Felszólalás adatai

LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Szeptember 27-én, csütörtökön lesz 25 éve annak, hogy az élő Tisza mellett Lakiteleken, a falu szélén, a házunk kertjében több mint száznyolcvanan gyűltünk össze az ország csaknem minden részéből, és többórás tanácskozás keretében elindítottuk azt a politikai mozgalmat, amely a Magyar Demokrata Fórum nevet kapta.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Kádár-korszakban csak kisebb körökben, óvatosan lobbantak fel itt-ott a politikai ellenállás fényei, ritkán a politikai rendszer teljes elvetése, de inkább csak kritikája és korrekciója jegyében. A hetvenes évek második felétől az 1987-ig tartó időszakot egy lassú érlelődési folyamatnak tekintettük, és egyre többeket vezetett el a diktatúra teljes felszámolásához, a rendszerváltás követeléséhez. Sok társammal együtt meggyőződésem, hogy a lakiteleki első és második találkozó fordulópontja lett Magyarország '56 utáni történetének. Ezért és csak ezért, és nem az akkori kezdeményezők, szervezők és köztük a magam személyes érintettsége az, ami miatt kötelességemnek érzem, hogy a tisztelt Ház előtt röviden emlékezzek és emlékeztessek erről az eseményről.

Ülnek közöttünk e Házban képviselőként olyanok, akik azokban az években életkoruknál fogva nem lehettek a közélet szereplői, és személyes emlékeik is igen homályosak a nyolcvanas évekről. Miattuk tartom elsősorban fontosnak hangsúlyozni, hogy magyar történelmi vállalkozásként ők is bátran tekinthetik magukénak a lakiteleki sátort, mint ahogy mi is magunkénak tekintettük '87-ben a népi mozgalom 1943-as szárszói találkozóját, valamint '56-os forradalmunk és szabadságharcunk eszmei hozadékát. Mert a Magyar Demokrata Fórum Lakiteleken ennek a hagyatéknak, örökségnek a szellemében indult, nem függetlenül az akkori nemzetközi eseményektől és hatásokból, de önálló demokratikus és magyar nemzeti programmal.

Ha az elmúlt 25 esztendő nem is tölthet el bennünket büszkeséggel - mert sok keserűséggel és kudarccal kellett átélnünk ezt a negyed évszázadot -,s de azért tudnunk kell, hogy egy ember- és nemzetellenes diktatúra felszámolásában Magyarország Európában kezdeményező volt, és ezt nem tehette semmivé a rendszerváltó folyamat torzulása és számos kudarca. Igenis tisztelet és megbecsülés sok százezer honfitársunknak, akik a rendszerváltó évek kezdetén áldozatos helytállással próbáltak helyben és országosan a lakiteleki nyilatkozat szellemében politizálni.

Azt a lakiteleki sátrat ma már, egészen más történelmi viszonyok között nem lehet felállítani; egyszeri volt és megismételhetetlen. De hiszem, hogy az emlékezetünkben megőrizni érdemes. Az eredeti sátor egy részét a napokban darabokra vagdostuk, és ebből egy-egy kis darabkát adok mindazoknak, akik alatta egybegyűltek, akik hűségesek maradtak a lakiteleki nyilatkozathoz, és egy-egy kis sátordarabkát itt a parlamentben szétosztottam azok között, akik az elmúlt esztendő áprilisában megszavazták Magyarország alaptörvényét. Mert 1987-ben, 25 esztendővel ezelőtt ott a lakiteleki sátorban a magyarság esélyéről, jövőjéről fogalmaztunk meg politikai programot. A kétharmados parlamenti többségünkkel szentesített új alkotmányunk most új esélyt ad nemzetünknek, mindazon magyaroknak, akik a szabadság és tulajdon védelmében végre birtokba akarják venni a hazájukat.

(13.50)

Hiszem, hogy akiket ez a szándék késztet cselekvésre az országban, az Országgyűlésben, a kormányzatban, ők erőt meríthetnek a történelmi kezdetekből a történelmi folytatáshoz.

A nemzeti sikerélmény reményével, az országépítő nyugalom jegyében köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok, a Jobbik és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Ház! A kormány nevében senki sem jelentkezett válaszadásra. Elnézést kérek, kérem a kormány tagjait, hogy - miután rendelkezésükre áll a lehetőség - egy gombnyomással jelezzék számomra, ha szólni kívánnak, megkönnyítik a dolgomat. Köszönöm szépen, Balog miniszter úrnak adom meg a szót.

BALOG ZOLTÁN, az emberi erőforrások minisztere: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kedves Lezsák Sándor! Valóban nagy történet ez, nagy, szép és magyar történet, ami nem nélkülözi a tragikus vonulatokat sem, de a büszke vonulatokat sem, azt az esélyteremtést, amire valóban büszkék lehetünk. Az én méltatásomban a tisztelet és a megbecsülés hangja szólal meg, hogyan merészelném értékelni azt, amit Lezsák Sándor itt az előbb elmondott.

Ha megengedi a Ház, akkor mégis fölolvasnék néhány nevet, hogy kik is voltak ott abban a sátorban, hogy a dolog tragikussága és büszkesége egyszerre megjelenjen: Lezsák Sándor, Bakos István, Bíró Zoltán, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Csoóri Sándor, Gombár Csaba, Pozsgai Imre, Konrád György, Püski Sándor, Kósa Ferenc, Lengyel László, Szabad György, Pomogáts Béla, Balczó András, Áder János, Cseh Tamás, Kubik Anna, Závada Pál és a végén Csengey Dénes, Czakó Gábor. Csengey Dénes, aki azt mondta: szeretnék két szót mondani, ez az egy kérdés pedig úgy hangzik, hogy hol vannak a fiatalok, hol vannak a húszévesek, hol vannak a harmincévesek - nem tudom, hányadik tanácskozás ez, amelyiknek én vagyok a legfiatalabb felszólalója -,s hát vegyétek már észre, hogy egy örökifjú volt csak ebben az országban, az Honthy Hanna volt, mi nem vagyunk örökifjak, a fiatalokat hívjátok meg legközelebb. Ezek az akkori fiatalok részben most itt vannak ebben a Házban, és így fejezzük ki az elismerésünket azoknak, akik ott voltak a sátor alatt. Sokan voltak, sokfélék, széttartó utak, de úgy gondolom, az üzenet a mai napig aktuális.

Most szeretnék mégis néhány gondolattal a folytatásról beszélni. Arról a folytatásról, amelyik a hajszálgyökerek folytatása, amelyik nem a nagypolitika összeborulása vagy éppen a különböző programok meghirdetése - hiszen abból számtalan eseményben lehetett részünk az elmúlt 22 évben -,s hanem azoknak az embereknek a tanításáról szeretnék beszélni, akik az elmúlt 25 évben ott újra és újra összegyülekeztek, már nem a sátorban, hanem abban a nagy kertben, azokban az épületekben: a néptanításról, a népfőiskolákról. Azoknak is szeretnék tiszteletet adni és köszönetet mondani, akik ott tanítottak és ott tanultak. Úgy gondolom, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy több százezren fordultak meg ott az elmúlt három évtizedben, akik túlélték a politikai kudarcokat és tanultak azokból. Azt kívánom, hogy Kárpát-medence-szerte legyen folytatása annak a népfőiskolai munkának, ami ott Lakiteleken valóban arra tanít bennünket, hogy megfogadjuk Makovecz Imre gondolatait, amit éppen Lakitelek 20. évfordulóján fogalmazott meg. Azt mondta, hogy rendkívül radikális Lakitelekre volna szükség, amely pontot tesz annak a naivitásnak a végére, amely bennünket utolért.

Bizony, sok politikai naivitás ért bennünket utol az elmúlt 22 évben. Bízom benne, hogy az a népfőiskola, amelyik ott él és tanít, segít bennünket ezeknek a naivitásoknak a legyőzésében, egy valóban olyan reálpolitikában, amelyik megfogalmazódik a lakiteleki nyilatkozatban, hiszen az a mondat, hogy hiszünk abban, hogy a megújhodás erői széles körű összefogással kijuttatnak a válságból, sajnos, bizony ez az üzenet a mai napig érvényes.

Köszönjük a sátrat, köszönjük a sátor darabjait, és igyekszünk méltók lenni rá, és azt a radikális Lakiteleket egyszer majd azért meg kellene csinálnunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Józsa István: Ajjaj!)

Felszólalások:   13-16   17-20   21-23      Ülésnap adatai