Felszólalás adatai

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt fél évben, amikor csak tehettem, hosszabb külföldi útjaimat követően az Országgyűlés előtt beszámoltam annak tapasztalatairól, tanulságairól. Engedjék meg, hogy most ez alkalommal mégsem a múlt heti német és brüsszeli találkozók eredményeiről, az ezen találkozókon felvetett kérdésekről szóljak a tisztelt Ház előtt. Azért nem, mert azt gondolom, hogy vannak olyan fontos belpolitikai kérdések, amelyeknek a Ház nyilvánossága előtt való megvitatása talán most egy kicsivel fontosabb.

A politikai szónoklatokban rendszeresen visszatérő elem azt mondani, hogy ez vagy az a magyar rendszerváltás vesztese. Használjuk mi ezt a kifejezést, ezt a kitételt a fogyatékossággal élőkkel, a nagy gyermekes családokkal, a romákkal kapcsolatban, és folytathatnánk a sort. Egészen biztosan ebbe a sorba illeszkedik az a mondat is, amikor azt mondjuk, hogy a magyar vidék, a magyar falu bizony a rendszerváltás egyik nagy vesztese. Az a falu és az a vidék, amely 1990 előtt millióknak adott megbízható munkát, teremtett biztonságos életet, és szerte a világban úgy tekintettek a magyar falura, mint egy tanulmányozandó példájára annak, hogy hogyan lehet a városiasodás megállíthatatlannak tűnő folyamatában mégiscsak erős, polgárait megtartani képes falvakat teremteni. Igen, Magyarország ilyen hely volt. Ma nem ilyen hely. A magyar falu az elmúlt 15 évben erejét vesztette. A magyar falu gondok és bajok sokaságával küzd. Ezek között vannak olyan problémák, amelyek általános, átfogó európai vagy magyar gondok, de el szeretném önöknek mondani, hogy van legalább egy olyan, amely nem illeszthető ebbe a sorba.

A magyar falu erejét a mezőgazdaság adta. Az a mezőgazdaság, amely versenyképes volt Európában. Az a mezőgazdaság, amely az európai versenyképességi rangsorban mindig az elsők között tanyázott, és Kínától Hollandiáig jöttek és tanulmányozták, hogy mi ennek a titka.

A magyar mezőgazdaság versenyképessége és csodálatot ébresztő teljesítménye már a múlté. És nem akarom elhallgatni önök előtt, hogy ennek döntő mértékben az az oka, hogy a magyar mezőgazdaság összes fontos kérdése középszerű, kicsinyes, önző, ideológiai ítéletektől egyáltalán nem mentes politikai viták martalékává vált. Alig van olyan kérdés, amit nyugodtan tudunk egymással megvitatni. Alig van a magyar falunak olyan gondja-baja, amely tárgyilagos és szakszerű vita tárgya lehetne. Nem tudunk nyugodtan beszélni a birtokszerkezetről. Nem tudunk nyugodtan beszélni a földtulajdonról és a földhasználatról. Nem tudunk nyugodtan beszélni az élelmiszeripar irányába nyitott vertikális integrációk szükségességéről. A falu és a föld a között a négy-öt dolog között van Magyarországon, amely az elmúlt 15 évben a politikai indulatokkal terhes viták közepére jutott. A falupolitika és földpolitika, a nemzetpolitika, az állam szerepe a modern világban, ezen belül a verseny és a szolidaritás kérdése, a magántulajdon és a köztulajdon kérdései, ez az a négy-öt nagy kérdéscsomag, amelyben Magyarországon nemcsak hogy szűnni nem akaró, hanem egyre élesebb, és úgy látom, hogy a realitásoktól és a magyar jövő érdekében viselendő közös felelősségtől egyre inkább eltávolodó vita van.

Nem szeretném ezt az alkalmat arra használni, hogy azt mondjam, és ezt a vitát szándékaim ellenére tévútra vigyem, hogy azt gondolom, hogy a faluról és a földről való azon gondolkodás, amely a '90 és '94 közötti kormányt jellemezte, majd később amilyen módon átpolitizálódott újra ez a kérdés '98 után, az nem válik hasznára sem a falunak, sem a földnek. Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy kellő mértéktartással, kellő tárgyilagossággal, a politikai indulat legcsekélyebb nyoma nélkül képesek lennénk ezekről a kérdésekről beszélni. Mert az nem kérdés, hogy a magyar falu nem egyszerűen lakóhely. Az nem kérdés, hogy a föld nem egyszerűen termelőerő. A falu és a föld és a földhöz kötődő élet az életmód. Az az életmód, amely milliók életmódja, és még sokkal többeknek az öröksége, apáiknak és nagyszüleiknek az életmódja volt, és teljesen nyilvánvaló, hogy Magyarország nem akarhatja veszni hagyni ezt az életmódot. És az is nyilvánvaló, hogy akkor a magyar falut és a mezőgazdaságot támogatni és fejleszteni kell. Támogatni és fejleszteni - mondom; nyilvánvalóan nem úgy (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ahogy ti csináljátok.), hogy megpróbáljuk visszavinni a múltba. Nem úgy, hogy olyan válaszokat adunk a ma gondjaira és bajaira, amely válaszok talán már tíz évvel ezelőtt sem voltak korszerűek. A falunak, a vidéknek nyilvánvalóan változnia kell, de ez a változás nem járhat azzal, hogy beszűkül és elszegényedik az élet. Azzal jár és azzal kell hogy járjon, hogy több lehetőséget teremt. De ne tévedjünk! Ugyanezzel a nyavalyával küzd Ausztria, ugyanezzel a nyavalyával küzd Franciaország, ugyanezzel a nyavalyával küzd Svédország. Hogyan lehet a városiasodó világban a falut a maga értékeivel, lehetőségeivel megtartani többnek, mint lakóhelynek és munkahelynek, sajátos és sokak számára egyedül élhető környezetnek?

(13.10)

Azok a viták, amelyek most tárgyalótermekben és a tereken zajlanak, sokrétűek. Van olyan része, amely, azt gondolom, hogy higgadtan, nyugodtan, döntően szakmai keretek között megvitatandó és megvitatható. Van olyan része, amelyben kormány és gazdák, kormány és tüntetők biztosan egyetértésre tudnak jutni; van olyan része, ahol gyaníthatóan nem. És van olyan része ezeknek a vitáknak és ezeknek a felszólamlásoknak, amely kívül esik a szakmai megfontolás keretein, ahol nem szakmáról van szó, hanem politikáról. De hát nem kell csodálkozni, fontos a falu, fontos, ami a faluban zajlik, fontosak a gazdák, hát persze, hogy azonnal ott van a politika!

Hadd válasszam szét én magam is háromfelé ezt a dolgot, éppen azért, hogy talán segítsük a gyorsabb előremenetelt. Az első kérdés, hogy hogyan is állunk azoknak a támogatásoknak a kifizetésével, amelyeket várnak a gazdák. Hogyan állunk az ígéret megtartásával? Hiszen azt szerettük volna, hogy gyorsabban fizessünk, mint a törvényes határidő. Azt szerettük volna, hogy korábban jusson a gazdákhoz a pénz, mint a kötelező április végi határidő. (Közbeszólások.)

Úgy látom, most így, február végén, hogy pontatlanul becsültük meg, mennyi idő és mennyi erőfeszítés kell ahhoz, hogy ezt a több mint 200 ezer igénylést pontosan és precízen feldolgozzuk; nem ítéltük meg pontosan, hogy mennyi lesz ebből az a hibás igénylés, amelynek kijavítását muszáj megtennünk. Négyből egy, hölgyeim és uraim! Négy igénylésből egy sajnos nem felel meg azoknak a normáknak, ami alapján lehetne fizetni. Mondhatnák persze azt, hogy jó, de hát miért nem lehetünk nagyvonalúak, miért nem fizetünk előleget - mert egyébként van ilyen ország, amelyik fizet előleget.

Megmondom őszintén, azért, mert az itthoni politikai hangulatban szinte elképzelhetetlen, hogy ha egyszer kifizettünk valamit, és erről kiderül, hogy téves, majd ezt követően ennek kétszeresét vissza kell fizetnünk a költségvetésbe, akkor találnánk-e ahhoz akár egyetlen támogatót is, aki azt mondaná, hogy igen, így van rendjén, tessék visszafizetni. Akkor nyilván a visszafizetésre kötelezettek lennének azok, akik azt igényelnék, követelnék, utcán és tárgyalótermekben, hogy ne tegyék, hogy ne kelljen ezt a visszafizetést megtenni.

10-20-30 milliárd forint az, amiről itt szó van. Nem tudjuk, hogy mennyi lenne a visszafizetnivaló. 10-20-30 milliárd nagyon sok pénz, több, mint amennyiből a magyar színházakat támogatjuk, több, mint amennyit a kormány sportra fordít. Ma a magyar költségvetésben százmillió forintos vitáink vannak. Felelős kormány 10-20-30 milliárdról nem dönthet nagyvonalúan, nem viselkedhet nagyvonalúan. Ma az a fajta higgadt, jóhiszemű, nagyvonalú magatartás hiányzik, amivel azt mondhatnánk, hogy tudják mit, fizessünk előre, hadd menjenek a munkák, majd ha legfeljebb kiderült, hogy mégsem volt jogos a kifizetés, nyilvánvalóan vissza fogjuk kapni a közösbe a pénzt. A magyar kormány nem futhatja annak a kockázatát, mert nem a mi pénzünk ez, az önök pénze, a magyar adófizetőknek a pénze ez.

Mindezzel együtt február végén ott tartunk, hogy az igénylések 75 százalékát teljesítettük; március végére ez a szám 90 százalék lesz; április végéig, amikor a törvényes határidő lejár, el fogjuk érni a kötelező 96 százalékos szintet, és csak azok az igénylések maradnak kielégítés nélkül, amelyeket érdemi, vitathatatlan jogvita fog terhelni.

Azt kérem a gazdáktól, nézzék meg, hogy az igénylésükre a pénz megérkezett-e. Azt kérem a gazdáktól, nézzék meg, hogy ha elutasították, akkor hol kell pontosítani az igénylést, hogy hadd menjen minél gyorsabban. És azt kérem Magyarországtól, hogy értse meg, nem lehet felelőtlenül kifizetni sokszor tízmilliárd forintot. Nem lehet, mert a közös pénzünk.

Van olyan követelés, amelyet, azt hiszem, hogy nem fogunk tudni teljesíteni, a legjobb szándékkal sem. A tüntetők petíciójukban egy sor követelést fogalmaznak meg, amelyek között nem egy további, eddig nem tervezett, a költségvetésben nem szereplő költségvetési kifizetéssel járna. Ezek mértéke mintegy 85 milliárd forint.

Szeretnék őszinte lenni ebben az ügyben: nem tudunk a költségvetésen túl további kifizetésekre kötelezettséget vállalni, ezért nem is fogunk. Magyarországon rendkívül sok és jogos ilyen és olyan fajta társadalmi igény van. Nyilvánvalóan a földből élőknek, a falun élőknek is nagyon sok igénye van még. Az, amit kapnak, nyilván nagyon sok mindenre nem elég, amire elégnek kellene lennie. Nem ez a kérdés. Sokkal több kellene a nyugdíjasoknak, sokkal több kellene annak a 300 ezer gyereknek, aki valóban nagyon szegény körülmények között él, sokkal több kellene a magyar egészségügynek, és folytathatnám a sort.

Nem állítom, hogy a pénz elég a falura és a pénz elég a földnek. De azért van egy-két kapaszkodó. Azt tudom mondani, hogy 2002-ben a vidék- és agrárfejlesztési támogatás 212 milliárd forint volt - 212. A kétéves költségvetés tervei szerint ennél még kevesebb; azért lett ennyi, mert a kormányváltás után Medgyessy Péter kormánya a költségvetésben szereplő tételt még megtoldotta csaknem 20 milliárddal.

Idén ez az összeg 328 milliárd. (Dr. Németh Imre felé fordulva:) Nézek a miniszter úrra: ugye, annyi? (Dr. Németh Imre bólint.) 328, tehát 60 százalékkal több. (Moraj a Fidesz soraiban.) A 328 milliárd egészen biztosan nagyon sok igényre nem elég, de éppen 60 százalékkal több, mint három évvel ezelőtt. Nagyon kevés olyan ágazat van, nagyon kevés olyan közös ügyünk van, ahol három év alatt 60 százalékkal több pénzt tudtunk költeni.

Tudják, mennyi 328 milliárd forint? Annyi, amennyit családtámogatásra összesen költünk. Meg lehet duplázni a családtámogatást ebből a pénzből. Tudják, mennyi 328 milliárd forint? Amennyit otthonteremtésre összesen költünk. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Miről beszélünk?) Nem tudunk ennél a pénznél többet adni, mert ha adnánk, akkor valakitől el kellene venni.

Én nem szeretném senkitől sem elvenni (Moraj az ellenzéki padsorokból.), mert ha adni szeretnénk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akkor adót kellene emelni. Én nem szeretnék adót emelni, de ahogy ismerem az önök javaslatát, önök is adót szeretnének csökkenteni. Nem tudunk adni, mert ha adni szeretnénk, akkor azt csak államadósság növeléséből lehetne megtenni. Ahogy ismerem az önök álláspontját meg a saját álláspontunkat, önök sem szeretnék.

Megértést kérek. A közös költségvetésünkből való gazdálkodás felelősséget igényel. Ebben a felelősségben ellenzéknek és kormánynak osztoznia kell. Az a szereposztás egy országban, hogy a kormány felelős a bevételekért, az ellenzék pedig felelős a kiadásokért, az nem jó.

Azt kérem önöktől, hogy segítsék abban a magyar kormányt, hogy megtarthassa a költségvetését, megtarthassa a közös ügyeink fölött való gazdálkodásban a felelősséget, és ne kényszerítsék arra, hogy olyan lépéseket tegyen, amiről mindnyájan tudjuk, hogy a közös ügyeinknek nem használ. Felelősséget kérek, és mindenkinek a támogatását Magyarországon abban, hogy gondjainkat és a kihívásokat közös költségvetésünk keretei között találjuk meg.

Aztán vannak nem szakmai kérdések. Vannak olyan természetű részei ennek a konzultációnak, tüntetésnek, amiről nyilvánvaló, hogy a politika világába tartozik. Én meg azt gondolom, hogy el kell a kettőt egymástól választani. Ha valaki azt mondja, hogy a célja a kormány megdöntése, a célja a politikai destabilizáció, akkor én ezt egyébként az ellenzék politikai pártjainak az oldaláról természetesnek tekintem.

(13.20)

Lehet ilyen igény - nem tartom szerencsésnek. Nem tartom jónak, szerintem nem áll az ország érdekében. De az nem jó, ha a Magyar Igazság és Élet Pártja kongresszusa testületileg úgy dönt, hogy elmegy a Kossuth téri tüntetőkhöz. Nem jó, mert akarva-akaratlanul abba a gyanúba keveri a magyar gazdákat, abba a gyanúba keveri a tüntetést, hogy nem szakmai célok érdekében zajlik, hanem hatalmi, politikai célok érdekében. Ez nem jó, mert nem segít a gazdáknak. A gazdáknak az kell, hogy mielőbb rendezzük az ügyüket. Ennek a lehetőségét pedig ez rontja.

Nem jó, ha tévéfelvétel tanúskodik arról, hogy azt súgják az egyik szónok fülébe, hogy polgári engedetlenségre kell felszólítani. Nem polgári engedetlenség kell, hanem felelős polgári együttműködés kell. Nem jó, ha azt mondja az egyik tüntető az egyik rádióműsorban, vagy egy ellenzéki képviselő innen a parlamentből azt mondja, azzal érvel, hogy nem megállapodni kell, hiszen a cél nem a megállapodás, hanem a kormány megbuktatása. Ez nem jó. Ezek nyilvánvalóan rontják a megállapodás lehetőségét és esélyeit, hiszen mi nem politikai küzdelmet akarunk vívni, hanem megállapodni szeretnénk; megállapodni, mert a magyar falunak ez az érdeke.

Szeretnék még egy dolgot szóba hozni, ami messze van a falutól és messze van a földtől. Ha már szóltam, kénytelen vagyok szóba hozni a tegnap nyilvánosságra került ügynöklista dolgát. (Moraj a Fidesz soraiban.) Azt szeretném mondani önöknek, hogy gyalázatosnak és szégyenletesnek gondolom azt, hogyha emberek sorsával játszanak. Gyalázatosnak és szégyenletesnek tartom a rosszízű, a méltatlan politikai vádakat és azt, hogy játszanak emberek sorsával. (Zaj.)

A magyar rendszerváltás eddigi kormányai nem teljesítették azt a felelősségüket, hogy korrekten, átláthatóan, jogszerűen tárják föl a múltat. Helyesen döntöttünk decemberben akkor, amikor azt mondtuk, hogy ennek nekiindulunk, hogy nem lehet ezt folytatni ebben az országban, nem lehet embereket, családokat és gyerekeket méltatlan helyzetbe hozni, nem lehet a legbutább politikai vetélkedésre és marakodásra felhasználni emberek sorsát.

Jó lett volna, ha az előző kormányok ezt megteszik. Ha megtették volna - akár a legelső, akár a sokadik -, ma nem itt tartanánk. Azt kérem önöktől, ellenzéki és kormánypárti képviselőktől, támogassák a kormánypártok azon javaslatát, hogy új törvénnyel, az új törvényben biztosított nyilvánossággal, annak jogszerű garanciáinak megteremtésével tegyünk egyszer s mindenkorra pontot erre az ügyre.

Magyarországnak a múlt helyett a jövőbe kell fordulnia. Új politikára, megújult Magyarországra van szükség.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)