Felszólalás adatai

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon? Természetesen ezt az SZDSZ-en kívül senki sem tudja, még csak nem is sejti. Hiába, no... - azért jó, hogy ebben a ciklusban még itt vannak közöttünk. (Derültség a Fidesz soraiban.)

Ez a mindent tudás ugyanúgy jellemzője a szabad madaras libertariánizmusnak, mint a példaszerű toleranciájuk. Elvégre mindig tudomásul veszik azt, ha valaki vagy valakik mindenben egyetértenek velük. Toleranciájukkal, másságakceptálásukkal baj csak akkor van, ha valaki vagy valakik tőlük eltérő véleményt mer formálni. Akkor bizony merő toleranciából hamar megszületik a számukra teljesen kézenfekvő ítélet: dilettáns, tisztességtelen - és ez még a jobbik eset. Mert hiszen legtöbbször ez nem elég, előjönnek korunk liberális sztereotípiái: szélsőséges, fasiszta, náci, fajgyűlölő, antiszemita.

(10.30)

A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a végeredmény függvényszerű pontossággal, lényükből fakadóan garantáltan bekövetkezik. Így aztán, ha vitatkozni kell, nyerő helyzetben vannak vagy legalábbis azt hiszik - hiszen mit tehet az, akire szakmai érvekkel szemben valamilyen címkét sütnek? No, meg a vitanap címéből is következik - és erre fölhívom a figyelmüket -, hogy akinek más véleménye van, az nem tisztességes. Ezért aztán mindjárt ezt a címet kell itt elöljáróban és a leghatározottabban visszautasítanom. Provokáció ez, kérem, a javából! Nem kell ezt mindenkinek szó nélkül eltűrnie! (Dr. Kiss Gábor: Nem, nem! Ezt sem!)

Ha már egyszer erről a témáról vitanapot tartunk, akkor ám legyen, de a kérdés, ha vázlatosan is, nagyobb áttekintést igényel. Az útépítés, kérem tisztelettel, egy speciális szakma, amit a nyolcvanas években néhány nagy állami út- és hídépítő cég reprezentált és tizenegy közúti építő vállalat. A Németh-kormány alatt, mint ahogyan ez más szakmákban is történt, az úgynevezett spontán privatizáció jegyében itt is lezajlott az a folyamat, hogy a vállalatok legértékesebb részeiből kft.-k és egyéb cégformátumok jöttek létre, természetesen azok vezetésével, akiket korábban pártunk és kormányunk nevezett ki. Így aztán ez a vagyon is megbízható elvtársi kezekbe került. A maradékot később privatizálták, illetőleg a spontán szabadrablással született cégeket eladták, átjátszották külföldi kézre. Újgazdag elvtársaink, gondolom, busás haszon fejében tették ezt. Így született a honi mezőkön a Strabag, a Bau-Holding. A külföldi cégek, miután a már elavult technológiával rendelkező vállalatokat felvásárolták, ahogyan ezt szintén már számtalan egyéb példából ismerjük, egy fillért nem áldoztak fejlesztésre, hiszen ők nem kapacitásokat vettek meg, hanem piacot. Ezért ekkora sikersztori ez a magyar privatizáció, nemcsak ebben a körben, úgy általában is!

Egy jelentősebb útépítő cég maradt magyar, a Hódút, amit dolgozói kivásárlás útján privatizáltak. Hogy ez versenytárs ne lehessen a külföldi cégekkel szemben, arról az MNB zseniális monetáris politikája és az egyéb bankok hitelpolitikája gondoskodott. Így ez a cég magyar, de szegény, állandó tőkehiánnyal küszködik. Ugye, ismerős képlet? Persze volt és van még egy-két kisebb útépítő cég, ezek azonban önállóan nem alkalmasak autópálya építésére. Közben a Bau-Holding és a Strabag az aszfaltkeverék előállítására egyesülést hozott létre, természetesen bérletként bevitt keverőberendezésekkel. Ma ők adják az aszfaltkeverék-termelés 70 százalékát hazánkban. Mellesleg jegyzem meg, ma az évi termelés 2-2500 tonna/év, ami körülbelül az egyharmada az 1990 előttinek, és mélyen az EU-átlag alatt van egy főre vetítve. Ez a teljesítményzuhanás alapvetően a finanszírozási gondokra vezethető vissza, tehát arra, hogy a beruházások, felújítások elmaradtak pénz hiányában.

1995-96-ban megjelentek a piacon a valódi magyar kis- és középvállalkozások, s ezekből potenciálisan tulajdonképpen kinőhetne valami, de ehhez több folyamatos megrendelés és az üzemvitelhez, fejlesztéshez hitel szükséges. Megjelent a színen egy úr is, aki korábban a tizenegy megyei útépítő vállalat egyikének volt kinevezett vezetője, majd - lásd spontán privatizáció - ki tudja, milyen érdemek alapján a Strabag magyar igazgatója néhány évig, és innen való távozása után ez az elvtársból lett úr megvette a Mélyépítő Budapest nevű céget, no és mellesleg vett egy magasépítő céget is. Ugyanez az úr vállalta magára, hogy tömöríti a kisebb cégeket MN-Aut néven. Ha belegondolok, mindez tulajdonképpen örvendetes fejlemény. Számomra az okoz némi fejtörést, hogy vajon mindezt miből... De miért kellene mindig a kákán csak a csomót keresni? De azért jó lesz megnézni, egy kicsikét odafigyelni az erről az oldalról származó sugallatokra is.

Mindenesetre, ha ma körülnézünk, tulajdonképpen ez a hazai szereplőgárda, vagy marad valamelyik európai mamutcég. Tulajdonképpen nagy falat ez a magyar autópálya-építés hazai viszonylatban, érthető, ha a mára kialakult helyzetben harc folyik a koncért. Szerintem most is és itt is egy kicsit ez folyik.

Most nézzük meg röviden a másik oldalt! 1990-ben szakemberek elkészítették a közúthálózat fejlesztésének tízéves programját. Eszerint az 1990-ben meglévő ismeretek alapján kimunkált lemaradásunkat kellett volna behozni 2000-ig. Nos, ennek a tervnek a 10 százalékát sikerült megvalósítani. Így aztán ebből a tízéves programból már hosszú távú koncepció lett. Íme ez a két és fél kormányzati ciklus falrengető eredménye, és bármennyire is szeretnék egyesek, ezt nem lehet a jelenlegi kormányra kenni. A dicstelen teljesítmény egyébként egyértelműen pénzügyi-finanszírozási okokra vezethető vissza. Ilyen esetekben és számtalan egyéb vonatkozásban derül ki sok minden. Többek között a rosszul megválasztott monetáris politika, a meggondolatlanul és bűnös módon végrehajtott privatizáció, az, hogy hamis az az állítás, mely szerint magas az állami újraelosztás szintje, és végső soron a teljesen hibás és nemzetellenes gazdaságpolitika, vagyis az ország teljes kiszolgáltatottsága.

És ebben már az egymást követő kormányok, ha nem is egyforma mértékben, de ludasok. Generációk nőttek föl a szocialista tervgazdaság emlőin. Emiatt jelentős szerepe volt és sajnos van is még a tapasztalatlanságnak és annak, hogy világbanki és egyéb külföldi tanácsadókra kritika nélkül támaszkodtak. Sőt, még ma is inkább hisznek az ellenérdekelt külső tanácsoknak, dicsekszenek és örülnek az ellenérdekeltek vállveregetésének, mintsem felmérnék kormányaink a saját érdekeink mentén gondolkodva az előrelépés lehetséges módjait.

De térjünk vissza a tárgyalt témához! Beszéljünk a koncessziós szerződésről! A koncessziós szerződés megkötését megelőzően nem mindegy, hogy kinek az ajánlatát fogadjuk el. Nem mindegy, milyen mélységben és mit vizsgálunk, mérlegelünk.

Mit kell vizsgálni? Egyrészt a kivitelezői kapacitások alkalmasságát, másrészt a megvalósításhoz kapcsolódó pénzügyi konstrukciót kell igen alaposan vizsgálni, de nemcsak mint a beruházás pénzügyi megalapozását, hanem úgy is, hogy ennek milyen terhei, milyen következményei vannak közép- és hosszú távon, és azt, kik milyen összetételben és arányban fogják viselni. Nos, itt követett el igen nagy mulasztást, vagy ha úgy tetszik, ezen a ponton volt hallatlanul könnyelmű és meggondolatlan az SZDSZ vezette minisztérium. Egyrészt az már világos volt, hogy az M5-ös nem működik az M1-es Győr-határ közötti konstrukció szerint, de ezt a konzekvenciát nem vonta le senki, elsősorban Schamschula úr nem vonta le ezt a következtetést.

Közben kormányváltásra került sor. A koncessziós szerződés érvényességének egyik feltétele az volt, hogy hat hónapon belül prezentálják a teljeskörűen kidolgozott pénzügyi konstrukciót. Ez nem teljesült. Erre Lotz miniszter úr ahelyett, hogy azonnal szerződést bontott volna, meghosszabbította további hat hónappal ezt a határidőt. Mondanom sem kell, ez sem teljesült. Így aztán a harmadik hat hónap után tulajdonképpen azt írta alá, amit elé tettek. Így például kötelezettséget vállaltunk arra is, hogy ha nem lesz elég a folyamatos bevétel, akkor készenléti forrásból biztosítjuk a kieső összeget. Mellesleg jegyzem meg, hogy az M3-as nem koncesszió, a magyar állam által létrehozott részvénytársaság csinálta.

Nos, mindaz, amit itt vázoltam, egy dolgot mindenképpen bizonyít, különösen, ha az SZDSZ vezette minisztérium tényleges munkáját is figyelembe vesszük.

(10.40)

Nevezetesen azt, hogy csalhatatlan recept bizony nincs és nem volt a birtokukban, sőt, megállapíthatjuk: az utóbbi évek arra mentek el - most az utóbbi évekre gondolok -, hogy a helyzet valamiféle felmérése, kiértékelése és rendbetétele történjék meg.

Kell az autópálya-építés? Kell! El vagyunk maradva még a saját elképzeléseinkhez képest is? Igen! Kellene gyorsítani? Igen! De mindezt nem mindegy, hogy milyen áron - tehát nem mindenáron! Tiszteletet és elismerést érdemel az a kormány, amelyik keresi a lehető legjobb megoldást, amelyik keresi a leggazdaságosabb beruházási lehetőségeket, de egyben a magyar gazdaságot kívánja működtetni, és amelyik kormánynak nem mindegy az sem, hogy milyen lesz a várható forgalom és annak költsége és bevétele egyaránt.

Már csak azért is tiszteletet és elismerést érdemlő ez a magatartás, mert ennek ugyan természetes magatartásnak kellene lennie, de eddigi kormányaink nem fordítottak erre figyelmet. Lehet, hogy ez fáj egyeseknek. Ezért, tisztelt volt kormánykoalíció, nem támadni kellene, hanem részben kollektíven - beleértve ebbe az Antall-kormányt is - önkritikát kellene gyakorolni, de ha ezt nem tesszük, akkor legalább mélyen hallgatni kellene, vagy - és ez lenne a helyes - a kibontakozást segíteni pozitív, konstruktív magatartással.

Szögezzük le - mert ezek faktumok -: a kormány elképzelése semmilyen jogszabályba nem ütközik. Ezt már mások is kifejtették, és itt hiába olvasnak fel brosúraszövegeket, hiába olvasnak fel jogszabályok preambulumából, higgyék el nekem, ami nem vonatkozik valamire, az nem vonatkozik valamire, és ezzel ez az ügy le van zárva. Aztán: a Kecskemétet elkerülő szakasz 1,65 milliárd forint/kilométer. A Kecskemét-Kiskunfélegyháza közötti szakasz 1,5 milliárdba kerül. Az M3-as Gyöngyös-Füzesabony közötti szakasza pedig 900. A számok önmagukért beszélnek.

A még Schamschula György által jegyzett szerződést Lotz Károly úr kétszer módosította, mindig a szerződő fél javára. De amikor mindez visszaütött, akkor Schamschulára mutogattak, mert hát ez így tisztességes. Schamschula legalább elindított valamit, amit Lotz úr ugyan tovább rontott. De önöktől, tisztelt SZDSZ, milyen folytatható, ésszerűen folytatható örökséget örökölt e tárgyban a mai kormány? (Tompa Sándor: Füzesabony nem volt?) Aztán itt vannak az álviták - mert hiszen de jó dolog, ha lehetnek -: matrica vagy kapuk. Hát kérem, ez nem lehet vita tárgya, hiszen mind a kettő bevett megoldás, és talán annyi önállósága még lehet ennek a magyar kormánynak, hogy maga döntsön ilyen - mondjuk meg őszintén - pitiáner, csak önök által felfújt ügyben. (Közbeszólás az MSZP soraiból.)

Mindenesetre azt el kell mondanom, hogy az M7-es felújítása és továbbépítése bizony nem halasztható, nem halasztható ennek kapcsán például az Andor utcai bejárat áteresztőképességének a valamiféle módon való biztosítása, és általában valóban fel kellene pörgetni az útépítést.

Végezetül: a Magyar Igazság és Élet Pártja minden olyan kormánytörekvést üdvözöl és támogat, amely a nemzeti érdekek figyelembevételével, a magyar munkaerő foglalkoztatásával a belső magyar gazdaság élénkítését szolgálja, azzal függ össze. Bár a gazdaság egyéb területén is üdvözölhetnénk - és egyre gyakrabban - ilyen kezdeményezéseket! Arra bátorítjuk a kormányt, hogy a pénzügyek körében is legyen innovatív és egy kicsit bátrabb, hiszen ha az országból folyamatosan kivonásra kerülő, de itt kitermelt jövedelmekre gondolunk, akkor nyilvánvalóan álságos minden olyan sugallat, amely inflációs veszélyről, a gazdaság túlfűtöttségéről beszél, és egyéb monetarista álproblémákkal igyekszik gyarmati sorban tartani és egyre mélyebben ebbe taszítani országunkat.

Meg kell jegyeznem, csak így lehet valóban hatékonyan Phare-pénzekhez és egyéb ilyen jellegű kedvezményekhez is nyúlni, mert ezek mellé, tisztelt uraim és hölgyeim, nekünk is le kell valamit tenni. Pénzt!

Tisztelt SZDSZ! És ilyenkor jön az öngól, hiszen önök szerint az a jó, ha az állam semmibe sehogyan nem avatkozik be, és ehhez persze különösebb költségvetési bevétel, újraelosztás sem kell. Persze az is öngól, mindenképpen az lesz, ha a kormány is beleáll ebbe a kátyúba.

A Magyar Igazság és Élet Pártja arra buzdítja a kormányt, hogy döntései során elsősorban mindig a magyar nemzeti érdekeket szíveskedjék előtérbe helyezni, és próbáljon meg a lehetőségekhez képest minél inkább elszakadni attól a gyakorlattól, hogy külső, ellenérdekelt felek vagy konkurensek szabják meg, mi a jó a magyaroknak. Ha egy kicsit összekapjuk magunkat, akkor ezt talán mégiscsak mi tudjuk jobban, és higgyék el, erre van az előre! (Taps a MIÉP soraiban, szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)