Felszólalás adatai

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Az első kérdés, amelyet fel kell tennünk, amikor egy ilyen nagy volumenű törvénymódosítás van a kezünkben, hogy mi indokolja, hogy két éven belül újra módosítsuk a szociális törvényt. Erre az elhangzott expozéban és a kormánypárti képviselők hozzászólásában az volt a válasz, hogy egyrészt jogharmonizációs kötelezettség indokolja, másrészt pedig, hogy korszerűsítenünk kell a szociális intézményrendszert.

Ami az első választ illeti, hogy jogharmonizációs kötelezettsége van Magyarországnak, ez tagadhatatlan; legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy nem időhöz kötött ez a kötelezettség, hiszen ezeknek a szakaszoknak a hatályba léptetését is majd a csatlakozás pillanatába helyezi a törvény. Tehát azt gondolom, önmagában az, hogy ilyen jogharmonizációs feladatunk van, nem aktualizálja, hogy pont most ezt sürgősen meg kelljen csinálni, hiszen a csatlakozás időpontját még nem tudjuk. Azt gondolom, még jó sok időnk van rá, hogy ilyen feladatokat megoldjunk.

Számomra sokkal fontosabbak azok a rendelkezései, azok az elképzelései a törvényjavaslatnak, amelyek a meglévő intézményrendszer átalakítását célozzák, az erről való gondolkodás, hogy miért is van erre szükség, hogy mi várható tőle, mi következik ez után. A miniszter úrtól azt hallottuk egy órával ezelőtt, hogy olcsóbb és humánusabb megoldás az, amit javasolnak. Ebben a sorrendben mintha a pénzügyi szempontok lennének fontosabbak az emberség szempontjainál. Arról van szó, hogy a bentlakásos intézmények fenntartása drága, költséges, hogy az alapellátás, a rászorult ellátása a saját otthonában vélhetően olcsóbb vagy az állam nézőpontjából vélhetően olcsóbb megoldás, következésképp az a koncepció lényege, hogy az alapellátást fejlesszük annak reményében, hogy a bentlakásos intézmények férőhelyének igénybevétele visszaszorítható. Tulajdonképpen ezzel a koncepcióval akár egyet is érthetnénk, hangsúlyozva, hogy fontosabbnak tartjuk a humánum szempontjait, hogy az embernek sokkal nagyobb szüksége van arra, hogy a megszokott környezetében, otthonában élhessen, és ott kapjon segítséget abban a helyzetben, ha erre rászorul.

(10.50)

Mi mégis a baj? Nagyon röviden, de a legfontosabb lényegi problémát megfogalmazva azt mondhatom, az a baj, hogy a jelen viszonyaink között az önkormányzatok nem látják el a már törvényben rögzített szociális ellátási kötelezettségeiket sem, szóval, hogy nem a jelenből kiindulva építkezik ez a törvény. Az interneten most is olvasható a szociálpolitikai módszertani intézmény adatbázisa, információja az önkormányzati feladatellátásokról, és ebből az derül ki, hogy az önkormányzatok több mint 90 százaléka jelenleg nem tesz eleget a jelenleg hatályos szociális törvényből fakadó ellátási kötelezettségeinek. Azt gondolom, ez a legnagyobb probléma, hogy ezen a problémán ez a törvénymódosítás nem segít.

Az a legnagyobb probléma, hogy az önkormányzatok nem igazán érdekeltek abban, hogy az alapellátást fejlesszék, nem kapnak hozzá elég támogatást. Az a legnagyobb probléma, hogy az önkormányzatok jelenleg és akkor is, ha ez a törvényjavaslat hatályba lép, még mindig abban maradnak érdekeltek, hogy megszabaduljanak attól, aki nagyon komoly segítségre szorulna. Ez a legnagyobb probléma, és ez a javaslat ezt a problémát nem kezeli.

Mint ahogy egy ujjal sem nyúl hozzá - leszámítva az adósságkezelési támogatást, amiről külön szeretnék szólni - a régi meglévő pénzbeni ellátásokhoz, pedig mindannyian tudjuk, hogy ezek mellett a szabályok mellett valóban eljárt az idő. Ezek a szabályok zömmel a mindenkori öregségi nyugdíjminimum töredékében kifejezett ellátások, szóval 18 ezer, 18 ezer alatti összegek, márpedig ki-ki végiggondolhatja, hogy ilyen, egyébként azzal a céllal létesített ellátásokból, hogy megélhetést jövedelem híján biztosítsanak, meg lehet-e élni. Szóval, hogy a rendszeres szociális segély az öregségi minimum 70 százalékában van megállapítva, valahol ott a 14-15 ezer forint környékén, és azt sem kapja az, aki feltétlenül rászorult, mert még oda is mindenféle egyéb feltételek vannak fűzve; azt gondolom, hogy igen, szükség lenne a szociális törvény módosítására, de úgy, hogy komolyan végiggondoljuk az ellátórendszert, a meglévő pénzbeni támogatások újraszabásának a lehetőségét, és amikor az intézményfejlesztésen gondolkodunk - még egyszer hangsúlyozom: az egyébként helyes irányba -, akkor végiggondoljuk azt is, hogy hogyan lehet érdekeltté tenni az önkormányzatokat abban, hogy valóban fejlesszék az alapellátásokat.

Hogy az előterjesztő is érzi, valahol mélyen érzi ezeket a problémákat, két dologból is kiderül a törvényjavaslatból. Egyrészt a már több ízben emlegetett határidőkből, hogy igaz, most megcsináljuk ezt a törvénymódosítást, de nem holnap lép hatályba, még csak nem is holnapután, több intézkedése jóval később, illetve tipikusan 2003-tól, a fontosabbak 2003-tól; amire még lehetne azt mondani, hogy intézményátalakítás esetében van szükség némi felkészülési időre, de vannak benne olyan szakaszok, amit nyugodt szívvel már holnap hatályba lehetne léptetni. Például gondolok arra, hogy végre a szociális szolgáltatást végzők egy kicsivel több megbecsülést kaphatnak, kaphatnának, hogy egy kicsit megsimogatja a fejüket ez a törvénymódosítás, hogy jutalmat helyez kilátásba továbbképzés esetén, illetve természetesen majd átsorolást, ami anyagi előrelépéssel jár együtt. Nos, tényleg nem tudom, hogy például ennek a szabálynak miért csak 2003-ban kell életbe lépni, miért nem lehet ezt már jóval hamarabb. Azt gondolom, ennek az anyagi kihatása nem olyan jelentős, hogy ezt ne lehetne a pluszforrások birtokában megoldani.

A másik, amiből kiderül, hogy a törvény előterjesztője is érzi a jelenben rejtező ellentmondásokat: az az árulkodás, hogy helyenként, időnként nem ám kijelentő módban, hanem feltételes módban fogalmaz akkor, amikor az új és újabb ellátási kötelezettségeket megfogalmazza az önkormányzatok számára. Idézek két ilyet: a települési önkormányzat a szociálisan rászorultaknak ellátása érdekében gondozási központot működtethet - vagy működtet, vagy nem működtet. Illetve a támogató szolgálat létrehozása - ami egyébként a '98-ban elfogadott fogyatékostörvényből fakadó kötelezettségek jelentős részének a megoldásához kapcsolódik - is csak lehetőség a törvényben, hogy utána pontról pontra, tényleg a szállító szolgálat kialakításától, megszervezésétől kezdve a jelnyelvi tolmácsokon keresztül a munkavégzés elősegítéséig mindent fölidézzen a fogyatékostörvényből, ami feladat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ígértem, hogy külön szeretnék szólni arról az újszerű ellátási formáról, amit adósságkezelési szolgáltatásnak nevez a törvény. Azt, hogy adósságkezelésre szükség van, mi sem indokolja jobban, hogy valóban 40 milliárdos már az a hátralék, az az adósság, ami fölhalmozódott. Azzal, hogy ennek a megszüntetése vagy talán még ennél is fontosabb feladatként az újraeladósodás megakadályozása egy olyan cél, amivel foglalkoznia kell a tárcának, maximálisan egyetértünk. De nem értünk egyet a javaslattal. Mégpedig azért nem, mert az adóssághalmozás lakhatás ügyében gyakorlatilag egy csőd, egy magáncsőd, aminek a felszámolása, szabályozása, eljárási szabályozása valóban törvényt igényel, de azok szerint a szakemberek szerint, akik nem mostantól, hanem évek óta foglalkoznak ezzel a problémával; külön törvényt, és mindjárt megmagyarázom, hogy miért. Leginkább azért, mert ebben a törvényben a történet kétszereplősen van leírva, van egy adós, és van egy állam, értsd: önkormányzat, aki különböző támogatással különböző feltételek esetén a segítségére siet.

Ez a történet pedig háromszereplős. Van egy adós, van egy hitelező, és van az állam. Azok a szakemberek - akik évek óta keresik a megoldást, nemzetközi megoldásokat tanulmányozva hosszú ideje törik a fejüket, hogy hogyan lehetne segíteni ezen a problémán - azt mondják, hogy a három szereplő között lenne érdemes megosztani a terheket, következésképp egy magáncsődeljárás-szabályozási törvényre lenne szükség. Jellemző, hogy ennek az adósságkezelő műhelynek, ami létezik a fővárosban már régóta, a véleményét a tárca nem kérte ki, vagy nem vette figyelembe akkor, amikor a saját megoldását letette.

(11.00)

Még szeretném hozzáfűzni a megjegyezéseimhez, ha önmagán belül vizsgálom a leírtakat, akkor is hibásnak tartom, hiszen két dolgot ígér a javaslat: egyrészt tanácsadást az adósságkezeléshez, másrészt tényleges pénzbeni segítséget, de mind a kettőnek iszonyú szigorúan írja elő a jogosultsági feltételét. A már meglévő adósság, a több hónapi elmaradás, az igazán alacsonyra szabott jövedelmi jogosultság, illetve lakásviszony mentén pedig, azt gondolom, ha valami ilyenhez hozzáfogunk, és az is célunk, hogy az eladósodás veszélyét megelőzzük, arra is gondoljunk, akkor talán a tanácsadást egy lényegesen szélesebb körnek kellene felkínálni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok olyan megjegyzésem lenne még, ami azokra a fogalmi zűrzavarokra utal, amelyek itt-ott-amott megtalálhatók a törvényjavaslatban, beleérve azt, hogy az egyházi fenntartókat és nem állami fenntartókat emlegeti úgy a törvény, mintha az egyházi maga nem állami lenne. Számos olyan példát szerettem volna elmondani, ami ennek a fogalmi tisztázatlanságnak, zűrzavarnak a kategóriájába tartozik.

Befejezésül, mert az időm lejárt, arra szeretnék utalni, hogy sok tucat módosító indítványt készítettünk nem abban a reményben, hogy megoldhatók lennének módosító indítványokkal azok a kérdések (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amelyek az alapkérdések a problémában, de mert a törvénymódosítás nyilván megszületik, legalább a részleteken valamelyest javítani lehessen.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)