Felszólalás adatai

VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelettel köszöntöm Pálinkás urat a körünkben. Nagyon örülök, hogy jelen van a mai napon, és a beszámolót ő nyújtotta be. Emberileg és szakmailag egyaránt elismeréssel adózom a munkásságának; engedje meg ezt a személyes kitérőt nekem.

Egy határozati javaslatot nyújtott be Pokorni Zoltán bizottsági elnökként az Akadémia 2007-2008-as tevékenységének az elfogadásáról. Rögtön akad egy-két furcsaság ebben a határozati javaslatban. Először is az, hogy a 2007-2008-as évről most tárgyalunk 2010 végéhez közeledve. Van is egy olyan része ennek a határozati javaslatnak, hogy mára sürgetővé vált a tudomány képviselői és a politikai döntéshozók közötti intenzív közös munka igénye. Tisztelt Képviselőtársaim! Én arra biztatnám önöket, hogy ezt a sürgető igényt ne két és fél év elteltével próbáljuk kielégíteni, hiszen a vizsgált időszak kezdetétől mostanáig ennyi már eltelt. Javaslom azt, hogy lehetőség szerint a Magyar Tudományos Akadémiát évente számoltassuk be az Országgyűlésnek az elvégzett feladatokról, és ha lehet, törekedjünk arra is, hogy ez a munka minél intenzívebb legyen, s ne csak a kormányzat, hanem a parlament és a Tudományos Akadémia között is, mert meggyőződésem az, hogy mindannyiunk épülésére szolgálna egy ilyen jellegű, egyre szorosabbá váló együttműködés.

S bár a beszámolóban elnök úr is rámutatott arra, hogy a beszámoló elkészítésekor nem az volt a feladat, hogy kiutat mutasson a beszámoló elkészítője a jelenlegi helyzetből, de azért rámutat a hibákra, amit örömmel fogadtunk, hiszen igen nagy szükség van erre. Ezeken a beszámolóban foglalt tényeken szeretnék most röviden végigmenni, végigvenni azokat a fontosabb lépéseket, amelyeket az Akadémia tett az elmúlt években, illetve rögtön az elején vitatni egy olyan kijelentést, ami a határozati javaslatban is szerepel és az akadémiai beszámolóban is, ez pedig az, hogy az akadémiai reform lezárult. Mi úgy gondoljuk, hogy egy reform nem zárul le, különösen akkor nem, amikor még annyi a teendő, mint amennyi most. Van egy olyan gyanúm, hogy az akadémiai reform lezárulta soha nem fog bekövetkezni, mert a tudomány állandó fejlődésben, változásban van, folyamatosan változnak a tudományos szervezetek struktúrái, az állam és az alkalmazott kutatás, az állam és az alapkutatás egymáshoz való viszonya, a finanszírozási modellek, a nemzetközi együttműködések. Vélhetően ez egy olyan folyamat, amit nem lehet csak úgy lezárni.

Az OECD 2008. évi országtanulmánya rámutat arra, hogy a magyar kutatási, fejlesztési és innovációs rendszer a nemzetközi viszonyrendszerben kedvezőtlen helyzetben van. A beszámolóból az derül ki, hogy ennek az alulfinanszírozottság az oka, amivel természetesen egyetértünk, de éppen amiatt kifogásoltuk az akadémiai reform lezárultára utaló kijelentéseket, mert úgy gondoljuk, hogy itt még komoly szervezeti változásoknak kell bekövetkezni, a kutatásfinanszírozás egész rendszerét érintő változásoknak, és most azt látjuk, hogy ez már makroszinten, az egyetemek szintjén elindult, de a konkrét kutatóhelyek, illetve a kutató egyének szintjén a kutatásfinanszírozásban jelentős változásokat szorgalmazunk. Ezekre aztán majd részletesebben ki is térek.

Amikor a magyar innovációs rendszer erősségeit és gyengeségeit vette sorra a beszámoló, akkor az erősségek között kiemelte azt, hogy szabályozott TTI-politikája van Magyarországnak, illetve maga a gazdaság nyitott, és az innováció áramlása szabad és megoldott. Ezek normális esetben nem erősségei a magyar tudományos életnek, illetve a magyar innovációnak, hanem természetes adottságai, hiszen ezek nélkül elképzelhetetlen az igazi tudományos élet. Én tehát egy kicsit billegőnek érzem, hogy ez ilyen szempontból idesorolható-e vagy sem.

A gyengeségek között viszont nagyon helyesen megemlíti a beszámoló azt, hogy rosszul koordinált a kormányzati munka, alacsony az üzleti célú kutatás-fejlesztési kiadások részaránya, és a későbbiek folyamán arra is kitér a beszámoló, hogy milyen egyéb személyzeti és financiális okok hátráltatják a magyar K+F szektor fejlődését. Az egyik és legfontosabb ezek közül az, hogy a természettudományos oktatásnak meglehetősen visszaszorult a részaránya a felsőoktatás egészén belül, és a humán jellegű tudományágak kerültek előtérbe. Mára eljutottunk oda - ahogy a beszámoló is kijelenti -, hogy elégtelen számú szakember áll rendelkezésre a természettudományi és műszaki területeken, túl kevés mérnököt képzünk, nagyon gyenge talapzata van az utánképzésnek, és az elmúlt években azt láthattuk, hogy a magyar felsőoktatásban ugyan jelentős mennyiségi ugrás következett be, de ezt sajnos nem követte minőségi fejlődés, és ennek a következménye az is, hogy mintegy 84 százalékban sikerrel járnak azok a hallgatók, akik tovább szeretnének tanulni valahol a magyar felsőoktatásban.

(15.20)

Akkor, amikor a 13. oldalon levő felsőfokú természettudományos és műszaki végzettségűek számát nézzük, akkor is azt látjuk, hogy Magyarország gyakorlatilag az utolsók között kullog, hogy az írek, litvánok, finnek az elsők. Tehát nem is feltétlenül az ország fejlettségétől függ, hogy mennyire jól áll ezen a téren, hanem elsősorban attól az állami kormányzati ténykedéstől, amely megvalósul, és amely kijelöl egyes gazdasági prioritásokat.

Magyarországon az elmúlt 20 évben folyamatosan olyan kormányok voltak hatalmon, amelyek nem jelölték ki ezeket a prioritásokat, a saját négyéves parlamenti ciklusaikra tervezték a magyar gazdaságot, a magyar oktatásrendszert, és ennek az a keserű következménye, amivel most kénytelenek vagyunk szembesülni, hogy túl kevés mérnököt, túl kevés szakmunkást képzünk. Magyarországon leépül a termelés, leépül a K+F szektor, és azt a célt, hogy visszaállítsuk valaha a magyar értékláncot, azaz megteremtsük azt a folyamatot, hogy a magyar kisembertől, a kétkezi munkástól egészen a fejlesztő-kutató mérnökig bezárólag ezt a teljes értékláncfolyamatot magyar kézben tudjuk tartani és birtokolni tudjuk, és ilyen módon meglehetősen nagy hozzáadott értékre tegyünk szert, akár nemzetközi ugrásra is képes cégeket birtokoljunk, ennek az esélyét gyakorlatilag lenullázta az eddigi kormányzati politika.

Fontos megjegyezni azt, amit kiemelt Pálinkás úr is, a Science folyóirat volt az, ami leközölte a tíz legnagyobb kutatási eredményt a tavalyi évre vonatkozóan. Ebből is le lehet vonni a tanulságokat, ugyanis ez is egy nemzetközi kooperáció eredménye volt, azaz a magyar tudomány nyitottsága, versenyképessége és másokkal való kooperációja volt az, ami a magyar tudomány számára olyan kimagasló eredményt hozott, hogy a Science, a világ legnagyobb és legnevesebb tudományos folyóirata az első tíz közé sorolta ezt a magyar fizikusok által nemzetközi kooperációban történő szabadalmaztatást, illetve elmélet kidolgozását. Több jelentős volt még mellette, de ez volt az, amire talán a legbüszkébbek lehetünk.

A gazdaságban hasznosult fejlesztések az én szívemhez különösen közel állnak. Akkor, amikor a beszámoló szót is ejt arról, hogy az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében mérnöki intelligencia tekintetében jelentős előrelépés történt, és olyan szabadalmaztatásra került sor, amely aztán gyakorlati alkalmazásba került több Magyarországon termelő multinacionális vállalatnál, olyan termelésszervezési modell valósult meg, akkor itt egyvalamit azért hiányolok. A hazai bevétel meg van említve, hogy 500 millió forint; ezt leginkább akkor tudnánk jól értelmezni, hogyha látnánk, hogy körülbelül milyen kiadások társultak mellé, és körülbelül mit hozott ez a konyhára. Ez különösen azért is érdekes, mert bár az alapkutatás esetén el tudunk vonatkoztatni a közvetlen anyagi megtérüléstől, de mivel itt az alkalmazotti kutatás területén megvalósuló fejlesztésről volt szó, ezért indokolt lenne ennek a kimutatása. Úgyhogy kérem elnök urat, a legközelebbi beszámoló készítésekor majd törekedjenek erre, hogy lehetőség szerint egy ilyen költség-haszon elemzés is társuljon egy-egy ilyen számadat mellé, már amennyit természetesen megenged a terjedelem.

Az ezer munkáltatóra jutó kutató dolgában szintén rosszul állunk, és meg kell hogy álljak egy pillanatra, képviselőtársaim. Akkor, amikor a kormányzati munkában preferálunk egyes foglalkoztatási formákat vagy foglalkoztatási területeket - ilyen, ugye, a K+F területe is -, akkor gyakorlatilag kimondva vagy kimondatlanul arra ösztönözzük a munkáltatókat, arra ösztönözzük a befektetőket, hogy egyes tevékenységeket a K+F körébe soroljanak, még akkor is, ha egyébként nem oda valók. Irányadóként javaslom a nemzetközi sztenderdek által elfogadott Frascati-kézikönyvet tanulmányozni, ennek a rendelkezései alapján kell elfogadnunk nekünk itt az Országgyűlésben, de különösen a kormánynak egyes területeken a K+F-be történő besorolást, annak alapján kell döntenünk arról, hogy jogos-e a megítélt adókedvezmény-támogatás vagy bármely egyéb szubvenció, és nem pedig bemondásos alapon.

Megjegyzem egyébként, hogy többször kifogásoltam ma már a tisztelt Ház vitáiban azt, hogy nincs megfelelő monitoringrendszer, természetesen az elmúlt 20 év az eddigi kormányoknak arra is kevés volt, hogy ezen a téren megfelelő monitoringrendszert állítsanak fel, és rá tudjanak mutatni az ilyen - mondjuk úgy - csintalanságokra, amiket ezek a befektetők vagy vállalatok egyszerűen az adókedvezmények vagy szubvenciók megkapásáért elkönyvelhetnek.

Szomorúan látjuk, hogy a GDP 0,97 százalékára rúgtak 2007-ben a kutatási és fejlesztési célú ráfordítások; rendkívül szomorúan látjuk. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag az Orbán-kormány évei óta eltelt nyolc évben sem sikerült előremenni, a jövő évi költségvetés sarokszámait sajnos még nem ismerjük. Arra biztatnám a fideszes képviselőtársakat, hogy lehetőség szerint ne kormányzati ciklusban, hanem nemzetben gondolkodjanak, és ilyen módon álljanak a sarkukra, és legalább azt az 1,5 százalékot már rövid távon is célozzák meg, amit az első Orbán-kormány kitűzött ezen a területen. Ez az összeg tavaly a GDP 0,97 százaléka, 2008-ban 266 milliárd forint volt. Nem kevés pénz, ebből jól lehet gazdálkodni, és bár még egyszer mondom, az alapkutatáson nem feltétlenül a találmány jellegű hasznosítását kérjük számon ezeknek a felhasznált költségvetési bevételeknek, de bizony ott is azért komoly elmaradások vannak, rövidesen rá is térünk.

Elindított a kormány egy "Magyar universitas" programot, amire elnök úr is kitért a beszámoló szóbeli ismertetésekor, 2002-2008 között 250 milliárd forintot fordítanak az egyetemek és főiskolák infrastrukturális ellátottságának javítására. Amit hibának érzek, hogy ez nem kis részben PPP-konstrukcióban valósult meg - azaz a magántőke bevonásával -, és bár elkönyveli az előző kormányzat ezt a szocialista kormány jótéteményei között, de gyakorlatilag a magántőke profitérdekekből hajtva valósította meg ezeknek a beruházásoknak a tetemes részét.

A másik, amit különösen hiányolunk ebben az esetben - elnök úr szintén kitért rá a beszámolóban -, hogy a tudományos infrastruktúrán belül nem lett megoldva a nagy értékű gépek, műszerek beszerzésének folyamata. Ez gyakorlatilag oda vezetett, hogy puszta kézzel a legokosabb kutató sem tud egyes tudományágakban előrehaladni. Egy-egy matematikus, elméleti matematikus például leül egy A/4-es lappal meg egy egyszerűbb számítógéppel, és kiválóan elboldogul, viszont vannak olyan gép- és műszerigényes tudományágak, amit elnök úr is űzött a fizika területén, amit gyakorlatilag nem lehet kellő ráfordítás nélkül űzni. Ezeken a helyeken vagy meglépi azt a magyar költségvetés, hogy a megfelelő üzemméretet, a megfelelő műszerezettséget biztosítja akár a felsőoktatásban található tudomány, kutatás számára, akár az Akadémia saját szervezetei részére, vagy pedig el fognak maradni ugyanúgy az eredmények, mint eddig, és még csak nem is lesz mit a szemére hánynunk a Tudományos Akadémiának vagy a Tudományos Akadémiát képviselő elnöknek.

Önmagában is azt látjuk, hogy a magyar tudomány finanszírozása meglehetősen zavaros képet mutat. Több szervezet, több forrás, ezek a források bizonytalanok, hosszú távú programok híján folyamatosan ki vannak a kormányzati szeszélynek téve. Egyik-másik forrás bármikor megszűnhet, őszintén szólva, most még azt sem tudjuk, hiszen az új kormány sem nyilatkozott erről, hogy a meglévő tudományos alapok, meglévő pénzeket kezelő, tudományfinanszírozásra alkalmas pénzalapok fennmaradnak-e vagy sem, milyen módon fog változni a működésük, összegszerűen milyen keretekkel gazdálkodnak. Nem tudunk erről a dologról semmit, és ez nemcsak bennünk szül bizonytalanságot, hanem főleg azokban, akik jelenleg a magyar tudományban dolgoznak, és ezen a területen működnek.

Akkor, amikor az országos tudományos kutatási alapprogramok működéséről beszélünk, gyakorlatilag ugyanezt látjuk. Ez az egyetlen célzott alapkutatási program, és teljesen bizonytalan, nemcsak a jövője, de még a jelene is.

Nagyon köszönöm, elnök úr, és kénytelen vagyok újat nyomni, mert némi mondanivalóm még akad. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)