Felszólalás adatai
276. ülésnap (2005.12.05.), 358. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Endre Sándor (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:01 |
Felszólalások: Előző 358 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bán Imre képviselőtársam konstruktivitását már korábban is nagyra értékeltem, egy bizottságban dolgozunk, úgyhogy azt gondolom, ez fontos az együttműködés szempontjából. Azzal, amit mondott, vagyis hogy nem minden kerülhet bele egy koncepcióba, és így többek között a homokhátság ügyét is a regionális operatív programokban kellene szerepeltetni, ezzel viszont nem tudok egyetérteni.
Pontosan arra törekedtem a módosító indítványaimmal, hogy önálló módon jelenjen meg, ahhoz képest, amit a jelenlegi előterjesztés tartalmaz. Egyébiránt azért hadd mondjam el, hogy más módosító indítványok és éppen a szocialista oldalról érkező módosító indítványok, mint a dr. Balogh László, Márfai Péter által benyújtott módosító indítvány is az indokolás részében azt hangsúlyozza, hogy ez egy három régiót érintő probléma, tehát ilyenféleképpen nem kezelhető egy regionális operatív programban, ezért fontos az, hogy országos jelentőségű integrált fejlesztési térségként legyen lehatárolva. A mi célunk az, hogy a korábbi évek gyakorlatához képest, ahol valóban nem volt megnevezése, bár létező probléma volt, most ez valóban átugorhatatlanul, megkerülhetetlenül fogalmi szinten is megjelenjen.
Ugyanez a véleményem egyébiránt a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban is. Az a véleményem, hogy ezt is egy országos jelentőségű tématerületnek kell kezelnie egy területfejlesztési koncepciónak, e nélkül, azt gondolom, nem tudunk továbblépni.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Felszólalások: Előző 358 Következő Ülésnap adatai