatra, amikor két évvel ezelőtt itt a parlamentben elfogadtuk a kedvezménytörvényt, elfogadtuk a határon túl élő magyarokról szóló törvényt, és itt ültek a határon túli magyarok képviselői, és be kell vallani őszintén, nagyon sokan könnyeikkel küszködtek akkor, amikor ezt a törvényt elfogadtuk, és kölcsönösen megtapsoltuk egymást, hiszen óriási munka, óriási erőfeszítés, évtizedes, utolsó hónapok kemény munkája állt a mögött a döntés mögött, amit akkor hozott a parlament 93-94 százaléka, és ez a parlamenti patkó mindkét oldalán nagyon kemény munkát jelentett.

De a legfontosabb dolog akkor az volt, hogy már a megelőző Magyar Állandó Értekezleten megfogalmazódott az az igény, hogy egy egységes álláspont alakuljon ki, és tulajdonképpen a Magyar Állandó Értekezleten a határon túli magyar szervezetek százszázalékosan támogatták ezt a törvénytervezetet. Olyannyira, hogy az akkori Magyar Állandó Értekezleten… ‑ s itt egy pillanatra visszakapcsolnék arra, amit Szabó Zoltán képviselőtársam mondott: a magyarság szabad identitásválasztása, az, hogy valaki magyarnak vallja magát, csak egy fő pontja annak, hogy valaki a magyarigazolvány tulajdonosa lehet, emellé még több olyan feltételnek is meg kellett felelni, ami tulajdonképpen igazából a magyarságra szűkíti le a magyarigazolvány tulajdonlási lehetőségeit.

Mikor annak idején ez a törvény megszületett, vagy néhány héttel később felvidéki magyarokkal találkoztam, mivel választókörzetem közel esik a szlovák határhoz, és a másik oldalon nagyon sok magyarlakta terület van. Sokan elmondták nekem: mindegy, hogy milyen támogatást kapnak, mindegy, hogy milyen kedvezményekben részesülnek, számukra a legfontosabb dolog, hogy hivatalosan kimondhatják magukról, hivatalosan magyaroknak vallhatják magukat, és erről egy jogi formátumban, egy magyarigazolvány formájában még igazolást is kaphatnak. Ezzel a lehetőséggel napjainkig mintegy 700 ezer határon túl élő magyar élt, és úgy gondolom, hogy abból a lelki, érzelmi közösséghez való tartozástól indíttatva teszik ezt meg, amit mi sokszor itthon nem tudunk annyira megérteni, mint ahogy ők ezt ott az ő saját környezetükben át tudják élni.

Mégis, azért egy-két gondolatot egyáltalán hozzáfűznék ahhoz, hogy ez az igazolvány a gyakorlatban milyen segítséget jelenthetett, milyen segítséget jelentett eddig a határon túl élő magyaroknak. Hiszen szomorúan tapasztaltam a jelenlegi módosításokat átlapozva, hogy a magyarigazolvány kapcsán, amely kedvezmények, támogatások odaítélésére jogosított, ez a lehetőség felhígult. Tehát tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy a magyarigazolványtól függetlenné váltak bizonyos támogatási formák, illetve leszűkültek azok a támogatási formák, amelyeket a magyarigazolvánnyal együtt lehet érvényesíteni. Másrészt amit nagyon fontosnak tartok ‑ lehet, hogy kicsit cinikus megjegyzés vagy nem illik ehhez a témához ‑, úgy gondolom, hogy ha végigvezetjük a jelenlegi törvénymódosításon az igazolvány szerepét, akkor lassan-lassan ott tartunk, hogy nem ér többet egy MÁV vagy egy BKV kedvezményes igazolásnál, hiszen ha Magyarországra érkeznek, az év folyamán néhány alkalommal használhatják kedvezményesen az utazási lehetőségekhez ezt az igazolványt. Hiszen a határon túl lévő támogatásokhoz, a szülőföldjükön való boldogulásukhoz már mivel megnyílt a törvény, megnyílt abból a szempontból, hogy az ottani támogatásokat kik vehetik igénybe, innentől kezdve maga az igazolvány is elvesztette az egyik fontos szerepét, hogy maga a törvény eszmeisége mellett annak a gyakorlati megvalósításához is egy átlátható, követhető, és talán azt lehet mondani, hogy nyilvántartható úton-módon kikerülhessenek ezek a támogatások azokhoz, akiket igazából megillet. S talán ha még egy gondolat erejéig az igazolvánnyal mint gyakorlati eszközzel foglalkozhatnék, akkor egy lehetőség lehetne vagy lehetett volna ez az igazolvány arra, hogy az azokban a szomszédos országokban élő magyarok, amely országok nem csatlakoznak a közeljövőben az Európai Unióhoz, majd Schengenhez, ezzel az igazolvánnyal nagyobb kedvezményeket, könnyebb elbírálást kaphassanak a Magyarországra való utazáshoz Schengen életbe lépésekor.

Úgy gondolom, hogy a törvény sok kérdésben, és én most kiemelten a magyarságról, a magyarigazolványról beszéltem volna, ebben a kérdésben is puhábbá vált; a nemzeti érdekeket, a nemzeti értékeket is bizonyos szempontból felpuhítja az a módosítás, amelyre most a kormányzati oldal törekszik.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Potápi Árpád képviselő úr következik, Fidesz-frakció.

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jól emlékszem a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat általános vitájának 2001. évi kezdetére. Több hónapos előkészítő munka után szinte ünnepi hangulatban érkeztünk mi, kormánypárti képviselők aznap az ország házába. A díszpáholyban üdvözölhettük a határon túli egyházak, szervezetek és pártok képviselőit, és személyesen jelen volt a köztársasági elnök úr is. A sajtó is megérezte a pillanat nagyságát, hisz óriási figyelmet fordított az eseményre. Társaimmal magam is úgy éreztem, történelmi pillanat részese vagyok. Mérföldkő volt az a nap a magyar nemzetpolitikában, a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés folyamatában.

(5.00)

Alig két esztendővel az említett nap után ma parlamenti érdektelenség mellett, a sajtó és a határon túliak részvétele nélkül, egy hosszú, szavazásos nap után, éjjel, most már mondhatjuk, hogy hajnalban, utolsó napirendi pontként kezdjük a kedvezménytörvény módosításának vitáját. Úgy gondolom, szimbolikus ez az időpont, jól kifejezi a Szocialista Párt, a szocialista-liberális kormány, Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter érzékenységét a határokon túli kérdések, egyáltalán a határon túli magyarság problémái iránt.

Meglepődhetünk-e e cinikus magatartáson? Ha csak a Szocialista Párt, Kovács László elnök úr elmúlt évekbeli ténykedéseit nézzük, akkor nem, hisz hosszas támadás, viták után a szocialista frakció elfogadta, és megszavazta a kedvezménytörvényt. Alig fél év múlva, az Orbán-Năstase-megállapodás másnapján Kovács elnök úr, hátba támadva a miniszterelnököt, a választási kampány egyik eszközévé degradálta a határon túli magyarság támogatásának ügyét. Naponta százszor hallhattuk különböző csatornákon a nyilvánvaló hazugságot: 23 millió román özönli el Magyarországot ‑ megjegyzem, e szám tartalmazza az erdélyi magyarokat is, őket is nemes egyszerűséggel lerománozza.

Természetesen nemhogy milliók nem érkeztek, de százezrek sem, még ezrek sem. De ez a szocialistákat nem érdekelte: populista demagógiává tették a kedvezménytörvényt, az egész magyarságpolitikát. Nemegyszer hallottam felvidéki és erdélyi barátaimtól: azért veszítettétek el a választásokat, mert segítettetek rajtunk. Kovács László külügyminiszter úr egy tavaly nyár eleji interpellációmra válaszolva elismerte, hogy a veszélyt túldimenzionálták, a riogatást, a demagógiát tévedéseknek nevezve.

Elgondolkozhatunk, megérte-e egy ilyen belpolitikai támadássorozatot kiváltva megalkotni két esztendővel ezelőtt ezt a törvényt. Biztosan tudom, hogy igen. A szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény megalkotása az egyik legnagyobb tette volt a polgári kormánynak, a polgári többségű parlamentnek. Oly tett, amely jól illeszkedik a Mária Valéria híd újraépítése, a Sapientia Egyetem felállítása vagy akár a családtámogatási rendszer bevezetése mellé.

Az egységes magyar nemzet kihúzása a törvény szövegéből egyet jelent a törvény lényegének feladásával. És vajon csak a Fidesz gondolja-e így? Biztos vagyok benne, hogy nem. Néhány nappal ezelőtt egy határon túli magyar főpappal volt alkalmam beszélgetni, és meggyőződhettem róla, hogy neki ugyanaz a véleménye. Véleménye szerint a Magyar Állandó Értekezleten látszólag csak két szervezet nem támogatta a kormányt, a törvény módosítását. És tekinthetjük-e a többiek véleményét valódinak, valósnak? Úgy gondolom, hogy nem teljesen: egyrészt a politikai szervezetek vezetőinek véleménye sokszor nem esik egybe a tagság véleményével; másrészt az átlagemberek véleménye pedig végképp nem igazolja a szervezetek vezetőinek véleményét.

Erdélyt, a Felvidéket, a Vajdaságot járva meggyőződhetünk arról, megtapasztalhatjuk azt, hogy mi a véleménye az átlagembereknek. Az átlagemberek ‑ ahogy Balla képviselőtársam is elmondta ‑ nem igazán a kedvezményeket, a támogatásokat tartják a legfontosabbnak, hanem a legfontosabbnak azt tartják, hogy végre volt mersze egy kormánynak, egy képviselőháznak kimondani azt, hogy van egységes magyar nemzet, hogy gondolkozhatunk egységes magyar nemzetben, hogy annyi viszontagság és oly sok határrendezés és területcsere után végre egy állam hivatalosan is elismeri azt, hogy vannak nemzettársai határokon kívül, és ezt egy jogi dokumentummal is bizonyítja. Ezek az emberek a legfontosabbnak azt érezték, hogy végre a kezükbe kaphatják a magyarigazolványt, és e magyarigazolványt féltve őrizve bizonyíthatták önmaguk előtt és családjuk, a falujukbeli emberek előtt, hogy igenis, ők a magyar nemzethez tartoznak. Számukra ez volt a legfontosabb a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvényjavaslatban.

Amikor a külügyi bizottság meghallgatta Kovács László miniszterjelölt urat, fölkapta a fejét a miniszterjelölt úr egyik kijelentésére. Ez a kijelentés tartalmazta azt, hogy szerinte nem fontos a magyarigazolvány, az meg végképp nem fontos, hogy a magyarigazolványon a magyar korona szerepeljen mint szimbólum, hiszen ez a szimbólum sértheti a szomszédos országok vezetőit, többségi nemzeteit. Már akkor jeleztük a külügyminiszter úrnak, hogy a magyar korona nem azt jelképezi, amire esetleg ő gondol, hiszen annak idején, '89-90-ben, amikor az Országgyűlés előtt vita folyt, hogy mi legyen a Magyar Köztársaságnak a címere, világosan kifejtették többen, hogy a magyar korona elsősorban nem az államformát jelképezi, hanem jelképezi a magyar nemzetet, a magyar nemzet része. Amikor úgy döntöttünk, hogy a magyar koronát az Országgyűlésben helyezzük el, akkor, azt hiszem, mindannyiunk számára a legfontosabb gondolat ez volt. Kovács László miniszterjelölt úr ezt a koronát nem tartotta fontosnak, hogy a magyarigazolványon szerepeljen, és gondolkozott akkor még azon, hogy a magyarigazolvány kerüljön megszüntetésre. Én úgy gondolom, úgy érzékelem, hogy ha most ezt a törvénymódosítást elfogadjuk, a magyarigazolványok jövőbeni kiadását is veszélyeztetjük, egy olyan dokumentumnak a kiadását, amely több millió nemzettársunk számára nagyon-nagyon fontos.

Lehetne még hosszasan beszélni nyilvánvalóan a kedvezményekről és a támogatásokról. Mégis még egyszer kijelentem: számomra és frakciótársaim számára a legfontosabb az, hogy 2001-ben volt merszünk kijelenteni, hogy egységes magyar nemzetben gondolkozunk. Ezt ez a törvénymódosítás megszünteti, ezzel gyakorlatilag a törvény értelmét veszíti, és ‑ ha lehet így fogalmazni ilyen kései vagy korai órán ‑ gyakorlatilag a törvényt ezzel kiheréljük.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz-frakció.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! ‑ illetve akik jelen vannak. Hadd kezdjem azzal, hogy az az eljárás, amiben ezt a törvénytervezetet tárgyaljuk, egészen elképesztő és gyalázatos. Nemcsak azért gyalázatos, mert hajnali negyed hatkor vitatkozunk itt erről, hanem hogyha belegondolunk, egyszerűen semmilyen módosító javaslatot nem fogadhat el a parlament ehhez a törvényhez. Pedig jó lenne ebben a törvényben konszenzusra jutni, hiszen ha szétnézünk a határainkon túl, Szlovákiától Romániáig egy kérdésben mindig konszenzusra jutnak: rengeteget vitatkoznak a különböző pártok, de amikor a nemzeti érdek úgy kívánja, akkor mindig össze tudnak fogni ‑ Magyar­országon most nincs meg erre a lehetőség.

(5.10)

Egyszerűen hogy ilyen módon, egy héttel a parlamenti szünet előtt kezdjük tárgyalni ezt a törvényjavaslatot, oly módon, hogy egyik éjszaka végigtárgyaljuk a törvénytervezetet, majd másnap délelőtt, illetve ma délelőtt szavazás lesz, és holnap, illetve a mai napon az utolsó napirendi pontként is könnyen lehet, hogy valamikor éjfélkor fog elkezdődni ez a törvénytervezet, ez teljesen nevetségessé, komolytalanná és abszurddá teszi ezt az egészet, és jól mutatja a mostani kormánynak a hozzáállását ehhez az egész kérdéskörhöz.

A státustörvény nagyon fontos lenne, még egyszer mondom, hogy konszenzussal legyen módosítva. Abban az esetben azonban, ha érdemi módosító javaslatokat nem tudunk elfogadni, nem tudunk megbeszélni, akkor nehézségek lesznek.

Néhány szót arról, hogy milyen érveket hallottunk, talán a legfontosabb kérdésben, azaz, hogy nem utal a törvénytervezet a módosítás során arra, hogy az egységes magyar nemzethez tartozásról szó legyen a preambu­lumban. Ezt kihúzták. A legértelmesebb magyarázat, amit itt meghallhattunk ezzel kapcsolatban, Tabajdi Csabától hangzott el, aki körülbelül azt mondta, leegyszerűsítve mondom, hogy azért kellett ezt kihagyni, mert franciára, angolra és németre nehéz lefordítani, hiszen a „nemzetö tulajdonképpen ezekben a nyelvekben többé-kevésbé egybeesik az „államö meghatározásával. Igaz, hogy ez Magyarországon nincs így, itt különböző dolgot jelent a nemzet és egy másik dolgot az állam, de ha lefordítjuk, akkor ez félreértésekre adhat okot. De azt hiszem, hogy ez innentől kezdve megfelelő végzettségű tolmács kérdése, hogy hogyan is fordítjuk le ezt a szót. Ha nem lehet egy szóval lefordítani, akkor le kellene fordítani az adott nyelvekre több szóban, de teljesen nyilvánvaló, hogy Magyarországon a nemzet és az állam fogalma különböző dolgot jelent. És csak azért, mert angolul vagy franciául ez másképp van, azt gondolom, nekünk Magyarországon, a magyar törvényekben a magyar nyelv szabályait kell betartani. Ebben már igazán nem kell más országokhoz alkalmazkodni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, igazuk van, amikor azt mondják, hogy a magyar státustörvény a szomszédos államok jelentős részében meglehetősen nagy vitát váltott ki. Még akkor is igaz ez, ha végül sikerült velük megállapodni. Csak azt azért hadd kérdőjelezzem meg, amit Horn Gyula mondott, hogy ezek az államok, amelyek az alapszerződésekben velünk együtt megnyitották az utat az európai értékek felé, lássuk be, ha megvizsgáljuk, az európai értékektől igen-igen messze vannak.

Hihetetlenül erősek a mai napig is szinte minden környező országban az asszimilációs törekvések. Elég csak egy-két adatot mondani, Hunyad vagy Temes megyében például a magyar diákok 20-25 százaléka jár magyar iskolába. Vagy mondhatjuk azt, hogy román pénzből több száz ortodox templomot építettek Erdélyben, egyébként szinte színmagyar településeken is, miközben például a magyar egyházi ingatlanokat nagyrészt nem adták még vissza. Csíkszeredában, ahol meglehetősen csekély az ortodoxok aránya, román ortodox püspökséget hoztak létre, természetesen állami támogatással, és az ortodox püspökség Csíkszereda főterének közelében sorra vásárolja fel a városközponti nagy ingatlanokat. Azt is elmondhatjuk, hogy például magyarlakta területen az ortodox papság pluszjuttatásként veszélyességi pótlékot kap ‑ nyilván a pozitív diszkrimináció jegyében. Elmondhatjuk, hogy Romániában önálló magyar nyelvű állami egyetemet nem hajlandók finanszírozni, vagy akár azt is elmondhatjuk, hogy például még azon is vita van, hogy milyen nyelven beszéljenek a csángók.

Ezek után természetesen nem csoda, hogy ha a magyar kormány, illetve a magyar parlament hoz egy törvényt ‑ nevezzük státustörvénynek ‑, ami semmi másról nem szól, mint arról, hogy ezeket a nagyon erőteljes asszimilációs törekvéseket megpróbálja megállítani vagy lassítani ezeknek hatását, az nyilvánvaló, hogy azokban az országokban, ahol ezek a nagyon erős asszimilációs törekvések megvoltak, ez élénk nemtetszéssel fog találkozni, hiszen ezekben az országokban a lakosság erre szocializálódott. Igazából ide vezethető vissza a státustörvénnyel való szembenállás. Egyszerűen nagyon sokan érezték, hogy az az asszimilációs folyamat, amely nagyon gyors volt az elmúlt években, ha jól megcsináljuk ezt a törvényt és jól végrehajtjuk, le fog lassulni.

A törvénymódosításról. Nagyon sokszor elhangzott itt, hogy a határon túli magyar szervezetek mögött annyian állnak, hogy tulajdonképpen úgy tekinthetjük, mintha a határon túli magyarság 98 százaléka elfogadta volna ezt a módosítást. Azért hadd mondjam el, hogy most voltam, nem túlságosan régen Erdélyben másfél hétig. Nem nagyon találkoztam ott olyan emberrel, akinek tetszett volna az, hogy kikerült a törvényből az egységes magyar nemzetre való hivatkozás. Például Czirják érseki helynök úr nagyon-nagyon keményen bírálta ezt a módosítást. De mondhatom, hogy Tőkés református püspök úr is nagyon keményen bírálta ezt, de azt kell mondjam, hogy nemcsak az egyházi vezetők, hanem ‑ elég sok helyen megfordultam ‑ bármerre mentem, nagyon zokon vették, hogy a magyar kormány, a magyar parlament egyszerűen kihúzza azt, hogy az egységes magyar nemzethez való tartozásra utaljon a törvény. Azt érzik, hogy valamit elvettek tőlük, valamiben elbizonytalanodott a magyar kormány. Nem hajlandó még azt sem mondani a határon túli magyaroknak, hogy ők az egységes magyar nemzethez tartoznak. A menyasszonyom felvidéki leány, azt kell mondjam, hogy szintén ugyanez a helyzet: a Felvidéken sem találkoztam olyan emberrel, aki ezt a módosítást üdvözölte volna.

Hogyan is jöhet ki mégis az az arány, amelyre önök olyan előszeretettel hivatkoznak? Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd hívjam fel a figyelmet, hogy ha önök megkérdezték volna a határon túli magyar szervezetek képviselőit, akik itt voltak a vitán, az egyeztetésen, a MÁÉRT-on, hogy mi a véleményük, benne maradjon-e az egységes magyar nemzetre való hivatkozás a törvényben vagy pedig nem, akkor meggyőződésem, hogy szinte kivétel nélkül megszavazták volna, támogatták volna, hogy benne maradjon.

Olyan ez az egész dolog, tisztelt képviselőtársaim, mint a salátatörvények. Van egy nagy csomag, abba beletuszkolunk mindenféle dolgot, és erre egységesen azt kell mondani, hogy igen vagy nem. De ha megkérdezik külön-külön a résztvevőket arról, hogy mi a véleményük, akkor messze nem ezt a véleményt kapják ‑ az egységes nemzethez való tartozásról biztos, hogy nem.

Azt kell mondjam, hogy Tabajdi képviselő úr felsorolt itt jó néhány területet, jó néhány klasszikus szórványközpontot, Dévát, Kőhalmot, Érfalvát, Válaszutat. Nekem az elmúlt hetekben volt szerencsém Böjte atyával, Kőhalomban Szegedi Lászlóval, Érfalván Kathó Bélával, Válaszúton Kallós Zoli bácsival találkozni, és az a tapasztalatom, még egyszer elmondom, hogy sehol sem rajonganak a státustörvény módosításáért. Tabajdi képviselő úr, ha itt lenne, javasolnám neki, hogy keresse meg Böjte atyát, Szegedi Lászlót, Kathó Bélát, Kallós Zoltánt, és kérdezze meg az ő véleményüket. Kérdezze meg, ha már rájuk hivatkozott, hogy mi az ő véleményük a státustörvény módosításával kapcsolatosan. Azt hiszem, meglepődne, vagy ha legalábbis meghallgatná a véleményüket, nem hivatkozna rájuk itt, a parlamentben többet.

Az oktatási-nevelési támogatásról: kulcskérdés ez a terület. Hadd hívjam fel a figyelmet, hogy arra semmilyen magyarázatot nem kapunk, hogy eddig miért nem kapták meg az oktatási-nevelési támogatást. Miért nem kapták meg, államtitkár úr, az oktatási-nevelési támogatást a gyermeket nevelő magyar családok 2002-ben? Miért nem kapták meg eddig 2003-ban? A törvény hatályos volt, érvényben volt.

Odáig jutottunk, hogy egy ferences szerzetes, Böjte Csaba Magyarországon adományokat gyűjt. A Zsil völgyében, amelyet ő tavaly-tavalyelőtt, a státustörvény elfogadása kapcsán hosszan végigjárt, beszélt a magyar szülőkkel, hogy írassák magyar iskolába a gyereküket, vállalják a pluszterheket, anyagi terheket, mert a magyar állam segíteni fog nekik az iskoláztatásban, ez után Böjte atya úgy érezte, hogy neki, mivel ezt az ígéretet tette a magyar állam nevében, össze kell gyűjtenie 3 millió forintot, és a magyar állam helyett minden Zsil völgyi diáknak, aki magyar iskolába jár, oktatási támogatást fizetett. Azt gondolom, ez a magyar államra is meglehetősen rossz fényt vet.

Vagy mondhatjuk azt, ha kicsit még túlmegyünk ezen, hogy az elmúlt három évben működött szórványprogram, az Apáczai Közalapítvány finanszírozta meg. Ennek a szórványprogramnak a segítségével, ami ingázási költségtől kezdve nagyon sok mindent fizetett, az lett az eredménye, hogy a szórványterületeken, Mezőség, Temes megye, Hunyad megye és még sorolhatnám, Kárpátalján és Vajdaságban is több területen, az történt, hogy a szülők magyar iskolába íratták a gyereküket.

(5.20)

De ezt azért tudták megtenni, mert magyar költségvetési pénzből ehhez támogatást kaptak. Az a helyzet ‑ és most született egy memorandum Erdélyben, azt hiszem, éppen a mai napon ‑, hogy az idei évben nincsen a szórványprogramra egy fillér sem.

Tisztelt kormánypárti képviselő urak, mi fog történni azokkal a gyerekekkel, azokkal a családokkal, akiknek három évvel ezelőtt, két évvel ezelőtt vagy tavaly azt mondtuk, írassák magyar iskolába a gyereküket, és ezt a magyar állam támogatni fogja ‑ az ingázást fizettük, a kollégiumot fizettük ‑, azok most szeptemberben megtudják, hogy ilyen támogatás nem lesz, akkor mit fognak tenni? Azt fogják mondani, hogy nem tudjuk megoldani anyagilag, a gyermek ezután román iskolába, ukrán iskolába vagy pedig szerb iskolába fog járni. Ez a cél?

Valamit ezen a területen is tenni kell. Én nagyon kérem azt ‑ ez nagyon szorosan nem tartozik a státustörvényhez, de áttételesen mégiscsak ide tartozik ‑, hogy az államtitkár úr tegyen valamit, hogy a beindult szórványprogramok az idei évben is működni tudjanak. És azért is tegyen meg az államtitkár úr mindent, hogy az oktatási-nevelési támogatás időben eljusson a családokhoz. Az oktatási-nevelési támogatást ha novemberben vagy decemberben kezdjük el kifizetni, attól a következő tanévben nem lesz több gyerek a magyar osztályokban. Az oktatási-nevelési támogatásnak igazán akkor van értelme, ha már a tanévkezdet előtt legalábbis elkezdi a magyar állam kifizetni a pénzeket, mert ebben az esetben ennek híre megy, és többen fogják azt érezni, hogy tudják vállalni azt az anyagilag nem jelentéktelen pluszterhet, amit az okoz, hogy a gyermeket egy messzebb levő iskolába kell utaztatni, kollégiumi ellátást kell biztosítani, ott étkezést kell biztosítani a gyermeknek. Nagyon kérem az államtitkár urat és a szocialista képviselő hölgyeket és urakat, tegyenek meg mindent, hogy tanévkezdés előtt az oktatási-nevelési támogatás kifizetése elkezdődjön.

A velencei bizottság állásfoglalására sokszor hivatkoztak. A velencei bizottság állásfoglalásából sok minden kiolvasható, egy dolog azonban nem. Nevezetesen: a velencei bizottság azzal, hogy itt, Magyarországon milyen kedvezményeket biztosítunk a határon túli magyaroknak, nem foglalkozott. Innentől kezdve teljesen értelmezhetetlen az, hogy önök a törvénymódosítás során miért húzzák ki a törvényből azt, hogy a határon túli pedagógusoknak, a határon túli magyar diákoknak ugyanolyan kedvezmények járjanak, mint a magyarországi tanároknak vagy a magyarországi diákoknak. Erre nincs semmiféle magyarázat. Nagyon szeretném, ha megteremtenék a lehetőséget arra, hogy törvényes szinten garantáljuk azt, hogy a határon túli magyar pedagógusok és a határon túli magyar diákok pontosan ugyanolyan kedvezményekben részesüljenek Magyarországon, mint a magyarországi társaik. Ez szerintem kulcskérdés, és nem is látok semmilyen értelmes magyarázatot, hogy mivel ezt senki nem kifogásolta, ezzel kapcsolatosan miért hátrált meg a magyar kormány.

Tisztelt Képviselőtársaim! A legvégén még egy nagyon fontos dolog: Nagy Gábor képviselőtársam is aláhúzta, itt nem arról van szó, hogy Magyarország a költségvetési pénzből adakozik, és különböző támogatásokat fizet jótékonysági akció keretében a határon túli magyaroknak. Én és a Fidesz nagyon hiszünk abban, hogy ez nem más, mint egy befektetés. Ha a határon túli magyarok megmaradnak, akkor ez a magyarságnak, Magyarországnak az erőforrásait növeli. Ez egy befektetés. Gondoljunk bele: nyilvánvalóan a magyar vállalkozók is meg fognak indulni külföldre ‑ már meg is indultak ‑, terjeszkednek, és nyilvánvalóan nem Ausztria és Svájc irányába fognak először menni, hiszen ott komolyabb versenytársakat találnak, hanem pontosan azokba a régiókba, azokba a környező országokba fognak elindulni, ahol nagyon sok határon túli magyar is lakik és él. Gondoljuk el, tisztelt képviselőtársaim, ezekben az országokban micsoda hatalmas erőforrást jelent az, hogy az ottani viszonyokat jól ismerő, az ország hivatalos nyelvét jól ismerő, ám velünk anyanyelvi szinten is beszélni tudó magyarokat találunk ezekben az országokban! Ez hihetetlen gazdasági lehetőségeket jelent, és azt gondolom, mindannyiunknak érdeke, hogy a határon túli területeken a magyarság megmaradjon, hogy ez a magyarság jól képzett legyen, ez a magyarság ne induljon el nagy tempóban Magyarország felé, megmaradjon a szülőföldjén, mert ez bizony Magyarország gazdasági lehetőségeit is növelni fogja. Ezért gondoljuk mi azt a Fideszben, ezért gondoljuk mi azt a jobboldalon, hogy ez nem vissza nem térülő támogatás, hanem ez egy befektetés, amelyből Magyarország profitálni fog.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon kérem, fontolják meg azt, hogyan lehetne konszenzust kialakítani a státustörvény körül, hogyan tudják megteremteni a lehetőségét annak, hogy bizonyos ellenzéki módosító indítványokat elfogadjanak. Mert ha ezt meg tudják tenni, akkor szerintem van esély arra, hogy konszenzusra jussunk, és ezáltal az érdekérvényesítő képességünk nagyobb lesz, mint ha a kormánypárt és az ellenzéki képviselők ebben a kérdésben külön szavaznak.

Sajnos, ebben a pillanatban a kormány eljárása, a beterjesztési rend miatt nem látok esélyt arra, hogy módosító javaslatot elfogadjon a parlament, de abban az esetben, ha ez a konszenzus emiatt nem jön létre, az kizárólag a kormánypárti képviselők felelőssége, amely nem elhanyagolható felelősség.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Ezzel az írásban előre jelentkező felszólalók sora véget ért.

Szintén felszólalásra jelentkezett Lezsák Sándor képviselő úr, MDF. Öné a szó.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Jó reggelt! Tisztelt Ház! Elnök Úr! Államtitkár Úr! Én egy európai példatárral készültem erre az általános vitára, ugyanis azt az állítást vitatom, amit a törvényjavaslat úgy fogalmaz meg ‑ idézem -: „A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény a határon túl élő nemzeti kisebbségekről való gondoskodás olyan rendszerét hozta ugyanis létre, amely sok tekintetben újdonságnak számított a nemzetközi gyakorlatban, ugyanakkor számos elemében túlterjeszkedett a nemzetközi jogban kialakult szokásokon, illetve olyan nemzetközi szerződések keretein, amelyeknek hazánk is részese.ö Nos, teljesen téves, vagy ha tudatos, akkor hamis ez a beállítás, hogy 2001-ben egy nemzetközi gyakorlatban is újdonságnak számító törvényt szavazott volna meg az Országgyűlés. Hadd idézzek néhány példát!

Az első közismert példa épp az Európai Unió létrejöttének az alapfeltétele volt. Akkoriban a volt Német Szövetségi Köztársaság követelésére az Európai Unió jogelődje 17 millió keletnémet lakosnak alanyi jogon megadta és évtizedeken keresztül makacsul fenntartotta a német szövetségi köztársasági állampolgárságot. Természetesen ezt a döntést a demokratikus német hatóságok nem egyeztették az állampolgáraik szabadságát korlátozó kommunista hatóságokkal, azaz az egyeztetés hiánya sem példa nélküli, ahogyan ezt az előterjesztés állítja.

Horvátország 1993-ban 4 millió határon kívüli horvátnak adta meg a horvát állampolgársághoz való jogot. Többek között Horvátország megadta a Trianon miatt Romániába szakadt Bánát és Krassó megyei horvátoknak is ezeket a jogokat, és az akkori román állam egyetlen szóval sem tiltakozott.

Mindkét példával arra szeretnék utalni, hogy akár Németország, akár Horvátország sokkal több jogot adott a külhoni német vagy horvát nemzetiségűek számára, mint az úgynevezett magyarországi kedvezménytörvény.

Lengyelország: lengyelországi tartózkodás esetére különleges jogállást biztosított több mint 2 millió Litvániában, Fehéroroszországban és Ukrajnában élő őshonos lengyel számára. A külhoni magyarok még csak közelítőleg sem kaptak olyan mértékű képzési, munkavállalási lehetőséget, amit Lengyelország biztosít a szomszédos államokban élő lengyelek számára.

(5.30)

Azaz itt is, más országokhoz viszonyítva inkább szerényebbek, mint elégségesek voltak a korábbi törvény keretei. Itt már érezhető volt az a megoldás is, amit Magyarország követett, azaz a lengyel törvényhozás is más megítélés alá helyezte, előnyben részesítette a szülőföldjükön maradó lengyeleket a nyugati emigráns lengyelekhez viszonyítva.

Bulgária, Szlovénia, Portugália és újabban Olaszország élt nemzettársai számára az úgynevezett minimális státus megadásának a lehetőségével. Spanyolország kulturális és történelmi okok miatt pozitív diszkriminációt alkalmaz a latin-amerikai országok állampolgáraival szemben, beleértve a munkavállalás jogát is. Szlovákia nem csupán a szomszédos országokban élő szlovákokat kínálta meg kedvezményekkel, hanem valamennyi más országban lévőt. Itt kell megjegyezni, hogy Szlovákia sem egyeztette ezt a lépését más országok kormányaival, így velünk sem.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy Szlovákia igazolt szlovák származási okmányokhoz, azaz úgynevezett árjabizonyítványhoz köti a kedvezmények megadását, míg Magyarországon még csak gondolati szinten sem vetődött fel ilyen okmány megkövetelése. Eddig 36 országban nyújtották be szlovák múltjukat igazoló irataikat a kedvezményezett státusért folyamodók, és ehhez nem kérték például a magyar hatóságok jóváhagyását sem.

Románia egyszerű miniszteri rendelettel tette lehetővé a moldáviaiak romániai munkavállalását, tanulását és politikai szereplését, nemrég vált például romániai szenátorrá az egyik volt moldáviai politikus.

Írországban, ha az állampolgárságra pályázó egyén bizonyítani tudja, hogy legalább egyik nagyszülője ír származású, akkor őt automatikusan megilleti az ír útlevél.

Ausztriában az erdélyi szászok és a bánáti svábok kaptak különleges jogosítványokat, beleértve a tanulás, munkavállalás lehetőségét is. Ausztria emellett a dél-tiroli németek védőhatalma, és gondoskodik az itt élő német kisebbség valamennyi kisebbségi jogának az érvényesítéséről, anélkül, hogy az olasz hatóságok emiatt a belügyeikbe történő beleszólással vagy diszkriminációval vádolnák meg.

Görögország elérte, hogy az Albániában élő görög kisebbség szintén különleges jogokat élvezzen az Európai Unióban. Az érintett személyek görög nemzetiségűeknek szóló személyi igazolványt kapnak. Ez az okmány feljogosítja őket görög területen való tartózkodásra és munkavállalásra, továbbá más uniós országba való beutazásra is.

A felsorolás önmagában igazolja, hogy semmiféle újdonságot, semmiféle nemzetközi jogon történő túlterjeszkedést nem tartalmaz a jelenleg hatályos törvény szövege, azaz valótlan alapokon áll a változtatás ilyen érveken alapuló indoka.

Szándékosan részleteztem hosszasan a státus jellegű törvényeket alkalmazó európai országok sorát. Tudatosítanunk kell ezt, mert nap mint nap olvasható olyan hamis állítást fogalmaznak meg a kormányzó pártok, miszerint ez a törvényjavaslat nem illeszkedik az Európai Unió jogrendjéhez. Éppen fordítva igaz: akkor nem illeszkednénk az európai országok jogalkalmazásához, ha közülük egyedül csak mi nem törődnénk az írekhez, spanyolokhoz, portugálokhoz, németekhez, osztrákokhoz, görögökhöz, olaszokhoz, románokhoz, horvátokhoz, bulgárokhoz, szlovákokhoz, szlovénekhez, lengyelekhez hasonló módon nemzettársaink fennmaradásával.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem látok több jelentkezőt. Az államtitkár úrnak nincs most lehetősége, mivel a külügyminiszter úr később kíván válaszolni.

Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. A benyújtott módosító javaslatokra figyelemmel a részletes vitára bocsátásról holnap határozunk. A részletes vitára ugyancsak a holnapi ülésnapon, pontosabban a mai ülésnapon, a határozathozatalokat követően kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontok tárgyalásának végére értünk.

A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Pettkó András képviselő úr, MDF-frakció: „A kórház maradjon azoké, akiket évtizedeken keresztül szolgáltö címmel. Megadom a szót a képviselő úrnak öt percben. Öné a szó.