Felszólalás adatai

VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon egyetértek mindazokkal, akik azzal kezdték a hozzászólásukat, hogy a 2007 elején létrehozott rendszer valóban sok működési problémát mutat - ez tagadhatatlan -, és a működési problémák legfontosabb oka a rendszerbe belépő termelők száma, vagyis a termelők távolmaradása az elsődleges ok.

Adatokat is ismerünk ezzel kapcsolatban, 5 százalék körüli legfeljebb a csatlakozó termelők aránya. Ha a szántóterületet nézzük, az 10 százalék alatti, ha az ültetvényeket nézzük, akkor 40 százalék körüli. Különben az 5 százalék, a 10 és a 40 százalék adata azt mutatja, hogy az üzemszerűen termelők nagyobb arányban csatlakoztak a rendszerhez. Nyilván ez összefügg azzal, hogy nagyobb kockázatot jelent az ő esetükben az elemi kár.

Azt is tudjuk, a bizottsági ülésen elhangzott, hogy az ez évben a jelenleg működő rendszerből 300 millió forint körüli bevétel származik, miközben egy fagykár esetén több tízmilliárd forint a kár, aszálykár esetén meg sok tízmilliárd forint a kár, vagyis hatalmas eltérés van a befolyt összegek és az enyhíteni kívánt kár nagysága között. Igazából a rendszer működésképtelenségét ez a tény okozza, ezzel a ténnyel kellett valamit kezdeni. Én helyesnek gondolom, hogy elénk került ez a javaslat, és helyesnek gondolom, hogy végignézzük, hogy hogyan lehet a felmerült problémákon, gyakorlaton változtatni.

Valóban az egyik alapvető kérdés a felelős gondolkodás ügye, ki a felelős az adott termelőt érintő agrárkárért, kit ér igazából a kár. Azt gondolom, hogy az elsődleges érintett az ügyben egyértelműen a termelő, tehát a termelő szemléletén múlik, hogy ő a saját termelésével kapcsolatos felelősségét átérzi-e, felkészül-e arra, hogy bekövetkezhet egy kár, és ő mit tesz az öngondoskodás értelmében, a kár elkerülése érdekében.

Egyetértek Czerván Györggyel, aki elmondta, hogy az állam felelőssége, vagyis nem is államot szeretnék mondani: a közösség felelőssége sem mellékes, mert az élelmiszer biztosítása egy fontos cél, és nagyon nem mellékes társadalmi szempontból, hogy az előállított mezőgazdasági termék, ami élelmiszer-alapanyag, milyen áron állítódik elő, és a fogyasztót milyen áron fogja terhelni az alapélelmiszerhez való hozzájutás. Mégis azt gondolom, hogy a felelősség sokkal inkább jelenik meg a termelőnél, de tagadhatatlan a társadalmi közösség, másképpen fogalmazva: az állam felelőssége is.

A tapasztalat azt mutatja, hogy minél nagyobb egy termelő, minél nagyobb volumenben termel, minél professzionálisabban termel, annál felelősebben gondolkodik, és annál inkább néz előre, annál inkább gondolkodik, tervez hosszabb távon.

(21.10)

Én azt gondolom, hogy ez egy természetes jelenség, és nyilván ebben a körben jelenik meg a piaci típusú biztosítókkal kapcsolatos kezdeményezés is, ha a károk mérséklésére gondolnak a termelők.

A biztosítás akkor működik jól, ha nagy a kockázatközösség, és nagy pénzalap halmozódik fel. Én azt gondolom, hogy a továbblépés irányát vizsgálva is ezekre a kérdésekre kell koncentrálni: kit érintsen? Milyen nagyságú kört érintsen? Kötelező? Önkéntes? Mekkora legyen a díjfizetés? Ezek azok, amelyek behatárolják az alapkérdéseket.

Én is több esetben dilemmákról tudok beszámolni. Azzal, ahogy a jogszabály fogalmaz, tehát hogy kötelező legyen a gazdálkodó szervezetek és egyéni vállalkozók esetében, a saját magam véleménye szerint azonosulni lehet. Ez egy helyes és jó kezdeményezés. Ugyanakkor a jogszabály egyértelműen rögzíti azt a kört, akit ezek alatt a szereplők alatt ért, és itt is elhangzott már, hogy a definíció szerint a kis- és közepes vállalkozások kerülnek ebbe bele. Ez azt jelenti, hogy a 250 fő alatti foglalkoztatók, illetve EU-jogszabály szerint 50 millió éves árbevétel alatti egységek, ami viszonylag nagy árbevétel, de én azt gondolom, első számú kérdés és dilemma, hogy lehet és szükséges-e felfelé bővíteni a kört. Meggyőződésem szerint igen. (Gőgös Zoltán: Nem lehet. Uniós szabály.) Ha nem lehet - én nem néztem, nem láttam a szabályban -, azt gondolom, hogy egy alapvető kérdés a felfelé bővítés lehetőségét megvizsgálni, tudniillik ezzel a begyűjtött vagy az összeadható bevétel nagysága, a káralap növekedhet. A kör tágítása a kis- és középvállalkozáson kívül az összes gazdálkodó szervezet, jogi személyiséggel rendelkező és nem rendelkező szervezet esetében, ha bővít, akkor a felfelé bővítés következménye a nagyobb bevétel lehet.

Felmerül a kérdés - Demendi László is elmondta -, hogy lehet-e lefelé bővíteni. Az önkéntesség az őstermelők esetén megfogalmazott irányelv. Én nem gondolom, hogy helyes lenne lefelé bővíteni a kört. Úgy gondolom, hogy a program sikeressége az érintett termelők hozzáállásától függ. Az előző gyakorlat problematikussága éppen abban jelentkezett, hogy a bekövetkezett károk enyhítése az állam oldaláról mindenképpen bekövetkezett, függetlenül attól, hogy az érintett személy részt vett-e a kockázatközösségben vagy nem vett részt. Innentől kezdve fordított motivációt ért el az állam: ha valaki nem fizetett, akkor is megkapta a támogatást. Ez egy problematikus ügy.

Én azt gondolom tehát, hogy az ügy úgy működhet rendesen, ha megtartjuk az önkéntességet, de nagyon egyértelművé tesszük, hogy aki a rendszerbe nem kapcsolódik be, nem részesül kárenyhítési támogatásban. Mindig a kockázatközösség által felhalmozott összforrás elején merülhetnek fel azok a problémák, hogy ha nagyobb a kár, akkor miből fizetjük ki. Én úgy gondolom, hogy itt érdemben megjelenik az állam felelőssége.

Ha az első évben, amikor még kevés forrás gyűlt össze a kockázatalapban, nagyobb kár következik, az államnak nem csökkenteni kell az egy károsultra jutó kifizetés összegét - mint ahogy itt a szabályban megmarad -, hanem éppen azért, hogy a motiváció ne csökkenjen, abban az időben hozzá kell tenni még pluszforrásokat, azért, hogy ne beszélje le a károsultakat vagy az esetleg károsultakat arról, hogy bekapcsolódjanak a rendszerbe. Ez egy nagyon fontos elem, mert úgy gondolom, csak akkor fog működni ez a rendszer, csak akkor készülhetünk fel arra, hogy hosszabb időegység alatt, remélhetőleg kármentes időegység alatt nagyobb alap halmozódhat fel, amiből aztán a károkat kezelni lehet, ha egyértelmű és tiszta motiváció van a termelők oldaláról ott, ahol az önkéntes befizetés határozódik meg.

Az önkéntességet azért is tartom nagyon fontosnak az őstermelők esetében, mert ha ez nem így fogalmazódik meg, akkor az adóként való megítélése az ügynek szélesebb körben terjed, és ez nagyon rosszízű ellenérzést vált ki az emberekben, amit nem erősíteni kéne, hanem éppen hogy enyhíteni kéne. Meggyőződésem szerint ezért van kiemelt jelentősége itt is a tájékoztatásnak. Ha az emberek tudják, hogy ha csatlakoznak a rendszerhez, akkor részesülnek fognak a kárenyhítésben, ha nem csatlakoznak, akkor garantált, hogy nem fognak részesülni, akkor valóban be fognak kapcsolódni. Ha a példa nem az lesz, hogy ha az első évben bekövetkezik kár, akkor az ígért kárenyhítési támogatásnál lényegesen kisebb arányban fognak támogatást kapni, mert az állam ebben az évben a szükséges forrásokat melléteszi, akkor nem lebeszélni fogja a következő években való csatlakozásról azokat, akik az első évben nem csatlakoztak, ezért nem enyhítődött a káruk, hanem rábeszéli őket arra, hogy csatlakozzanak. Az elmúlt években fordított folyamat volt. Államtitkár úr is elmondta, hogy a nagyobb csatlakozási arányt az elmúlt évben egy már alacsonyabb csatlakozási arány követte. Ez egy rossz folyamat, nem helyes folyamat, ezen változtatni kell.

A másik dilemma, ami megfogalmazódott, és én is egyetértek vele, a termőföld fogalmának meghatározása. Nem tiszta és nem egyértelmű a dolog, így pedig nem egyértelmű, hogy mekkora kört érint, és milyen volumenű lesz a befizetés. A befizetői kör nagysága alapvetően hat vissza az összegyűjtött forrás nagyságára.

A másik tényező, ami erre visszahat, a díj nagysága. Óvnék mindenkit attól, hogy a díjat a törvényjavaslatban szereplő mértéknél feljebb emeljük. Az alacsonyabb díj a csatlakozást elsősorban az önkéntes alapon csatlakozók esetén javítja, vagy a csatlakozási kedvet növeli, a magasabb díj pedig a csatlakozási kedvet csökkenti. Egy ilyen kockázatközösség pedig akkor működhet jól, ha a létező legtöbb ember csatlakozik ahhoz.

Nem gondolom, hogy adónak kéne tekintetnünk ezt az eljárást. Ez nem azért van, mert a szóhasználatban azt mondjuk, hogy adóként behajtható, ha valaki nem fizeti be a jogszabályban előírt, kötelező hozzájárulást, hanem azért, mert egyértelműen egy elkülönített alapba kerül, vagyis nem a nagy költségvetésbe kerül, amiből az állami szolgáltatásokat ellátjuk, hanem egy elkülönített alapba kerül, amely alapból csak azok részesedhetnek, akik hozzájárultak az alap feltöltéséhez, és ez egy fontos szempont. Ezért nem adó, bár valószínűleg a következő hónapokban nagyon sokszor fog elhangozni az, hogy ez lényegében adó. Én azt gondolom, hogy ezt ezen az alapon cáfolni lehet. Saját maguk számára dobják össze az emberek a forrást. Az, hogy az állam ezt megkétszerezi, vagyis pont ugyanolyan mértékben hozzájárul, mint amennyi a befizetés, szerintem helyes és indokolt.

Az időbeli ütemezést én elfogadom. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a szabályozás technikájának, illetve a kárenyhítési támogatás kifizetésének azt az elemét, amely kisebb alap esetén csökkenti a kifizetett összeget arányosan, minden termelő esetében, problematikusnak érzem, és úgy gondolom, ellentétes irányba hat, mint ahogy azt a javaslat célja megfogalmazza.

Összefoglalóan tehát azt mondhatom, hogy a kezdeményezés helyes. Az, hogy a törvény elénk került, annak a jogos felismerésnek a következménye, hogy a jelenlegi rendszer nem működik megfelelően. A megfogalmazott változtatási irányok megítélésem szerint jó irányokat mutatnak. Vannak azonban dilemmák, amelyeket a vita során még rendezni kell és rendezni lehet. Az ilyen irányú módosító javaslatokat támogatni fogjuk, és reméljük, hogy a hiányzó módosító javaslatokra közös bizottsági módosító javaslatok formájában is sor kerülhet.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)