Felszólalás adatai

Közeleg a karácsony. De jó lenne a lélek csendjében a békességet megőrizni, és szétosztani, hogy terjedjen szerteszét! De jó lenne, ha a lélek békességét nem zaklatná semmi meg! De hát úgy tűnik, sokszor csak ábránd marad, hogy minden magyar lélek mélyén békesség lehessen, és szétáradjon, és mindent befedjen, akár a karácsonyi fehér hó. És ekkor már mindegy, hogy mi van a hóréteg alatt, mert minden fehér és tiszta.

Ahogy közeledik, megérkezik az adventi időszak - amelynek kiteljesedése maga a születéstörténet -, úgy változik meg arculatában körülöttünk minden. Arculatváltás áll be a reklámiparban, és máris látható és kapható az ünnep minden kelléke. Megváltozik az utcakép a legeldugottabb falvakban is, így van ez nálunk, a Rábaközben vagy a Szigetközben is. Karácsonyi díszek erősítik az utca megvilágítását, talán bátorságot adva a jóhiszemű, késői járókelőknek. Megváltoznak az emberek is: felgyorsult sebességgel igyekszik mindenki eleget tenni az ünnep elvárásainak, ami a ház körüli takarítást, ajándékvásárlást vagy éppenséggel az ünnepi menüt illeti.

De vajon, ha az ember is mindezekkel egyetemben új arculatot öltene, talán közvetlenebb, szeretetreméltóbb, közösségibb lenne. Kíváncsi vagyok, hogy a lélek mélyén is hány emberben történik arculatváltás így az ünnepvárás közepette. Sajnos, az ünnepnapok és a hétköznapok sokszor elfásult, goromba és csak önmagát érzékelő emberek tömegét láttatják velünk. Nem tudom, hogy az arculatváltás hoz-e lényegi változást a lelki vonatkozásokban is.

Kérdések, amelyekre nemcsak keresnünk kell a választ, de meg is kell találnunk, mert egyébként a lelki válság még inkább elharapódzik bennünk, és nemcsak bennünk, de egyre inkább az egész társadalomban is; ma a magyar társadalomban számtalan ilyen jelét láthatjuk ennek a válságnak. Az lenne a cél - én legalábbis úgy gondolom -, hogy az ünnepre való készülődés közepette a lelki arculat is megváltozzon egyéni és közösségi életünkben egyaránt, hogy az ünnep ezáltal a maga teljességében pompázzon, és ne csak körülöttünk, de bennünk is.

De mi van a belső fénnyel, azzal a világossággal, amely a lelket és a szívet kell hogy megváltoztassa? Hol kell keresnünk ezt a fényforrást? Szükséges-e valami belső képesség arra, hogy közeledve karácsony felé ez a világosság egyre erősödjön bennünk, és ha lehetséges, akkor áthassuk ezzel embertársainkat is?

A tudósok már korábban megállapították, hogy mi vonzza az esti fényhez, égőkhöz, egyebekhez, kis fénykibocsátó tárgyakhoz az apróbb repülő állatokat. Sokak közülük láthatóan elpusztulnak, de a fényhez való közeledésük lehetőségét így sem hagyják ki. Nem értelmes lények - jöhet erre a válasz -, de akkor mi van az értelmes lényekkel, ha a másik végletet vizsgáljuk? Miért nem keressük mi, emberek, a teremtés koronái a lelki fényt, a lelki világosságot még akkor sem, ha biztosan tudjuk, hogy nem kárunkra, de inkább javunkra szolgál? Talán mert nem olyan elkápráztató, mint a kirakati fény; talán mert a fény mögötti fizikai látással azonnal nem lelhető fel a mindenféle áruval roskadásig megrakott polc. Pedig ha be tudunk tekinteni egy-egy ilyen lélek világába, kirakatba, akkor nem csalódunk, hiszen a lélek polcain is sok hasznos kincs van.

Ez a jézusi fény, amiről eddig beszéltem, nem halványul el magától, hiszen isteni forrásból táplálkozik. Halványra állítani csak egyéni életek tudják, de köztudott, hogy ezzel a jézusi világossággal nem érdemes spórolni. Nem hoz anyagi hasznot, de annál nagyobb lelki kárt, ha nem engedjük, hogy életünkbe világítson, de ahogy közeledünk az ünnep felé, társai lesznek, megsokasodik, erősebb lesz a fénye. Nemzeti sorskérdéseink ma ugyanolyanok, ugyanazok, mint sok-sok advent óta mindig.

Remélem, hogy ezek a gondolatok is talán hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendelkezésre álló eszközeinkkel ezt a fényt magunkban és környezetünkben tudjuk növelni. Ehhez kérem a Jóisten segítségét.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)