Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ANDER BALÁZS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akartam külön ezzel foglalkozni, de kormánypárti képviselőtársaim csak rákényszerítenek. Nagyon örülök neki, hogy ennyire megtanulták Reményik Sándort idézni, nagyon jó lenne, ha a gyakorlatban is megtanulnák alkalmazni.

Szűkebb pátriámból hoznék egy példát, a kies Somogyországban járunk, Berzsenyi falujában, Niklán. Egy 700 fős településről van szó, nagyon jól működő iskolával egyébként, amelyet 2006-ban 40 millió forintból felújítottak. Mivel a fenntartás nagy nehézséget okozott az önkormányzatnak, üzemeltetését átadták a „Jó az Úr” Bodrogi Baptista Gyülekezetnek. Kiváló pedagógiai eredményeket hoztak, a katolikusokkal is jóban voltak, ennek ellenére a 2015/16-os tanévben a KLIK-nek visszaadta, átadta a falu ezt az iskolát, és a KLIK egy tollvonással megszüntette. Vannak akceptálható érvek, jó, hogy miért kellett bezárni. De gondoljunk csak abba bele, hogy az egyik érvként felhozott fő indok az volt, hogy a kazánhoz tartozó kéményt mintegy 3 millió forintból kellett volna felújítani. Hát, mit ne mondjak! Mennyi Silka öltöny ára, mondjuk, egy-egy ilyen kémény? Vagy hány Gucci és mindenféle ilyen ridikül árából lett volna megoldható ez a dolog? Csak ennyit Reményikről és a falusi kisiskolákról, szerintem a korrektséghez akkor ez is így hozzátartozik.

Nos, azt is mondhatjuk, hogy a kormányzati sikerpropagandával szemben ‑ ami úgy néz ki, hogy majdnem minden nagyon szép, majdnem minden nagyon jó, és majdnem mindennel meg vannak elégedve ‑ mi azért nem véletlenül hirdettünk az oktatás terén is egy valódi nemzeti konzultációt.

(20.40)

Hiszen még mindig inkább hiszünk az MTA doktorának, annak a kiváló történelemtudósnak, Salamon Konrádnak, aki jó öt esztendeje egy cikkében így fogalmazott: „…a magyar iskolarendszer összeomlott, tisztelet az elszigetelt kivételeknek és a lehetetlen körülmények között is helytállni akaró pedagógusoknak. Összeomlott, mert az iskolákat jelentős részben műveletlen és neveletlen fiatalok tömegei fejezik be vagy hagyják el, akik nem alkalmasak a munkavállalásra, és nem hajlandók a társadalmi együttélés legelemibb szabályainak betartására sem.”

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem hisszük, hogy a kormányzati reformok javítottak volna ezen a helyzetértékelésen. Akár nemzetstratégiai területnek is tekinthetjük a szakképzés világát, erről még kevés szó esett, úgyhogy nagyon fontos, hogy beszéljünk róla. Már csak azért is fontos erről beszélni, mert az ott tapasztalható összetett problémahalmaz miatt az oktatási rendszer állatorvosi lovának is tekinthetjük ezt az iskolatípust, és valóban, a komplex kórkép miatt sokan végállomásnak, egyfajta elfekvőnek tartják a szakiskolákat.

A döcögő cigányintegráció s így a magyar-cigány együttélés, tehát az ország jövőjének szempontjából is kardinális fontosságú, nagy odafigyelést igénylő szegmense ez a hazai iskolaügynek, hiszen a halmozottan hátrányos helyzetű társadalmi rétegek integrációjában komoly szerep hárul vagy hárulna rájuk. Csak két statisztikai adat ennek megvilágítására. Általános iskola után a cigány diákok legalább kétharmada a szakiskola felé veszi az irányt, márpedig egy egymilliós és rendkívül fiatal korfával rendelkező populáció esetében ez hatalmas diáktömeget jelent. Egyébként a nagyjából 500 ezer fős középiskolás generáció egyötöde, tehát jó százezer fő szakiskolában tanul. Egyszerű aránypárok felállításával is látható tehát, hogy ilyen iskolaválasztási trendek és demográfiai folyamatok mellett egyre inkább cigány többségű intézménnyé válnak a szakiskolák.

Jean-Paul Brighelli Butaságra kárhoztatva, az iskolák programozott halála című könyvében a franciaországi külvárosi gettók oktatási intézményeit, az oda járó diákokat jellemzi az alábbi veretes mondatokkal. „Ezeknek a kamaszoknak a családi példaképei bűnözők, a háziállataik pitbullok és rottweilerek. Ők már az általános iskolában megismerik a könnyebb drogokat, de ezen kívül semmi mást.” Mondjuk, Borsod vagy valamelyik kilátástalanságba süppedt vidéki régió egynémely úgynevezett gladiátorképzőjében más a helyzet? Nyilván nem.

Az Iparkamara elképzeléseinek hű kiszolgálójaként a kormányzat 2013 szeptemberétől gyökeresen átalakította a szakképzési rendszert. No, de milyen gyógyírt véltek hatásosnak a valóban meglévő anomáliák kezelésére? Jól látható, hogy a kormányzati oktatáspolitika válasza a minőségromlás több évtizede meglévő kérdésére egy nagyon egyszerű, neoliberális lépés volt.

Ami nem megy, ne erőltessük! - mond­hatták oktatáspolitikai szakértőik, és ennek jegyében a közismereti órák számát radikálisan csökkentették. Igen, sokat beszélünk a diákok túlterheltségéről, de a közismereti tananyag szakiskolai oktatása esetében azonban alaposan átlendültek a ló túlsó oldalára, és brutálisan túltolták a biciklit.

Nahalka István például csődnek minősítette a lebutított képzést. (Közbekiáltások a Fidesz sorai­ból: Ki?)Igen, bizony-bizony, ő, kedves képviselőtársak! (Derültség és közbekiáltások a Fidesz soraiból.)Hiszen mégis mire elég a heti egy kommunikáció? Tessék figyelni, mire jó a heti egy kommunikáció-, társadalomismeret-, matematika-, valamint természetismeret-óra? Ez már a birkaiskola disztópikus világa. Maga a Magyar Szakképzési Társaság elnöke nyilatkozott úgy, hogy az alapműveltségi képzés a gőzgépnél is gyengébb hatásfokú, márpedig az is csak 6 százalékos. Mindezt teszik úgy, hogy az ilyen iskolákba általában tényleg a legrosszabb szociokulturális háttérrel rendelkező diákok érkeznek, tehát esély sem lesz behozni azt a hatalmas lemaradást, amivel itteni karrierjüket kezdik. A hátrányos helyzetűek aránya 27 százalék körüli, ami a gimnáziumi átlag háromszorosa, és az összesített középiskolai 12 százalékos lemorzsolódás jelentős részét is ez az egyötödnyi, szakképzésben tanuló diák produkálja.

Tehát valóban óriási lemorzsolódási arányokkal szembesülhettünk ezekben az iskolákban korábban, és érvelhetnek azzal kedves képviselőtársaim, hogy a nyugati duális szakképzési modellek mintájára, ahol a szakmatanuláson van a fő hangsúly, ezt leginkább a közismereti órák redukálásával lehet csökkenteni itt is, hiszen valóban nem bölcsészeket, hanem jó asztalosokat, kőműveseket, lakatosokat szeretnének képezni. Ez egyfelől nagyon helyes, csakhogy a különféle felmérések alapján mért rossz belépési eredmények még tovább romlanak a szakképzési évek alatt. Nem a gimnáziumi kortárscsoporthoz képest, hanem korábbi önmagukhoz képest, tehát mintegy elbutulva az itt töltött évek alatt, és önök erre még rátettek egy lapáttal.

Hogy lesz így lifelong learning meg modern gazdasági igényekhez alkalmazkodni képes kompetencia? Mindezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy egyszer használatos, a multinacionális vállalatok futószalagja mellől bármikor eldobható szakmunkásokat képeznek, akik képtelenek lesznek a továbblépésre, a sokat hangoztatott élethosszig tartó tanulás ideájának való megfelelésre. Az olyan gyakran hivatkozott német duális modell kapcsán el kell mondani, hogy ott a szakképzés a középiskolás diákságból kihasított 50 százaléknyi részesedésével nem azzal kell hogy szembenézzen, hogy merítési bázisa a legproblémásabb gyerekeket öleli fel, mint itt, nálunk, Magyarországon.

Nálunk az oktatási integrációra elköltött források dacára a cigány származású tanulók negyede úgy fejezi be az iskolát, úgy lép ki a munkaerőpiacra, hogy nem szerez sem szakmát, sem érettségi bizonyítványt. Márpedig ez több ezer új, így vagy úgy, de a társadalom nettó befizetői által eltartandó embert jelent évente.

Idéztem már máskor, de tökéletesen idevág, úgyhogy ezért megteszem most is: a közeljövő társadalmi nyugalma a hátrányokkal küzdő, problémás gyerekek helyes szocializálásán, felzárkóztatásán, megfelelő nevelésén, oktatásán múlik. Az igazi probléma tehát itt van, és ha figyelembe vesszük, hogy a cigány tanulók száma 20 év alatt megduplázódott, akkor bizony mielőbb tennünk kell valamit. Vannak pozitív példák, kedves kormánypárti képviselőtársaim, például a második szakma megszerzésének a támogatása, de mindez nem elégséges, mert tekinthetik az össztársadalmi válságjelek által leginkább sújtott szakképzők túlterhelt és frusztrált tanárait, a szégyenletesen alulfizetett szakoktatókat a hazai oktatás- és nevelésügy szupermenjeinek, akik majd úgyis megbirkóznak a feladattal, de fokozott állami odafigyelés és pluszforrások nélkül ez nem fog menni.

Talán volt kollégáim nevében is mondhatom, sziszifuszi munka, ha a szakképző és általánosságban egyébként minden iskola a visszahúzó családi környezettel és értékromboló médiával szemben, elhibázott oktatáspolitikával terhelten, egymaga kénytelen megküzdeni ezekkel a nehézségekkel. És higgyék el, mi sem szeretjük a neoliberális közgazdászokat, de talán el kellene azon gondolkodni, hogy az MNB Matolcsy-féle unortodox közgazdászképzésére elvert irdatlan összeg töredékéből valóságos forradalmat lehetne indítani például a szakképzés világában is. Talán még bentlakásos iskolákra is telne. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)