Felszólalás adatai

Most az előterjesztői expozék következnek. Megadom a szót Pálinkás József úrnak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, a napirendi pont előadójának, 25 perces időkeretben. Akadémiai elnök úr, öné a szó.

DR. PÁLINKÁS JÓZSEF, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény szerint az Akadémia elnöke kétévente beszámol az Országgyűlésnek az Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről. E beszámolóknak az a célja, hogy reális képet nyújtsunk a politikai döntéshozók számára a magyarországi kutatás és fejlesztés feltételrendszeréről, eredményeiről és a tudomány változásainak főbb irányairól.

Jelen beszámoló a 2009-2010-es időszakról szól, ismerteti a magyarországi kutatómunka helyzetét és jövőbeli lehetőségeit, bemutatja az elindított változásokat, a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységét, a kutatói munka hatékonyságát. Bevezetőmben ugyanakkor utalni fogok az azóta megvalósult tervekre, az azóta bekövetkezett változásokra.

A tudomány kivételes s a közjót szolgáló, megújuló erőforrás, feladatait azonban csak akkor teljesítheti, ha szemlélete értékelvű, gondolkodásmódja stratégiai, a megvalósítás pedig következetes. A Magyar Tudományos Akadémián a 2009-2010-es változó és változtató esztendőkben ebben a szellemben dolgoztunk azzal a céllal, hogy megalapozzuk a kutatás és a fejlesztés kiválóságon és versenyképességen nyugvó jövőjét.

A tudományos színtér és annak működése, eredményessége és hatása nem írható le kizárólagosan a gazdaság vagy a kereskedelem, a szociális vagy a politikai szféra mérőszámaival. A Magyar Tudományos Akadémia beszámolója ezért alapvetésében egyértelmű, folyamatában több nézőpontot integráló képet ad a magyar tudomány 2009-2010. évi hazai viszonyairól és nemzetközi helyéről. Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet az Európai Unió és Magyarország kutatási-fejlesztési és innovációs politikájának ellentmondásosságaira is.

(10.00)

Mielőtt a beszámoló időszakának külső környezetét, a tudományos munka körülményeit, változásait és eredményeit röviden összefoglalnám, szeretném néhány elvi kérdésben az álláspontomat kifejteni.

A kutató-fejlesztő munka eredményeinek értékelésében három, mind a szereplők, mind a finanszírozási források tekintetében határozottan elkülönülő kategóriát szükséges szem előtt tartani: a felfedező kutatást - szoktuk alapkutatásnak nevezni -, a célzott kutatást - szoktuk alkalmazott kutatásnak nevezni -, és a fejlesztéseket és az erre épülő innovációt. A felfedező kutatások eredménye nyilvános hozzáférésű és felhasználású tudományos közleményekben jelenik meg. A felfedező kutatások eredményein alapul az emberiség tudományos ismeretanyaga. Eredményei általában előre nem feltétlenül látható módon hasznosulnak. A célzott kutatásokat a leendő felhasználó megrendelésére folytatják, vagy a kutatókat haszon érdekében foglalkoztató szervezetek, kutatóvállalatok végzik saját érdekükben. Az alkalmazott kutatások kockázatát a megrendelő viseli, eredményeit elsősorban a piac értékeli, és az értékelésben a szakmai értékek mellett a hasznosság döntő tényező. A haszon a megrendelőnél keletkezik.

A kutatómunka tervezett eredménye a gyakorlatban igényelt hasznos tudás. A fejlesztő tevékenységben és az innovációban kizárólag a piac értékítélete, valamint a megrendelő kockázata, felelőssége és szempontjai érvényesülnek. Ennek eredménye a bevételben jelenik meg. A ténylegesen új termék és szolgáltatás létrehozására irányuló fejlesztés vagy innováció a gazdasági tevékenység részeként magas kockázatú vállalkozás. Az e téren felkészületlen vállalkozásokra meggondolatlanság közösségi, állami pénzt fordítani. A kutató-fejlesztő munka ezen csoportjába kizárólag azok a tevékenységek tartoznak, amelyek eredményeként új, a piacon még nem létező terméket vagy szolgáltatást fejlesztenek ki. A fejlesztőmunka eredményeinek értékelése szempontjából nem számít tehát fejlesztésnek például a piacon beszerezhető gépek vásárlása, noha egy vállalat számára a szó köznyelvi értelmében ez fejlesztés.

A tudomány és ezen keresztül a fejlesztés és az innováció jövőjét jelentő felfedező kutatások finanszírozása elsősorban az állam feladata. Az ezek mértékéről történő döntést a gazdasági lehetőségek és az határozza meg, hogy a kormányok mennyire ismerik fel ennek a gazdaságra és a közjóra - hangsúlyozom: a közjóra - való hatását. A felfedező kutatások a kreatív munkaerő kiképzése és a tudományos kultúra megteremtése révén járulnak hozzá a fejlődéshez, ami majd a célzott kutatásokban, a technológiai és szervezeti innovációban hasznosul. A felfedező kutatások eredményessége eredetiségük, tudományos visszhangjuk és a tudományos fejlődésére gyakorolt hatásuk alapján ítélhetők meg. Világszínvonalú felfedező kutatások nélkül nem alakulhatna ki a fejlesztés és az innováció tudományos környezete és kultúrája. A jövőbeli innováció megvalósítói a felfedező kutatásokban szerzik meg a szükséges előismereteiket és gyakorlatukat. Megfordítva: a másodrendű kutatásokban kiképzett szakemberek legfeljebb követő fejlesztésekre lesznek képesek.

S most a kutatás és a fejlesztés külső környezetéről. A 2009-2010-es beszámolási időszakot a globális válság és a kormányzati irányváltás egyaránt jellemezték. Mindezen változások hatással voltak a tudomány, a kutatás és a fejlesztés működésének feltételrendszerére, eredményeire, sőt diszciplináris tendenciáira is. A beszámolóban bemutatott részletes adatok alapján a magyar tudományos élet a nemzetközi mezőnyben elfogadható, bizonyos területeken kimagaslóan elismert teljesítményt mutat, azonban EU-országként Magyarország nem elég céltudatosan és nem elég hatékonyan használja fel a kutatásra, fejlesztésre és innovációra fordítható megnövekedett forrásokat.

A vállalati kutatások az elmúlt években a statisztikák szerint megnőttek. Ez azonban részben egy sajátos paradoxon következménye. A vállalati kutatások növekedésének csupán a látszatát kelti ugyanis az a gyakorlat, amely az állami fejlesztési és innovációs forrásokat csak a vállalatok számára nyitja meg, miközben megengedi, hogy kutatási szervezetek, felsőoktatási intézmények saját vállalkozásokat hozzanak létre, forrásokat nyerjenek el, amelyet tulajdonképpen a létrehozó kutatási szervezet használ fel.

2009-ben és 2010-ben a hazai tudomány problémái súlyosbodtak. A kutatás intézményi strukturális feltételrendszerének vizsgálata és a hatékonysági mutatók elemzése egyaránt a megújulás halaszthatatlanságára hívták fel a figyelmet. Aggasztó az alap- és alkalmazott kutatásokat végző állami költségvetési intézmények egyre zsugorodó aránya. Számos, nemzetközi szinten kiemelkedő kutatócsoport működése bizonytalanná vált, olykor ellehetetlenült. A legtehetségesebb fiatalok egy része nem látott perspektívát Magyarországon. Az egyre romló kutatási feltételek, az alapkutatások finanszírozásának folyamatos csökkenése és a rendelkezésre álló források gazdaságtalan elosztási mechanizmusa következtében hazánk lassan már a régióban is lemaradóban van.

A kiemelkedő eredmények elérése érdekében különös figyelmet kell fordítani a tudományos műhelyekre és iskolákra, az őket vezető szakemberek megbecsülésére, a gyorsan változó feltételrendszerhez igazodni képes, a köz érdekeinek szolgálatára kész, szilárd erkölcsi alapon álló szakemberek kinevelésére. Az így kialakuló intézményrendszer és szellemiség ösztönözheti kiváló szakembereinket, hogy külföldi tanulmányaik, továbbképzésük után hazai intézményekben dolgozzanak, vagy a már sikeres kutatómunkájukat itthon folytassák.

A kutatóhelyek vezetőinek feladata a kutatói utánpótlás és a kutatói kiválóság biztosítása, azaz a gondos és felelős válogatás, és a teljesítménykövetelmények folyamatos érvényesítése. A fenti meggondolásokból indultak el 2009-ben a Magyar Tudományos Akadémián azok a kezdeményezések, amelyek hozzájárultak a legtehetségesebb kutatók hazai kutatási környezetének és perspektíváinak javításához, egyúttal Magyarország egyetlen főhivatású kutatóintézet-hálózatának szerves megújításához.

A külső, OECD- vagy európai uniós értékelések azt mutatják - a releváns adatokat megtalálják a beszámolóban -, hogy Magyarország ezen értékelések alapján mérsékelten innovatív ország, ami azt jelenti, hogy nagyjából a harmadik ligában futballozunk a vezető országok és a követők után, a mérsékelten innovatív országok között. Ehhez néhány példát hadd mondjak! Az Európai Unió 7. keretprogramjában nyújtott teljesítményünk - 917 támogatott pályázó és 21 százalékos nyerési arány - átlagosnak mondható. A megpályázott és elnyert összegek aránya azonban csak 14 százalék. A nyertes pályázatok számának aránya szerint a 14., pénzügyi eredményesség tekintetében pedig a 17. helyen állunk; itt 33 országot kell tekinteni, a 27 EU-országot és a keretprogramhoz csatlakozó 6 országot, például Svájcot és Norvégiát. Az egy nyertes pályázóra jutató támogatás Magyarországon az uniós átlag fele. Ez a magyarországi bérekkel van szoros összefüggésben, hiszen nem lehet beállítani magasabb összeget, mint a magyarországi bérek. Megállapíthatjuk, hogy a 7. keretprogramban a szerződési összegeket tekintve a támogatási összegek 86,5 százaléka a 15 legfejlettebb országnak, 9 százaléka az EU-n kívüli országoknak jut, és a Magyarországot is magába foglaló többi 12 EU-tagország a program forrásainak mindössze 4,5 százalékát kapta.

A magyar pályázati eredményességet bemutató kép lényegesen kedvezőbb az Európai Kutatási Tanács - Research Council vagy ERC - kutatási pályázataiban. Az újonnan csatlakozott tagországok közül Magyarország érte el a legjobb eredményt, amellyel az EU 12 országcsoportban az első helyen állunk, és az EU 15-ből is megelőzünk négy országot. 2009-2010-ben Magyarországról 6 fiatal kutató és 5 úgynevezett tapasztalt kutató nyert el több mint 16 millió eurós forrást ötéves futamidőre; e 11 kutató közül 5 a Magyar Tudományos Akadémia intézményrendszerében dolgozik.

Európában az üzleti szférában dolgozó kutatók aránya a kutatói létszám egészéhez viszonyítva 46 százalék, miközben az USA-ban 80 százalék. Az alkalmazott kutatási eredményeket és az innovációt tehát ott nem költségvetési vagy pályázati forrásból fenntartott intézmények, hanem a vállalatok produkálják állami támogatás nélkül. Európában néha mintha fordítva ülnénk a lovon.

(10.10)

Számos esetben úgy tűnik, mintha az Európai Bizottság a tudományt kizárólag az innovációs verseny eszközeként látná és láttatná. Kevesebb figyelem irányul azon nézőpontokra, amelyek a tudomány helyét és szerepét nem a kizárólagos gazdasági verseny eszközében, hanem elsősorban az emberiség szolgálatában látják, és évek óta egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a globális fenntarthatóságra. Ez a nézőpont azonban olykor elsikkad az Európai Unió innovációs szükségállapotot hirdető kijelentései mellett.

A pénzügyi feltételekről: a KSH adatai szerint a kutatásra-fejlesztésre fordított GDP-arányos ráfordítás 2009-re 1,15 százalék, 2010-re 1,14 százalék volt, nem nőtt, picit csökkent. 2011-ben - már ismerjük az adatot - 1,19 százalékra emelkedett, azonban, hogy elérjük a kormányprogramban kitűzött célt, jelentős fejlesztésekre van szükség. A vállalkozási szektor aktivitása erősödött. A vállalati kutatóhelyeknél több mint kétszeresére emelkedett az állami költségvetésből származó bevétel. Ezek azok a bevételek, amelyeknek az odaítélésénél és a pályázatok elbírálásánál különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a pénzek valóban kutatásra és fejlesztésre fordítódjanak.

A TÁMOP-források a felzárkóztatás jegyében rendkívül magas támogatást jelentettek a felsőoktatási intézmények számára. Az egy kutatóra jutó forrás azonban három olyan felsőoktatási intézményben a legnagyobb, amelynek kutatási teljesítménye gyakorlatilag nem mérhető, mondhatnám zéró. 2010 során az Innovációs Alap program- és pályázatmenedzselése szempontjából több nehézség adódott. 2010. április 1-jétől a kormány elrendelte a döntéshozatal felfüggesztését, ennek értelmében ezt követően nem született támogatási döntés. Ez azóta megindult, 2012-ben a pályázatok újraindultak.

A különböző kutatási és fejlesztési szektorok támogatásának aránytalanságára jellemző, hogy a felfedező kutatások egyedüli pályázati forrása, az országos tudományos alapprogramok költségvetése 2002 és 2010 között csökkenő tendenciát mutatott. Ez a tendencia 2012-ben megfordult, az OTKA támogatása ebben az évben 40 százalékkal emelkedett. Ilyen mértékű emelkedésre az OTKA történetében eddig még nem volt példa.

A kutatás és a fejlesztés eredményességét többféleképpen mérhetjük. A felfedező kutatásokban elért eredményeket szakfolyóiratokban teszik közzé. A 2010-ben megjelent szakcikkek száma a KSH szerint meghaladta a 29 ezret. Az idegen nyelvű közlemények számának örvendetes növekedése arra utal, hogy a nemzetközi megmérettetés kerül előtérbe, a nemzetközi publikációk száma azonban másutt erőteljesebben növekszik. Ez jó-e vagy rossz, erről hosszan lehetne vitázni, azonban a szokásos mérőszámok szerint itt Magyarország lemaradásban van. Kedvező ugyanakkor, hogy a magyar szerzőségű cikkek idézettsége, azaz visszhangja, hogy mit adtak hozzá a világ tudományához, ez a világátlaghoz képest növekvő tendenciát mutat, az idézettség 2009-ben 30 százalékkal haladta meg a világátlagot. A nemzetközi tudományos publikációk és idézettség túlnyomó részét Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia intézethálózata és hat egyetem állítja elő. Az országos átlag fölött az MTA, az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a SOTE teljesít.

A kiemelkedő eredmények közül néhányat fölsoroltunk a beszámolóban. 2009-2010-ben az idézettségük alapján szakterületük legidézettebb cikkei közé 17 magyar publikációt soroltak. Itt a legidézettebb cikkek közé sorolás - most sporthasonlattal szeretnék élni - nagyjából az olimpiai éremnek felel meg. Ezek közül hat az MTA kutatóintézeteiben dolgozók munkája, három az ELTE, egy a Debreceni Egyetem, a Szegedi Egyetem, a CEU és öt kutatókórház kutatóinak eredménye. Amint mondtam, a függelékben ezeket az eredményeket ismertetjük, és ezek az eredmények megjelennek az Akadémia honlapján is.

A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról, hiszen eddig főként a tudomány általános helyzetéről beszéltem, az Akadémia szerepe kettős: egyrészt egy köztestület, másrészt fönntart egy kutatóhálózatot. Az Országgyűlés 2009. március 30-án módosította az akadémiai törvényt, az MTA 2009. májusi közgyűlése pedig jóváhagyta a módosított törvénnyel összhangba hozott alapszabályt és ügyrendet. A törvénymódosítás megteremtette a teljes intézményrendszer megújításának kereteit. A törvénymódosítással, megőrizve az intézmény autonómiáját, önkormányzati jogait és belső demokráciáját, a megváltozott társadalmi, gazdasági környezethez igazodva korszerűsödött az irányítási rend, egyértelművé váltak a felelősségi viszonyok, és hatékonyabb, szervezettebb lett a működés. A fejezetért felelős irányítói tapasztalatok és számos értékelő tanulmány nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy az akadémiai kutatóintézet-hálózat 2009-es szerkezetében a jövő versenyképességi követelményeinek nem tud megfelelni, dinamikus változtatásokra és céltudatos megújításra volt szükség a kiválóság, a fenntarthatóság és a versenyképesség elvének érvényesítésével, hogy a hazai kutatási hagyományokra épülve a nemzetközi kutatási térben is számottevő, méretében és szolgáltatásaiban is versenyképes, eredményes alap- és alkalmazott kutatással foglalkozó intézethálózat alakuljon ki a személyi, infrastrukturális és pénzügyi erőforrások hatékony felhasználásával és a szétaprózottság felszámolásával.

Az MTA kutatóhálózata a beszámolási időszakot követően a 2011. évi májusi közgyűlési döntéssel alapvetően átalakult, a 40 kutatóintézet helyett 5 intézet és 10 kutatóközpont kezdte meg a munkáját. A változások eredményeképpen az MTA megújított szervezeti működése révén hatékonyabban látja el a tudomány képviseletét és az akadémiai kutatóhálózat irányítását.

A tudományos tevékenységgel szemben alapvető igény, hogy választ keressen a társadalom egészét érintő, az ország jövőjét meghatározó kérdésekre is, hogy segítse a döntéshozókat a különböző alternatívák közötti választásban. A Magyar Tudományos Akadémia stratégiaalkotó tevékenysége során igazodni kíván a nemzetközi tendenciákhoz, de azok sematikus követése helyett a gyorsan változó világban Magyarország érdekeit helyezi előtérbe, és a hazai prioritások felállítására törekszik. Az Akadémia 2010. évi közgyűlése elfogadta a tudóstársadalom által követendő erkölcsi és etikai alapelveket megfogalmazó tudományetikai kódexet, amely nemzetközi mintaként is szolgál.

Az Akadémia költségvetési támogatása 2009-ben 37,6 milliárd forint volt, 2010-ben 5,5 százalékkal kevesebb, 35,5 milliárd. Az Akadémia támogatásának a központi költségvetés főösszegéhez viszonyított aránya tehát ezekben az években csökkent. Ez a tendencia csak 2012-ben fordult meg, az akadémiai fejezet támogatása 2012-ben 20 százalékkal nőtt. A hazai intézményekben 2002 és 2011 között egyedül az akadémiai kutatóhálózatban nem volt lehetőség a kutatási infrastruktúra fejlesztésére. Az akadémiai kutatás eszközparkja és épületállománya erősen leromlott állapotú. 2003 óta a gépek és berendezések használhatósági foka szinte folyamatosan csökken, 2010-re ez tudományterülettől függően 15-25 százalékra esett. 2012-ben itt is jelentős változás történt, az Akadémia fejezet 2 milliárd forintot tudott kutatási berendezésekre fordítani.

A Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának publikációs teljesítménye 2009-ről 2010-re nőtt, annak ellenére, hogy az akadémiai kutatói létszám összes ráfordításban való részesedése országos viszonylatban egyre csökken. A magyar kutatóhálózatban az MTA adja a hazai tudományos teljesítmény közel egyharmadát. A Nature és a Science című folyóirat e két évben a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatában dolgozó kutatóktól összesen 15 cikket jelentetett meg. Az MTA kutatóhálózatának néhány konkrét eredménye, mint mondottam, a függelékben szerepel. A 2010. október 4-i vörösiszap-katasztrófa idején a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kérésére az Akadémia néhány órán belül vegyészekből, ökológusokból, biológusokból és környezetvédelmi szakemberekből álló szakértő csoportot küldött a helyszínre, hogy szakmailag reális képet adjon, segítse a védekezést, a kárfelmérést, hiteles méréseket végezzen és közreműködjön a károk elhárításában.

(10.20)

Az Akadémia további kezdeményezései közül szeretnék kiemelni néhányat. Annak érdekében, hogy a fiatal kutatónemzedék kiemelkedő képességű és nemzetközi szinten is jelentős sikereket elérő képviselői számára lehetőséget biztosítson új kutatási témák indítására és új kutatócsoportok megalapítására, a Magyar Tudományos Akadémia 2009-ben elindította a Lendület-programot. A program keretében 2009-ben öt, 2010-ben hét kiváló fiatal kutató alakított kutatócsoportot akadémiai kutatóhelyen. A Lendület-program a kutatóhálózat megújításának első és kiszélesítésének köszönhetően egyik legfontosabb eszköze lett. E példát más országok is követik. 2011-ben és 2012-ben a Lendület-program 1,8 milliárd forintos többlettámogatást kapott az állami költségvetésből.

Az Akadémia kezdeményezései között meg kell említenem röviden a Természettudományi Kutatóközpontot, amely a Műegyetem területén épül fel, azokat a köztestületi stratégiai programokat, amelyek a vízgazdálkodástól az élelmiszer-biztonságon keresztül az energiastratégiát foglalják magukba, tudományos művek tárát, amellyel Magyarországon átlátható módon, mindenki számára világosan bemutatjuk az eredményeket, a Tudomány Világfórumát vagy a Mindentudás Egyetemét. A tudomány kiemelkedő eredményei az Agy-díj, az Abel-díj, a Kyoto-díj. A Lendület-kutatócsoportok világraszóló eredményei nemcsak nemzeti büszkeségünk megújuló erőforrásai, hanem jelentősen hozzájárulnak a hazánkról kialakult országkép formálásához. A tudomány irányítóinak és az ország döntéshozóinak felelőssége, hogy száz év múlva is büszkén ünnepelhessék mindazokat, akik a tudomány zászlaját magasra tartották.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Akadémiai elnök úr, köszönjük szépen. Most pedig megadom a szót Pósán László úrnak, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadójának, aki az országgyűlési határozati javaslat expozéját ismerteti 15 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Tisztelt Ház! Ahogy elnök úr is említette, a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény írja elő, hogy kétévente beszámolót kell készítenie az Akadémia elnökének és azt a tisztelt Ház előtt ismertetnie kell, nevezetesen, hogy azon két esztendőben hogy és mint alakult Magyarországon a tudomány, a tudományos kutatás, a fejlesztés, az innováció ügye.

Hogy ezt a kérdést mennyire kezeli súlyának, fontosságának megfelelően az Országgyűlés, kifejezetten és jól mutatja az, hogy milyen ütemben, milyen gyorsasággal tudja napirendre tűzni ezt a kérdéskört. Nos, ha visszagondolunk az eltelt hosszú-hosszú évekre, hiszen nem ez az első eset, amikor ilyen beszámolót van módunk hallgatni a parlamentben, akkor azt láthatjuk, hogy volt arra példa, nem is egyszer, amikor két beszámoló összecsúszva egyszerre került a parlament elé, tehát gyakorlatilag hosszú-hosszú évek lemaradásáról volt szó. Nos, ehhez képest azt kell mondani, hogy most ez a 2009-2010-ről szóló beszámoló az összes korábbi időszakkal összehasonlítva egészen gyors ütemben a szakbizottság, illetve a parlament plenáris ülése elé került, hiszen 2011 folyamán elkészült a beszámoló, 2012 tavaszán a szakbizottság már tárgyalta, és most ősszel a plenáris ülés elé is kerül. Lehetne persze azt mondani, hogy ezt az ütemet érdemes lenne még gyorsabbá tenni, de azt gondolom, a korábbi évek nagyon rossz tapasztalatához képest ez egy jelentős elmozdulás, és egyúttal egy értékrendet is jelez.

A beszámoló részletes ismertetésétől most a bizottság állásfoglalása esetében eltekintenék. Tisztelettel legyen szabad megjegyeznem, hogy a bizottsági ülésen a beszámolóval kapcsolatban olyan természetű kifogás, ami az általános vitára való alkalmasságot vagy az elfogadást megkérdőjelezné, nem hangzott el. A bizottság egyöntetűen támogatta, és ennek alapján azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy ezt az egyöntetű támogatást, ami a szakbizottságban megfogalmazódott, a plenáris ülésen is juttassa kifejezésre minden frakció, és támogassa azt az akadémiai beszámolót, amely egyébként korrekt, a valóságnak megfelelő és minden tekintetben alapos, részletekbe menő és teljes körű tájékozódásra alkalmas.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány jelezte, hogy álláspontját a rendelkezésre álló tízperces időkeretben ketten ismertetik. Elsőként megadom a szót Balog Zoltán miniszter úrnak.

BALOG ZOLTÁN, az emberi erőforrások minisztere: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt akadémiai Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én csak egypár percre veszem igénybe a figyelmüket, hiszen Hoffmann Rózsa államtitkár asszony a felelőse ennek a területnek, csak szerettem volna megköszönni a beszámolót. Ez az előző kormány időszakából nyúlik a miénkbe, ezért külön örültem annak, hogy az elnök úr kiemelte a 2012-es költségvetésben látható változásokat és azt a nagy átalakulást, amit egyébként honorált ez a költségvetési emelkedés, hiszen a Tudományos Akadémia rendszere, egyáltalán a kutatás rendszere olyan módon alakult át az intézményekkel, amit valóban lehetett ilyen módon honorálni és elismerni, és valóban, az a három nagy összehangolás, amire szükségünk van együtt, az európai uniós irányoknak, Magyarország gazdasági érdekeinek az összehangolása és ebben a Tudományos Akadémia szerepe a források és az irányok összehangolásában, a másik nagy összehangolás, ahol a gazdasági növekedést a társadalmi tőke, vagyis az emberi erőforrás állapotát és a fenntartható fejlődést hozzuk össze, ami az ország jövője szempontjából nagyon fontos, ebben is a Tudományos Akadémia és ezen belül a társadalomtudományi kutatások nélkül nem lehet előrelépni.

A harmadik nagy terület, amiről talán kicsit kevesebb szó esett, a felsőoktatás irányainak és a Tudományos Akadémia munkájának, illetve az oktatáspolitikának az összehangolása, ahol jövő évben is több mint 37 milliárd forint pluszforrás kerül be a felsőoktatásba, és nagyon fontos, hogy ennek a felhasználása olyan módon történjen, hogy ezek az irányok valóban egyfelé menjenek és egymást erősítsék, ne pedig gyengítsék.

Én így köszönöm meg még egyszer a beszámolót, és átadom a szót az államtitkár asszonynak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Megadom a szót Hoffmann Rózsa államtitkár asszonynak.

DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Jó dolog ilyen nagy horderejű és olyan kérdésről szólni az Országgyűlésben, amely általában nem képezi a napi csatározások témáját, mégis egy olyan területről beszélhetünk, amely évszázadok óta meghatározta az emberiség sorsának az alakulását, fejlődését, jelesül a tudomány, a tudománypolitika alakulásáról.

Az MTA munkájáról és a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámoló, mint hallottuk, a 2009-es, 2010-es évet öleli fel, ám az azóta eltelt több mint két év nem tette lehetővé azt, hogy csak erről beszéljen elnök úr. Külön köszönöm én is neki, hogy kitekintést adott az utóbbi két év történéseire is. Az már az Országgyűlés munkájának további gyorsításán múlik, hogy ezek a beszámolók - hiszen több ilyen is van az Országgyűlésben - ne ilyen nagy késéssel kerüljenek az Országgyűlés asztala elé. Az Akadémia elnöke most kiválóan megoldotta ezt a feladatot.

Mint tudjuk, Magyarországon a tudománypolitika egy diverzifikált szervezeti környezetben működik, az irányítás és a feladatok megoszlanak. A 212/2010. kormányrendelet az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről a 72/A. paragrafusban az alábbiak szerint állapít meg felelősséget az emberi erőforrások minisztere részére a kormányzati tudománypolitika tekintetében. Így szól: "A miniszter a kormányzati tudománypolitikáért való felelőssége körében a) összehangolja a Magyar Tudományos Akadémia elnökének közreműködésével a kormányzati tudománypolitika kidolgozását, b) felel a kormányzati tudománypolitika megvalósításáért és érvényesítéséért." Így tehát Magyarországon a tudománypolitika alakítása iránti felelősség megoszlik az emberi erőforrások minisztere és a Magyar Tudományos Akadémia között; mint ahogy maguk a kutatások is részben az Akadémia intézményeiben, részben pedig a felsőoktatási intézményekben zajlanak, ez utóbbiakat pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítja és tartja fenn. Természetesen folynak kutatások a gazdasági élet területén is, de ezekért a kormányzat közvetlenül legalábbis nem vállal felelősséget.

(10.30)

A tudásalapú társadalom - ahogy divatszóval ezt mondjuk -, a fejlődés nem létezik a tudományok ápolása, támogatása nélkül. Örömmel hallottam elnök úr bevezetőjében azt a gondolatot, és ezt szeretném erősíteni, hogy a tudományok, a kutatás az emberről szól és az emberért van, és azért van, hogy az ember élete itt a földön elviselhetőbbé, jobbá, magasabb minőségűvé váljon. A középkori nagy felfedezések is ezt a célt szolgálták, és ezzel szemben az az innovációs kényszer, amely a nagyvilág különböző műhelyeiből, kutató-, szakmai és politikai műhelyeiből árad felénk, ez bizony néha mintha megfeledkezne arról, hogy mi célt is szolgál a kutatás és a tudomány.

Ahogy hallottuk, fontos látni és megkülönböztetni a kutatások három különböző osztályát, stádiumát vagy műfaját, tehát az alap-, az alkalmazott, illetve célzott kutatások, illetve a kísérleti fejlesztések lehetőségét és sorsát. Hajlamosak vagyunk arra sokszor - a hétköznapi ember -, hogy csak az alkalmazott kutatásokra irányítsuk a figyelmünket, esetleg a fejlesztésekre, hiszen ezek azok, ahogy elnök úr beszámolójából is hallottuk, amelyek közvetlen, érzékelhető hasznot hoznak, miközben az alapkutatások, a felfedező kutatások nélkül nincsenek igazán alkalmazott kutatások. Ezért örvendetes az az eredmény, amelyet a mi kormányzati ciklusunkban elértünk, hogy az alkalmazott kutatások támogatására szolgáló OTKA forrásai és az egész rendszere megújult.

Elnök úr írásos beszámolója és szóbeli kiegészítése igen tetszetős, lényegre törő, tartalmas, az MTA működését és a működés hazai és nemzetközi közegét reálisan bemutató, ugyanakkor helyenként joggal kritikus hangvételű tudósítás. Érződik belőle a személyes aggódás, a hazai tudományos társadalomért viselt felelősség, a jobbító szándék. Javaslatai elősegíthetik a magyar tudományos élet, a magyar tudományos alkotómunka intézményrendszerének, hierarchiájának a megújulását, társadalmi beágyazottságának a megerősítését. Ugyanakkor a beszámoló meggyőző a tekintetben is, hogy megnyugtatásul szolgálhat nekünk arra nézve, hogy jó kezekben van a magyar tudomány irányítása a Magyar Tudományos Akadémiánál.

Jól emlékszem a két évvel ezelőtti beszámolóra, ez 2010 elején történt, amikor a beszámoló egyik lényeges elemét az adta, az a közvélemény-kutatás, annak a felmérésnek az ismertetése, amely arról szólt, hogy a magyarországi népesség szemében, tekintetében mik a legnépszerűbb, legméltóbb vagy legtiszteletreméltóbb intézmények. Már akkor is azzal szembesülhettünk, hogy a magyar lakosság tekintélyes intézménynek tartja magát a tudományt és a tudományok művelése, irányítása, a tudománypolitikában vállalt szerep tekintetében a Magyar Tudományos Akadémiát.

Ugyanígy viszonyulnak a felsőoktatáshoz is, amely szoros kapcsolatban áll a tudomány művelésével, hiszen a felsőoktatás, miközben az "oktatás" szó jelzi az alapvető funkcióját, kutatások nélkül elsorvadna. Éppen az adja meg a felsőoktatási intézmény és a felsőoktatás egészének a rangját, ha ott is olyan kutatások zajlanak, amelyek beépülnek az oktatás folyamatába, és az oktatás folyamata pedig visszahat a kutatások menetére, mégpedig oly módon, hogy nemcsak a kutatók, az oktatók, hanem a hallgatók is részt vehetnek ezekben a kutatásokban. Erre törekszünk, hogy a felsőoktatást is ilyen irányban fejlesszük, ez megfelel annak a nemzetstratégiai célunknak, hogy a felsőoktatás minősége, versenyképessége, nemzetközi megítélése javuljon, hogy azok a mutatók, amelyek szerint a felsőoktatási intézményeket a különböző skálákon mérik a nagy nemzetközi piacon, egyértelműen javuljanak.

Engedjék meg, hogy a támogatási összegekről is szóljak néhány szót. Örvendetes az a tény, hogy az Országgyűlés a 2012. évi központi költségvetési törvényben az MTA fejezetében a 2011. évi támogatási összegnél, amely 5 milliárd 436 millió forint volt, tehát ennél 40 százalékkal magasabb összeget, 7 milliárd 686 millió forintot szavazott meg a hazai alapkutatások támogatására, ahogy erről már szó volt.

Az elődeinktől átvett szellemi kulturális örökség mindannyiunkat kötelez, erre törekszünk mind a közoktatás fejlesztésével, mind a felsőoktatás fejlesztésével. A köznevelés megújítása azt a célt szolgálja, hogy legyen utánpótlás, és ne csak a Lendület-program hazahívott fiataljai, hanem az itt képzett, az itt maradó fiatalok is tovább tudják építeni ezt a gyönyörű szép szellemi építményt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben.

Elsőként megadom a szót Potápi Árpád Jánosnak, a nemzeti összetartozás bizottsága elnökének. Öné a szó, képviselő úr.

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a nemzeti összetartozás bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Pálinkás Elnök Úr! Az MTA munkájáról és a magyar tudomány helyzetéről 2009-2010 címmel benyújtott J/6456. számú beszámolót 2012. április 23-án vitatta meg a nemzeti összetartozás bizottsága. Mind a bizottsági ülésen, mind a parlament plenáris ülésén szeretném megköszönni a tudományos alapossággal elkészített, igen színvonalas jelentést. Ehhez társult még, hogy Pálinkás József elnök úr személyesen vett részt bizottságunk ülésén, egészítette ki a beszámolót, válaszolt a számos kérdésre.

A kiegészítés, képviselőtársaim kérdései és elnök úr válaszai is alapvetően nemzetpolitikai kérdésekre világítottak rá, illetve a Tudományos Akadémia határon túli magyarságért végzett tevékenységét emelték ki. Az elnök úr többet említett meg mind a jelentésben, mind pedig a kiegészítésben, ezek közül csak néhányat szeretnék kiemelni. Ilyen például az MTA Lendület-programja, amelyre az idén 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyhez 133 pályázat érkezett. Sajnos, mint ahogy elnök úr is elmondta a bizottsági ülésen, csak 30-40 pályázatot tudnak idén támogatni, de ezek a fiatal kutatók jelenleg valószínűleg a legjobbak. Örülök, örülünk annak, hogy a programnak köszönhetően is jobban tudjuk Magyarországhoz kötni a fiatal kutatókat, és tudunk számukra megfelelő munkát és egzisztenciát kínálni.

A másik kérdés az MTA intézményi hálózatára vonatkozott, kiemelve például a Kolozsvári Akadémiai Bizottság létrejöttét és működését. Óriási siker, hiszen ez a bizottság összefogja az Erdélyben, Romániában dolgozó magyar kutatókat. Elnök úr kiegészítésében kiemelte azt is, hogy az idén több mint 2 milliárd forint fejlesztésre vonatkozó pénzösszeg áll rendelkezésre, és ilyen az utóbbi esztendőkben nem történhetett.

Két kérdés is érintette bizottsági ülésünkön a Glatz Ferenc elnök úr által vezetett szerb-magyar történelmi vegyes bizottság eddig végzett munkáját. Képviselőink kritikusak voltak, és kérték elnök urat, tekintse szívügyének a vegyes bizottság működését, amely történelmünk második világháborús részeire világít rá, illetve vonatkozik, és azt kutatja.

Végezetül szeretném én is Széchenyit idézni, ami egyben a beszámoló mottója is: "Sikert óhajtunk." A siker eléréséhez bizottságom nevében is szeretnék jó munkát kívánni elnök úrnak és minden munkatársának.

A nemzeti összetartozás bizottsága mind a beszámolót, mind pedig az oktatási, tudományos és kutatási bizottság határozati javaslatát egyhangúlag elfogadta, és azt a parlamentnek javasolja elfogadni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(10.40)

ELNÖK: Köszönöm, bizottsági elnök úr. Most megadom a szót Kara Ákosnak, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság alelnökének. Öné a szó.

KARA ÁKOS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Pálinkás Elnök Úr! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság szintén még áprilisban tárgyalta meg a Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány helyzetéről szóló jelentést. Az általános értékelésen túl természetesen a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság olyan szempontok alapján értékelte a benyújtott jelentést, mint versenyképesség, piacképes tudás, átgondolt, megújításra váró, illetve megújítás alatt álló felsőoktatási rendszer és azzal kapcsolatos követelmények, illetve a felsőoktatási intézmények és a magyar tudomány, a Magyar Tudományos Akadémia kapcsolata.

Nagyon fontos megállapítást tett a bizottság, illetve nagyon fontos megállapítás hangzott el az ülésen, miszerint, ugye, a beszámoló egy integrált szempontrendszerrel készült, amely természetesen a nemzetközi színtéren, a magyar tudománynak a nemzetközi színtéren betöltött szerepén túl utal arra, illetve tesz megállapításokat az egyes régiókban, illetve az egyes térségekben folyó alkalmazott kutatásokkal kapcsolatos munkák fontosságára.

Felhívtuk a figyelmet arra a bizottsági ülésen, hogy helyes ez a szándék, miszerint az alkalmazott, célzott kutatások - ez egy bizottsági megállapítás volt - közvetlenül az iparban hoznak, hozhatnak hasznot, és ha Magyarország ipara fejlődik, versenyképesebbé válik, az nemcsak egy-egy gazdasági térség, gazdasági régió, hanem az egész ország szempontjából döntő jelentőségű lehet. Ahogy Balog Zoltán miniszter úr és utána az államtitkár asszony is felhívta a figyelmet, illetve elmondta, mi is a bizottságon elmondtuk, többen kifejtettük azt, hogy nagyon fontos az, hogy az egyetemeknek és a Tudományos Akadémiának, tehát a magyar felsőoktatási intézményeknek és a Tudományos Akadémiának szoros kapcsolata legyen.

Ugyanakkor az is fontos, hogy az a kormányzati szándék, amely azt mondja, hogy piacképes, megfelelő gyakorlati tudással bíró fiatalok kerüljenek ki a felsőoktatásból, no ennek a két szempontnak szorosan együtt kell járnia, párban kell járnia, és azt gondoljuk, hogy a megújuló Magyarország, a jövő sikerének, a magyar emberek sikerének ez egy fontos feltétele és fontos titka lehet. Ezt erősítette meg ott a bizottsági ülésen a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár úr, aki azt mondta, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tevékenysége, céljai, eredményei erősítik és egybevágnak a kormány tudománypolitikai, felsőoktatás-politikai célkitűzéseivel és eredményeivel. Azt gondolom, hogy fontos ez az összhang, amely a tudományos élet, a kormányzati szándék, tehát a közélet közös szempontjait fogalmazza meg.

Magam bizottsági alelnökként elmondtam ezen a bizottsági ülésen, örömmel üdvözöltem, hogy Pálinkás elnök úr a bevezetőjében külön kitért arra, hogy a fejlesztésben, innovációban, tudománypolitikában, illetve a döntéshozók számára a tudománypolitikában, illetve a tudománypolitika eredményeiben részt vállalók közös felelősségét és közös munkáját keresi és szeretné erősíteni. Győri országgyűlési képviselőként elmondtam azt a bizottsági ülésen, és elmondom most is az önök számára, hogy valóban az ipart támogató, a versenyképességet támogató alkalmazott kutatások jelentősége szerintem az elkövetkezendő esztendőkben mindenképpen kell hogy nőjön. Még egyszer mondom, a bizottsági ülésen többen megfogalmaztuk, nemcsak én győri országgyűlési képviselőként, hanem más gazdasági térségek országgyűlési képviselői is ebben látják Magyarország jövőbeli versenyképességének hatékonyabbá válását, illetve eredményességét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzott a bizottsági ülésen, és szerintem nagyon fontos a jelentésben, az előttünk fekvő jelentésben egy olyan megállapítás, megfogalmazott megállapítás, miszerint a rendelkezésre álló források alapján mindent meg kell tenni azért, hogy ezek a leghatékonyabban kerüljenek felhasználásra. Azt gondolom, hogy az a szoros összefogás, az az összefogás, tudománypolitikai, közéleti összefogás, amit az előbb említettem, biztosan ezt szolgálja.

Nagyon örültünk annak a bizottsági ülésen, hogy Pálinkás elnök úr elmondta azt számunkra, hogy a kutatóegyetem és a kutatóegyetemek megjelölése nem azt jelenti, hogy a többi egyetem értéktelen egyetem lenne. Ő kiemelte a Miskolci Egyetemet, a győri Széchenyi István Egyetemet, de utalt több más egyetemre is, amelyek a fejlesztés, innováció terén végeznek kiváló munkát és mindenképpen kiemelendők.

Tisztelt elnök urak, tisztelt Országgyűlés (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 16 igen és 2 tartózkodás mellett általános vitára ajánlotta és elfogadásra ajánlotta a jelentést.

Köszönöm szépen a türelmüket, és elnézést, hogy túlléptem az időmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nincsen lehetőség.

Elsőként megadom a szót Pósán Lászlónak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. A beszámoló, a 2009-2010. évekről szóló beszámoló számos pozitív irányú elmozdulást tartalmaz, ugyanakkor kritikusan is szól az adott időszak különböző negatívumairól. Erre szokás azt mondani, hogy tényszerűen, a valóságnak megfelelően és szépítés nélkül elemzi a magyar tudomány helyzetét ebben az időszakban.

Nagyon fontos és egyben elgondolkodtató, a jövőre nézve is elgondolkodtató megállapítás, hogy 2009-ben, 2010-ben lényegében nem volt világos, kormányzati szinten megfogalmazott, egységesen kezelt tudománypolitika. Több intézmény is volt, amelyek a kormányzati stratégia hiányában vagy annak gyengesége folytán lényegében önálló tudománypolitikát folytattak. Külön utakon járt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal a hozzárendelt milliárdos nagyságrendű alappal együtt. Zárójelben megjegyzem, hogy ennek az alapnak a felhasználására, működésére vonatkozóan az Állami Számvevőszék többször is komoly kritikus véleményt fogalmazott meg. Tehát említhetnénk az Akadémiát vagy a felfedező kutatásokat finanszírozó OTKA-t is, lényegében tehát az egységes tudománypolitikai stratégia hiányzott, és ennek megfelelően a források hasznosulása ebből a szempontból is csekély mértékben valósulhatott meg.

Az összehangolt tudománypolitika hiánya mellett megcsontosodott, addig tabuként kezelt örökségek is súlyosbították a helyzetet. Így például a Magyar Tudományos Akadémia belső átalakulása során - amit a 2009. évi akadémiai törvénymódosítás tett lehetővé - csak ekkor derült az ki, hogy a magyar tudomány fellegvárában is volt példa arra, hogy tudományos minősítés nélkül foglalkoztattak főállású tudományos kutatókat. Azt gondolom, hogy éppen ideje volt ebből a szempontból ott is alaposan körülnézni és rendet tenni.

Ugyanakkor pozitívum is volt természetesen a vizsgált két esztendőben, hiszen emelkedett a hazai kutatóhelyek, illetve a kutatásban és fejlesztésben foglalkoztatottak száma. Az ezer foglalkoztatottra jutó kutatói létszám 2008-ban még 4,8 fő volt, ez a mutató 2009-ben 5,3-re, 2010-ben 5,6-re nőtt; a növekedés a vállalati szférában történt elsősorban. Az állami költségvetési szféra kutatási-fejlesztési létszáma alig változott, tehát ebbe bele kell érteni az Akadémiát, a felsőoktatást, az állami kutatóintézeti hálózatot.

A tudomány jövőjét az alapkutatások vagy felfedező kutatások jelentik, ahogyan ezt az elnök is mondotta, és ennek a finanszírozása alapvetően állami feladat. Ennek mértékét alapvetően két tényező határozza meg: gazdasági és pénzügyi lehetőségek, ahogy minden másét is, és természetesen az a fajta politikai akarat, hozzáállás, hogy hogyan viszonyul az aktuális kormány, az aktuális parlamenti többség a tudomány kérdéséhez és annak a fontosságához. Talán a most tárgyalt jelentés elkészültének és benyújtásának is szerepe lehetett vagy szerepe volt abban, hogy a 2012. évben közel 8 milliárdra növekedett az OTKA forrása, tehát az alapkutatások finanszírozása ebből a szempontból kedvező pályára állt. Nem állítom természetesen, hogy ez elég, de mindenesetre a korábbi időszakhoz képest az elmozdulás iránya mindenképpen pozitív.

Az alapkutatások eredményeit szakfolyóiratokban teszik közzé, ez elég régóta így van a tudományban. Az, hogy a szakfolyóiratok egyébként nyomtatottak vagy elektronikusak, technikai részletkérdés. 2010-ben az így megjelent tudományos cikkek száma meghaladta a 29 ezret, ezen belül 2009-hez képest mintegy 10 százalékkal csökkent a magyar nyelvű publikációk aránya, az idegen nyelvűeké pedig 8,8 százalékkal nőtt.

(10.50)

Ez azt jelzi, hogy a minőségi kritériumok erőteljesebb központba állításával egyidejűleg a kutatói publikációs tevékenységben is egyre inkább előtérbe kerül a nemzetközi megmérettetés. A beszámoló azonban joggal hívja föl a figyelmet arra, hogy elégedettségről, arról, hogy nyugodtan hátradőljünk a karosszékben, szó sem lehet, mert más országokban ezzel összehasonlítva még erőteljesebb volt ez a fajta növekedés. Magyarán, a nemzetközi publikációk száma máshol, a környező országokban még nagyobb arányú volt.

Ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy a magyar kutatók által írt tanulmányok idézettsége a világátlaghoz képest meg növekvő tendenciát mutat. Az idézettség már 2009-ben 30 százalékkal haladta meg a világátlagot. Persze arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy önmagában csak az idézettség nem feltétlenül egy-egy tudományos eredmény megfellebbezhetetlen mércéje. Számos tudományterületet lehetne említeni, ahol a nagyfokú idézettséget elő lehet idézni azzal is, hogyha valaki kapitális butaságot mond, és ennek megfelelően azt fogják idézni, hogy a világ véletlenül se mondjon valami hasonlót. Tehát matematikailag az idézettség önmagában nem mérce, de természetesen a tudomány teljesítményeinek a megállapításánál számos egyéb kritérium is van, ami ezt a fajta csapdahelyzetet vagy zsákutcát el tudja kerülni. A nemzetközi tudományos publikációk túlnyomó többségét Magyarországon, ahogy elnök úr említette és a beszámoló is tartalmazza, a Tudományos Akadémia kutatóintézetei produkálják és néhány egyetem. Ez azt mutatja, hogy az alapkutatás lényegében mérhető arányban itt folyik, ezeken a helyszíneken.

Az alapkutatásokra támaszkodnak az alkalmazott kutatások vagy célzott kutatások. Ezek eredményei többnyire szabadalom formájában öltenek testet. A magyarországi szabadalmi bejelentések száma 2005-től nézve vagy áttekintve némi ingadozással átlagosan évi 700 körüli értéket mutat. Természetesen ez nem egyenletes, vannak ingadozások, hektikus kilengések. 2009-hez képest például, amikor 756 szabadalmi bejelentés történt, 2010-ben 646-ra került sor. Tehát itt van egy jelentős visszaesés. Ebből azonban olyan következtetést levonni, hogy egy leszálló pályára került ez a tevékenység, nem szabad, hiszen a korábbi évek is azt mutatták, hogy ez egy elég ingadozó képet mutató függvény.

Ugyanakkor arról is érdemes szót ejteni, ami a magyar tudomány rangját, súlyát, nemzetközi tekintélyét mutatja, hogy magyar kutatók olyan nemzetközi elismerésekben részesültek, amelyek az adott tudományterületen lényegében - nem tudom, hogy ez túlzás vagy nem túlzás, de talán megkockáztatom - a Nobel-díjjal többé-kevésbé azonos rangnak számítanak, hiszen az Abel-díj a matematikában egyértelműen egy ilyennek minősül.

2009-2010-ben jelentős tudományos eredmények születtek szinte minden tudományterületen, ahogy a beszámolóból kiderül. A magyar természettudomány, illetve a magyar természettudósok elismertségét is jelzi, hogy 2009-ben született egy olyan döntés, amely szerint Magyarországon, Szegeden valósul meg az európai összefogással létrehozandó nagy energiájú szuperlézer, rövidítve az ELI, amely a Kutatási Infrastruktúrák Európai Stratégiai Fóruma által javasolt nagy kutatási infrastruktúra-projektek egyike. Ez a világon jelenleg létező lézereknél ezerszer nagyobb teljesítménysűrűségű, alap- és alkalmazott kutatásokat szolgáló berendezés.

Ugyancsak a magyar tudomány nemzetközi tekintélyét mutatja a hazánkban megrendezett nagy jelentőségű tudományos rendezvények nagy száma a beszámolási időszak két éve alatt. A beszámoló szerint 912 angol nyelvű tudományos konferencia volt Magyarországon, és akkor a többi, nem angol nyelvű konferenciáról még nem is beszéltünk. Történt egyébként mindez úgy, hogy a 2009-2010-es évek tudománypolitikája egyáltalán nem volt kedvező a tudományos fejlődésnek és a tudományos kutatásnak.

A kutatás-fejlesztés és innováció kormányzati irányítórendszere két év alatt többször is átalakult. Csak emlékeztetőül, 2009 tavaszán megszűnt az egy évig fennálló K+F-ért felelős tárca nélküli miniszteri funkció, és ez a terület közel fél évig irányítás nélkül maradt. A 2009 februárjában elfogadott kormányzati tudománytechnológiai és innovációpolitikai stratégia a Bajnai-kormány megalakulásával le is került a napirendről. 2009 őszén létrejött ugyan a Kutatási és Tudománypolitikai Tanács, amelynek csak egy ülése volt, majd a 2010-es választásokat követően ez is megszűnt.

A hivatalba lépő polgári kormány 2010 júliusától a Nefmi, illetőleg most már a jogutódja feladatkörébe utalta a tudománypolitikát. Ennek koordinálásáért pedig a közigazgatási és igazságügyi miniszter lett a felelős, és ugyancsak ő felel a 2010 végén létrejött Nemzeti Kutatási, Innovációs és Tudománypolitikai Tanács működéséért is. Ennek a tanácsnak a társelnöke a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Ez a testület mond véleményt a tudományos kutatással, fejlesztéssel, innovációval kapcsolatos kérdésekről, jelentős projektekről, finanszírozás szerkezetéről, mértékéről, az Innovációs Alap programstratégiájáról.

Tehát gyakorlatilag az látszik kibontakozni, körvonalazódni, éppen a jelentésben is megfogalmazott kritikák alapján, hogy kialakulóban van egy egységes tudománypolitikai stratégia, egységesen kezelt tudománypolitika, és azt kell elmondanunk, hogy korábban a kormányzati politika soha ilyen mélységig nem foglalkozott a tudomány kérdéseivel. Én azt gondolom, hogy ez helyes és jó irány, és ezt továbbiakban is folytatni kell.

A 2010. évi választásig a nagy pályázati rendszerek forráselosztásához nem volt megfelelő tudománypolitikai stratégia. Az új kormány a rendszer teljes felülvizsgálatát rendelte el, és 2010 nyarán leállította az NKTH-projektek kifizetéseit. 2009-2010 folyamán a K+F-források jelentős része semmilyen formában meg nem térülő fejlesztésekre fordítódott.

Szó volt az elnök úr szóbeli beszámolójában, expozéjában is az úgynevezett 7. keretprogram eredményeiről, az abban pályázó magyar "eredményekről", tehát magyarán, itt bizony lenne mit bőven keresnünk, mert egyáltalán nem bizonyultunk ott sikeresnek. De ha csak az egyetemi TIOP-pályázatok dolgát nézzük, azt kell mondanunk, hogy közel 100 milliárd forint került a felsőoktatási intézményekhez, ezekből lényegében új épületek sokasága készült el majd' mindenhol. Műszeres infrastruktúrából pedig mind a mai napig egy csomó helyen hiány van. Lényegében fizikai értelemben bővítettük a kapacitások terét, de annak minőségét, mélységét lényegében figyelmen kívül hagytuk. A 2009-2010-es évek tanulsága erről szól.

A tehetséges kutatókért óriási verseny folyik a világban, és az alacsony hazai kutatói bérezés miatt a legkiválóbbak gyakran külföldre távoztak, és távoznak azért még ma is. Éppen ezért tartottuk és tartjuk rendkívüli fontosságúnak az Akadémia elnöke által 2009-ben elindított Lendület-programot, hogy megállítsa a fiatal kutatók elvándorlását, és ha lehet, akkor igyekezzen haza is csábítani őket külföldről. Ez a program azóta is folyik, sikeresen folyik. Azt gondolom, ezt a jövőben is folytatni kell, sőt erősíteni kell.

A tapasztalatok kedvezőek, és egyúttal azt is megmutatják ezek a tapasztalatok, a Lendület-program konkrét eredményei, hogy mely hazai intézmények képesek nemzetközi mércével mérhető kutatókat, kutatási programokat vonzani és egyben mentorálni. Részben ennek is köszönhető, hogy 2009-től folyamatosan nő a 45 évesnél fiatalabb kutatók aránya. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Lendület-program mögé az üzleti szféra is odaállt, hiszen az üzleti szféra jelentős képviselői szintén forrásokat áldoznak erre a célra.

A beszámoló a jövőbeni kutatói utánpótlást illetően aggasztónak találja, hogy az elmúlt 10-15 évben a minőségi felsőoktatást tömegoktatás váltotta fel, és számos alkalommal volt vita arról, hogy a bolognai típusú képzés hol jó, hol nem jó, mi az előnye, mi a hátránya. Én nem kívánok ebbe belemenni, de az kétségtelenül igaz, hogy a hazai felsőoktatás világában, amely egyébként a tudományos kutatásnak is mégiscsak az utánpótlását adja, az egész bolognai rendszerre történő átállás nagyon komoly zavarokat okozott, a felsőoktatás eltömegesedésével pedig, ami még korábban kezdődött, hasonlóképpen a minőség rovására megy. Úgyhogy itt van bőven mit tennünk a jövőt illetően. Azt gondolom, az első lépések e tekintetben szintén megkezdődtek, elindultak. Bízom benne, hogy a majdani eredmények visszaigazolják ezek helyességét.

Természetesen a beszámoló arról is szót ejt, hogy aggasztó Magyarországon a természettudományi, mérnöki, informatikai végzettségűek alacsony aránya, míg másik oldalon pedig túlkínálat mutatkozik a humán képzettségűek terén. Ebből a szempontból a beszámolót szintén megszívlelte a magyar kormány és a Magyar Országgyűlés többsége, és a meghozott intézkedések abba az irányba mutatnak, hogy ezen a téren az arányok másik irányba változzanak, vagy ha úgy tetszik, akkor az arányok egy kicsit kiegyenlítődjenek.

(11.00)

A magyar tudomány 2009-2010. évi állapotáról szóló beszámolóban megfogalmazott számos javaslat, felvetés, gondolat azóta testet is öltött, megvalósult, vagy elindult a megvalósulás felé. Megszűnt az áttekinthetetlen tudománypolitikai irányító rendszer és működési mechanizmus, megszűnt a K+F-et finanszírozó szervezetek és alapok szabados, végtelen, korlát nélküli szabadsága, és megszűnt a kormányzati tudománypolitika hiánya. Növekedett az alapkutatásokra fordítható forrásmennyiség, megszűnt az Innovációs Alap szabályszerűtlen működése, és természetesen az új oktatáspolitika a természettudományos képzésre nagy hangsúlyt kíván fektetni.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ha ezeket az új irányokat, amelyeket a beszámolóból is láthattunk, hogy helyesen jelölt ki a kormányzat, a jövőben is tudjuk folytatni, ezekhez még több forrást, még több helyes szabályozót tudunk rendelni, azt hiszem, Magyarország valóban, Széchenyi szavaival élve, sikeres lesz.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat. Folytatjuk munkánkat. Hiller István képviselő úr, az MSZP részéről innen, az emelvényről mondja el szónoklatát. Megvárjuk, amíg volt miniszter úr fölérkezik. Képviselő úr, öné a szó.

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt akadémiai Elnök Úr! A Szocialista Párt, a frakciónk ezt a beszámolót - korrektnek, megfelelőnek ítélve - meg fogja szavazni, és elfogadásra ajánlja.

A Magyar Tudományos Akadémia beszámolójáról van szó, egy olyan kérdésről, amely a 2009-2010-es éveket érinti. Ezért a tárgyhoz fogok ragaszkodni. Arról beszélek, hogy mi a véleményünk a Magyar Tudományos Akadémia beszámolójáról, arról a kiegészítésről, amiről az MTA elnöke szólt, és az MTA ügyében a pártpolitikai vitákat és az azokra felhívó mondatokat, én ezt a kesztyűt nem veszem föl. Van és lesz arra módunk, hogy számos kérdésben a különböző nézeteket itt a parlamentben ütköztessük; van is miért. De amikor a Magyar Tudományos Akadémia kétéves beszámolójáról beszélünk, akkor ezeket itt fölhánytorgatni teljesen fölösleges. Vagy van valakinek mondanivalója arról, amit a Magyar Tudományos Akadémia tett, vagy van erről véleménye, van állásfoglalása egy folyamatról, esetleg elolvasva a beszámolót erről a szövegről, vagy pártpolitikai vitákba menekül. Szerintem ennél a napirendnél ez felesleges.

A Magyar Tudományos Akadémia beszámolója, az elnök úr által leírt és előadott beszámoló tehát korrekt, hűen tükrözi azt az időszakot, amelyről a beszámoló szól. De, és ezt erényként említem, nem egyszerűen kiragadva a kronológiából és kiragadva földrajzi hovatartozásunkból a helyzetet ábrázolja mindazt, ami a feladata és ami a témája, hanem nemzetközi összefüggéseiben, és ez a Magyar Tudományos Akadémiától természetes, más tekintetben el is várható. Hiszen a tudomány egyetemes. Egy egyetemes tudomány van, és ezen belül összefüggéseiben létezik a mi nemzeti tudományunk, a magyar a tudomány és annak legfőbb intézménye, a Magyar Tudományos Akadémia. Aki tehát nem látja a világot, nem látja azokat a folyamatokat, amelyek a világban zajlanak és a világ tudományosságában zajlanak, az nem tudja helyesen megítélni a magyar tudományosságot, és fogalma nincs arról, hogy egyébként milyen kapcsolódási pontokon érdemes vizsgálni, e tekintetben minősíteni, értékelni a magyar tudomány eredményeit, problémáit.

A beszámoló erről is világosan szól, összefüggéseiben elemezve tehát ezt a helyzetet, és azt mondja, hogy nem lehet kiszakítani a magyar tudományt, illetve a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységét abból a világkörnyezetből, amelyben egyébként 2009-2010-ben volt, még pontosabban, és erről is fontos, hogy szól, belekerült. Az a világgazdasági válság, amely 2008 őszétől meghatározza a világ igen jelentős részének gazdasági és társadalmi fejlődését, és amelyről azért, tisztelettel kérem, érdemes gondolkodni nemcsak a napi vitákban, hanem, ha ezt a válságot nagyon gyakran összehasonlították az 1929-1932-es válsággal, az a legegyszerűbb összehasonlítás, hogy a 2008 óta tartó válság időtávját tekintve már legalább olyan hosszú, és egyáltalán nem látszik az a vége, ami akkor legalábbis a világ egy bizonyos pontján látszódott.

Ez a kronologikus hatás megjelenik a tudományban, megjelenik a tudomány finanszírozásában, megjelenik a kutatás-fejlesztés, innováció egészében, és természetesen megjelenik a tudományos élet és a gazdaság kapcsolatában. Ez egy nagyon lényeges pont, amiről a beszámoló szól, hogy hogyan reagál egy ilyen jelentős kihívásra, egy világgazdasági válságra, ami minket erőteljesen érintett és érint, hogyan reagál a tudomány, és hogyan reagál a gazdaság. E tekintetben a beszámoló, azt gondolom, helyesen kritikus, nem egyszerűen 2009-2010-re, hanem a folyamat egészére nézve. Azokban az országokban, ahol befelé fordulás történt, ebből a válságból a kiút sem látszódik. Ahol a politika, más tekintetben a politika által gerjesztett finanszírozás úgy segítette vagy segíti a tudományt, hogy képes a gazdaságra is megtermékenyítő hatással lenni, ott több esély látszik a kibontakozásra.

Nincs olyan pontja a világnak, amelyet a gazdasági válság érintett volna, és túl lenne a válság minden részletén. De vannak olyan régiók, és vannak olyan területek, ahol éppenséggel a tudomány és az innováció lehetőségeit felhasználva, úgy érzem, közelebb vannak a megoldáshoz, mint azok, amelyek befelé fordulnak. Ezt a hatást összegezve, az Akadémia beszámolója helyesen mondja ki, hogy ennek a folyamatnak a megértése nélkül nem lehet értelmezni a magyarországi tudomány helyzetét, következésképpen nem lehet értékelni a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységét sem. Ezt a folyamatba való beillesztést tehát én kiemelendőnek tartom, egy olyan pillérnek, amelyre az mondható, hogy megalapozza a beszámoló korrektségét.

A második elem feltétlenül Magyarország helyzete abban az időszakban, amiről a beszámoló szólt. Nem úgy általában, hiszen a Tudományos Akadémia helyesen, feladatának megfelelő aspektusból vizsgálja ezt a kérdést, néhány ügyet azonban érdemes kiemelni. Az akadémia a tudományosság, a Magyar Tudományos Akadémia a magyar tudományosság fellegvára. De helyes, és akkor élte legjobb és legszínvonalasabb időszakát, amikor nem elzárkózott, nem valamiféle nemesi kastélynak, főleg nem elefántcsonttoronynak tekintette magát, hanem a magyar társadalom szövetében egy fontos, nemcsak eleven rész, hanem olyan testület, amelyre nagyon sokan, még azok is, akik a tudományossággal nem vagy alig vannak kapcsolatban, tisztelettel néznek.

E tekintetben, és azt kell mondjam, hogy ez a pont az egyetlen pont, amely kapcsán jelen felszólalását tekintve teljes mértékben fedik az államtitkár asszony által elmondottak az én véleményemet. Helyesen idézte államtitkár asszony azt a felmérést, amely a Magyar Tudományos Akadémia társadalmi megbecsülését és tiszteletét mérte, még pontosabban: a magyar társadalom intézményrendszerét és ezen belül a Magyar Tudományos Akadémia helyét.

(11.10)

Nem gondolom, hogy ha ma készítenének egy ilyen felmérést, nagyon nagy különbség lenne, nem megelőlegezve bármely tudományos igényű közvélemény-kutatás, felmérés, elemzés eredményét. De ebben az időszakban, amely Magyarország történetében - éppúgy a gazdaság tekintetében, mint a politika tekintetében - egy forrongó időszak volt, kormányváltás előtt, kormányváltás alatt és után, a Magyar Tudományos Akadémia vállalt olyan szerepet, amelyet én fontosnak tartok megemlíteni. Nem avatkozott bele - mert ilyen szerepe és ilyen feladata nincs, nem is volt, ne is legyen - a politikába, legalábbis a politikát abban az értelemben felfogva, ami a pártpolitikát jelenti, de a közéletben részt vett, helyet és terepet biztosított ebben az időszakban is számos olyan rendezvénynek, amely az országunk egészére nézve fontos volt. Fontos volt, hogy egy olyan intézmény, amely nem köthető egyetlen politikai csoporthoz, táborhoz, párthoz sem, mégis az ország egészének tiszteletét élvezi, helyet és lehetőséget biztosítson számos olyan konferenciának, amelyet, ha szűken értelmezzük a feladatát, nem kellett volna hogy befogadjon, volt benne rizikó - az, hogy megtette, később az elismerések világossá tették, hogy helyes döntés volt. Ez egy mozgástér.

Egy mozgástérben mindig van a döntéshozónak lehetősége, hogy a szűkebb részt választja; az biztonságos, ott nem nagyon lehet belekötni dolgokba, kevesebb a konfliktusfelület, de hát nyilvánvalóan az előrelépés, a progresszió is csekélyebb mértékű lehet. És van egy másik döntéshozói felfogás, amely felméri a terepet, és lehetőleg a teljes mezőben látszik; ez sokkal konfliktusosabb, sokkal több támadási felületet nyújt, sokkal több vitát kell vállalni, ugyanakkor az előrelépésnek ez az útja. Ha a hátunkat a falnak támasztva helyben állunk, akkor nagy valószínűséggel, Közép-Európában ilyet azért száz százalékkal ne mondjon az ember, de nagy valószínűséggel legalább hátulról nem éri támadás, ha azonban mozog, akkor nyilvánvalóan bármely oldalról lőhetnek rá. Ha azonban nem mozdul, ha egy helyben áll, akkor ott előrelépés nincs. Én annak idején, annak az időszaknak jó részében, amelyről ez a beszámoló szól, oktatási és kulturális miniszterként azért támogattam az Akadémia reformját és azt a törvényt, amely ezt lehetővé tette, mert úgy láttam, függetlenül attól az erős politikai mozgástól, ami az országban volt, és amely tapasztalható más tekintetben azóta is, hogy ha ez akkor nem történik meg, az Akadémia lépéshátrányt szenved, olyan lehetőséget hagy ki, hogy időben, energiában és nemzetközi kapcsolatrendszerében, épp ahhoz a folyamathoz való csatlakozás tekintetében, amiről a beszámoló szólt, és amiről én is szóltam néhány perccel ezelőtt, lemaradhat. Ez a fáziskésés így utólag, 2012-ben nézve bizonyos, hogy bekövetkezett volna, ha nem történt volna meg ez a bizonyos törvénymódosítás, illetve az Akadémia reformja. Helyesen döntött az Akadémia vezetése és elnöke, hogy erre vállalkozott; mozgás közben - még egyszer mondom - több a támadás lehetősége; és azt gondolom, hogy helyesen döntött az a kormány, amelynek én tagja voltam, azok a kormányok, amelyeknek tagja voltam, hogy ezt a mozgást, az akadémiai törvény módosítását és ezt a reformot támogatta. Nem csinálta meg az Akadémia helyett, azt mondanám, hogy még csak nem is instruálta, de a magyar kormány lehetőségeihez képest maximálisan és a törvényhozásban megteremtette a többséget, hogy ez utána az Akadémia belső életének fontos részévé váljon. Azt gondolom, hogy ez egy helyes közös döntés volt.

Hasonlóképpen fontos dolog beszélni róla értelmezni a felsőoktatás és a Magyar Tudományos Akadémia mindenkori kapcsolatrendszerét, ebben az esetben a 2009-es, 2010-es helyzetet. Az természetes és fontos dolog is, hogy az Akadémia és az Akadémia tagjai, az akadémikusok, a köztestület tagjai, egyáltalán a magyar tudományosság minősített oktatói, döntő többségében kutatói a magyar felsőoktatásnak is részei. Szinte nincs olyan akadémiai tag vagy az Akadémiához kapcsolódó szakember, aki valamely magyar felsőoktatási intézménynek - számosan nem csak magyar felsőoktatási intézménynek - ne lenne része, iskolának vezetője, professzora. E tekintetben szerintem szintén fontos, és az elemzésekben, a politikai, parlamenti értékelésekben kiemelendőnek tartom ennek a viszonynak az alakítását, azt a jó néhány alkalommal akár kritikát, önkritikát sem nélkülöző meglátást, amely végre nem egymásra mutogatással, hanem mint ciklusokon átívelő és a magyar társadalomban, a mi országunkban létező problémaként értékelte az agyelszívás, illetve ezt a kérdést megfordítva, a hazai műhelyteremtés tekintélyes, már tekintéllyel és elismert tudással rendelkező kutatók, oktatók hazai tevékenysége feltételrendszerének megteremtését. Én ezt a programot nagyra becsülöm, nagyra értékelem.

Nem abban látom ennek a lényegét, hogy néhány év alatt vagy a kezdetekkor hány darab - idézőjelben - kutatót, oktatót, hány iskolát tudott Magyarországra hazahozni, újrateremteni vagy megteremteni, hanem abban a fajta kezdeményezésben, amely gyökeret vert, és amely a minőségi áttörés. Innentől kezdődően immár nem a módszert, nem a metódust, hanem a megteremtett lehetőséget kell bővíteni. Azt gondolom, hogy aki ezt kormányzati cikluson belül megoldhatónak látja, az semmit nem ért a tudományosság világához; más tekintetben olyan pontnak tekintem, amelyet egymást követő kormányok jó szívvel emelhetnek a saját gondolkodásuk centrumába, ha tetszik, a programjukba.

E kérdéskörben szeretném feleleveníteni azt a tevékenységet, amely a magyar felsőoktatásban jelentős volt. E tekintetben nem érdemes azon gondolkodni, hogy a 2010-ben megalakult kormány elnevezésében miként fogadta vagy miként nem a kutató egyetemi státus létrehozatalát, azt a bizony sok vitát kiváltó belső küzdelmet, amely egyfajta rangsorolás, és a rangsorolás mindig vitát hoz, de vállalta, és ebben a Magyar Tudományos Akadémia és személy szerint az elnök szerepe kiemelkedő volt. Azt gondolom, hogy a tevékenységük nélkül ez a fontos folyamat nem indult volna el, még pontosabban: nem ért volna véget 2010 tavaszán úgy, hogy átadandó, átadható, átveendő és átvehető folyamatot produkált együtt kormányzat és Akadémia.

Néhány percet azonban szánnom kell arra is, ami immáron, bár 2009-ben, 2010-ben nem volt még probléma, ilyen mértékű problémának nem látszott, de azóta - éppen a kitekintés adja számomra is a lehetőséget és a bátorságot, hogy szóljak -, bizony, problémának, méghozzá jelentős problémának látszik.

(11.20)

Egészen biztos vagyok benne, és nincsen kétségem, hogy amikor a Magyar Tudományos Akadémia későbbi évek beszámolóját hozza majd, ez derekas részt kap.

Nem szabad hagyni, hogy az akadémiai kutatóhálózat bármely tekintetben csorbát szenvedve és a magyar felsőoktatás kutatóbázisa a felsőoktatási intézményeinkben - nyilván döntő többségében az egyetemeinken - meglévő kutatóhelyek közötti arány úgy megbomoljon, hogy az a felsőoktatási kutatás vagy éppen a felsőoktatás kárára menjen. Itt én súlyos gondokat látok.

Helyes és igaz állítás, ami finanszírozás tekintetében az Akadémia részéről elhangzott, ugyanakkor - bár a beszámolónak ez nem volt feladata - más tekintetben figyelembe kell venni, hogy a felsőoktatási kutatás tekintetében nemhogy szinten tartás, hanem mélyrepülés kezdődött el; a helyzet romlott, és folyamatosan romlóban van. Márpedig ez kihat a tudományos tevékenységre, kihat a tudományos kutatás színvonalára, következésképpen a magyar tudományosságra, amelynek teljes áttekintése a Magyar Tudományos Akadémia feladata is.

Összefoglalva tehát azt mondhatom, hogy az a beszámoló, amit az Akadémia elnöke a Magyar Országgyűlés elé tárt, korrekt, hűen tükrözi azt az időszakot, amiről szól, ezért én ezt önöknek mindannyiuknak elfogadásra javaslom, és mi, a Szocialista Párt frakciója el fogjuk fogadni, meg fogjuk szavazni.

Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Akadémiai Elnök Úr! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból. - Szórványos taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Folytatjuk a vezérszónoki felszólalásokat.

A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka Michl József. Megadom a szót. Parancsoljon, képviselő úr!

MICHL JÓZSEF, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Akadémiai Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Először is azzal szeretném kezdeni, hogy köszönet a magyar tudomány minden képviselőjének. Talán sokszor van alkalom arra, hogy különféle elismerésekkel, díjakkal jutalmazzuk a legjobbakat, a tudomány legjobb képviselőit, mégis azt gondolom, hogy rendre szükség van arra, hogy azoknak a munkáját külön is megköszönjük és elismerésünkről biztosítsuk őket, akik a mindennapok kemény munkájában és a mindennap végzett tudományos munkában fejtik ki munkájukat és ismertetik meg mindazt a gondolatiságot, amelyet munkájukkal elénk tudnak tárni.

Köszönet a beszámolóért is, ezért a nagyon részletes és pontos tájékoztatásért, amelynek, mint minden beszámolónak, legnagyobb értéke, hogy nemcsak az elmúlt két esztendőre tekint ki, nemcsak az elmúlt, vizsgált két esztendő problematikáját veti fel, hanem az igazán jó beszámoló értékét is hozza, vagyis javaslatokat is megfogalmaz, jövőbe mutató javaslatokat tesz.

Ez a négy javaslat, amellyel mélységesen egyetértünk, a vezetői összefoglalóban rögzítetten a tudományirányítási rendszer alapvető átalakítását javasolja elsőként, és abszolút természetes módon folytatja azt a munkát és tesz javaslatot ennek a munkának a folytatására és kiteljesítésére, amit az Akadémia ezen a téren már korábban megkezdhetett.

A másik ilyen javaslat a kutatói utánpótlást biztosító oktatási rendszer megújítása, amit előttem szóló képviselőtársaim is említettek, hiszen a felsőoktatással való nagyon szoros kapcsolódása az Akadémiának, és így a teljes magyar kutatói hálózatnak folyamatosan szükségessé teszi azt a nagyon-nagyon fontos és minden jövőt biztosító feladatot, hogy az utánpótlás nevelésére sokkal nagyobb hangsúlyt helyezzünk a jövőben, mint tehették korábban.

Éppen ezért harmadikként a K+F stratégiának a nemzeti érdekek szerinti alakítását is megjelöli az elnök úr az anyagában. Azt gondolom, kiemelten fontos az a szempont és az a szemlélet, amellyel az Akadémia működését az elmúlt időszakban szemlélhettük, és amely például itt, ennél a pontnál kiemelten is a nemzeti érdekek szerinti alakításra teszi a hangsúlyt.

Az innováció, a nemzetközi kapcsolatrendszerrel kapcsolatos stratégia kidolgozása a negyedik feladatként megjelölt jövőbeni fontos cél. Azt gondolom, hogy mindazok az elmúlt időszakban végzett kutatások, amelyek láthatóan nagyban segítették az innovációt Magyarországon is, nem maradhatnak határon belül, hiszen az a nemzetközi kapcsolatrendszer, amely felé egyrészt továbbítani tudja azt a tudást, amelyet itthon megszereztünk és ki tudunk teljesíteni, valamint a külföldi kapcsolatrendszerből fakadó humán tőkének a felhasználása nagy lehetőségeket rejt.

Külön nagyon tetszett nekem, és engedjék meg nekem, hogy idézzek is abból a levélből, amit az a 18 fiatal tudós kutató írt, akik Talentum- és egyéb díjjal kitüntetett fiataljai a magyar kutatásvilágnak. Levelükben az első bekezdésben nagyon határozottan fogalmaznak: "Magyarországon a tudományos kutatás az összeomlás szélére jutott. Az elmúlt évek kaotikus és kiszámíthatatlan kutatásfinanszírozása miatt ma már nemzetközi szinten kiemelkedő csoportok működése is ellehetetlenül. A legtehetségesebb fiatalok jó része nem lát perspektívát Magyarországon, s mielőbb külföldre menekül, gyakran már az egyetem elvégzése közben. Sajnálatos módon az elmúlt évek sok intézkedésében nem láttuk az átgondoltságot és a szakmai hozzáértést. Nem tapasztaljuk a bizalmat; a kutatói szféra meghatározó intézményeit megkerülve, pályázatnak álcázott közvetlen kormányzati döntésekkel hatalmas pénzeket fordítottak megkérdőjelezhető projektekre. Eközben a magyar alapkutatás zöme elsorvadt."

És a levél vége felé azt írják: "A helyzet tarthatatlanná vált. Fiatal kutatókként aggódva figyeljük a magyar alapkutatás és felsőoktatás szétesését, és arra kérjük a leendő magyar kormányt, hogy haladéktalanul lásson hozzá a súlyos problémák orvoslásához. A nemzetközi tudományos életben szerzett tapasztalatunk alapján a következő területeken tartjuk szükségesnek az azonnali intézkedéseket", és felsorolják az OTKA-t, a posztdoktori rendszer kiépítését, az egyetemi kutatások színvonalának emelését, és természetesen az ehhez kapcsolódó tudás megszerzése után járó elismerési rendszer kidolgozását.

Azt gondolom, hogy az a megfogalmazás, amit ezek a fiatal kutatók tettek, teljesen egyértelműen mutatja, és talán rajtuk lehet a legjobban lemérni az elmúlt időszaknak, ennek a bizonyos két esztendőnek, 2009-nek és 2010-nek a kritikáját, és szintén elismerésre méltó az a hozzáállás, ahogy ezek a fiatal kutatók a levelüket megfogalmazták. Nem csak kritika és vélemény a levelük, hanem sokkal inkább kiolvasható belőle az a lelkesedés és tenni akarás, amely általában egy-egy fiatal kutatót jellemez, hála istennek, kis hazánkban is.

Akkor, amikor ezeket a feladatokat ők is megjelölik, jó arra gondolni és látni azt, hogy a magyar kormány előterjesztéseiben, az Országgyűlés által eddig elfogadott törvényekben és az eztán elénk kerülő tervezetekben is ezek a célok, ezek a javaslatok, ezek a megfogalmazások rendre előkerülnek.

(11.30)

Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy az előttünk fekvő beszámoló természetesen - ahogy korábban többi képviselőtársamtól is elhangzott - mindenképpen az Országgyűlés elfogadására javasolt. A Kereszténydemokrata Néppárt is azt javasolja, hogy az Országgyűlés ezt a beszámolót fogadja el.

Végezetül egy idézetet szeretnék elmondani, mégpedig azért, hogy ezt az oldalát is erősítsem a beszámolónak, illetve a magyar kutatók munkájának, azt a hozzáállást, amelyből egyre inkább kitűnik, hogy Magyarországon is folyamatosan erősödik a keresztény szellemiségű kutatómunka, és a tudósok nyíltan is felvállalt hozzáállása, a keresztény hit mellett tett tanúságuk jól példázza, hogy milyen szépen, milyen hatásosan és hatékonyan él meg egymás mellett a tudás és a hit. Nemeshegyi Péter tudós jezsuita azt fogalmazta meg, hogy milyen módon tud egymás mellett élni a hit és a természetes értékek. Azt mondja: a hit azt az oldalvilágítást adja meg a természetes értékeknek, amelyben azok természetfölötti megvilágításba kerülhetnek, és a hit mindig azzal a segítséggel áll a tudás megszerzése, a kutatás és a gondolkodás mellett, hogy az egy teljesebb világképet alkothat mindannyiunk közös hasznára.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka Balczó Zoltán képviselő úr, az Országgyűlés alelnöke. Megadom a szót. Parancsoljon, képviselő úr!

BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Az Akadémia elnökének beszámolója speciális műfaj, hiszen nemcsak a saját intézményéről, a Magyar Tudományos Akadémia helyzetéről, eredményeiről számol be, hanem a magyar tudomány egészéről. Ráadásul a beszámoló visszamenő, 2012 őszét írjuk, s ez a beszámoló 2009-10-ről szól. Az eddigi felszólalásokban alkalmanként most is óhatatlanul tapasztaltam a kitérést, hogy azóta mi történt. Ha mereven ragaszkodunk a beszámolóhoz, akkor csak erről a két évről szólunk, de elnök úr is említette, hogy az OTKA tekintetében mikor, melyik évben milyen előrelépés történt.

Amikor e felszólalásra készültem egy vázlattal, dilemmám volt, hogy a pénzügyi feltételek-e ma a meghatározók vagy a személyi feltételek. Ezzel kapcsolatban hadd idézzem Pálinkás elnök úrnak egy többekkel írt publikációját, amely talán világossá teszi e kettő egymáshoz képesti helyzetét. "A hazai kutatóhálózatban végzett világszínvonalú felfedező kutatások legfontosabb szereplője a kiemelkedő teljesítményt nyújtani képes kutató, és a legfőbb tényező az erőforrások elosztásában hatékony és változni képes intézményrendszer, a kiegyensúlyozott finanszírozás, valamint a versenyképes műszerezettség vagy más, a tudomány területére jellemző kutatási feltételrendszer. A kiemelkedő teljesítményűek azonban oda mennek kutatni, ahol adottak ezek a kutatási feltételek, és amelyek megteremtéséhez nélkülözhetetlen az államnak az a különböző mértékű és célú támogatása, amely nélkül nincs sikeres felfedező kutatás, célzott kutatás, valódi innováció." Tehát a legfontosabb szereplő a kutató, és a legfőbb tényező az erőforrások rendelkezésre állása.

Ha a személyi feltételeket előbb számszerűen nézzük, akkor a következőt állapíthatjuk meg: 2008-ban Magyarországon a kutatói létszám ezer foglalkoztatottra vetítve még 4,8 volt, ez 2010-ben 5,6-ra nőtt. S megint hozzá kell tennünk az összehasonlítást, az Európai Unió 15 országában, tehát a csatlakozás, a bővítés előtti EU15-ök országában ez a szám 10 feletti. Tehát nagy a lemaradás. Magyarországon a kezdő kutatók fizetése az EU 27 országa közül a 20. helyen áll, s ami még megdöbbentőbb, a 15 éves tapasztalattal rendelkező kutatók fizetése a 27., azaz az utolsó helyen áll. Az alacsony kutatói bérezés hatása nyilván abban jelentkezik, hogy a legkiválóbbak elhagyják a pályát, vagy olyan külföldi intézményekbe mennek dolgozni, ahol a teljesítményükért méltányos fizetést kapnak. S nyilván nemcsak magáról a fizetésről van szó, a jövedelemről, a megélhetésről, hanem azokról az infrastrukturális kutatási feltételekről is, amelyek nélkül - még ha valaki vállalná is a szerény jövedelmet - nem tudnak eredményt elérni.

A jövőbeni kutatói utánpótlást illetően aggasztó, hogy a minőségi felsőoktatást a tömegoktatást váltotta fel, és Magyarországon alacsony a matematikai, a mérnöki és az informatikai képzettségűek aránya. Ezen a kormányzat most a relatív megnövelt lehetőségekkel igyekszik változtatni, s az a kifejezés, hogy "a tömegoktatás váltotta fel", nyilván nem az elmúlt évekre vonatkozik. 1996 és 2008 közötti adatot tudok: az egy oktatóra jutó hallgatók száma a kétszeresére növekedett. Ez nyilván jelentősen befolyásolja a minőséget. S még egy kérdést jelentősen befolyásol. A felsőoktatási törvény - természetesen helyesen - előírja a felsőoktatásban dolgozó oktatók tudományos előrelépését, különböző lépcsőit. Na de túlterhelt, pluszórákkal kényszerűen ellátott oktatók esetében nagyon nehéz azt az elvárást minőségi szinten teljesíteni, ami önmagában persze nagyon szép lépcsőnek tűnik.

Az utánpótlás a felsőoktatásból kikerülők képzettségi színvonala. Ha a felvételizők 80-85 százaléka bekerül a felsőoktatásba, akkor felmerül a kérdés, hogy milyen kiválasztás ez. Jómagam a műszaki felsőoktatásban 1970 óta veszek részt. Két éve nincs friss tapasztalatom, mert fizetés nélküli szabadságon vagyok, de 2009-ről még van. Tíz-tizenöt-húsz évre visszatekintve rendkívüli az a változás, amit alaptárgyat oktatóként is tapasztalok, s ebben bizony az is szerepet játszott, hogy a kilencvenes évek közepétől az egymást váltó kormányok mindig azt a statisztikai adatot emelték ki, hogy egy adott korosztályból hányan vannak bent a felsőoktatásban.

Ennek az egész rendszernek a Jobbik meggyőződése szerint egy átalakítása lehetséges: meg kell találni mindegyik képzési szint helyét. Amikor szakképzésről beszélünk, akkor nagyon sokszor a szakmunkás-, a szakiskolai képzésről beszélünk, de azért ne felejtsük el, hogy az igazi szakképző osztályok az érettségi után induló egy-két éves magas szintű képzések. Sokkal nagyobb propaganda kellene annak világossá tételéhez, hogy ki hol találja meg a helyét. Nagy-Britanniában például fontszázmilliókat fektettek be abba, hogy a leendő diákok és a szülők számára világossá tegyék az úgynevezett posztszekunderi képzés, az akkreditált felsőfokú szakképzés fontosságát, hasznosságát. Ennek is meg kellene találni a helyét a magyar képzési rendszerben, éppen azért, hogy a BSc-képzésre és az azon továbblépő MSc-re valóban olyan diákok kerüljenek, akik a végzésüket követően alkalmasak arra a minőségi továbblépésre, amiből a kutatói bázis személyileg felfrissülhet.

A KSH adatai szerint a kutatás-fejlesztés GDP-hez viszonyított aránya 1 százalék körül változgat, az egyik évben 1,15, 2010-ben 1,14 volt, tehát jelentős előrelépés nincs. Annak idején az első Orbán-kormány a saját ciklusa végére 1,5 százalékot tűzött ki, de ettől bizony még most is nagyon messze vagyunk.

A K+F ráfordítás az egyetemek és főiskolák keretei közötti kutatóhelyeknél sajnos csökkent. Látszólag örömteli, hogy a vállalati kutatóhelyeknél több mint a kétszeresére emelkedett, de sajnos itt is döntően ez állami költségvetésből származó bevétel. Tehát egy kicsit félrevezető, hogy íme, a vállalkozói szféra ma már milyen innovatív; nem, adott esetben az állami források sikeres felhasználásáról van szó.

(11.40)

Elnök úr a beszámolójában érthető módon meghatározónak tekinti az OTKA, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram költségvetésének az alakulását. Ha csak 2010-ig megyünk, akkor ez meglehetősen szomorú, mert 2002-ben még a GDP 0,4 százalékát kapta az OTKA költségvetése, tételesen 6,8 milliárd forintot akkori forintban, míg 2010-re ez 5,4 milliárdra, illetőleg 0,2 százalékra csökkent. Örömteli, hogy utána volt egy növekedés, de ez a növekedés most újólag stagnál, ugyanúgy, ahogyan az MTA teljes költségvetése. Ha most előre is tekintünk a következő évre, azt mondanám, hogy minimális mértékben nominálisan is csökkenni fog. Tehát ez a finanszírozás még mindig messze van attól, hogy annak a szellemi bázisnak az itt tartását megtegye, amire az Akadémia törekszik, többek között a Lendület-programmal.

Célszerű külön kitérni az európai uniós lehetőségekre, pályázati pénzekre, és egyetértünk a megállapítással, mely szerint 2004 óta, amióta EU-tagország vagyunk, nem elég céltudatosan és nem elég hatékonyan használtuk föl a kutatásra, fejlesztésre és innovációra fordítható megnövekedett forrásokat. Bizony ebben van egy nagyon lényeges megállapítás, amit figyelembe kell vennünk, hogy elegendő-e az, hogy megpróbálunk ezekre az EU-s pénzekre pályázni, és azt mondani, hogy ha nem jutsz elég pénzhez, akkor nem pályáztál ügyesen, mert még ha ügyesen pályázik is ez az ország, és több forráshoz jut, tudomásul kell venni, hogy ezek a célok sokszor nem esnek egybe azzal a legfontosabb magyar nemzeti kutatási stratégiai célokkal, amit művelni kellene, hanem állandóan alkalmazkodni kell az EU által változó módon megjelölt kutatási-fejlesztési célokhoz. Nyilván ezért van szükség olyan K+F stratégiára, amelyik a nemzeti célokat helyezi előtérbe, és lehetőleg ide próbálja becsatornázni az EU-forrásokat is. Hogy létezik-e az, ami olyan szépen fogalmazott, hogy az EU-n belül centrumországok és perifériaországok vagy újonnan bekerültek, az adatok erre világos választ adnak, ugyanis a hetes kutatási keretprogramban, amely a legnagyobb forrás az EU-n belül a kutatásokra, a szerződési összegeket tekintve - most a végét mondom - a 15-12 ország, a 15 régi fejlett ország és a 12 bekerült, ez a 12 bekerült ország a teljes összegnek a 4,5 százalékát kapja. Vagyis ez is azt igazolja, hogy sajnálatos módon olyan feltételek alakultak ki az Európai Unióban, hogy a különbségek nemhogy csökkennének, hanem nőnek az újonnan bekerültek és a régiek között, és az európai fejlesztéspolitikának az a prioritása, hogy a nagy és erős gazdaságok versenyképességi előnyét akarja mindenáron fönntartani, ehhez tartozik önmagában a források ilyen elosztása, és még tegyük hozzá, a kisebb országokból történő agyelszívás. Ha most külön Magyarországról beszélünk a legfontosabb hetes kutatási keretprogram tekintetében, és nyilván az egy lakosra jutó összegeket nézzük, akkor Magyarország a 24. helyen szerepel. Tehát ez azt jelenti, hogy nem lehet azt mondani, hogy íme, itt van, pályázzatok, itt vannak az EU-pénzek. Nem! A magyar stratégiának világosan a nemzeti célok érdekében hazai forrásokat kell biztosítania.

A tudománypolitikai irányításról csak annyit hadd mondjak el, ahogy azt tartalmazza a beszámoló, hogy rendkívüli módon van széttagolva. Persze, lehet azt mondani, hogy több területen célszerű bizonyos feladatokat szétválasztva irányítani, de mi kissé úgy érezzük, hogy a sok bába között elvész a gyerek. A Jobbik meggyőződése, hogy nem ezekre a mamutminisztériumokra lett volna szükség, amelyekre azt lehet mondani, hogy íme, ez a kormány ilyen kevés minisztériummal dolgozik, gyakorlatilag államtitkárságok látják el a minisztériumok szerepét, ez csak egy formai kérdés, és éppen ezért a Jobbik véleménye az, hogy önálló kutatási, fejlesztési, innovációs minisztériumra lenne szükség.

A jelenlegi pályázati rendszerben azzal egyetértünk, amit tartalmaz a beszámoló, hogy bizony addig talán elég tüzetesen vizsgálják a pályázatokat, amíg meg nem kapják a pályázati pénzeket, de az ígéretek olyan számonkérése, hogy gazdasági eredmény született-e, vagy legalább magában a pályázatban leírtakat teljesítik-e, ez elmarad, nincs érdemi információ, és ezt nagyon súlyos hiányosságnak tartjuk. A kormánynak bizony nagy felelőssége van akkor, amikor az úgynevezett persze nehéz pénzügyi helyzet miatt zárolásokat rendel el. Ezek a zárolások nem csupán azt jelentik, hogy a jövőre nézve egy felsőoktatási intézmény, egy kutatóhely úgy gazdálkodjon, hogy a következő időre kevesebb áll rendelkezésre, hanem egyszerűen ebből az következik, hogy előre lekötött szerződések szerinti kifizetésre nem kerül sor, ez pedig teljes mértékben hiteltelenné teszi a magyar kutatási rendszert, ha ilyen helyzetbe kerül, hogy érvényes szerződések ellenére nem fizetnek.

Nyilvánvaló, a cégek innovációs járuléka egy nagyon fontos bevételi forrás, és persze helyes az, amikor adott esetben célzottan, a saját területük irányába eső módon ezt valódi kutatás-fejlesztésre használják fel, és ez a joguk megvan, de bizony sok esetben látható az, hogy ahelyett, hogy befizetnék ezt a járulékot, meglehetősen olyan kutatásokra adnak megbízást, amelyek néha egészen abszurdnak tűnnek, és ez annyit jelent, hogy ezzel jelentős összegeket kivonnak a valódi kutatásra fordítható keretből, úgyhogy ezt is kormányzati szinten ellenőrizni kellene.

Hadd szóljak néhány szót most egy szakterületről, az agráriumról, mert a magyar agrártudomány működésére szánt milliárdokat, úgy tűnik, hosszú évek óta a biotechnológiával, génmódosítással foglalkozó kutatók és intézmények kapják, amelyek a nemzetközi biotechnológiai ipar kiszolgálói. Az MTA alelnöke szerkesztésében olyan ingyenes propaganda-folyóirat is megjelenik és széleskörűen terjesztett, amely egyoldalúan, gátlástalanul a génmódosítást hirdeti, a magyar közvélemény és a kormány elutasításával szemben. Egyébként az agrárium egy olyan szakterület, ahol a kutatások nem feltétlenül az idegen nyelvű publikációk száma alapján mérhetők, hiszen az agrárium nemzeti problémák megoldására irányul, tehát itt a magyar gazdaság érdekeit kell szolgálni, és nyilvánvaló, adott esetben más típusú értékelésre van szükség, mint amit adott esetben egy egyéb területen, ami nemzetközileg összehasonlítható, bizonyos mutatókkal, impakt faktorokkal le lehet mérni. Itt adott esetben hasznosul egy valódi tudományos kutatás a szaktanácsadásban, a termelésirányításban, a környezetvédelmi felügyelőségek tevékenységében, tehát itt bizonyos különbségre, különbségtételre lenne szükség.

Az adminisztráció, a gazdaságilag a pénzekkel való felelős bánás természetesen fontos minden intézményben, de az a kérdés, hogy ez mikor lépi már túl a bürokrácia elviselhetetlen szintjét. Én egy olyan adatot tudok egy kutatóintézetből, hogy az intézet dolgozóinak 2011-ben - most egy évvel előremegyek - aláírásukkal kellett tudomásul venniük, hogy 47 szabályzat naprakész ismerete munkájuk ellátásához elengedhetetlenül szükséges, és azok tartalmáról naprakész ismeretekkel rendelkeznek. Még egyszer mondom: 47 szabályzat, és ezt kellett aláírással igazolni. Itt kérdéses, hogy vajon ez milyen mértékben szükséges.

Egy kényes kérdést itt hadd vessek föl. Képviselők vagyunk, ha tetszik, népképviselők, és olyan témát is idehozunk, legfeljebb kérdőjellel, nem olyan hangsúlyosan, mint ahogyan azzal minket megkeresnek.

(11.50)

Ez a következőre vonatkozik: az akadémikusoknak a tiszteletdíjára. Természetesen egy országnak, egy nemzetnek meg kell becsülnie a maga élsportolóit - most kitüntetéseket osztanak itt, jogosan megérdemeltet -, színészeit és a tudósait is, hogy ők adott esetben az aktív pályájuk végén ne kerüljenek méltatlan helyzetbe. Ezért van 12 nemzet sportolója, ezért van 12 nemzet színésze; most az a kérdés, hogy vajon szükséges-e 360 körüli nemzet tudósának lenni. Ezeket a juttatásokat akkor is megkapják, ha egyébként még aktívak, és teljes fizetésüket felveszik az intézményükből, de a nyugdíjas korba lépve a nyugdíjat is megkapják, tehát lehetséges, hogy azért itt ezt át kellene tekinteni, mert nagy összegről van szó. Az akadémikusi tiszteletdíjak 2,3 milliárd forintot jelentenek, a fiatal kutatók pályázatos támogatása 898 millió forint. Azt a kérdést tolmácsolom, amelyet a köztestületi tagság egy része felvetett, hogy ez az arány és ez a mérték helyénvaló-e.

Végül azt szeretném elmondani, hogy az elnök úr által beterjesztett anyaggal, annak konklúziójával a hazai tudományosság alapvető problémáira, annak föltárására vonatkozóan teljes mértékben egyetértünk. Hogy mégis kétséges, hogy nem tartózkodunk-e a beszámolóról szóló határozat szavazásánál, annak az az oka, hogy rendkívül kevésnek tartjuk, hogy a határozati javaslat annyit mond, hogy "elfogadjuk". Nekünk mint országgyűlési képviselőknek, akik a kormányt ellenőrizzük, feladatot is adhatunk, az a feladatunk - és ezt a módosító indítvánnyal a Jobbik megtette -, hogy néhány nagyon lényeges részt kiemelünk, és úgy fogalmazunk meg a jelentés alapján, hogy a kormánytól elvárjuk a továbbiakban ezeknek a teljesítését. Meggyőződésünk, hogy az Országgyűlésnek ez is a feladata, hogy ezt a tájékoztatót nemcsak elolvassa, hanem a leglényegesebb kérdéseket kiemeli, s a kormánytól teljesítést vár el.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban és a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Az LMP képviselőcsoportjának vezérszónoka Szilágyi László képviselő úr. Megadom a szót. Parancsoljon, képviselő úr!

SZILÁGYI LÁSZLÓ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt akadémiai Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Az innovációról szóló elméletek szerint az embereknek csupán néhány százaléka született innovátor, de megfelelő képzési és stimuláló környezet révén akár 25-30 százalékra is növelhető egy populációban az innovációs készség. Ennél nekünk jóval kevesebb is elég lenne ahhoz, hogy gyorsabb fejlődési pályára álljunk, ami a jelenlegi helyzetünket tekintve igencsak szükséges lenne. Nemcsak a mostani válságos helyzetből való kilábaláshoz, de ezzel összefüggésben az LMP számára kulcsfontosságú területekhez, a fenntarthatósághoz, a fenntartható gazdasághoz, környezethez és a társadalom biztosításához is rengeteg innovációra lenne szükségünk.

Milyen tudománypolitikai környezetet vázol az előttünk fekvő jelentés, ami egy 2009-2010-es időszakról készült? A Tudományos Akadémia saját munkájáról és a magyar tudomány helyzetéről ad egy átfogó és nagyon fontos képet. Itt az utóbbira szeretnék fókuszálni. 2009-2010 egy meglehetősen bonyolult időszak volt a magyar társadalom életében. Nem elég az, hogy a tudomány helyzetének majdnem minden területén kedvezőtlen állapotról, sokféle hátrányról és sokféle problémáról lehet beszámolni, ez az időszak még gazdasági válság is volt a javában, és a kormányváltás időszaka is volt. Ezek a folyamatok nagyon változatos hatással voltak a tudomány és a K+F feltételrendszerére, az eredményekre és a tudományos tendenciákra egyaránt. Ezt a jelentés egészen pontosan elemzi. A változó tudománypolitikai irányítási környezet pedig hagyományosan nem kedvez a tudományok művelésének.

Ezek után nem csoda, hogy a jelentés abból indul ki, hogy megújulásra, változásra, reformra van szükség a magyar tudománypolitikában, a tudományos területeken. Ennek egyik oka, hogy Magyarország nem tudja elég hatékonyan felhasználni a kutatásra, fejlesztésre és innovációra fordítható összegeket. Ha megnézzük a kutatási szféra intézményi strukturális feltételrendszerét, akkor azt látjuk, ahogy a jelentés is leszögezi, hogy halaszthatatlan a megújulási folyamatok elindítása, halaszthatatlan a változtatás. Az OECD-értékelés és az EU-s értékelések is azt mutatják, hogy hazánk a legtöbb tudományos területen átlagon alul teljesít. Nem jó hír az sem, hogy Magyarország a mérsékelten innovatív országok közé tartozik: csupán hat országot tudunk megelőzni az Unióban.

A jelentés több mutatót is idéz még, amely alapján szintén levonja azt a következtetést, hogy az EU-s támogatási programokat nézve Magyarország nem volt túl sikeres az elmúlt pár évben a tudományos területen. Mindez persze összességében és általánosságban igaz, hiszen látjuk, hogy van egy-egy kiemelkedő és figyelemre méltó tudományos munka, és vannak figyelemre méltó teljesítmények a magyar tudományos közéletben. Olyan ez, tisztelt Ház - és itt Pálinkás elnök úr is sporthasonlatot hozott az expozéjában -, mint ahogy most a Korona-csarnokban jeles sportolókat tüntetünk ki, és örülünk annak, hogy kiemelkedő, nemzetközileg is jegyzett sikereik vannak a sportban, ugyanakkor a sport középmezőnye nagyon elmarad a nemzetközi színvonaltól, az utánpótlás is meglehetősen gyenge, és még rosszabb az, hogy az emberek mindennapi életében mennyire szerepel hangsúlyosan a sport. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon érdekes hasonlat a tudományos közéletre nézve is. Vannak kiemelkedő tudósok, kiemelkedő tudományos események, ugyanakkor a tudományos szférának a középmezőnnyel és a társadalommal való kapcsolata nagyon gyenge.

Tisztelt Ház! A K+F kutatói kapacitás csak mennyiségi értelemben nőtt, minőségileg nem a jelzett időszakban. Hiába emelkedett kismértékben a ráfordítás GDP-hez viszonyított aránya, a 2008-as 1 százalékról 2010-re 1,14 százalékra, ebből még mindig a vállalkozási ráfordítások teszik ki a legnagyobb hányadot. Az lenne ugyanakkor az üdvözlendő szerintünk, ha nemcsak a vállalati szféra tudományos aktivitása erősödött volna, hanem a hazai felsőoktatás, a közszféra teljesítménye és hozzáadott értéke is. A vállalati szféra mellett összességében a külföldi ráfordítások bővültek a legnagyobb mértékben. Ennek alapján sajnos nem érezzük úgy, hogy a hazai tudományos élet és innováció továbblendítője, fő motorja a hazai tudománypolitika erőfeszítéseinek lenne köszönhető.

Azt olvassuk ki az adatokból, hogy romlott a publikációs aktivitásunk régiós összehasonlításban a jelzett időszakban. Hiába mutat Magyarország némi javulást, a többiek elléptek mellettünk, és összehasonlításban inkább rosszabb a kép, másrészt a velünk hasonló fejlettségű országok publikációs aktivitása nem csak néhány nagyobb intézményre koncentrálódik, ahogy ez Magyarországra jellemző. Jelentősen lehagytak minket azok az országok is, akikkel néhány éve még viszonylag egy szinten álltunk. A publikációs teljesítményünk mellett kevésbé ad büszkeségre okot a hazai szabadalmi bejelentések számának alakulása is. Nem túl perspektivikus itthon a kutatói életpálya sem, a kutatói bérezés EU-s szinten alacsony, ne csodálkozzunk hát, hogy a legkiválóbbak egyszerűen elhagyják a pályát, vagy külföldi megélhetési és kutatási lehetőségek után néznek. A kutató-utánpótlást illetően sem lehetünk elégedettek - mondja az MTA-beszámoló -, bár itt sem a felsőoktatást érintő negatív változásokra gondol, igaz, ezek csak az utóbbi időben erősödtek fel.

Összességében a jelentés megállapítja, de mi is ezt szűrjük le a tudományos közélet szereplőivel, fiatal és tapasztaltabb kutatókkal való tanácskozás után, hogy a hazai tudomány problémái sajnos tovább súlyosodtak az elmúlt időszakban a korábbiakhoz képest is. Nemcsak a hatékonyság, vagyis a források felhasználása kapcsán merülnek fel problémák, problémák vannak magával a forrásteremtéssel is, ahogy a jelentés ezt el sem titkolja. Ahogy írják, többek között az egyre romló kutatási feltételek, az alapkutatások finanszírozásának folyamatos csökkenése miatt megint csak meg kell ismételni: hazánk már a régión belül is lemaradóban van. Ezeket a folyamatokat minél hamarabb meg kellene állítani, vissza kellene fordítani, de csak átszervezésekkel meg kisebb mintaprogramokkal mindez nem lehetséges és nem elégséges. Vagy komolyan vesszük ezt a területet, amelynek a jövő gazdasága és társadalma számára kulcsfontosságúnak kellene lennie, vagy tudomásul kell venni, hogy a negatív folyamatok erősödni fognak a jövőben is.

(12.00)

Szót érdemel a tudomány és az innováció tágabb környezete, az oktatási rendszer egésze, és hát itt nem nagyon tudunk eltekinteni attól, ami a közelmúltban történt ebben a tekintetben. A jelentés azt mondja, hogy az oktatás és a nevelés hanyatlása nagy probléma. Ez igaz volt 2010-ben, igaz sajnos ma is. A kormány intézkedései pontosan ezt a hanyatlást segítik elő, akármilyen fájó is ezt kimondani. Egyeztetések nélkül, erővel átnyomott átalakítások, a folyamatos és a Széll Kálmán-terv szerint a jövőben is folytatódó forráskivonások mind-mind a hanyatlás irányába mutatnak.

A kormányváltás óta sikerült az oktatásból a GDP-arányos ráfordítást tekintve a források több mint 10 százalékát kivonni, és jövőre is folytatódik sajnos ez a tendencia, megszorítások, kivonások elsősorban a felsőoktatás területén lesznek. Különösen fájó a felsőoktatás hanyatlása - ha már ezt a kifejezést használjuk -, a tavalyihoz képest 40 százalékkal kevesebb állami férőhely egyértelműen negatív következménnyel jár, és ez még csak a rövid távú hatás. A drasztikus férőhelycsökkentés és a jelentkezés majdnem utolsó pillanatáig lebegtetett részletek, feltételek miatt 2012-ben 30 ezerrel kevesebb felvételiző jelentkezett a felsőoktatásba. A beszűkülő lehetőségek pedig egészen biztosan nem kedveznek a tudomány későbbi talpra állításának, megerősödésének, fejlődésének. Amikor az MTA az utánpótlás miatt aggódik a beszámolóban, mi mindenképpen szükségesnek tartjuk az oktatási rendszert, közelebbről a felsőoktatást érintő káros kormányzati lépéseket kiemelni és elemezni, mint ahogy megettük ezt korábban is már a parlamentben.

Az LMP két évvel ezelőtt az előző MTA-beszámoló kapcsán elmondta, hogyan is képzeli el a magyar tudományos intézményrendszer és tudománypolitika átalakítását. Most is azt gondoljuk ezzel kapcsolatban, hogy az átalakítás - amely tehát szükséges, és a jelentés több kisebb-nagyobb lépést és jövőbeli tervet is említ - nem jelenthet mást, mint demokratizálni kell a hazai tudományos rendszert és működését. A demokratizálás nem más, mint az átláthatóság további növelése, az utánpótlás biztosításának kiterjesztése, valamint a tudomány és a társadalom szereplői közötti kapcsolat megteremtése és erősítése. Tehát átláthatóság, utánpótlás és kapcsolat; legyen ez a három legfontosabb szempontja a tudománypolitika változásának.

Tisztelt Ház! Az LMP saját alternatív költségvetési javaslatot készít, ami hamarosan füzet formájában meg fog jelenni, egyik fejezete a magyar tudomány és az innováció felemelésének, felszállópályára állításának érdekében fogalmaz majd meg javaslatokat.

Magyarország relatív erőssége az emberi erőforrásokban van, relatív gyengesége, hogy nyitott, és nagyon könnyű elvonzani innen a kutatóinkat. Gyengeség van a pénzügyi támogatásokban, az innovációs kapcsolatokban és a vállalkozási készségekben, a szellemi tőkében és az innovátor vállalkozások számában. Az országot jelentős területi aránytalanság jellemzi, ahogyan GDP-termelés nagyobb része, úgy a K+F kapacitás többsége is a közép-magyarországi régióra összpontosul, a vállalati K+F kapacitás és ráfordítás többsége az itt megtelepedett nemzetközi vállalatokhoz köthető.

A felsőoktatási kapacitásszűkítéssel hosszabb távon a tudomány utánpótlása is elapadhat. Ugyanezzel a hatással jár az Orbán-kormány rövidlátó, munkavállalói jogokat gyengítő, kis hozzáadott értéket termelő feldolgozóiparra alapozott gazdasági stratégiája is, mert egy ilyen gazdaság kevésbé tudásintenzív, éppen ellentétes az akadémiai elvárásokkal. Európa és benne hazánk versenyképessége, tartós munkahelyteremtő képessége és általában a jövőbeli életszínvonalunk attól függ tehát, hogy képesek vagyunk-e a termékek, szolgáltatások, a gazdasági és társadalmi folyamatok megújítására, innovációra. Ezekben egyrészt a gazdasági versenyképességet kell növelni, másrészt a humán erőforrások fejlesztését kell biztosítani, harmadrészt környezettudatos gazdaságfejlesztésre van szükség.

Tisztelt Ház! A jelenlegi válságos, zsákutcás helyzetből kivezető út, a társadalmi béke és felemelkedés alapja csakis az oktatás, a kutatás és az innováció lehet. Ezért ezeket a területeket még recesszió idején is kiemelten és növekvő mértékben kell forrásokkal ellátni, pluszforrások nélkül - legyen szó bármilyen átszervezésekről, hatékonyságjavító lépésekről - nem érhetünk el átütő eredményt.

Tisztelt Ház! A 2009-2010-es időszakról szóló akadémiai jelentés rengeteg értékkel bír, és nagyon fontos megállapításokat tartalmaz. Ezzel együtt nem tekinthetünk el attól, hogy azóta két év eltelt, és rengeteg olyan kormányzati intézkedés történt, ami nem feltétlenül afelé mutat, hogy a tudományos közéletünk megújuljon és javuljon.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a vezérszónoki felszólalások végéhez értünk. Most az írásban előre jelentkezett képviselői felszólalások következnek, melynek során elsőként megadom a szót Szávay István képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr!

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Pálinkás Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Fel kellett elevenítenem már egy kicsit az emlékeimet, sajnos kicsit sok idő telt el a bizottsági vita és a mostani ülés között. Utánanézve a nemzeti összetartozás bizottságában tárgyaltaknak, ezzel a bizottsági üléssel, az ott beszéltekkel kapcsolatban szeretnék először is elnök úrnak kérdést feltenni, és kérem tisztelettel, hogy szíveskedjen majd zárszavában erre válaszolni.

Mint ahogy azt Potápi elnök úr is megemlítette a bizottsági felszólalásában, a bizottság ülésén még április 23-án Ékes Ilona képviselőtársam és magam is éltünk kifogással Glatz Ferenc elnök úr, a magyar-szerb történész vegyes bizottság elnökének munkájával és egyes nyilatkozataival kapcsolatban. Engedje meg, hogy egy-két idézettel éljek ezzel kapcsolatban. Ékes Ilona képviselőtársam akkor azt mondta: "Tapasztalom, és információk többször jutottak el hozzám felháborodásokról, hogy a magyar társelnök úr elég erősen megkérdőjelezhető stílusban beszél erről az időszakról, illetve hogy a kutatás nem történik olyan ütemben, ahogy ez elvárható lenne. Elnök úr, tervez-e valamilyen lépést, tud-e egyáltalán valamilyen lépést tenni, hogy vagy ne forduljon elő többé ilyen kijelentése az elnök úrnak, amiben kifejezetten a magyar oldal hitelét rongálva, nem megalapozottan nyilatkozik, vagy pedig lehet-e gondolkodni abban, hogy új elnöke, társelnöke legyen ennek a vegyes bizottságnak?" Ékes képviselő asszony nem említette ugyan név szerint Glatz elnök urat, ezt megtettem magam, jóval konkrétabban fogalmazva.

Elnök úr ezzel kapcsolatban egyrészt azt válaszolta: "Arról, hogy a kutatás lelassult vagy nem is indult el elég lendülettel, hogy ezt a szót használjam itt még egyszer, erről van tudomásom, az elnök úrral, mármint ennek a bizottságnak az elnökével, Glatz Ferenc akadémikussal, a Történettudományi Intézet korábbi igazgatójával beszéltem erről. Az itteni visszajelzések alapján újra elő fogom venni ezt a kérdést én magam is, és én magam megnézem azt, hogy mi a bizottság munkája és a kutatás lelassulásának az oka, ugyanis én is konkrét eredményeket várnék."

Az én felvetésemre válaszolva Pálinkás elnök úr még leszögezte: "Még egyszer mondom, a dolognak utána fogok nézni, és az elnök urat arra fogom kérni, hogy egyrészt a kutatások gyorsuljanak föl." Szeretném kérdezni Pálinkás elnök urat, hogy április 23-a óta történt-e ilyen utánanézés, beszélt-e elnök úrral, illetve hogy milyen következtetésre jutott ezzel kapcsolatban. Azt is megemlíti Pálinkás elnök úr: "Arról, hogy az elnök úr - mármint Glatz Ferenc - tett-e olyan kijelentést, amely mondjuk, magyar érdekeket sértene, nem tudok, utána fogok nézni, és amennyiben így történt, akkor erre föl fogom hívni az elnök úr figyelmét." Szeretném kérdezni, hogy elnök úr ezzel kapcsolatban is utánajárt-e.

Amennyiben igen - de amennyiben nem, akkor is -, engedjen meg egy-két vonatkozó idézetet ezzel kapcsolatban. Nem akarok túl sokat citálni, csak mégis, hogy világos legyen, milyen problémáink vannak nekünk is és kormánypárti képviselőtársaimnak is ezek szerint. A tortenelemportal.hu történészportál hozta nyilvánosságra, illetve közölte Az együttéléstől a tömeggyilkosságokig a Balkánon a XX. században című történészkonferencián - ez 2011. szeptember 30-án történt - Glatz Ferenc elnök úr kijelentéseit, amikor például arról beszélt, idézem őt: "Valószínűleg amikor nagyapáink, az enyém nem, az egy régimódi ódivatú szocdem volt, aki nem ment a háborúba, az első világháborúba kutya Szerbia kiáltással mentek bele, akkor nem gondoltak arra, hogy mi lesz ennek a háborúnak a vége." Hát nem hiszem, hogy egy katonának azon kellett volna gondolkodni, amikor parancsot kapott, hogy mi lesz a háború vége. Glatz elnök úr ezután pedig azt fejtegette, hozzátette Bácska 1941-es visszatérésére utalva, hogy az ő apja, hála istennek, nem ment el a Délvidékre.

(12.10)

Később arról beszél, hogy most, 2011-ben, amikor nekünk, unokáknak kellene megbékélnünk, akkor a történészek elkezdik azt keresni, hogy ki kezdte, ki szúrta először hasba a másikat. Úgy gondolom, ha felállítunk egy akadémiai vegyes bizottságot, akkor mondjuk, fontos kérdés az előzmények tisztázása. Szép dolog és fontos dolog a megbékélés, de azért a megbékélés iránti vágy nem kellene hogy elhomályosítsa a pontos történelmi tények kutatásának és ennek megalapozásának igényét.

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a nagy megbékélésben az elnök úr a második világháborúra utalva azt is elmondta, hogy a csehek megszenvedték a második világháborút a sziléziai németek miatt, de megszenvedték a szerencsétlen szlovákok is miattunk, magyarok miatt, akiknek egy jottányit sem voltak hajlandóak engedni. Azt hiszem, ennyi idézet elég, de ezekkel lehet, hogy az elnök úr találkozott.

Tehát az lenne egyrészt a kérdésem, hogy a kutatások lassulása vagy nem kellő ütemben való haladása kapcsán az elnök úr tájékozódott-e, és milyen következtetésre jutott, illetve az idézetről vagy más kijelentésekről az elnök úrnak mi a véleménye. Szeretném konkrétan feltenni ismét azt a kérdést, amit Ékes képviselőtársam is feltett, hogy ezek alapján elégedett-e Pálinkás elnök úr az akadémiai vegyes bizottság munkájával, és tervez-e esetleg személyi változásokat vagy bármilyen más változást ezzel kapcsolatban.

Emellett két dolgot a beszámolóval kapcsolatban engedjen meg, hogy megjegyezzek. Elég terjedelmes maga a beszámoló, és számos színes szemléltető ábra található benne. Annyit hiányoltam, egy kicsit örültem volna, ha konkrétabban olvashattam volna arról, hogy az egyes intézetek konkrétan milyen munkát végeztek az adott időszakban, illetve arról, hogy mekkora költségvetéssel gazdálkodtak, illetve ehhez képest ugye milyen eredményeket sikerült elérniük, felmutatniuk. Ez lehet, hogy csak nekem történészként hiányzik egy picit, de azért az előző hozzászólásomhoz hadd tegyem hozzá, hogy Glatz elnök úr felszólítatta a politikusokat arra, hogy ne beszéljenek történelemről; úgyhogy akkor az előző hozzászólásomat tekintse az elnök úgy is, mint amit nemcsak politikusként, hanem történészként tettem. Szóval, a beszámoló számomra erősen lejt a műszaki és a természettudományok irányába, és a többi tudományterület egy kicsit kevesebb említést kapott. Jó szívvel venném, ha a későbbi beszámolók ebből a szempontból a többi tudományterületre is egy kicsit jobban koncentrálnának.

Az intézethálózat átalakításáról már szóltak a képviselőtársaim előttem is. A Tudományos Akadémia az alapfinanszírozás javítása nélkül hajtott végre intézmény-összevonásokat, intézménykoncentrációt, amely összevonások sokak szerint kevésbé voltak szakmailag megalapozottak. Számos kiválóan teljesítő intézet, komoly kapcsolatokkal és komoly eredményekkel rendelkező intézet - mint például a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet, de más intézeteket is lehetne említeni - viszonylag nehéz helyzetbe került, és a mozgásterük erősen korlátozódott. Szeretném ezzel kapcsolatban kérdezni az elnök úrtól, hogy tervezi-e az elnök úr az intézménykoncentrációnak bizonyos szakmai szempontok szerinti felülvizsgálatát vagy legalábbis finomhangolását a közeljövőben. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces hozzászólásra Turi-Kovács Béla képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon, képviselő úr!

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miután hosszabb megszólalásra nemigen lesz lehetőségem, én egy rövid kéréssel szeretnék az elnök úrhoz fordulni. Az elkövetkezendő időszak egyik legfontosabb, azt hiszem, Magyarország szempontjából döntő jelentőségű kérdése lesz, hogy meg tudjuk-e és miként tudjuk megoldani azokat a vízgazdálkodási problémáinkat, amelyekben az Akadémia korábban már végzett és meggyőződésem szerint igen jó eredménnyel végzett kutatásokat. Ezek a kutatási eredmények azonban különböző ideológiai, megrögzött, azt kell mondanom, identitásbeli elképzelések miatt sajnálatos módon nem érvényesültek.

Én mégis arra kérném és biztatnám az Akadémiát az Akadémia elnökén keresztül, hogy folytassák ezeket a kutatásokat, adják meg azokat a paramétereket, amelyek mentén a politikusok is képesek akár egy-egy komolyabb ellenállást is leküzdeni, nevezetesen: azt a helyzetet megteremteni, hogy Magyarország élni tudjon az édesvízkészletével, azzal az édesvízkészlettel, amely szinte példátlan mértékben áll itt Európa közepén rendelkezésünkre, és amelyet nem hasznosítunk.

Ha e tekintetben történne valamilyen előrelépés, és ha az Akadémia e területen cáfolhatatlan tényeket tud majd a rendelkezésünkre bocsátani, akkor fel lehet venni a küzdelmet azokkal a megrögzött, és azt kell mondanom, már a kezdetek kezdetén is elavult nézetekkel, amelyek akadályozzák, sokszor lehetetlenné teszik, hogy a vízgazdálkodás abba az irányba induljon el, amely az egész magyar nemzetet szolgálhatná.

Nem akarok túl nagy szavakat használni, de nekem mégis az a szilárd meggyőződésem, hogy ha e tekintetben megint csak olyan apró lépések történnek, amelyek egy-egy kisebb problémának a megoldására koncentrálnak, akkor félő, hogy majd eljutunk egy olyan pillanathoz, amikor már nem rendelkezünk ezekkel a lehetőségekkel, és amikor majd a nemzetközi jog fogja megmondani, hogy meddig terjednek a lehetőségeink. Ezért azokat a lehetőségeket, amelyek ma még rendelkezésünkre állnak, nemzeti kötelesség kihasználni.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak kétperces hozzászólásra Pósán László képviselő úr következik.

Parancsoljon, képviselő úr!

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Két témához szeretnék egészen röviden hozzászólni. Hiller képviselő úr említette a kutatóegyetemek dolgát, hogy ez 2010-ben indult el, és hogy ez jó dolog volt, egyet is értek vele, hogy helyes, csak azt se felejtsük el, hogy egy első lépés és nem egy végleges megnyugtató megoldás.

Hadd idézzek a beszámolóból, amely a fiatal kutatók nyílt levelét is tartalmazza, a 2010. márciusi nyílt levelet. A következőt írják: "A közelmúltban kapkodva kiírt kutatóegyetemi pályázatok egy címet, illetve egyszeri támogatást biztosítanak. Jelen formájukban nem alkalmasak az említett célok elérésére." - nyilván a tudomány vonatkozásában. Ebből egy fontos dolog következik, azt hiszem, a jelen meg a jövő számára is: nevezetesen az, hogy ezeket a kutatóegyetemi címeket, a hozzájuk rendelt forrásokat, azok felhasználását jobban át kell gondolni, több kritériumrendszert kell hozzájuk csatolni, több visszaigazolást, több mérhetőséget.

A másik Szilágyi képviselő úr felvetése. Azt mondja, hogy hanyatlik a felsőoktatás. Tisztelt Képviselő Úr! Valószínűleg akkor nem vett részt a különböző törvények vitájában, mondjuk, éppen most sincsen itt. Szeretném megjegyezni, hogy az elmúlt időszakban mégiscsak sor került olyan lépésekre, amelyek arról szóltak, hogy a bekerülés ponthatára magasabbra lett emelve minőségi követelmények alapján; a pluszpontok rendszerének átgondolása megtörtént, pontosan azért, hogy a teljesítmény legyen a felsőoktatásba való bekerülés alapja és ne pedig egyéb rendszerek; a tömeges egyetemek, a felesleges kapacitások átgondolatlan kiépítése az elmúlt időszakok fejleménye, üres falakat finanszírozni, azt gondolom, mégiscsak közpénzpazarlás lenne. És azt se felejtsük el, hogy sok területen az osztatlan képzés újra vissza fog állni pontosan azért, mert a bolognai képzéssel kapcsolatban megfogalmazott kritériumok és kritikák nem minden területen igazolták annak helyességét. Azt gondolom, ezek jó irányba tett lépések, de természetesen ezek még csak a közelmúlt fejleményei, tehát két hónap, egy év alatt (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), két év alatt nem lehet sikert azonnal realizálni.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Rendes felszólalásra Ágh Péter képviselő úr következik, a Fidesz-képviselőcsoportból. Parancsoljon, képviselő úr!

ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Akadémiai Elnök Úr! Most, amikor a Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolót tárgyaljuk, szólnunk kell egy olyan kezdeményezésről, amely, azt gondolom, a maga módján egyedülálló. Ha a tudományról beszélünk, és a tudósokról van szó, akkor eszünkbe juthat az a kifejezés, amit agyelszívásnak hívnak, és ami alatt azt értjük, hogy a tehetséges embereket jobb feltételeken és jobb lehetőségeken keresztül más országba csábítják. Többek között ennek a folyamatnak a megakadályozására, visszafordítására jött létre a beszámolóban vizsgált időszakban a Lendület fiatal kutatói program 2009-ben.

Európában és a világban egyaránt óriási verseny folyik a tehetségekért, és természetesen ebben a folyamatban Magyarország is részt vesz. Ebben a helyzetben a kezdeményezés célja tehát az, hogy hazacsábítsa a jelenleg külföldön dolgozó, már jelentős eredményeket elért magyar kutatókat, illetve itthon tartsa a legkiválóbbakat, hogy akadémiai intézetek kutatócsoportjainak vezetőiként a következő években nemzetközileg is meghatározó, ígéretes kutatási programokkal növelhessék az egyes kutatóintézetek és Magyarország versenyképességét.

A Pálinkás elnök úr által elindított programra nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudományos teljesítményt felmutató, 45 évnél fiatalabb kutatók jelentkezhettek. A program nemcsak a tehetséges fiatal kutatók előrelépési lehetőségeinek bővítését és elvándorlásuk megállítását teszi lehetővé, hanem hozzájárul az akadémiai kutatóintézetek kutatási témáinak megújításához és versenyképességük növeléséhez is. A 2009-ben életre hívott Lendület-program nyertesei a támogatásból ígéretes kutatási programokra hozhatnak létre új kutatócsoportokat az Akadémia kutatóintézeteiben.

(12.20)

Ez önálló munkalehetőséget, saját kutatócsoportot, jól felszerelt laboratóriumot és méltányos fizetést jelent a hazaköltöző vagy itthon maradó tehetségeknek.

A kedvező elbírálásban részesült jelentkezők számára az Akadémia öt évre biztosítja a támogatást. Ezt követően az Akadémia elnöke a kutatócsoportokat és azok vezetőit értékelő szakértői bírálat alapján dönt a támogatás további folyósításáról, illetve a kutatócsoport-vezető határozatlan idejű alkalmazásáról.

A résztvevőknek törekedniük kell arra, hogy a Lendület-program keretében elnyert támogatást további kutatásfinanszírozási forrásokkal egészítsék ki.

A 2009-ben elindult kezdeményezés sikerességét bizonyítja, hogy mind a jelentkezők, mind a támogatók száma folyamatosan kiugró növekedést mutatott az elmúlt esztendőkben. Azt gondolom, hogy ha az Akadémia oldalán megtekintjük a 2009-es évből Szabadics János kutatóorvos, Tardos Gábor matematikus, Kiss László fizikus-csillagász, Papp Balázs és Buday László biológusok működését, akkor már talán az első év bizonyította, hogy a program valódi lendületet hozott a kutatóéletben. A pozitív jövőképet pedig az mutatja, hogy a 2012-es évre is kiírásra került az önálló kutatói pályát kezdők, a sikeres, önálló kutatói pályát folytatók és a kiemelkedő, sikeres vezető kutatói pályát folytatók kategóriájában.

A kormány támogatásával idén már 1250 millió forint áll rendelkezésre a programhoz, amelyből harminchét kutatócsoport kezdhet hozzá az ígéretes tervei megvalósításához.

Azt gondolom, hogy ez a sikeres program mindannyiunkat arra ösztönözhet, hogy valóban küzdjünk azért, hogy a fiatalok itthon tudjanak maradni, a tehetséges fiatalokat itthon tudjuk tartani. Ha csak arra gondolunk, hogy a mostani percekben, pillanatokban a Kupola-csarnokban a sikeres fiatal sportolókat, olimpiai bajnokokat tünteti ki a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök, akkor láthatjuk azt, hogy a fiatalok valóban nemcsak lendületet, hanem sikereket tudnak hozni ennek az országnak. Ahogy a fiatal sportolókra egy egész ország büszke lehetett a nyáron, úgy folyamatosan az eredményeik által büszkék lehetünk azokra a kutatókra, akiket az Akadémia is támogat a kormány támogatásával.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem képviselőtársaimat, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Nem kíván.

Megkérdezem Pálinkás József elnök urat, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Megadom a szót, elnök úr. Nyugodtan a helyéről mondja el a válaszát. Parancsoljon, elnök úr!

DR. PÁLINKÁS JÓZSEF, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke: Köszönöm szépen. Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt köszönöm a támogató hozzászólásokat. Természetesen örülök annak, ha a parlament a beszámolót korrektnek és pontosnak tartja, és elfogadja.

Külön-külön minden hozzászólásra nem fogok kitérni. Egy dolgot kiemelek minden hozzászólásból, és ezt egyben fogom elmondani, ez pedig a felsőoktatás és az Akadémia kapcsolata. Tehát amikor sorra megyek azokon, akik hozzászóltak, erről a kérdésről a végén egyszer fogok majd beszélni.

Kérem a parlamentet, hogy az oktatási bizottság megfogalmazott állásfoglalását fogadja el.

Potápi Árpád beszélt az Akadémia nemzetpolitikai szerepéről. Valóban - időkorlátok miatt én erre nem tértem ki -, a Magyar Tudományos Akadémiának van külső köztestületi tagsága és külső tagsága is, a Kárpát-medencében élő, tudományukat magyar nyelven művelők az Akadémiához tartoznak. Van egy program erre külön, Domus-programnak nevezzük. Sikerült hosszú évek munkájával azt is elérni, hogy ez a program egy program legyen, az Akadémiához tartozzon. Korábban ez megoszlott az Akadémia és a minisztériumok között. Tisztább, hogyha ez a program egy helyen működik, és azt gondolom, ez jelentős lehetőséget biztosít a Kárpát-medencében a határon túl élő kutatóknak arra, hogy Budapesten dolgozhassanak az intézményekben vagy könyvtárakban, és természetesen ez az ő anyagi lehetőségeiknek megfelelő szálláslehetőséget is jelent a számukra.

A szerb-magyar vegyes bizottsággal kapcsolatosan majd később fogok kitérni, elnézését kérem Potápi képviselő úrnak, majd Szávay István képviselő úr felvetéseire válaszolva fogok erre kitérni.

Kara Ákos az egyetemek és az MTA kapcsolatáról beszélt. Engedjék meg, hogy ezt is később fejtsem ki.

Az OTKA jelentős növekedése. 2012-ben közel 40 százalékkal nőtt az OTKA. Természetesen én szeretném azt, hogyha a költségvetésben idén is lehetne növekedés, de azt is el tudom fogadni, hogy ha az egyszeri 40 százalékos növekedés megmarad, az ország teljesítőképességeit figyelembe véve ez számomra elfogadható költségvetés. Mondom még egyszer, természetesen szeretném, ha ez a támogatás növekedne, hiszen ez jelenti a versenypályázati finanszírozását a kutatásnak. Az összegnek durván a 65 százaléka az egyetemeken, a többi a kutatóintézetekben kerül felhasználásra, tehát ilyen módon az Akadémia költségvetésében ott lévő összeg, annak egy jelentős része az egyetemeken hasznosul.

Áttérve Hiller István hozzászólására, itt is a felsőoktatás és az MTA kapcsolata. Mint mondtam - és akkor most itt térek ki rá, és itt mondom el a kapcsolatrendszert -, ez többrétű. Az Akadémia tagjainak nagy része egyetemen oktat. Az Akadémia költségvetésében van több olyan rész, amely a felsőoktatás munkáját segíti. Ilyen az OTKA, ilyen a Lendület-program, amelyet 2011-ben kiterjesztettünk az egyetemekre. Ez egy olyan program volt, amit az Akadémia saját költségvetéséből... Magyarul, minden intézettől elvettem valamennyit; végül is a költségvetés összeállításáért az elnök felelős, úgyhogy engedjék meg, hogy egyes szám első személyben beszéljek. Minden intézet költségvetéséből elvettem valamennyit, és létrejött ez a program, majd 2010-ben ezt megismételtük.

Ezek az összegek összeadódnak. Tehát nem arról van szó, hogy egy évben 500 millió forint, és aztán a következő évben semmi. Ez megy tovább öt évig. Ilyen módon most már az Akadémia 2013-as költségvetésében - Ágh Péternek mondom - közel 3 milliárd forint áll rendelkezésre erre a programra, tehát közel 3 milliárd forint áll rendelkezésre, hiszen az az 500 millió, majd 600, majd 1,2, és a költségvetésben most előirányzott plusz 600 millió forint mintegy 3 milliárd forintot tesz ki.

Hiller képviselő úr, az Akadémia mindig törekedett a korrekt és kiegyensúlyozott viszonyra a mindenkori magyar kormánnyal. Az Akadémia nem a nemzettől, hanem a pártpolitikától független. Az Akadémia mindent megtett azért, hogy azokban a kérdésekben, amiben kompetens, amiben közre tud működni a magyar közélet, a magyar közállapotok javítása érdekében, ezt megtettük, és a későbbiekben is meg fogjuk tenni.

Michl képviselő úr részletesen elemezte a javaslatokat, a külföldi kapcsolatrendszert. Igen, a Magyar Tudományos Akadémia, mint az a tudományban teljesen természetes, nagyon kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik, és hogyha megrendezünk egy tudományos világfórumot Magyarországon, és innen a tudományos élet vezetői közül mintegy hat-hétszázan úgy mennek el, hogy Magyarországról pozitív képpel távoznak, azt gondolom, hogy az Magyarországnak nagyon-nagyon sokat jelent.

(12.30)

A következő felszólaló Balczó Zoltán volt, helyesen mondta; azt gondolom, a személyi feltételek legalább olyan fontosak, mint a pénzügyi feltételek. Ezért is tartom nagyon fontosnak azt, hogy a kiválasztás a lehető legszigorúbb legyen, ugyanakkor stabil finanszírozást biztosítsunk. Ezt a beszámolóban is elmondom, most is hangsúlyozom, hogy az nem megoldás, hogy egy évre, akár egészen magas ösztöndíjat is biztosítunk valakinek, a következő évben pedig elengedjük a kezét. Itt a 30-as, 40-es éveikben járó, kiemelkedő kutatókról van szó, akik azt akarják, hogy Magyarországon dolgozhassanak, de a jövőjük biztosítva legyen, a gyerekeiket, a családjukat jövőre is el tudják tartani. A Lendület-programnak éppen az az erőssége, hogy biztos jövőt vetít eléjük. Természetesen öt évre adjuk először. Amennyiben a várakozások teljesülnek, akkor ez az intézetek esetében beépül a programba.

Az európai uniós pénzekről is említést tett Balczó Zoltán. Itt kétféle támogatásról kell beszélnünk. Az egyik a magyarországi NFÜ által elosztott támogatás, a másik az Európai Uniónak például az Európai Kutatási Tanácsa által elosztott pénzek. Itt semmi más nem számít, csak a kiválóság. Nekünk tehát mindent meg kell tennünk azért, hogy a legkiválóbb kutatókat vagy közülük sokat Magyarországra hozzunk, mert csak akkor tudunk elnyerni ezen az ágon vagy ezen a csatornán támogatásokat. Itt tehát részben a magyarországi támogatásokat kell világossá, átláthatóvá, értékalapúvá tenni, másrészt meg kell erősítenünk mind az egyetemeket, mind a kutatói hálózatot abban az értelemben, hogy legyenek olyanok, akik az európai színtéren versenyképesek.

Valóban vannak olyan nemzeti célok, amelyeket figyelembe kell vennünk a kutatás támogatásánál; soha nem gondoltam természetesen azt, hogy a magyar irodalomra vonatkozó kutatásokat, mondjuk, Kosztolányi-kutatásokat valahol másutt majd megcsinálják, és azt ugyanolyan mércével mérjük, a hivatkozásokat és egyebeket, mint mondjuk, az idegtudományi kutatásoknál. Ugyanakkor az eredmények mérését mindenütt meg kell valósítanunk, mert egyébként nem tudunk különbséget tenni az igazán értékes kutatás és a kevésbé értékes kutatás között. Itt az értékelésnek tudományterületenként más szabályai vannak. Egy példával hadd világítsam ezt meg. Sok szó esett itt az idézésekről, hogy kinek a műveit mennyien idézik. A matematikában az átlagos idézettség 2, az idegtudományban 9. Tehát ha egy matematikust 200-an idéznek, az éppen olyan jó, mintha egy idegtudóst 900-an. Tehát óvatosnak kell lenni ezekkel a számokkal.

Balczó képviselő úr jelezte, hogy el kell mennie; majd külön megbeszélem vele. Az biztos, hogy 47-nál több szabályzatot módosítottunk az elmúlt négy évben. Az akadémiai törvény módosult, és számos olyan kérdés szabályozatlan volt az Akadémián, ami lehet, hogy az én szabályok iránti vonzalmam, de inkább az átláthatóság iránti igényem, hogy ezeket a szabályokat fektessük le. Az, hogy ezeket a szabályzatokat meg kellene tanulnia valakinek, valami félreértés lehet. Én magam sosem gondoltam, hogy ezeket a szabályokat valakinek meg kellene tanulni. Azért van az írásbeliség, hogy a szabályokat meg tudjuk nézni, ha valamiben nem vagyunk biztosak. Ugyanakkor szabályokra szükség van.

Úgy gondolom, nem elég hatékony a felhasználás - Szilágyi Lászlónak mondom - az európai uniós pénzek esetében. Itt mind az intézményeknek, mind a pályázatokat elbíráló szervezetnek van tennivalója. Azt gondolom, közös felelősség az, hogy ezeket az összegeket, amelyek nagyon nagy összegek ma Magyarországon, a lehető leghatékonyabban használjuk föl, hatékonyan pedig akkor tudjuk fölhasználni, ha biztosítunk elég időt magunknak arra, hogy megnézzük, mik azok a kutatások, amelyeket támogatunk.

Szávay István képviselő úr fölvetette a magyar-szerb vegyes bizottság kérdését, és azt, hogy miben lehet gondolkodni és miben nem. Mindenben lehet gondolkodni, képviselő úr, senkinek nincs a pozíciója odabetonozva. A bizottság munkájával változatlanul nem vagyok elégedett, ezt jeleztem. Ékes Ilonától megkaptam azokat az iratokat, amelyeket ön is, Ékes képviselő asszony is kifogásolt. Elnök úrnak ezeket jeleztem. A megoldást, úgy látom, még inkább saját kezembe kell venni, ezért a szerb akadémia elnökével 24-én találkozom, ahol fölvetem ennek a bizottsági munka felgyorsításának a kérdését. Arra vonatkozóan, hogy milyen döntést hozok a bizottság összetételét illetően, a szerb akadémia elnökével, illetve Glatz elnök úrral való tárgyalás után fogom meghozni ezt a döntést.

A képviselő úr által említett kitételeket, idézeteket kommentálni azért nem kívánom, mert nem tudom, hogy pontosan milyen környezetben hangzottak el. Glatz Ferenc elődöm föltehetően nem fog megsértődni azért, amikor olvassa majd a jegyzőkönyvben - aligha hiszem, hogy figyelné most a parlament munkáját -, hogy ő szeret, mondjuk úgy, úgy fogalmazni, amire odafigyelnek. Az én ízlésemnek ez a fogalmazás nem mindig felel meg. Hogy egy-egy előadásban milyen kifejezéseket használ és milyen kontextusban használja ezeket, természetesen ebben az értelemben nem vagyok az ő főnöke, mindenki egy előadásban a szólásszabadság keretein belül azt mond, amit akar. Ugyanakkor bizottsági elnökként természetesen oda kell figyelni arra, hogy pontosan fogalmazzon.

Az a kérdés, amit fölvetett, nagyon érdekes és fontos kérdés is, hogy szeretné látni az intézetek konkrét munkáját. Ez azért nincs benne a kétévenkénti beszámolóban, mert ezt az Akadémia elnöke minden évben megteszi a közgyűlésen. Egy, az intézetek munkáját bemutató anyag készül, ez az anyag nyilvános, ott van az Akadémia honlapján. 2008 óta az Akadémián minden egyes határozat, minden egyes közgyűlési hozzászólás dokumentálva van. Megfontolandó, hogy ezt mint függeléket hozzáfűzzük-e a jelentéshez. Ugyanakkor a jelentés akkor elég vastag lesz, és azt a veszélyt hordozza, hogy a kutatók a szakterület specialitásainak megfelelően fogalmaznak, és nem lesz eléggé közérthető. De a fölvetése jogos, megfontolandónak tartom.

Hogy a kutatóhálózat átalakítása szakmailag indokolatlan lett volna, azt viszont nem hiszem. Értem, hogy képviselő úr itt megemlített egy intézetet, amely intézet igazgatója hozzám is jár panaszkodni az átalakítás miatt. De az azért mégis csak lehetetlen dolog, hogy egy 20 fős kutatóintézetet pontosan ugyanolyan államigazgatási módon irányítsanak, mint egy, mondjuk, 30 ezer hallgatós egyetemet. Mert egy 20 fős kutatóintézetnek pontosan ugyanaz volt az államigazgatási státusa, mint mondjuk, az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek. Most létrejöttek olyan méretű intézetek, amelyben az igazgatónak vagy főigazgatónak lehet irányítási feladata, a korábbi intézetek igazgatóinak pedig rengeteg idejük maradt arra, hogy azt csinálják, amit legjobban szeretnek: a kutatást.

Úgy gondolom tehát, hogy az átalakítás szakmailag indokolt és időszerű volt. Azt nem állítom, hogy egy intézményrendszer létrejön, és az örökre úgy lesz. Ha az élet megköveteli, bizonyára lehet az intézethálózatban további módosítás is.

(12.40)

Vízgazdálkodás - Turi-Kovács Béla fölvetette. Ez valóban nagyon fontos kérdés. Ebben mi letettünk egy stratégiát az asztalra. Azt hadd pontosítsam, hogy mi alternatívákat tudunk mondani. Meg tudjuk mondani azt, hogy ha így döntünk, akkor ez ennyibe kerül, ilyen következményekkel jár. Erre jött létre egyébként - visszautalva Szávay képviselő úrnak - az Ökológiai Kutatóközpont, hogy meglegyen az a kritikus tömeg, amely például vízstratégiai kérdésekben képes egy olyan, alternatívákat tartalmazó jelentést, stratégiát készíteni, amelynek alapján a döntéshozók meghozzák a döntésüket, mert ezt a döntést viszont a döntéshozóknak kell meghozni.

A kutatóegyetem kérdése. Az egy régóta a levegőben lévő kérdés, hogy ugyanúgy, ahogy a Magyar Tudományos Akadémián, a kutatásokat koncentrálni kell, az egyetemek esetében is egy világosabb feladatkijelölést kell megtennünk. Világossá kell tenni, hogy melyek azok az egyetemek, amelyeknek elsősorban az a feladatuk, hogy a világ élvonalába tartozó kutatásokat végezzenek, s melyek azok, amelyek inkább a gyakorlatorientáltabb területeken működjenek.

Ha megengedjük azt, hogy a felsőoktatási intézmények mindegyike minden területen képezni, kutatni akarjon, akkor az a veszély, hogy ehhez nem lesz elég pénzünk. Ha nagyon sokat markolunk, keveset fogunk fogni. Ezért én inkább azt javaslom, és javasoltam már 2009-ben is, hogy markoljunk kevesebbet és fogjunk többet. Ez természetesen azzal jár, hogy konfliktusokat adott esetben fel kell vállalni.

Hogy a kutatóegyetemekre ütünk-e egy pecsétet vagy nem, hogy ő kutatóegyetem vagy nem, ez igazából véve olyan nagyon sokat nem fog jelenteni. Az jelent majd nagyon sokat, ha stabilitást biztosítunk ahhoz, hogy néhány egyetemen a világ élvonalába tartozó és ennek következtében adott esetben drága kutatások folyhassanak, más helyeken pedig lehetőséget teremtünk arra, hogy a gazdaság, a szolgáltatások igényeit jól kielégítő szakembereket képezzenek, és természetesen a tudományban ezen intézmények teljesítménye kisebb lesz.

Jó lenne az, ha Magyarországon az a rendszer alakulna ki, hogy a legjobb egyetemek doktori iskoláiban képzett fiatalok mennek el tanítani ezekbe az intézményekbe, ahol esetleg doktori iskola sincs. Ez egy sokkal jobb módszer, mint az, hogy ha ezek az intézmények nagy nehezen megpróbálnak doktori iskolát létrehozni, és ott az 50 fölötti adjunktusoknak vagy tanársegédeknek PhD-t adni. Én tehát itt határozottan azon az állásponton vagyok, hogy a néhány kiemelt egyetemet kell abba a helyzetbe hozni, hogy a világ élvonalába tartozó kutatásokat végezzen, a többinek pedig lehetővé tenni azt, hogy kiszolgálják a magyar gazdaság, a magyar szolgáltatások igényeit.

Ágh Péternek, azt gondolom, már válaszoltam. Igen, ez a program azért jött létre, hogy egyrészt átalakítsuk a kutatóintézetek finanszírozását, mert nem mondtam ki ezt ilyen nyíltan, de tudja ezt mindenki, aki belegondol: a Lendület-program nemcsak fiataloknak biztosított lehetőséget, hanem átalakította az intézethálózatot is. Mert annak az intézetnek, amelyik a négy forduló mindegyikében egy vagy több pályázatot elnyert, olyan félmilliárd forinttal megnőtt a költségvetése, míg aki nem nyert el, annak nem nőtt meg a költségvetése. Ez tehát a kutatóhálózatnak egy, a fiatal kutatók, a kutatók derékhadának a bevonásával történő átalakítása volt. Ezért is kérem a Jobbik-frakciót is, hogy fontolja meg a tartózkodását, és inkább támogassa a beszámolót, és segítsenek abban, hogy ezt a munkát tovább tudjuk folytatni.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Megkérdezem Pósán Lászlót, a bizottság előadóját, hogy az előterjesztő képviselőjeként óhajt-e válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem óhajt. Köszönöm szépen. Akkor az együttes általános vitát lezárom.

Megköszönöm elnök úrnak is a jelenlétet, és tájékoztatom az Országgyűlést, hogy mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor. Köszönöm Hoffmann Rózsa államtitkár asszonynak is a jelenlétet.

Áttérünk a következő napirendi pontra. Soron következik a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A törvényjavaslatot T/8165. számon ismerhették meg képviselőtársaim.

Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem az országos szakmai szövetségek képviselőit, akik jobb oldalon, az én kezem szerinti jobb oldalon, a helyszínen kísérik figyelemmel a páholyban a napi munkánkat.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót L. Simon László államtitkár úrnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának, a napirendi pont előadójának, 25 perces időkeretben, aki előadását innen, az emelvényről tartja meg. Parancsoljon, államtitkár úr!

Felszólalások:   21-22   23-55   55-105      Ülésnap adatai